HTML

Friss topikok

  • AncsaTPE: @otcsi: :) Köszi! (2012.01.08. 06:39) Hello 2012
  • AncsaTPE: @otcsi: Köszi, Gézu, millió puszi! (2011.11.28. 15:06) Lassan lejár a vízumom
  • AncsaTPE: @siennavincent: szia-mia, te is hiányzol! hétvégén írok mindenképp, feledhetetlen volt a nyaralás,... (2011.07.26. 11:34) Lebóh megszállás Tajvanon
  • kati,apud huga: talán azon pillanatok egyikében volt része a fogorvosnak mikor nem beszéled túl az embert váháháhá... (2011.07.04. 12:19) Fogorvos
  • kati,apud huga: hát megpróbálom,bár nem tudom meg tudod-e nézni.itt Krisztivel vagy---> kepkezelo.com/viewer.ph... (2011.05.07. 00:39) Futóverseny

2012.09.29. 17:15 AncsaTPE

Kultúrális sokk újabb fejezete 2 év után

A blog csendet végre sikerült megtörnöm és ez egy kedves barátnőm hatására történt, aki Magyarországról sugallta: na mi lesz már?

2 év után a kultúrális sokk következő jelei: minden fejreáll, totál káosz, önismeret fejlesztő szakkör. Új haza, megszokott utcák és munkahely, új kihívások, új ötletek a mindennapokra, boldogság hajhászás, megfelelni vágyás, mely következménye sok-sok lecke és pofon. Meg kell találni az egyensúlyt, ami ebben a felpörgetett világban igen is nagyon nehéz. A saját utunk keresése fontos, ehhez kell egy bizonyos belső stabilitás, amit nem szabad elveszteni még akkor sem, amikor az ember azt hiszi nincs tovább. Mindig van tovább és ahogy azt szüleimtől megtanultam, ha valami nagyon fáj, abból a tapasztalatból mindig csak tanulunk és erősebbé válunk. Na ez a lecke mind megvolt, szakmai és magánélet terén is. Magánélet terén ha az embernek vannak kalandjai az a baj, ha nincsenek az a baj. Ha nincs, nem kellek senkinek érzés. Ha van kaland, akkor meg minek is vesztegetem az időm aprócska flörtökre – önvizsgálat és önmarcangolás - . Itt egy europai nő nehezen talál párt, pláne ha nem jön be a helyi választék. Próbáltam a helyi kapcsolat teremtést, nagyon-nagy erőket fektettem bele az előítéleteim elnyomásába, a feltétlen elfogadásba, a tradiciók adta különbségek feletti elsiklásba. A barátnőm 2 év után azt mondta: hülye vagy, nyissál már mások felé!? Hát élj már egy kicsit! Jött az alkalom, egy helyi tajvani kedves fiúcska. Hónapokon keresztül gondolkodtam, rágódtam és ezért meg is tudom fogalmazni az érzést ami egy magyar lány és egy helyi fiú közt kialakult: mintha egy hűtőbe raktak volna a Szaharában azzal az instrukcióval a homlokomon, hogy légy boldog és ne fázz (de nem jöhetsz ki a napra). Nem kell mondanom, hogy milyen gyorsan menekültem ki a dologból. Tehát elmondhatom, hogy egyszer próbálkoztam, az is nagyon nehezemre esett, de annyira, mintha a paradicsomos káposztát kellene megszeretnem, amit gyerkkorom óta igenis rettentően utálok. Szerencsére az 5 randi fél év alatt nem hagyott bennem különösebb nyomot, csak annyit égetett belém, hogy tudjam merre tartok és mit nem akarok. No és természetesen a külföldiek is jönnek ám ide vadászni a helyiekre no meg kalandozni a magamfajtával. Ez a kalandozás a veszélyes, mert mindegyik csak szórakozni jön, de ezt nem mindegyik vallja be. Fáj, ha valakitől többet szeretne az ember és közben evidens, hogy 1 hét múlva már az otthonában lesz a világ valamelyik másik végén a pasi és maximum egy újabb távkapcsolati játék alakulhat ki. Na, hát leírtam, hátha valaki nagyokat nevet vagy épp tanul a tapasztalatomból. 2 és fél éve vagyok itt, a munkám nagyszerűen alakul, imádom. Minden kreativitásom beleadom, töröm át a nemzetközi falakat, keresem az új lehetőségeket, mindezt azért, hogy Europának jobb legyen. Közvetítő szerepem van nap mint nap, minden kis porszemből erőt kell meríteni és várat kell belőle építeni. Na de ez csak most fogalmazódott meg bennem, hogy túléltem a transzformációt, a kritikus 2 év után. Nehéz amikor az embernek nap mint nap tudnia kell, hogy miért is dolgozik, mi is a célja, amikor mások nem feltétlenül akarják, hogy ezt tegye. Ha az ember elgyengül, a körülmények elkezdik sugallni a „menj már haza!” szlogent. Ezt a bizonytalanságot persze az energia vámpírok kihasználják és azonnal megindul a harc. Ilyenkor kellenek a barátok, a szülők és a belső stabilitás megtalálása. Szerencsére nekem sikerült, sőt, megint erősebb lettem barátaim. S amit tanultam a nagy emberektől ezalatt a 2,5 év alatt: „egy pasi ne csajozzon közvetlen kollégával”. „Légy kiegyensúlyozott minden nap, magabiztosan vétsd a hibát is”. Az élettől azt nem tudhatod mit akarsz, de abban biztos lehetsz tapasztalataid alapján, hogy mit nem akarsz. A 2. Leckére vonatkozóan van egy történetem, egy nagyon jó magyar barátom ezt mondta mélységesen felháborodva, amikor elvétettem 6 óra vezetés után GPS nélkül egy kanyart: „Úgy utálom benned, hogy még a hülyeséget is magabiztosan állítod!” Először mérges voltam és fejbe tudtam volna vágni egy péklapáttal, aztán a nyugalom megszállt és mosolyogtam (magamban, hogy ne dühítsem fel). Köszönöm barátom, ez életem egyik legszebb visszaigazolása, hogy jó úton haladok. Nos, ez pont aznap történt, amikor egy régi vágyam teljesült: szabadban láttam delfineket az óceánban ugrándozni egy hajóról. Csodálatos nap volt és ezért biztosan állíthatom, hogy célokat igen is ki kell tűzni és nagyon jó érzés őket elérni. Most a következő célom, hogy 2013 végén elhagyjam a kis tündér szigetet és másik otthont keressek. Azonban mindenképp vissza szeretnék járni, mert nagyon csodálatos hely és szeretném fenntartani amibe erőt fektettem. Szeretnék velük dolgozni, látni a munkám gyümölcsét még évek után is, valamint szeretném érezni a sziget tiszta energiáit amit az óceán és a hegyek árasztanak. A 2 éves sokkom alatt utáltam az esőt, a földrengést, a tájfunt és kezdtem abba az irányba menni, hogy mindenki hülye, senki nem ért meg. Na ez hülyeség, velem volt a gond, ott bent a buksiban és a szívemben. Szerencsére a szülők és a barátnőm mellettem álltak, így nagy nehezen rájöttem, hogy saját magamon kell változtatni, nem sokat, de azt a picit nagyon. Át kellett kattintanom az agyamban egy relét –amit boldogság pöcöknek hívnak - . Minden nap meg kell tudni élni az érzéseket, tudni kell mit nem akarunk és hallgatni kell a szívünkre. Akkor később nem lehet baj, hisz haladunk a saját utunkon, szépen lassan tesszük a saját kis lépéseinket előre abba az irányba, amiről a szívünk érzi, hogy jó.

Szólj hozzá!

Címkék: Címkék


2012.01.02. 17:03 AncsaTPE

Hello 2012

 

14-17 c
 
Itt Taipeiben, ahol a taxisofőrök énekelnek menet közben, s minap egy buszvezető is eldalolta magát úton hazafelé nem olyan a Karácsony mint Europaban. Meg lett véve az első műkarácsonyfám, amit nem azért választottam, mert zöld (hiszen fehér), hanem esztétikailag beleillik a fehér lakásba. Viszont telepakoltam Angyalokkal a lakást és mécsesekkel, ami annyira hangolatos, hogy ennél több nem is kell. A feeling megvan, a többi a szívemben lakozik. 
Nagyon kemény év áll a hátam mögött, rettenetes sokat dolgoztam, dehát ilyen körülmények között ez nem teher. Vidám és barátságos nép, fel lehet töltődni akár egy rövid utazás alkalmával is. Most azonban két nap jól megérdemelt pihenésemet töltöm, már két napja járom a szomszéd hegyet, amit mostanában elhanyagoltam. Nem győzöm a jó Istennek köszönni, hogy Tajvanra kerültem.  
 
Az első skype Karácsonyt megrendeztük  szüleimmel és kiskutyámmal, egész jól sikerült. Ennek azért előfutára volt hogy nem egyedül voltam Szenteste, hanem kedves magyar barátnőmmel, Antóniával. Miután szombatra esett az alkalom és egész héten robotoltam, péntek este meg csontkováccsal randiztam, jó sok időm volt előkészülni. Szombaton természetesen aludnom kellett délig, majd pörögtem mint a kiakadt villanyóra. Egyszerre mostam, porszívóztam, rohantam a szárítógéphez, felmostam, portöröltem, sütöttem vajban fokhagymás rákocskákat, petrezselyemmel. Bors helyett sikerült fahéjjal megszórnom, amin stílusosan felröhögtem, majd gyorsan kikaptam a rákokat és megfürdettem őket csapvízben mielőtt belekerültek a vajfürdőbe. Isteni finom lett, amikor már a bors is rákerült.  Barna kenyérrel ezt tunkoltuk Szenteste, némi ausztrál vörösbor társaságában. Közben pörköltet főztünk a következő napi baráti karácsonyi partira, amit egyik barátnőm konkrétan megrendelt. Került bele kolozsvári szalonna (amit szüleim hoztak) és vörösbor is. Isteni finom lett, de jó vendéglátó módra nekem csak a kóstolgatásból jutott egy kis ízelítő.  Kötelezően nyomattuk a karácsonyi énekeket, a nagy sláger természetesen Wham Last X’mas című dala volt, melyet 80-szor lejátszottunk. Jókat táncoltunk és idétlenkedtünk, ajándékozásnál mormoltuk a Csendes éjt, amit már nem ártana megtanulnom kívülről.
Hiányzott a szertartásszerű családi előkészülődés, a fenyőfa illata, anyuci főztje és az ezzel járó diliház. Itt teljes nyugalom volt, mint egy átlagos hétvége, viszont az üzletházak hűen tükrözték, hogy a világban sokan ünneplik ezt az alkalmat. Mindenhol nyomatták a karácsonyi dalokat, még az orvosnál is.
Báránykám – Antónia – szerencsére legalább olyan jó alvó mint én, így nem volt gond 11-ig aludni vasárnap. Megittuk az utolsó két magyar nescafe-t (amit még szüleim hoztak májusban) reggeli helyett, isten finom  felfújt habbal.  Ez már szertartás, hoznom is kell a következő adagot visszafelé.
Nos délre valahogy összeszedtük magunkat és a lakást, de még pont nem voltunk készen, hisz volt egy óránk a meghirdetett gyülekezőig. Mit ad Isten, Lucy idszervezett egy őrült japánt, akit akkor még nem tudtam, hogy az, de bebizonyította.
Nem elég, hogy idejött délre, még Lucy beültette hozzánk, amikor a lakás szaladt, Antónia még fürdött, nekem meg nem volt sminkem és a tésztát kellett főznöm. A szárítógépből éjjel kiszedett alsóneműk a lavorból huncutan kacsintgattak a vendégre, akit mindez roppantul nem zavart. Következő hibapontja a fiúnak az volt, hogy leoroszozta az akcentusom, amit szép széles pofavágással díjaztam. Majd elzavartam elemért a sarki vegyesbe. Addig haladtunk is, amíg nem téblábolt megint itt, kapott egy pohár bort és igyekeztem éreztetni, hogy foglald el magad program van, leginkább kuss legyen jeligével. Miután már lett sminkem is, egész másképp rotyogott a tészta is a vízben. Feldíszítettük a közös helyiséget ezüst-kék karácsonyi mütyürökkel, boákkal, mécsesekkel, kék led lámpácskákkal. Az üres barátságtalan ebédlő pillanatok alatt meleg otthont adott egy jó kis baráti partinak.
Sorban érkeztek a vendégek, a japán kidolgozta magát le föl rohangálással a mütyürökkel. Ez volt a minimum büntije, ami így utólag elég enyhe volt. Ekkor még nem tudtam, hogy nem hozott ajándékot, de ő elfogadta mástól, a fehér sálamra ráöntött egy üveg bort és a tv-met is elnyomkodta. Mindegyik egyenként főbenjáró bűn, piros lapos, dehogy ezt mind hogy tudta ilyen könnyen összehozni, máig nem értem. Tehetséges egy jószág.
Namost a buli annyira jól sikerült, hogy ez csak egy gyenge homály a fényében. Óriásit buliztunk, táncoltunk, virgonckodtunk. 5-en voltunk magyarok, ami nagyot dobott a hangulaton, hisz a magyar virtus utánozhatatlan. Volt ám magyar zene és vonatozás, még az is táncolt, aki sosem gondolta volna. Kolléganőm férje a ventillátorral gitárszólót nyomott, mindenki egyéniségtől függően nyomatta a vidám táncfigurákat és hát nem kitört a pesti limbóláz is?! Óriási volt, gondolom a lakók is élvezték, bár rendes bulizók voltunk pici hangfalakkal...
 
