Időjárás: tüzesen sütött le a téli nap sugára, 18-22 c
Reggel úgy indítottam a szokásos felkeléses macera után, hogy Cukorkát (Kati, Ő a KUUUUUUUUUUTTTTTYYYA) magamra gerjesztettem. Olyan átéléssel dumáltam neki, hogy egyszer csak feltápászkodott és megindult a felugráshoz. Én meg tolattam és könyörögtem, hogy Cukor ne, léci ne, nemá. Nos valahogy megúsztam, de kis híja volt, hogy nem futott neki.
Ezek után éreztem, hogy a harisnyámmal valami baj van. Valami ottan nem jó a szandimban. Ránézek a lábfejemre, 2 szálon futott a cselekmény már 08.30-kor úgy nagy ujjtól kiindulva. Ez nagyon égő volt saját belátásom szerint is, ugyanis talpig feketében nyomtam. Úgy éreztem, hogy mindenki a lábfejemet nézi és rommá égtem, pedig senki nem nézte… Feszengtem a buszon is. Volt egy nő, akinek lógott a feje oldalra, de csak periférikus látókörömben volt persze benne. Gondoltam magamban, ez mekkora tuskó, nem látott még futóversenyt lábon? Nos ránéztem nagyon csúnyán és közben akkor tudatosult bennem, hogy csendesen aludt szegény pára. Volt egy hely, gyorsan lehuppantam a hátralévő 2 megállóra, így el tudtam dugni a bal lábfejem. Térdelőrajttal indultam a leszálláshoz, szokásos topogás és egyensúlyozás magas sarkú cipőben, majd az útszélén összeszedtem magam. Azért annyira nem égtem, hogy a reggelimet ne vegyem meg.
Valakivel még lifteztem is, de szerencsére nem szemezett a kollégám a futószemekkel.
Benyargaltam a helyemre, ami természetesen a cég egyik sarkán van, ledobáltam mindenem és azonnal elindítottam a harisnyaeltávolító projektet a budi nevű helyiségben. Végül is ennyi erővel vehettem volna fel strandpapucsot is, hiszen mezítláb nyomtam a szandálban egész nap, kosztümben. Hát, éreztem már magam kellemetlenebbül is, de azért nem volt gyenge szerepkör ez a mai.
Melóban már alakulnak a dolgok, szövődnek is a cselekmények, alakulnak a pártok. Marindával együtt nyomtuk az ebédet, ma én mutattam neki egy helyet, ahol jó a marhahúsleves tésztával. Nah, ezt is megértem, hogy én mutatok egy jó helyet a bennszülöttnek. Mint kiderült a család vallása miatt nem eszik marhahúst, ezért ő ugyanazt ette bárányból. Megkóstoltam, hát szerintem a marha sokkal finomabb. Nem olyan mint anya vagy én húslevesem csodaszép aranykarikákkal, hanem barna színe van valamitől. Ezeket a leveseket is 4 órán át főzik. Már csudajól használom a pálcikát amúgy, mondjuk volt is rá egy hónapom, hogy begyakoroljam a mozdulatot.
Visszafelé a shopping őrült Marinda (csinicsaj egyébként) berángatott egy zokni és övturkáló egységbe. Mármint nem turkáló, csak olcsóáruk fóruma című, dobozos, kirakós játék az utcán. Mondta, hogy nézd már meg milyen jó kis pamut zokni olcsón. Hát miután utálok vásárolni, először kiröhögtem, majd kerestem neki feketét, ami nem volt. Miután evés közben jön meg az étvágy, csak vettem én is két occsó királynájkit 120 ft / db-ért. Azon gondolkodtam, hogy felveszem a fehér sportzoknit a fekete szandimhoz és akkor leszek csak igazán tuskó jelmezben. De persze ezen csak magamban nevetgéltem, mert elég öngyilkos ötlet lett volna.
Visszafelé menet azon tanakodtunk, hogy visszük át az 5 pár zoknit a cégen úgy, hogy senki ne lássa. Miután a szatyor némileg átlátszó állagú volt, eldugta Marinda az icikepicikefeketkistáskája mögé. Nagyon jókat röhögtünk, mondtam, hogy ha lehet, akkor most így ne adja oda a cég közepén a 2 pár zoknit, mindenki szeme láttára. Ezért este kaptam meg, már amikor a többség elhúzott hazafelé. Nekem volt egy atomdurva megbeszélésem 5-kor, ha hagytam volna elszabadulni a fantáziám, infarktust kaptam volna az izgalomtól. Ehelyett röhögcséltem a pekingi jóarcú és okos kollégámmal, aki magyar és próbálgatott rávenni, hogy készüljek normálisan. Persze ő is annyira normális, hogy kb kicsit kell csak hülyeséget írnom azonnal sokkal nagyobb hülyeséggel válaszol.
Mindegy, idétlenkedtem tanulás helyett, de azért annyira rendes, mert Man in Black nagyon akarta, hogy okosodjak és még segített is néhány info egyeztetésben.