Semmit nem pihentem Karácsony alkalmával, viszont a két nap szabim sem tudtam kivenni, annyi munkám volt. Szóval Karácsony másnapja életemben először munkával telt. Konkrétan felbőszített oroszlán ügyfélnek a barlangjába kellett nyúlként beosonni, majd pillarebegtetve megsimizni a buksiját és rábeszélni, hogy ő tulajdonképpen elégedett. No meg még aznap volt 4 ügyfél látogatás, az utolsónál azért már a hajam égnek állt. Jó sokat pihentem, no de nem baj, majd "jövőre otthon" szlogen lebegett előttem. Szóval végighúztam a hetet, ami gyorsan repült, hiszen boldogság van a szívemben, s a munka is sok. Még az utolsó héten egy rendezvényünk is volt szerdán. Sikerült megismerkednem ezáltal a kínai dhl gf-os nagyvezérrel. Péntek este annyira fáradt voltam, hogy ha a könyököm nem tartotta volna a fejem, biztosan leesik. Ebben a formában mesélték  szüleim a friss híreket otthonról, amit kénytelen vagyok tudatosan ignorálni, hogy ne géppuskával menjek haza. Megkértem őket, hogy ne idegesítsenek, így inkább váltsunk témát majd jó éjszakát kívántak. Előre megtervezetten aludtam szombaton 13 órát, hogy méltón készüljek a 2011-es év búcsúztatására és 2012 köszöntésére. Kis baráti társaság jött össze nálam, volt  dumaparti, csintalankodás, padlószentelés sörrel, toroklocsolás borral stb. Volt minden, boldogság és móka, aztán jött egy kis táncolós pingvines éjjeli szórakozás a városban, kell is az, hogy kijöjjön néha Aladdin a palackból.
Üdv 2012, jó évünk lesz, meglásd! Jó szívvel állok előtted, amit eddig adtál, azt csak köszönni tudom. Várjuk a Sárkány évét szeretettel itt Tajvanon, csak közben hazaugrom az én édes honomba egy 3 hetes pihenésre..

2 komment


2011.12.23. 17:10 AncsaTPE

Első Karácsony szülők nélkül

Régi magyar áldás - Szüleimnek



Áldott legyen a szív, mely hordozott,
És áldott legyen a kéz, mely felnevelt,
Legyen áldott eddigi utad,
És áldott legyen egész életed.

Legyen áldott Benned a Fény,
Hogy másoknak is fénye lehess.
Legyen áldott a Nap sugara,
És melegítse fel szívedet.

Hogy lehess enyhet adó forrás
A szeretetedre szomjazóknak,
És legyen áldott támasz karod
A segítségre szorulóknak.

Legyen áldott gyógyír szavad
Minden hozzád fordulónak,
Legyen áldást hozó kezed
Azoknak, kik érte nyúlnak.

Áldott legyen a mosolyod,
Légy vigasz a szenvedõknek.
Légy te áldott találkozás
Minden téged keresõnek.

Legyen áldott immár
Minden hibád, bûnöd, vétked.
Hiszen, ki megbocsátja,
Végtelenül szeret téged!

Õrizzen hát ez az áldás,
Fájdalomban, szenvedésben,
Örömödben, bánatodban,
Bûnök közti kísértésben.

Õrizze meg tisztaságod,
Õrizze meg kedvességed.
Õrizzen meg önmagadnak,
És a Téged szeretõknek.

Szólj hozzá!


2011.11.13. 16:24 AncsaTPE

Lassan lejár a vízumom

A kérdés: vajon mi lesz velem? 

Lassan megtudom... Az idő vasfoga szorít.

 

Lényeddel nevelsz

A nevelés nem csak elveken és okos taktikán
múlik, mert elsősorban a lényünkkel
nevelünk. A nevelés: titkos metakommunikáció.
Ami jó benned és tiszta, és ami rossz
és koszos, továbbadod. A gyerek remegi félelmeidet,
aggódja az aggodalmaidat – de éli
a nyugalmadat és derűdet is – ha valódi.
Amit magadban megváltasz – a gyerekeidben
is megválthatod talán

 

Rettenetes nehéz 1 hét után - ma megvan a válasz -  MARADOK, JUHUUUUUUUUUUUUUU! :) Oh dejóóóóóó, dejóóóóóóóóóó!

7 komment


2011.10.15. 20:25 AncsaTPE

Októberi életkép

 

23-27 c
 
Tegnapra kicsit betelt a pohár mindenkivel, de leginkább magammal, következésképpen ma antiszociális napom volt. Dokitól hazafelé sétálva ismeretlen utcákon ráleltem a tajvani hétvégi MDF piacra. Egyszerű emberek árulják utcán kirakosgatva friss és nem friss zöldségeiket, helyben sütött- főzött ételeiket, egyéb becses portákáikat. Egyedüli fehér emberkén mászkáltam, mégsem tüntem fel senkinek. Egy voltam köztük, a helyiek közül. Először csapta meg az igazi otthon szele a lelkemet így lassan két év után. Megtaláltam az én kis hétvégi piacomat, s ezek után lassan talán meg is fogom főzni az első húslevest is, amire már jó ideje gyúrok. Vettem ezt azt; kedvenc mélyzöld roppanó húsú paprikát, bazsalikomot, paradicsomot, banánt, s 3 db stewi sálat fillérekért, hogy bevezessem az új divatot az irodában. Apró örömök, jól esett. Már eljutottam odáig, hogy értem mennyit kell fizetnem, de azért mindig többet adok, hogy ne égjek be ha félreértem.
 
Tegnap Kevin barátom szülinapját ünnepeltük és hát jó barátként meg kellett osztanom vele, hogy rettentő szarul szervezte – azaz nem szervezte -  meg a bulit. Rizikós volt a szerep, megtettem, remélem nem vérzik el a barátság. Bennem volt, feltört őserővel az igazságérzetem. Barátok voltak elhanyagolva munka és iskolatársak előtérbe helyezve, akik nem nagyon akartak fizetni a végén. Nem jó kombináció, fájt mindenkinek, maximum többen nem mondják. Hát én megtettem, lássuk a következményeket. Vagy erősíti a barátságot vagy gyengíti, más verzió nincs.
 
Elva a macskalány felnőtt. Vasárnaponként el szoktam kötni az anyjától, s akkor eszeveszett játék van, no meg nevelési kísérlet. Legutóbb a másodikról a hatodikig rohantam utána, mert kiszökött a kis szemétláda. Összevesztünk, azaz én magyaráztam neki, hogy hol az asztal fiókos oldala, de ő még véletlenül sem ott foglal helyet. Erre visszanyávogott, na bevágtam a sötét fürdőszobába, amit kicsi gondolkodás után rájöttem lehet még élvez is... Érezte, hogy eltört a korsó, úgyhogy befogta a kis pofáját és duzzogva lefeküdt aludni az ÁGYAMBA. Ráadásul még szeretem is a kis dögöt, úgyhogy gyorsan meg is bocsátottam neki amig szuszókált. Már azon aggódtam, nehogy pszichológus kelljen neki... Úgyhogy kezdeményeztem és kibékültünk, majd örömmel vittem haza, hogy elmehessek Antókámmal és Kevinnel vacsorázni.
Melegítő felsőben és farmerben nyomtam, fene sem gondolta még akkor, hogy életem legjobb bulija fog kerekedni. Mondtam a barátnőmnek, hogy bugi van a lábamban, kéne táncolni. Kevin bepunnyadt, hazament, mi meg sportostan beszaladtunk a bárba, ami tök üres volt, konkrétan egy fiú pattogott a dj mellett. Őt gyorsan elneveztem Ping-pongnak. Ezen elröhögcséltünk, majd lassan szivárogtak az emberek. Ültek mellénk idegenek, kicsit dumcsiztunk, telt a helység, dübörgött a tutti zene. A végén akkora buli lett, hogy reggel 5-ig ugráltunk és körülöttünk forgott az egész banda. Mindenkivel barátkoztunk, nemtől és bőrszíntől eltekintve. Óriási volt, feledhetetlen, isteni élmény. Persze úgy megfáztam, hogy az is feledhetetlen.
 
Júliusi otthontartózkodásom eredményeként lett egy kellemesen izgalmas távszerelmem. Olyan hosszútávú kísérlet, ami egyébként rettentő hasznos, mert feldobja az ember életét. Nagyon jól meg lehet élni így is a szerelem minden fázisát, bár természetesen sokkal tompábban, mint normális körülmények között. Nem is árt amúgy nekem ez a tompítás, hiszen sokat lehet belőle tanulni, s csakis a mély érzelmek nem halnak el az idő múlásásval...  Bele lehet hevülni az érzésekbe, ahogy folyamatosan magával ragad az újdonság szele,  a viharos hullám; majd amilyen gyorsan jön, olyan gyorsan is megy tovább. Mint egy friss zivatar; Ez a távszerelem, ami egyszerűen nem működik. Kalandnak jó, hogy az ember kicsit elálmodozgasson arról, amit megérdemel.
A magány, amit az ember külföldön él át, nagyon hasznos. Megismertem önmagam igazán, a szívem, a lelkem. Tudom mire vágyom és mire nem vágyom. Tudom ki a barát, jobban látok a sorok között, kifinomultak az érzékszerveim. Tudom milyen küzdeni a magány ellen, s már tudom ennek nincs is semmi értelme. A boldogság bennünk van. Ha jól érzem magam ez sugárzik belőlem és az emberek körülöttem jól érzik magukat. Ilyenkor minden sikerül, következésképpen mosolygok mindenkire. S ez nem megjátszás, jön.    
Az elismerésért így nem kell küzdeni, s a barátokért sem, mert ők vannak és jönnek, velem vannak. Egy vonaton utazunk, csak az állomások változnak.
Kivételesen hasznosnak találtam a facebook-ot ezért a leírásért a szeretetről.
Aki szeret: nem fogja elvárni tőled, hogy úgy viselkedj, ahogy ő akarja, hanem mosolyog amikor látja, hogy egyedi vagy. Aki szeret, nem fogja elvárni, hogy úgy élj ahogy ő jónak gondolja, hanem örömmel látja ahogyan élsz. Aki szeret, nem akarja elvenni a szabadságodat, hanem örül annak, aminek te is örülsz. Aki szeret, nem akar ujjal mutogatni rád, hogy te rontottad el az életét, hanem megköszöni, hogy mellette vagy és tanítod őt. Aki szeret, átölel bármikor, tiszta szívvel, minden ok nélkül, mert SZERET...
 
2 hónapig megállás nélkül fájt a nyakam, miután visszajöttem otthonról. Miután már aludni sem tudtam a fájdalomtól, elmentem egy csontkovácshoz. Amerikai doki, dezdetnek csináltatott 6 féle röntgent a gerincemről, ott még nevetgéltem – nem tudván mit ábrázolnak a felvételek. Majd amikor megkérdezte, hogy a jó vagy a rossz hírrel kezdje, lefagyott a mosolyom. Pozitív ember lévén természetesen a jó hírt kértem először, 3-8 hónap lesz a kezelés. A rossz hír, hogy korábbi szánkó/sí/autó balesetek miatt a csigolyáim össze vissza vannak nyomódva és ezért a gerinc szépen próbált egyensúlyozni a problémát. Ennek következtében a fájdalom csak évek után jött elő, de magától nem nagyon fog elmúlni, sőt az idő múlásával egyre rosszabb lesz. Na, itt kezdtett a szemem ködösödni, élet átgondol, hol csesztem el. Gyors pofon, nem mindegy, most kell megoldani. Döntést meghoztam, nyomjuk az első kezelést, mert a fájdalom mint olyan nem kéne, hogy életem része legyen nap mint nap. A gyógyulás lemondással jár; egyrészről életmód változtatás: nem aludhatok hason, nem futhatok, izom lazító és tartás javító gyakorlatokat kell végeznem napközben is. Másrészről költség csökkentés: ugrott a rendszeres masszázs és  tánc.  Heti 3 alkalmas kezelést rendelt el a doki, jó sok pénzért. Csontkovácsot nem fogadja el az orvostudomány, ezért nem támogatott államilag, nem érek semmit a TB káryámmal. A gyors javulást választottam a hosszas kórházi kezelés helyett.  
 
Végigbőgtem a kezelést, csendesen, nem hisztizve, folyamatosan potyogó könnyekkel. Első rész, hogy leülök, jön a nagytenyerű doki, elkapja a nyakam, s forgatnom kell a fejem jobbra majd balra. Ez már nem kellemes, hisz a fájdalom nyakból balra le vállra és hátra kisugárzik, mellesleg nem forog a fejem normálisan.
Majd hason kell feküdni egy fekpadon, aminek állítható több része és a lábakat mozgatja.  Az arcnál van egy papír, amin a szemfestékem gyönyörűen kirajzolódott. A többi szétkenődve az arcomon... Vicces látvány lehettem, utoljára akkor festhettem így, amikor 1 évesen anyu a kezeim közé adta a csokitortát. Csak akkor boldog voltam, itt meg nem éppen. Hagy a doki pörögni a gépen magamba, andalító zenével.15 perc elteltével megtépi a gerincemet a medve nagyságú tenyereivel; próbálja átszervezni . Rámnehezedik és egyesével piszkálja a csigolyákat. Jön a hanyatt fekvés, fej oldalra fordít, rántás, óriási reccsenés. Ez a nyakam helyretétele, mindkét irányban. Ezek az alapkövek, van hozzá még a vibrátorhoz hasonló bizgentyű, amivel szétfúrja a hátam, nagyon rossz. Legszívesebben megkérném, hogy hagyja abba, felállnék és letekernék egy hatalmas nagy pofont. Ehelyett torzult fejjel tűrök, ahogy lazítja a megkeményedett izom kötegeket. Aztán forgás vissza hanyatt, átölelni a kis téglalapot, levegő kifúj és kiroppantgatja a gerincem. Roppantás oldalra fordulva téglalap nélkül is, aztán megint vibráló masina, de ez nem fáj. Végül a nyakamat és a derekamat egy életlen késsel kenegeti.
 
  

Szólj hozzá!


2011.08.06. 20:41 AncsaTPE

Otthon és vissza az új otthonba

 

Tájfun elment Kína felé, 35 c
 
Pihentem egy napot a buli után, 9-kor felkeltem, nehogy az átállás veszélybe kerüljön. Természetesen a jó magyar reggeli nélkülözhetetlen, de ilyenkor kávé ágyba jár. Miután a péknél a kedvenc stanglimat nem lehet már kapni, nem ettem túl sok kenyeret, csak néhány falatkát, hogy a jó kis csécsi és tokaszalonna ne legyen egyedül a bélésben. Magyar paradicsom és zöldpaprika világbajnok és a tejben is fel lehet fedezni a tejet.
 
Ebédre jöhetett  anyuci marhahús levese, mely ízvilága leírhatatlan. Arany színének egyhangúságát tarka zöldségek és ízletes marhahús cafatkát törik meg, nyugodtan felkészülve a megsemmisülésre. Ejde elkélne nekem ez jó hazai koszt.
A vadas mellé a zsemlegombóc adott, a gyomrom persze kicsit tecnikai sokkot kapott és megálljt parancsolt.
Vasárnapra ki volt hirdetve a családi kör és pihenés, s ez nem volt baj... Dendy kutya ha ébren volt, nyomokban megtalálható volt vagy a lábam körül vagy a kaja körül. Többször is bűnbánóan duruzsoltam a fülébe mennyire szeretem, hogy elhiggye ez így is van. Hiszen a száraz tény az, hogy az év nagy részében benne kuksolok egy fekete dobozban és nem érzi az illatomat, ez pedig az ő nézőpontjában azt is jelenthetné, hogy elhagytam. De ezt a helyzetet szebbé tesszük azzal, hogy amikor skype-on hívom a nagy Lebóh családot, akkor Dendy kutya ajándékot kap s még a hangomat is hallja. Tehát összeköti a kettőt és nem jár annyira rosszul.
 
Hétfőn a gesztenye barna hajam be lett csíkozva csodálatos arany tincsekkel, ami visszaadta régi énem. Majd Attila barátom megnyirbálta különleges borotvás vágásával. Utána randiztam Szidi barátnőmmel, az 5-6 órás beszélgetés nem volt meglepő. Vagy limonádé vagy fagyi járt a jó hangulattal. Persze beficcent egy kis könyv és farmer vásárlás, csak hogy emlékezzem a magyar forint értékére. Gyorsan belejöttem.
Aztán jött a munka, de leginkább munkahelyi kacagás. Miután elmaradt a megbeszélés inkább csak baráti csevegésekkel telt a nap, amellett, hogy gyorsan átfutottam a leveleimet.  Ebédre túróscsusza és túrós palacsinta Andi barátnőmmel, Macilaciban, amit óriási erőfeszítések után, telefonos segítséggel talátlunk meg. Én kedves Sztifikém és Rajcsits drága Attilám szintén csak nagyjából tudták, hogy melyik sarkon van és milyen színű az új épület, így kicsit nehéz volt megtalálni, mert a fehér ház piros volt és nem jobb hanem bal oldalon.  
Nagyon feelinges volt, ugyanazok a csajok szolgáltak ki, ugyanazzal a mosollyal és lendülettel, mint néhány évvel ezelőtt, csak már nem kis faházban, hanem nagy kőházban. Mielőtt beléptünk, egy kócos vendég odacsapott egy üveg sört a hűtőt kinyitván, lett bűz és áthatolhatatlannak tűnő sörpocsolya. Aztán mégis áthatolható volt, de maradt büdös.
Miután majdnem mindegyik régi pajtással eljártuk a dejó, hogy látlak rítust, még beugrottam a légitársasághoz, akinek minden tagja egy kis gyöngyszem, érdeklődéssel kísérik sorsomat, ha jól megy, ha rosszul. Topi Horváth Zsolt fővezér és Marika persze jobban tették, hogy leléptek szabira, mert talán ez a hét volt az egyetlen napos az idei nyáron. De a két ottmaradt barát esti programjukat tolva megvártak és eljártuk az öröm táncot. Utána direkt járat kocsival a Mariott szállóba, mert másik kedves légitársaság elhívott a partijára, miután fent nevezett telefonos segítséges kollégák elintézték. Szerencsére a belvároson keresztül, a sétálóutcán kellett mennünk, így igazi túristaként fényképeztem a csodálatos épületeket, szobrokat, tereket, utcákat, hidakat és várat.
Szerdán mentem nagymamához, s úton hozzá meglátogattuk nagypapát az örök nyugalmában. Nagymama és leánya szervíroztak húslevest, pörköltet és rakottkrumplit, majd meséltek régi sztorikat. Én szépen elkezdtem helyezkedni, s rettentő jót aludtam a nagy duruzsolásban. Tök égő, de ez volt, az étized délutáni alvása volt.
Erzsinéni tündér valójában beragyogta a szobát, körbefonódott a szüleim körül és leragasztotta a pilláimat. Kosár elmaradt, ezzel pályafutásomról le is mondtam, de legalább lefényképeztem a vecsési Általános Iskolát és a templomot és Zsuzsi kereszt gyerekemmel eltöltöttünk egy kellemes estét.
Csütörtökön kezdődött a test karbantartó masszázs, oh, de elkélne nekem az hosszútávon. Nem is megyek többet a tajvani masszőrnek titulált henteshez, aki több fájdalmat okozott mint egy úthenerg általi kilapítás tehet.
 