Oltári módon voltam beszarva, mert a 2010-es év profitabilitását támogató projektbe vettek be engem is és nem csak mint hallgatóságot. Jájj, ott voltak kiskutyák, nagykutya meg én. Még hozzá is kellett szólnom, tökre kivagyok még most is…
És nincs több téliszalámim, csak egy picike kéreg. Ráadásul fogyózom is! Nem, nem tudok fogyózni, ez nem nekem való! Itt a kalács az orrom előtt, ehelyett bicikliztem, meg guggoltam és fekvőtámaszoztam. Valahogy, nagy nehezen megálltam, hogy nem ettem, de botrány. Mazsolás kalács tejjel és nem lehet, csak reggel. Borzasztó!
Holnap végre megyek a reptéri operációt megnézni. Bemutatják, hogy mi, hogy működik így 1 hónap és 3 időpont eltolás után. Kicsit azért már kezdtem ezért ráncolni a homlokom, de nem vagyok ám itt hisztis. Csak apuék kapnak kicsit az igazi sárkánykából este 11-kor néha, mert akkor már fáradt vagyok, de szegénykéim jól bírják.
Szombaton lesz itt a nagy nap, az orbitális családi ünnep. Meghívott engem is egy ember, hogy ne legyek egyedül ezen a szent napon. Tök jó fej, egy étteremben fogjuk nyomni a kisebb körű családjával. Marindától meg kaptam ajándékot, meglepett egy fülbevalóval erre az ünnepre hivatkozva. Én meg megleptem 50 embert kis sütikével a nyert lóvéból.
Szóval aki eddig nem ismert, az most megismeri a fejér ember sütiét és teáját. Volt ám hozzá körítés, pont ma kerültem bele a helyi newsletter-be a kis riportommal és képeimmel együtt. Velem együtt megismerték a dhl-es fő barátvonalat és még hozzá a főfutópajtimat.
A kosaras képeken annyira ronda voltam, hogy nem mertem odaadni ország világnak. Egyébként PTK havas táj című képét már lassan szerintem az egész cég megkapja. Mindenkinek küldözgetek egy havas tájat, hogy én ám ilyen szép helyen lakom. Mégsem küldhetem el a Toldy utca telefonfülkéjét a lakhelyem illusztrálásaként.
Nos ezek történtek, holnap drukkolás van, mert megint prezentálom magam.
„Önmagunkkal harcolni a legnehezebb harc, önmagunkat legyőzni a legszebb győzelem.”
Friedrich von Logau
Legközelebb inkább a nyelviskolába megyek ajtókat döngetni.
Szeretik a nálunk véres hurka néven ismert cuccot és van mindenféle csirke, marha, disznó, hal cucc, amit lehetne sütnöm-főznöm, ha lenne miben. Egyelőre még nem főztem itthon, de már van cukrom és pirospaprikám… Már nyomul a főzni akarok érzés, amit azért el tudok még nyomni. :-)
Reggelit már alig vártam, mert otthon felkajáltam mindent a csokikon kívül. Dehát az a csingik lekenyerezéséhez kell, nagyon jól bejött egyébként a milka szaloncukor és merci csoki osztogatásos módszer. Van amelyikük elrakja magának emlékbe, van aki azonnal felfalja. De a sláger a hűtőmágnes, mert megismerik Budapest valamelyik nevezetességét és még otthon is kénytelenek erről beszélni a családdal. Ezzel hosszútávú barátságokat lehet kezdeményezni, ezért vigyázni kell kinek adja az ember. :-)
Volt egy nagypapa 3 unokával, mindegyik kiscsaj és 3-5 évesek lehettek. Háromféle állatos jelmez volt a fejükön, panda, tigris és talán majom. A kis panda lemaradt egy picit a cérna lábacskáival és hatalmasakat prüszkölt. Figyeltem, hogy papa észreveszi-e a kis hátul kullogót. Hát persze, észrevette, hogy lemaradt, de nem látta, hogy a prüszkölésnek nyoma van… Megsajnáltam a kölyökpandát, adtam neki egy zewa softis-t. Fater nagyon örült és nyomta a xie-xie-t a hajlongással együtt. Aztán volt másik aranyos sztori, amikor egy párocskának felajánlottam, hogy lefényképezem őket, látván, hogy küszködnek a „magunkat fényképezzük csukott szemmel, levágott lábakkal akcióval”. Lefényképeztem őket, mindenki elhalad, szokásos köszönet és hajlongás után. Majd megint összefutunk, megint fényképezek, majd megkért egy negyedik embert, hogy engem is fényképezzen le velük. Nah, mondom mennyire gáz már.... A helyiek fényképeznek egy-két elefántot, néhány zebrát, sok majmot majd Nikót… Nos kérem, ez nincs benne a belépő árában, de ma legyen jó napotok! Fényképeztem sok szép állatot és növényt, virágokat közelről, remélem néhányat közzé sikerül tenni hamarosan. 
Emlékekek, fontosságok...
Szürke kuckó
Késdobáló