Csütörtökön vacsoráztam együtt Szilvi barátnőmékkel és másnapot is együtt töltöttük. Kamilla kutyája oltári visítást csapott üdvözletemre, s miután egy kisebb ló nagyságú, néha megborultam, amikor szeretettel átölelt. Nagyrészt mindig a közelemben akart lenni ez a gyönyörű kutyus, kifejezve odaadó szeretetét. S ez is a magyarázat, hogy miért szeretem a kutyákat, hisz évek után is emlékeznek a társra, s ezt ki is tudják őszintén fejezni, nem úgy mint embertársaink.
Szilvi barátnőm fodrászként látott némi problémát a hajam fazonjával, ezért gyors mozdulatokkal pillanatok alatt lepattintott a fejemről néhány centit. Nekünk tetszik, de tudtam a szüleim az eget fogják nézni és legszívesebben visszaragasztanák a tavalyi hosszú tincseket. Mindenesetre nagyon trendi lett és sokkal jobb egy új irányzattal megelpni a környezetet, mint mindig ugyanazt az unalmas fejet viselni. Nagyon kellemes napot töltöttünk együtt, ment a hülyeség és a traccsparti, majd este találkoztam legkedvesebb főnökömmel, aki mindig csak a legszeretettebb marad. Ha nem találkoztunk volna, szegényebb lennék egy tartalmas beszélgetéssel. Még aznap Szilviékkel partiztunk, kicsit homályos volt a szórakozóhely a túl sok bortól, úgyhogy taxiba csapva magam leléptem a további partiról. Másnap újra kezdtük egy meglepetés bulival, yachttal mentünk egy zátonyra, ahol nomád parti volt, bográcsos kajával és ki hol talál helyet ott alszik akcióval. Nagyon-nagyon jó volt, igazi turistaként addig fénykézeztem, amíg a fényképezőgépem ki nem purcant.
 
Vasárnap Andi barátnőmmel találkoztunk, s kellemes kajálás után filmet néztünk úgy, hogy ő aludt én meg halálra izgultam magam. Hétfőn lementünk a telkünkre, ahol vártak a szüleim és az igazi nyugodt falusi élet. Ezt még fokoztuk egy lovarda látogatással, s miután megnéztünk néhány lovacskát, én 1 órát ízlelgettem is a lovaglás tudományát, ami esetemben erősen tendál a „nem tud” felé. Utána még elkísértük a lovamat a helyére és meg is etettem, szegény leizzadt, úgyhogy biztosan jól esett neki, amikor lekerült róla a teher. Épp etetés ideje jött el, úgyhogy kicsit elbohóckodtunk és bámészkodtunk a lovak között. Megnéztük, hogy terelik be őket a kutyák a dombról, aztán leléptünk. Nagyon jó volt ez a nap is, a maga egyszerű falusi mivoltjában, pláne, hogy kaptam nokedlit a zöldbab levesbe, amit guvadt szemekkel nézegettem, majd jóízüen ízlelgettem.
A telkünk romantikus kis mézeskalácsház, tradicionális pottyantós budival a kertben, gyönyörű buja örökzöldekkel és büszke fasorral.
Kedden ahogy hazaértünk, meglátogattam kedves Lacibácsit a kórházban, akivel gyerekkorom óta imádjuk egymást, noha oly ritkán találkozunk, hogy az néha évtizedekben mérhető. Nehéz szívvel hagytam ott, s utána  buliztam Geri unokájával és Andi barátnőmmel, no meg Papával. Volt ám móka és kacagás a finom mexikói kaja mellett.
Szerda és csütörtök a masszázs helye volt, teljes átszellemülés és béke. Valószínű ehhez hasonló szolgáltatást keresve sem találok itt a szigeten. Közben szüleim folyamatosan mellettem, édesek, aranyosak, hiányoznak.
Kivittek a reptérre pénteken és mentem Bécsbe dolgozni. Fájt a búcsú, nehéz mindent otthagyni ami fontos, de vár a mindennapi életem a világ másik végén, ami szintén fontos.
 
Bécsben volt tárgyalás, ismerkedés, ügyfél látogatás, majd este felszállás az EVA air járatára, ami Bangkok-on keresztül jött Tajpei-be. Kicsit mérges is voltam, mert nem szoktam hozzá, hogy 5 órai alvás után erős lámpafényekre és a levegőben terjengő reggeli illatára ébredjek. A szemeim rettentően tiltakoztak és fájtak, a beszálló kártyámat elhagytam. Azt sem tudtam hol vagyok és máris letereltek a gépről. Jött a magánakció, hogy fel kéne jutni a gépre beszállókártya nélkül. Visszafelé már megúsztam a tapizást, mert magamtól levettema cipőmet és nem sipolt a meglehetősen szigorú vizsgáló gép. Hazaértem, este volt, kipakoltam, zuhany, olvasás, alvás. Másnap kelés 10-kor, mert mentünk kirándulni Lucy barátnőmmel és Kevin baráttal.
 
Hónapok óta járt a fejemben, hogy milyen is lehet egy macskával együtt élni, de miután néhány tulajdonossal egyeztettem, úgy döntöttem, hogy ez nem nekem való. Az én tapétámat és bútoraimat nem teheti tönkre egy állat sem, akár bérelt a lakás akár saját. Persze kirándulásnál ki látja meg a hontalan és beteg kismacskát, hát persze hogy én. Szóltam a két pajtásnak, hogy meg kéne állni, mert itt baj van. S lett nagyobb, mert elkezdtünk tanakodni mi legyen. A macskusz sorsa az lett, hogy kértünk neki a kajáldában – ahol előtte ebédeltünk – egy kis kaját. Na mit adtak okosan? Rízst, feltételezem az a csaj még képen sen látott macskát. Mindenesetre én még sosem láttam sem embert sem állatot főtt rízst így majszolni, mint ez a kis vékony szőrpamacs tette. A tekintetében benne volt minden fájdalom és ragaszkodás, könyörgés, hogy ne hagyjatok itt. Megbeszéltük, hogy elmegyünk egyet sétálni és még ha azután is itt lesz, akkor tárgyaljuk tovább az ügyet. Persze hova ment volna, hát ott várt minket, s a második adag rízst, amibe már véletlenül beleraktak egy kis hús maradékot is. Hiába reklámoztuk a cicát az étterem körül, senkinenk nem kellett, ami érthető is, mert úgy nézett ki, mint egy kis denevér. Látszott rajta, hogy valami nagyon nincs rendben, de ő küzdött az életéért keményen. Szóval én kitaláltam hivjuk fel Lucy szomszédját, akinek van 7 macskája és mentés a hobbija, de nem tudtuk a számát. Kitaláltam, hogy a biztonsági őr majd megadja, de a csávó nem értette meg mit makogok angolul és a hülyélye Lucy számát adta meg, aki ott állt mellettem. Na következő hívást már Lucy tette meg, és kínaiul próbálkozott. Ötödszörre felfogta az okos, hogy mit akarunk, s felhivta Lucy a csajt. Én addig elrohantam egy dobozért, hogy a macsek szállitható legyen. Azaz nem hallottam mit beszélnek, hoztam a dobozt (amit épp zárórakor kaptam) és boldogan villogtam vele. Lucy nem volt olyan boldog, s nem tudtuk mi a baj. Mint később kiderült, ő már sejtette, hogy rá fog maradni a macska, mert egy beteget nem lehet a többi 7 egészséges közé csak ugy behajítani, hisz sok törődést, folyamatos orvosi ellátást igényel. Én már lekötöttem előre, hogy hozzám macska nem jön, mert heti háromszor este 10 után jövök haza és különben is szétszedi a lakásomat. Hazavittük, folyamatosan nyávogott, ha nem aludt, óriási fájdalmai lehettek. Oly vékony volt, hogy minden egyes bordája látszódott és a nyakán háromszögént dülöngélt a buksija. A füle mint egy denevéré, semmi köze nem volt egy macskához ránézésre a nyávogáson kívül. Szőre érdekes, sötét barna, világosabb foltokkal, az álla egyik fele drapp. Vasárnap lévén egy állatorvos sem rendelt, így Kevinnel bepateroltuk egy kutyamosodába, hogy legalább fertőtlenítsék és vegyünk valami kaját. Reménykedve mentünk a szomszédhoz, hogy befogadja kis védencünket. Hát nem így történt, azt mondta, hogy sok szerencsét a harchoz. Úgyhogy pakoltuk a macskát és vissza Lucyhoz. Volt nagy meglepődés részünkről, mert azt hittük le van beszélve, hogy a csaj átveszi a macsekot. Aztán ment a vita mi legyen, végül ott maradt a macsek és bevállatuk közösen az ellátásával járó költségeket. Nagyon beteg volt, csak is szeretetre vágyott és élelemre. Lucy először naponta egyszer majd kétszer vitte őt orvoshoz, az élete élet-halál között volt. Én bevállaltam, hogy minden ebédszünetben megyek hozzá etetni a gyógyszert, kaját és jelentést adok az állapotáról. Két hétig csináltuk, kiderült menet közben, hogy Parvo-val küzdünk. Azt hiszem a képek magáért beszélnek, hogy talán a kis denevérünkből macska lett, amiért sokat küzdött ő is és mi is. Mindez két hét a mi szemünkben és egy élet egy kis élőlény szemében, aki egy fertőzés áldozata lett és az anyja ezért elhagyta. Azóta a kis hölgynek neve is van, Elva. A bundája kezd fényesedni és teljesedni, még mindíg Lucyval él és rettentő intelligens. Sokat eszik és játszik, soha nem csinál semmi kárt és imád minket. A toalettjét rendeltetés szerűen használja az első pillanattól kezdve és amit készít azonnal elássa. Óriási energiákkal küzd az életéért és mi is az övéért, hogy utána mi lesz? Azt még nem tudjuk.   
 

Szólj hozzá!


2011.07.30. 20:06 AncsaTPE

hazafelé és otthon

 

35 c, keddre tájfunt jeleznek, 1 hét munka után már szabira vágyom
 
Csodálatos 10 nap Magyarország után ujra itt Tajvanon, a kellemesen forró, nyári tajpeji fészekben. Visszatekintek kicsit az indulásra, az utazásra és a szabadságra.
Amikor haza indultam annyira fáradt voltam, hogy épp lélegezni volt erőm. Utolsó pillanatig dolgoztam, 1 órám volt itthon átöltözni, jött az előre megrendelt taxi este 8-kor.
Nagyon pörgött az agyam, mondhatnám túlpörgött. Futtattam a riportot a fejemben, hogy munkában mi volt, mit hagytam itthon, mit felejtettem el, aztán megtapogattam az útlevelet, pénzt, telefont, fényképezőt és laptopot, a többi kit érdekel.
Az egyik sofőr beszél angolul és bee gees cd-t nyom a fuvar alatt, na őt nagyon birom. Sajnos szabin volt és mást küldtek helyette, aki nem hogy nem beszélt kicsit sem, késett is és még zenét sem nyomott. Végülis mindegy volt nekem, mert technikai KO-t nyomtam a külvilág felé, csak kezdtem aggódni, hogy nem jön értem.
A check in-nel nem kell mostanában sokat vacakolni az internetes foglalás miatt. Sokkal könnyebb így és nyugodtabb is az ember, hogy sorbanállás nélkül még ki is válaszhatja hova üljön. Szóval szépen feladtam a 23 kg-os monstrum bőröndöt, tele cipővel és ajándékkal. Most nem raktam bele öngyújtót sem, mint legutóbb sikerült Magyarországon ajándékként beleraknom okosan. A biztonságiak örömmel gyakorolták gondolom a samsonite bőrönd feltörését - különösebb szívfájdalom és könnyedén eltávolították a két bűnös magyarkoronás tűzcsiholó szerszámot. Viszont a jegyzőkönyvet belülre helyezték, hogy tudjam micsoda bűntényt követtem el. Igazuk volt történetesen.
 
Becsekkolás után megkerestem az egyetlen teázót, ami még este 9-kor nyitva van, kipakoltam a laptopom és elkezdtem a megbeszélés jegyzeteimet összerakosgatni.
Közel voltam a kapuhoz, úgyhogy utolsó pillanatig eliszogattam az oolong teámat és kalapáltam a számítógépet. Aztán már jött is a boarding, beálltam a sor elejére és be is fészkeltem magam a helyemre. Úgy foglaltam ügyesen négyes üléseknél középen, hogy végül 2 helyem volt és összekucorodva. Vacsora, némi olvasás és egy filmnézés után óriásit aludtam. A könyv amit elkezdtem Black Beauty – a kedves lovas történet, angolul. Ezt a könyvet a kínai iskolából hoztam ingyen, amit a régi diákok – akik hazamennek – adományoztak. Ez az ötlet nagyon jó, kellene ilyet csinálni a dhl-nél is, csak még nem volt rá energiám. Szerinem majd becipelem az angol könyveimet és csinálok egy kis könyvtárat.
Aludtam vagy 6 órát, majd szokás szerint hirtelen világossággal és reggelivel ébresztettek. Ez a rész kicsit nehezen megy, mert nem szoktam reggel enni, de azért mindig elfogadom a kínai fajtát, aminek a tartalma 2 féle szószos cucc gőzgombóccal, valami gyümölcs és a számomra rettentő ízetlen kásaszerű trutyi. Utóbbit ki sem bontom sosem, mert nem csak ronda, de nem is finom. Elhatároztam, hogy nem fogok szabi alatt sokat enni, hamár olyan nagy energiát fektettem a fogyókúrába idén. Ellenállok a hatalmas kajálásoknak, bármilyen finomságokkal látnak el a szülők és barátok.
 
Frankfurba időben érkeztünk, azaz jó korán reggel 6-kor. Check in 8.40 körül volt, addig szédelegtem. Gyorsan belekeveredtem egy kutyás-kommandós akcióba, mert nekem pont oda kellett ülnöm, ahova nem szabadott. Feltűnt, hogy ott nem ül senki, azért mentem oda. Egy idő után szépen megkértek a rendőrök, hogy húzzam el a csíkot néhány méterrel arrébb a lezárt területtől. Ezután megsértődve elbaktattam a gettóból – de a kutya nagyon tetszet.  Felkeltette a figyelmem a frankfurti kézipoggyász cipelését elősegítő roller.  Nagyon komoly rendszer van kidolgozva tárolásukra és ha jól emlékszem 2 euro letétbe kerül a próbakör.Elszórakoztam az automatával, majd még egy nőnek segítettem az övét ráncigálás helyett szépen kiszedni a sorból. Nem fogta be az agya, hogy van egy rendszer és annak utasításait nem betartva a kocsi erősen rángatva sem jön ki a tárolóból, pláne, hogy nem fizetett.Napi jó tett megvolt, eltologattam a kocsimat, majd végre találtam egy helyet, ahol be tudtam fejezni a pénteki megbeszélés jegyzetét. Ezeket mindig gyorsan meg kell írni még aznap, mert nem elég, hogy elfelejtem, még az írásomat sem tudom megfejteni, ha már elvesztem a fonalat. Frankfurti reptér kicsit kaotikusnak tűnt a tajpeji rend, tisztaság és fegyelem után.
 
Ahogy befejeztem a jegyzetem, már mehettem is becsekkolni. Gyorsan ment, mert ide is megvolt az internetes előfoglalásom. Visszaraktam a játszó kocsit és visszakaptam a pénzem, majd átmentem a security-n. Nem tetszett nekik a cipőm csatja, ezért a rendszer visítása után kipróbáltam ismét a motozás örömeit. Amikor a csaj a farmeremben kezdett nyulkálni, már gondoltam, hogy nyakonvágom egy csatakiáltás kíséretében, de aztán erőt vettem magamon és hagytam, hagy keresgéljen. A többi rész sem tetszett, mert baromira mindent az átlagosnál nagyobb intenzitással keresett. Forgattam a szemem mérgemben és talán még a fogam is csikorgattam.  Visszafelé már nem adtam nekik meg ezt az örömöt, úgy kaptam le a cipőm, mint a kisangyal és megúsztam a tapit.
Malév gép akkora volt, mint egy levegős konzervdoboz, viszont pörögtek a propellerei mint az állat. Felszállás előtt volt egy kis gond, valaki rosszul lett. Fél órát vártunk a reptéri transzfer buszban üldögélve. Felszállásnál mindenkitől elvették a kézipoggyászt, nekem mondták mehetek. Mondom jóvan, köszi fiúk, akkor én berángatom a sorok között a cuccom. Persze az utaskísérő kit csesszen le azonnal, hogy felhozta a csomagját? Hát engem. Mondtam beszélje meg a lépcső melletti kollégájával a problémáját. Volt csúnya tekintet váltás, aztán miután beszóltam neki hideg nyugalommal, betuszkoltam a kis fekete gurulós batyumat az ülés alá, mert a fej feletti tárolóba nem sok minden fér. A lábamnak helye nem volt, de a laptopomat így nem kellett kézben cipelni és az okoska is befogta a kereplőjét.
Mellém ült egy néni, aki nem volt kicsi, következésképpen nagy volt és átlógott az amúgy is roppant kényelmetlen területemre. Gondoltam, sebaj, kibírok én mindent, hisz vár a család a reptéren 1 óra múlva.
 
Kicsit aggódtam, a felszállásnál, mert annyira hangos volt a gép, mintha egy mosógépben ültem volna és láttam, hogy a német utasoknak halálfélelem van a szemében.   Ablak mellé foglaltam, hogy lássam a csodás europai földeket, ahogy szépen, rendszerezve és művelten sorakoznak egymás mellett. Budapest felett előkerült a fényképezőgép, hogy megörökítsem a pillanatot, amit nagyon vártam.

 

Kiskutyám futott elém a reptéren, ahogy kiugrottam a zöld folyosónál, azonnal letérdeltem hozzá egy dögönyözésre. Vártak rám a szüleim és keresztlányom, nagy volt az öröm és lőn csoda senki sem sírt. Kaptam sok ölelést, puszit és egy kis hazai túrópontot. Egy másodperc alatt az össze csomag eltűnt a kezemből és Dendy kutyával felszabadultan bandukoltunk a kedvenc Seat felé. Örömmel nézegettem a szokásos lotto, hentes, lángos, dhl stb feliratokat és mérhetetlen nyugalom áradt szét az ereimben. Otthon édes otthon.
Zsuzsit hazavittük, majd otthon várt a húsleves és vadas, zsemlegombóccal. Jajjdefinom volt, az anyukám nagyon tudja miről is szóval a főzés tudománya.
 
Kicsi pihengetés után indultam a saját bulimra bkv-val, gondoltam én majd jól kipróbálom milyen is az otthoni közlekedés. Hát gáz, na. Ott kezdődik, hogy szombaton délután nem kaptam sehol jegyet az Etele úton, de az automatákat már leszerelték a megállóból. Viszont így megismertem egy buszmegállóban egyedül olvasgató fiút, akit megkértem, hogy legyen tanúm én akartam jegyet venni, csak ez egyszerűen az Etele úton nem jött össze 3 trafikban. Igaz a hentesnél, a kínai vendéglőben és tapétaboltan nem próbálkoztam. Megvédett volna, ha jöttek volna a nagy emberek karszalaggal, de nem jöttek. Beszélgettünk sokat és hát kiderült, nem véletlen volt ez sem, hogy összehozott minket a sors. Kaptam egy sport masszőrt ajándékba a 103-as busztól, így később a nyaralás során a futástól összeugrott fájó izmomat profin kezelgette és a gerincferdülésemet kalapálta. Arról nem beszélve, hogy még rettenetes jó fej is ezek mellett.
 
Eljuttottam a partira még aznap este, közben metróztam és lógtam egy megállót a villamoson.
Na ez az amit Tajvanon lehetetlen, mert minden tajpeji közlekedési eszközön egy feltölthető kártyát kell használni. Nincs kivétel, nincs kummantás, nincs lógás.
Hát a metró nagyon rövidnek tűnt és a jegyárus fiú nem volt túl kedves és okos. Konkrétan annyira bután nézett mint egy velejéből romlott tök én meg visszanéztem és megkérdeztem, hogy most itt kell jegyet venni nálad vagy a néninél a bungiban? Ez a fiú, akinek oly ijesztő volt az ábrázata, hogy valószínű tompa fényben elfutottam volna előle – akkora mellénnyel ült egy vicces fiókos szekrény mellett (bkv jegy kapható felirattal)  – mintha aranyórát árulna.
Miután feltettem néhány jelentéktelen kérdést, hogy „milyen jegyet lehet kapni, mit jelent a szakasz jegy, mi az előnye- és hány megállóra lehet használni, melyik mennyibe kerül?”, és még apróm sem volt -  totál kikészült. Én meg elvonultam köszönés nélkül, hamár ilyen tulok és közben röhögtem.
Baráti csevegések közepette gyülekeztünk és elmentünk a tervezett szórakozóhelyre kicsit bandázni. Rettenetes meleg volt, de marha jókat idétlenkedtünk. Vittem innen műszempillát, amit néhány koktél után elkezdtünk egymásra ragasztgatni. A végeredmény nagyon jó lett, mindenki rebegtette a pilláit és a táncparketten ördögöst játszottunk a csajokkal. Nagyon-nagyon egyszerű, de jó buli volt. Hazafelé sétálva egy török étteremben vettünk kebabot, majd jött a 6-os éjszakai járat próbája ismételt jegy problémával. Szerencsére itt lehetett venni jegyet az ellenőrtől, aminek nagyon bírtam örülni. Első nap reggel 4 körül feküdtem le, 9 körül keltem, s ezzel az átállás meg is volt.  
 

Szólj hozzá!


2011.06.27. 14:47 AncsaTPE

Fogorvos

 

35 c, hűdemeleg napközben, este esik
 
Én és az egyik fogam kifejezetten nem szeretjük a hideget, csak sítalpakkal. Pontosabban a bal felső hatos utálja a hideget sítalpakkal is; összegezve még jó, hogy nem Szibériában lakom.  Beültem  dr Weiss várójába, s megnéztem a rettentő csúnyafogsorú kislány vieóját mégegyszer, mint fél évvel ezelőtt. Vagy azóta sem rendezték át a száját, vagy azóta is ezt a filmet nyomják, ezért inkább fejet fordítottam az élő akvárium felé, jobban érdekelt a vitorlás halak aktuális élő show-ja. Épp analizáltam személyiségüket mozgás, színek és mimika alapján, amikor odapattant értem egy nővérke. A doki arcát nem ismertem meg, csak a hangját – még jó, hogy hozzámszólt - szerintem a múltkor volt rajta maszk most meg a’la natur nyomta. 
Nos, amíg a doki a számban kotorászott, felelevenítette, hogy már jártam ott és milyen szép Budapest. Mondtam, áhám. Közben a piszkájával piszkálgatta a fogam és kérdéseket halomra tette fel. Ühüm, aham, öhöm között válogattam. Na, már vártam mikor jön a visító ménkű – fúrógép – erre at bírta mondani, hogy nincs mit csinálni. De, mondom nekem  hatoska érzékeny, s ha már itt lennék, esetleg beszéljünk róla. Megnéztük a fogat közösen a fizikai adottságokkal és fekvéssel együtt. Közben bejött egy másik doki, valamit beszéltek. Később kiderült, jött megnézni a fehér leányt, mert ilyen szerzet ritkán fekszik a tajvani fogorvosi rivaldafényben.
Közölte a doki, hogy a másik doki engem jött megnézni – ennek együtt örültünk -, mondtam jönnék holnap is egy kis önbizalomért. Majd hozzátette, hogy sensodyne fogrémet kéne tolni az érzékenykedőre. Bevillant egy, amitől az egész állam piros, annyira jót tesz a bőrömnek, gondoltam remélem az lesz. Majd azonnal kaptam egy rózsaszínű epres ízű védő trutyit a fogszabályzás által megnyűtt rágó egységre, amit lassú lávaként vonuló távozása során nem szabadott volna lenyelnem, hanem szivárvány ívesen kiköpni. Hogy hova? Hát na, szép gondolat... Ez a tevékenység fél órára volt megparancsolva, na én kb fél percig nem nyeltem, amíg figyelt a doki. Igazából nem lett semmi baj, alsó úti barna és gyors láva volt előrejelezve, gatyába bele.
1 hét után megvettem a fogkrémet és hát természetesen ez az, amitől bokáig kivörösödig az állam. Nem baj, fogamnak jó...

1 komment


2011.06.25. 19:58 AncsaTPE

Lebóh megszállás Tajvanon

 

35 c, esős
 
Péntek reggel a taxiban kifigyeltem a híreket, hogy jött egy tájfun, de elporolt észak-kelet felé. Ennek hatására péntek-szombat esős volt, de semmi tomboló vihar.
 
Szüleim vakációjára kanyarodom vissza, próbálom összeszedegetni az élményeket, hogy hátha minél kevesebbet felejtünk majd el így belőle.
Ment értük a fekete nagyautó május 16-án este, ami sokkal kényelmesebb mint egy taxi és még olcsóbb is. Limuzin hírében áll, persze nem az, valószínű aki ennek elnevezte, még nem látott olyat. Este 6-kor leszálltak, én dolgoztam, s otthon vártam őket. 1 óra kb az út Taoyuan Reptérről. Hihetetlen érzés volt, 2 percenként néztem ki az erkélyen, hogy mikor látom meg a jól ismert arcokat. S egyszercsak eljött az idő, kinéztem az erkélyen, odabiggyesztettem egy „csövi”-t és lerohantam. Azt hittem nagy sírás lesz, de csak nagy öröm volt és ölelkezés. Annyira sportosan és jetlaggel nem törődve robbantak be, hogy idő nem volt siránkozni. Azonnal pakoltunk és sztoriztunk.   Tele lett a lakás jó magyar termékekkel, szülői és baráti szeretetcsomagokkal. A lakásban azonnal nagy felfordulás lett, pedig mindig lelkesen pakolt valaki.
A kávé van-e kérdésre gyors nemmel válaszoltam, mire ráncos lett a szülői szemöldök. Lucy barátnő ezt megoldotta, amint megtudta, hogy ilyen irányu probléma van, lehozta a csoda kávécsináló kézikészüléket, ami nem a szokásos magyar fajta. Jó drága üveg, amibe a darált kávét bele kell rakni egy nyomós bigyóba és le kell forrázni. Majd 5 perc után le kell szűrni és inni. Hát engem pont nem érdekelt, mert a kávénak csak az illatát szeretem, messziről, ezért lehet, hogy a folyamat sem éppen pontos.
Első este levittem őket a sarki egységbe húsostáskát enni. Nagyon örültek a helyiek, néztek ám, gondolom keresték a kandi kamerát. Mi nem néztük őket, tömtük befelé a különféle furcsaságokat. Rendelés az rámutatásos alapon volt a kis késdobálóban. Sétáltunk egyet az óriáskerékhez, hogy minél jobban kihúzzuk az alvást – hátha könnyebb lesz az átállás-. Megnéztük a bevásárló központot és beültünk egy német sörözőbe, meglepő módon sörözni. Még én is leküzdöttem egy pohárral ha jól rémlik. Visszaséta után az ágyikómba beköltöztek a szülők, én meg megosztottam a kanapét a plüs vadállataimmal.
Másnap szegények nem kaptak reggelit, mert én elmentem futni és ezért azonnal elnyertem a szívtelen /kegyetlen gyerek főszerepet.  Szegények du 2-3 körül kaptak ebédet, teparyaki nevű japán csodát. Ez vaslapon sült hal, marha, csirke, zöldség és rízs. Az én drága anyukám nem szereti a husikat, de apu él hal értük. Úgyhogy nem nehéz egyenlet, ki járt jobban kaja ügyileg. Ráadásul olyan erős volt a légkondi, hogy 30 székből ki kellett választani a legszélcsendesebbet, ahol még mindig piszakadt volna egy egészséges szélzsák.
Első nap anyuci megtanulta, hogy mindenhova sállal kell közlekedni Tajvanon, hogy a belső –fülek közötti- huzatot minimalizáljuk.
Kajálás után volt 2 óránk a városban lófrálni, amíg az első baráti vacsoránk el nem érkezett.  Betoppantunk egy Ferrarival teli szálloda parkolóba fényképezkedni, majd elhatároztuk, hogy elmetrózunk a 101 toronyhoz. Vettünk bérleteket, ami úgy néz ki mint egy bankkártya és fel kell tölteni pénzzel vagy a metró állomásokon vagy bármelyik kisközértben. Aztán kipróbáltuk a vezető nélküli metrót – természetesen az első kocsiban – mert az ám a buli. Kicsit aggódtam, hogy ne legyen sok kiváncsiskodó gyerek, akik a bámészkodásban elsőbbséget élveznek alapjáraton. Szerencsére nem volt konkurencia, hanem a három Lebóh állhatott az első sorban és élvezhettük a hullámvasút szerű élményt.
Elég feltűnőek voltunk így hárman, apu volt a sláger a körszakállával, meg az fülig érő mosolyával és barátságos köszöntgetésével. Mi anyuval fényévekkel lemaradtunk a slágerlistáról.  Én bennszülöttként vezényeltem kis csapatunkat a 101-hez, közben anyu összebarátkozott egy öreg kutyussal és 10 percig gagyogott neki a parkban. Kattogott a fényképezőgép és megállapítottam, hogy akit a kutyák és az emberek imádnak, azok csakis jó emberek lehetnek. Néha az ember külső segítséggel jön rá, hogy milyen jófejek a szülei...
Közben peregtek a percek, a torony is meglett, de nem volt idő felmenni. Én nagy okosan kitaláltam, hogy átmegyünk a torony egyik végéből a másikba és majd a párhuzamos utcán visszamegyünk a metró állomáshoz. Na ezzel meg is lett az első eltévedésünk, mert nem a logika szerint van a forgalom kialakítva én meg totál elvesztem a rengetegben. Persze rettenetes időnyomás alatt voltunk, Lucy barátnőm meg mindent elvisel a  késésen kívül. Amikor rájöttem, hogy azt sem tudom milyen országban vagyok, fogtunk egy taxit és pont odaértünk a randira. Soha senki nem tudott ilyen pontosságra rákényszeríteni az életben, mint a londoni barátnőm. Olyan csúnyán tud nézni és olyan mérhetetlen bűntudatot okozni ezzel a pillantással, hogy még az unokám is emlékezni fog rá. Azóta nem kések soha – kizárólag, ha vele találkozom - , sőt inkább én várok rá és akkor büszke vagyok magamra. Amúgy még mindig az utolsó pillanatban érkezők táborát erősítem, mint egész életemben eddig.
Lucy iskolában tanít, ott volt a találkozó. Gyors bemutatkozás után ment a kommunikáció kézzel lábbal, franciául, angolul és magyarul, ki mit értett. Lucy angol, de tanult franciául néhány évig, úgyhogy apuval jól elcsiripeltek. Anyukám nagyon jól elkommunikált magyarul, én meg mikor hova figyeltem, oda fordítgattam. Emily barátnőm – aki kollégám – férjével hívott meg minket vacsorázni egy helyi étterembe. Megparancsoltam nekik, hogy nem lehet puccos hely, ezért nem a legpuccosoabba vittek, csak közepesen puccosba. Isteni finom kajákat ettünk kong bao csirke, marha, sertés, rák és társai, sült zöldségekkel, sült tésztával. Degeszre tömött pocak volt az eredmény, vidám boros koccintással és némi kis desszerttel megspékelve. Szüleimen a jetlag nyoma sem volt, úgy állták a sarat, mint két született hős.
Másnap szegényeket megint megkínozta az éhségérzet, mert kicsi lányuk futott egyet reggel. De már javult a tendencia, 11 körül kaptak valamit a sarkon. Buszoztunk a piros metróig, ami felvitt északra, aznapi úticélunk Danshui volt. Gyönyörű kis hely, ahol a Keelung folyó delta torkolatával csatlakozik az óceánba.Van 2 sétáló utcája, egyik a tengerparton, másik ezzel párhuzamosan az épületek között, ahol folyamatosan piac működik. Apukám kapott picike sült rákocskákat, amiket papír pohárból kellett pálcikával ennie. Közben  Anyukám megint összebarátkozott egy kutyával és ennek vonzataként gazdáival. Én csak csapódtam mindig az új barátokhoz. Ahogy tervezve volt, felpattantunk egy kishajóra és felmentünk az északi csücsökbe. A sportos kishajók jó nagy gázzal és nagy  hullámokat gerjesztve teszik meg ezt a távolságot kb 15 perc alatt.  Nekem ez az ami az energiámat a helyére teszi, hihetetlen jó érzés. Sétáltunk, kávéztunk, bámészkodtunk, ettünk elefánt talp nagyságú rántotthúst, ami helyi specialitás. Egy papírzacskóból ettünk mindhárman, szó szerint téptük a husit és nem a kutyák hanem apu ette a gyanús részeket. Vettünk hozzá valami italt és piknik után mentünk hazafelé a repülő hajónkkal, a tajvani naplementét csodálva és fényképezve.
Este felmentünk a tetőre dumálni egy ital mellett Lucy barátnővel, mely programot nagyon szeretjük. Másnap együtt mentünk vásárolni, mert jött a rabszolga meló. Szerveztem egy magyar estet szombatra, ahova meghívtam számtalan kollégát, főnököt és barátot.
Anyunak nem kellett sokfélét főznie, csak gulyást, csirkepaprikást és rántotthúst. Menet közben rájöttünk, hogy a hús klopfolót, mint olyat itt nem lehet kapni, valószínüleg senki sem tudja mi is az. Nagy bevásárlásnál mindig van valami pöcög amit elfelejt az ember, pláne ha Lebóhnak hívják. Anyu végezte otthon az előkészületeket a főzéshez, mi apuval mentünk megint vásárolni. Miután egy lapos a konyhában a villanytűzhely, anyunak lassan de biztosan kezdett az összes haja egyesével az égnek állni. Szerencsére volt még egy dugi rezsó abból az időszakból, amikor tönkrement a beépített csoda, ezért beindulhatott a párhuzamos főzési struktúra. Isteni finom pörköltalap illatra tértünk haza, ami apunak normális, nekem már nem annyira. Én igyekeztem munkát kerülni, elég jól ment. Szerencsére mindig valamiért kellett mennem a boltba, pl nagyon fontos volt a húsklopfoló, dehát mint kiderült hiánycikk. Helyette vettem egy háztartási fabotot, ami egészen jól funkcionált, de a mai napig nem tudom mire való. A péntek tehát a rabszolgasors napja volt, s ez nekem kisebb mértékben, de anyunak még nagyobb mértékben folytatódott szombaton. Egyetlen kivétel, hogy reggel Lucy vezetésével elmentünk hikingolni. Na ezt apu és anyu gyorsan megunta -  miután az út emelkedési szöge eléggé meredek - úgyhogy felsétáltunk addig amíg futni szoktam (betonút) és közkívánatukra vissza is fordultunk. Lefelé Lucy leterelt minket egy ösvényre, aminek a létezéséről én nem igazán tudtam, illetve még nem próbáltam. Érdekes módon lefelé már megint nagy volt a lendület és a csacsogás is beindult.
A vendégek elkezdtek szállingózni 2-3 körül, szegény elsőknek még segíteni kellett a készületekben. Én például hullahopp karika tudásomat kellett bemutassam egy kisebb tábornak, no meg ezt természetesen le is kellett videozni. Végül eljött több főnök, kolléga néhány hozzátartozóval és sok barát, aminek az egyvelegéből kijött egy nagy vidám éhes és szomjas vegyes nemzetiségű csapat. A magyarokon és tajvaniakon kívül (van még egy magyar barátnőm is aki itt tanul, Antónia) volt angol, amerikai, lengyel, német. Mindenki hozott valami helyi specialitást; volt aki főzött, mások gyümölcsöt, sütit, tortát, hoztak. Minden a szüleimről szólt, hogy kóstolják meg és vigyék haza. Anyu kapott fülbevalót és gyűrűt is, amit a meghatódástól könnyes szemekkel vett át az ajándékozóktól. Előételnek téliszalámis és füstölt angolszalonnás bagett volt a kínálat, főtt tojással és csemege uborkával. A gulyásleves volt a sláger, de legnagyobb bánatomra az összes csirkepaprikás is elfogyott. A rántotthús már nem fért beléjük, azt mindenki megkapta útravalónak. Mint kiderült, a főnököm férje a kocsiban hazafelé egyik kézzel fogta a kormányt, másikkal a rántotthúst.  Amit mások hoztak, azt is nagyrészt össze vissza csomagoltuk, ki mit kért.
Nagyon jól sikerült a parti, büszke vagyok a szülőkre, kollégákra és barátokra is.   

4 komment


2011.06.12. 11:53 AncsaTPE

2011 május - június

 

Lusta blogosként van egy kis lelkifuralásom, de elveim szerint mindent akkor kell csinálni amikor jól esik, ezért volt egy kis technikai szünet – alkotói válság - .
Az élet Tajvanon szememben még jobb mint volt, miután megismertem a sziget még több csodás szegletét és titkát, s ezeket megoszthattam a hozzám közel állókkal, akik miattam utaztak mérföld ezreket. Az emberek itt mérhetetlenül kedvesek, barátságosak, s nem csak velem, hanem a családomat és barátaimat is imádták. Mindenki pozitív élménnyel gazdagodik aki meglátogat, hiszen egy imeretlen világ odaadó mindennapjaiba csöppennek, ami a térképről nem leolvasható, más szemével nem látható, más szívével nem érezhető.  Minden nap rejt valami ismeretlent valami mást, mint amit mi európai szemmel megszoktunk.
A mai napot eltapsoltam kép töltegetéssel a fb-ra, de befejeztem a Szülők Tajvanon emlék kollekciót.
 
Megérkezett a trópusi nyár, légkondi nélkül már nem lehet elviselni a meleget. Tavasz derekán tarkították a barátok, majd a nyarat a szüleim hozták. Feltöltötték a szívem egy kis hazai szeretettel, a hűtőmet téliszalámival, gyulai kolbásszal, füstölt angolszalonnával, pannónia sajttal és túró ponttal. Érkezett egy kis mézes pálinka is, de azt leginkább nézegetem vagy osztogatom. Csináltunk egy magyar partit, ahol anyu elkápráztatta a kollékákat és barátokat főzés tudásával – amit mi apuval jól ismerünk - . Hát a gulyás leves, csirke paprikás és rántott karaj világbajnok volt, anyu meg kivolt.
 
Sikerült lefogynom a huzamos étel kontroll, életmód váltás és különféle behatások következményeként; végre nincsenek nagy felesleges ütköző párnáim, csak kicsik. Jó érzés, hogy normálisan állnak a ruhák rajtam, nem szafaládé effektust követel a testem vonala.
Idén a dragon boat-ot kihagytam, mert sem időben sem energiában nem fért bele az őrült napirendbe. Arról nem beszélve, hogy megint fehér elefánttá változtatott volna a heti 5 edzés, és nagyon utáltam volna, hogy nem férnek bele az izmaim a megszokott ruáimba. Azért megnéztem idén is a csapatom, 4. helyezést értek el a lányok. Nagyon jó érzés volt látni őket és mégjobb, amikor belegondoltam hány kilót fogytam, hogy inkább a régi jó futás mellett döntöttem hobbiként. Vasárnaponként elkezdtem járni egy
Pénteken újra kezdtem táncot tanulni, a rumbával kezdtük. Gondolom el fog tartani egy ideig, mire a tipegésem táncnak nevezhető majd.  
 
Süni is Geri barátom érkezése feldobott, jól előkészített első kocsibérlős túránkat némi tajpeji tengés lengés után kezdtük meg. Illetve a kaland már akkor kezdődött, mikor még meg sem érkeztek. Lebóh Anikó jóbarát –hétvége lévén-   lázas takarításba kezdett, hogy barátai megfelelő körülmények áldozatai legyenek, azaz csilivili lakásba érkezzenek. Azonban, a körülmények mesteri módon felülkerekedtek, ami esetemben sosem meglepő, hiszen az élet harc és mulatság – hogy minek is tekintjük ez felfogás kérdése, én mulatok magamon -.
Szóval szombat este szakadó esőben futottam, ezért a lakáskulcsom leszereltem a csomóról és beleakasztottam az esőkabátomba. Miután rommá áztam, ezen neves esőkabátot – kulcsostúl – lepattintottam magamról és fejest ugrottam a zuhany alá. Kulcs nem szól, kiakasztódott kabátostul száradni, kulcskarika nem szól, hogy hiányzik róla a lakáskulcs. Jön a másnap reggel, korán kelés – relatív – háton pörgés, mosással indítunk, közben pakolgatás majd jött volna a porszívás és felmosás. Lényeges pont, hogy kint felhőszakadás és tavasz lévén kicsit azért hideg. Ancsapancsa térdnadrág és póló, nike strandpapucs öltözékben hátára csapja a mosott ruhákat, hogy a 11-en lévő ipari szárítógépbe becsapja, amíg takarít. Ajtó behúz, kulccsomó megnéz, infarktus. Probléma: sem a tajvani zászló, sem a nevemet tartalmazó kulcstartó, sem a belső ajtó kulcsa nem nyitja a külső ajtót. Ráadásul ment a zene és még a belső ajtót tárvanyitva is hagytam, azaz be lehetett látni a külső ajtó ablakos részén, sőt még a zenét is hallottam. Na, itt azért erősen kellett koncentrálnom, hogy ne visítsak kétségbeesésemben, hisz felfogtam, hogy a lakáskulcson kívül a probléma több cselekményes; brutto 2,5  óra múlva érkeztek a barátok a Taoyuan reptérre, ami 50 perc taxival – én busszal akartam menni, hisz lényegesen olcsóbb. Na ez már ugrott. Mellesleg a pótkulcsom Lucy-nál van, aki dolgozik 20 perc taxival csak odafelé, nincs se pénzem, se telefonom, szakad az eső. Nos az ember a legszarabb helyzetben nagyon logikusan tud gondolkodni, egyből beugrott a terv. Leszaladtam a biztonsági őrhöz, aki szerencsére azok közül való volt, aki beszél elvétve angolul. Elhadartam, hogy gáz van, se pénz, se telefon, se idő, hivja fel Lucy-t. Kikereste a számát, felhivta, és na és? Hát nem vette fel a telefont. Na, mondom szuper, akkor mondom kéne pénz taxira, dehát milyen égő már.... Égő nem égő, ha az ember bokáig érő szarban van, megpróbál mindent. Mondom a biztis gyereknek, hogy nincs pénzem kéne taxira, izé, hmmm, ki tudnál segiteni? Kinyitja a sovány pénztárcáját, 1 – azaz 1 százas volt benne – 700 ft-nak megfelelő TWD. Ejha, mekkora szarban vagyok... Figyu tesókám, kérjél már valakitől, ez nagyon durva volt. Felhívott nem tudom hány lakót és összetarhált nekem 300 Tajvani Dollárt, hogy eltaxizhassak a barátnőmhöz, aki nem vette fel a telefont. Hivattam biztibával egy taxit és kölcsönadott egy ernyőt.  Jó okos taxisom volt, nem sokat beszélgettünk ezért, de annyit kértem, hogy hívja fel Lucy-t, aki végre felvette. Mint kiderült órája volt. Hálát adtam a jó istennek és mondtam megalázkodva, hogy mik a súlyos körülmények és kéne a kulcsa, hogy legyen kulcsom. Röhögött és nem cseszett lejjebb onnan, ahová már magamtól süllyedtem. Ázottan és fázva hazaértem kb 1 óra múlva, bekommandóztam Lucy-hoz, felrohantam a ruhákért a szárítóba, akiket azért utáltam nagyon. Tanulság: pótkulcs legyen elhelyzeve barátnál.
Behatoltam haza, mint egy dúvad és lázasan kiporszívóztam 10 perc alatt. Lekaptam az ázott ruháimat és felkaptam valami szárazat, s már hivattam is a taxit a reptérre. Odaértem, nem tudom hogy a mai napig. Volt nagy örömködés és röhögés, hiszen gondolták, hogy valamivel készülök a fogadásuk alkalmából. Természetesen az elvárást teljesítettem. A röhögés elkezdődött és szerencsére sokáig tartott.
 
Amíg dolgoznom kellett, ők pihentek első nap és maguktól elmentek 1-2 túrára. Hétvégén elugrottunk kedvenc északi csücsökbe, Danshuiba. Ekkor még tavasz lévén nem volt rettenetes meleg, kb 25 c. Próbálgatta a nap a sugarait és beszínezte a napunkat. Hajókáztunk és kipróbáltunk sokféle utcai kaját, mert ott igazán sokféle jellegzetesség van. Kedvencünk az elefánttalpnyi rántotthús volt, amit papírzacskóból tépve faltunk.
Elmentünk a Longhsan piacra is, ami a leghagyományosabb – sokféle érdekes portékával, kellemes és kellemetlen szagokkal. A fő célpontja látogatásunknak az volt, hogy kígyót és méhet együnk. Hát megtörtént; nekem nem izlett, barátaim úgy ropogtatták a méhet, mintha csipsz lenne. Nekem erősen kellett koncentrálnom, hogy egy-két falat lemenjen a torkomon. Az íze a méhnek nem igazán karakteres, de ahogy bekapás előtt szembe néznek szegénykék a fekete nagy szemükkel, az elég gáz. Igenis sajnáltam őket kis bundájukban, amit talán elnyomott volna a finom zamatuk, de még az sem volt. Konkrétan feleslegesen haláloztak el, hiszen fintorogtam és hajam égnek állt rágás közben. Hát a kígyó meg szintén az egyszer elviselhető kategória volt, leginkább a bazsalikomágyat tömtem alóluk. Na azt imádom, bármilyen formában. Ittunk utána egy ananász turmixot a következő sarkon, amitől érdekes egyveleg keletkezett gyomor tájékán, de végül nem vesztek össze a srácok belül.
Kipróbáltuk a helyi páleszt, ami vodkához hasonló és hidegrázós; viszont üt mint a 220 V.
Lucy barátnőm 3 órával később indult Londonba, miután megjöttek barátaim, úgyhogy egy gyors ismerkedős órát tartottunk. Világ legjobb barátjaként ünnepélyesen átadta a kulcsát, hogy kényelmesen elférjünk hárman 2 lakásban.
 
Taichungban béreltünk autót, hogy ki tudjuk próbálni a gyorsvasutat, ami 330 km/h sebességgel dönget. Szép kis áramvonalas a kicsike.
Reggel 9-kor indultunk, 10-kor már meg is érkeztünk és jöttek értünk a kölcsönzősök. Némi adminisztráció után kaptunk egy gps-t az autó mellé és megkértem töltsék fel azt a 2 hotelt, amit lefoglaltam előre. Nissan Tida – Stacy nevük kocsinkkal elindultunk Sun Moon Lake irányába – délnek. Először egy lepkemúzemban álltunk meg, aztán amerre mentünk minden érdekességnél. Sun Moon Lake-re este érkeztünk, csodás kis hely. A szállásunkat keresgéltük, a gps megállított egy zöldségesbolt előtt. Néztünk, mondom ez nem az, ott egy hotel, biztos hülye a gps. Na persze, hát tévedtem. Egy igazi sutyerák hely volt, vékony folyosóval, lépcsőházra nyíló ablakkal, zöldségesbódén kellett átgyalogolni s a szoba, na hát az volt a csoda. 3 franciaágy betuszkolva a szobába (valószínű előbb az ágyakat rakták be és aztán építették a házat, mert másképp kivitelezhetetlen a történet), sasszézva lehetett áthaladni az egyik ágytól a másikig úgy, hogy az orrod súrolta a falat és a rajta elhelyezet tévét.
Azonnal kiborultunk, de visítva röhögtünk. A bejáratból konkrétan kétfelé lehetett ugrani: vagy ágy, vagy fürdőszoba. Ultra gáz volt, de egy éjszakát valahogy kibírtunk, pláne hogy elmentünk hajókázni és vacsorázni, meg még ténferegni a városban. Voltunk közben lepkemúzeumban is Puliban, ahol laknak nyuszik, papagájok, randa pókok és sáskák is. A tulaj egész életét vadászattal töltötte, bejárta a világot lepkékért és bogarakért. Az erdemény nagyrészt gyönyörű, kisrészt pfujj, azok a ronda bogarak és pókok...
Másnap örömmel hagytuk ott ezt az ultragáz szállást és aki nem vezetett azért imádkozott, hogy a következő ennél legalább kicsit jobb legyen. Lementünk egész délre Kentingbe, este 10-re sikerült is megérkeznünk. Miután nem beszélt a recepciós angolul, a kolléganőmet este meg már nem akartam zavarni, kb 10 ember megkérdezése után jutottunk el a szállásig, amiről annyit tudtunk, hogy rózsaszín ház. Melleselg valami bazinagy szikláról is magyaráztak, amit aznap nem láttunk, csak másnap. Ugyanis a tengerben van... Az utolsó áldozataink kocsival oda vittek minket, mert nyolvanadig nekifutásra sem tudtuk hova kell menni és ezt elég látványosan adtuk elő - mint mr Been a körforgalomban - .
Ez a szállás az előző rémeshez képest maga volt a kánaán. Óriási szoba, három franciaággyal, amiből az egyik king sized volt. Emellett még keringőzni is lehetett volna az ágyak között, ami a másik szálláshoz képest óriási luxus volt. Egyetlen pöcök volt, hogy rámnézett egy gekkó a falról. Azonnal kiakadtam és leszaladtam segítségért. Rá akartak beszélni, hogy gekkóval egy szobában lakni  jót jelent és szerencsét hoz. Én azonban gyorsan meggyzőztem őket, hogy a gekkónak a fűben a helye és neki és nekem is az sokkal jobb és szerencsésebb helyzet. Következésképpen jött egy cérnabácsi seprüvel és egy befőttes üveggel, na mondom Pampalini hozzád képest kispályás öreg. De nagyon megkedveltem őt, mert azonnal segített vadászni és ezáltal az életet nyugalmasság tenni.
Hát a gekkó gyors, ezért a ceremónia vicces volt. Mindenesetre kis csihipuhi és ugrándozás után a bácsi elkapta kis áldozatunkat és kivitte a lakásból. Később lezuhanyozva párnára hajtva a fejünket megláttuk rajt a nyomtatott gekkót. Hát ez volt az épület reklámja, mi meg szegényt kiköltöztettük... Lehet ő volt a tulaj, de hát ezt nevezik IJ kategóriának "így járt".
Másnap mentünk a Nemzeti Bilogiai Múzeumba, ami nem más mint egy óriási akvárium, csodálatosan alagút rendszerrel megcsinálva. Gyönyörű óceán alatti élet van feltárva látogatóknak, gyereknek és felnőttnek is óriási élményt nyújt. 
Este elugrottunk Kaohsiungba, ami egy rettenetes nagy eltévedéssel kezdődött. Kohók és hatalmas fémvázas, kéményes gyárak között haladtunk. Soha nem jártam ott, de még csak messziről sem láttam ezt a helyet. Olyan volt mintha egy tudományos fantasztikus filmben szerepeltünk volna, sokkoló látványt nyújtott ez a gyárnegyed. Félelmetes volt a maga valójában. Valahogy Geri vezetésével kijöttünk ebből a rettenetből és megtalálta Stacy (gps) a helyes utat a Lovers folyóhoz. Ott leparkoltunk a folyóparthoz közel és lesétáltunk a szép kis nyugis partra. Bicikliket akartunk bérelni este 10-kor, de nem fogadta el a bankkártyát a gép. Biztos a magyar bankkártyához nem volt szokva.Megláttuk a hajókat menetelni a folyón, s ezért B tervként a bicikliről lemondva jött a hajókázás ötlete. Meg is találtuk a kikötőt és felpattantunk egy körre. Neonszínben pompázik ez a rész éjjel, csodálatosan hangulatos volt. Késő éjjel értünk vissza a kis gekkós szállásunkra.
 

 

Szólj hozzá!


2011.04.10. 16:29 AncsaTPE

Futóverseny

Idő: nyár 23-30 c

Első rövidnadrágos nap volt, állatkertbe mentünk. Óóóóóóóódevártam már... Napszemüveg, napsütés, kevés smink (amit elfelejtettem és kicsit meg is folyt a csücske) és naptej.

Köhögés még járja, de azért a sorsra bíztam, hogy hazaérek-e a futóversenyre és hát véletlenül hazértem 18.40-re. Ezt jelnek vettem, gyors átöltözés és mentem is futni a többiekkel, akik magyar idő szerint 13.00-kor rajtoltak. Szidi előbb, de akkor én még metróztam. Szóval futottam 80 percet, sms-eztünk Szidivel, Bernivel és Diával a rajtnál, majd a célbaérésük után. Megmentettem közben egy teknősbékuszt, aki kicsit mérges volt és fújt a kis pofájával, meg visszakardozott a lábacskájával a botomra, amivel tereltem a bicikliútról a fűbe. Morogtam neki, hogy kisöcsém, ne ugassál és ne vitatkozz mind a négy lábacskáddal, hanem ugrándozzál vissza nagy szöcske léptekkel a fűbe, mert lapos leszel mint egy vasalt ingujj.

Életmentés után és előtt köhögtem és kicsit a fejem is fájt - ami sosem szokott,  lehet szoros volt a fejpánt. :) - futás közben, anyu biztos jól elverné a fenekem. Hehe, de nem tudja, ide azért nem ér el a keze és aztcsinálokamitakarok! bibibib... Szóval gyógyszer helyett ezt gondoltam ki gyorsgyógyulási kínai kuruzslóként. Hazafelé egy üveg  frissen facsart narancslé és vettem banánt is. Ananászra nem volt lóvém, ez súlyos hiba volt..

na ma nem írok többet, aludni kell és képeket tölteni a fb-ra.

 

2 komment


2011.04.08. 19:18 AncsaTPE

Április 2011

 

Idő: így április elejére kezd sütögetni a nap 21-25 c
 
 
Napközben már 25 c körül lehet, a héten először volt jó idő huzamos ideig.
3. hete kínlódom hörgő és torokgyulladással, negyedszer jártam ez idő alatt dokinál és átlagosan 14-18 tablettát tömnek belém naponta. Ha nem ettem volna meg a bogyók nagy részét, akkor nyithatnék egy patikát és a mérhetetlen mennyiségű tea és melegvíz, ami átjárta a testem megemelné a Dunát a tavaszi hóolvadás szintjére.
Az orvoshoz helyi tb kártyával járok, 150NT-t kell fizetnem, ami 1000 ft-nak felel meg. Az orvos beszél angolul, az asszisztensek nem annyira, a betegek meg néznek mintha ufót látnának. Én meg visszanézek, hogy igen, én ufó vagyok és még beteg is. Amúgy aranyosan néznek, van hogy lopva, van, hogy brutálbámulva, de mindenképp csodálkozósan. Nem kell várni, csak max 10-15 percet, sorszámot kap az ember azonnal ahogy megérkezik és befizeti a nagy lóvét. Ezért a pénzért ellátnak sok színes gyógyszerrel, amit az orvosi rendelő melletti patikában lehet megkapni. A bogyókat kis papírzacskókba zárják, adagokra elkülönítve, de egy hosszú kígyóba. Emellé jár még sok kis külön zacsiba rakott biztonsági bogyó, ha netán nem lenne elég a napi 18. Ez meglepetés adag volt egy külön neylon szatyorban, s a kollégámat kértem meg fordítsa le, mi a lóvadpikulát halmoztak nekem össze. Na ezeket soha nem szedtem be; volt köztük allergia gyogyó, köhögésre, orrfolyásra, fájdalomcsillapításra stb. Tanulság, hogy a tajvaniak imádják a bogyókat és szedik is mint az atom. Ebben a párás, esős időben pedig a baktériumok élnek és virulnak, jól bemásznak a légkondiba és bevetik magukat minden legyengült szervezetbe.
Én a nagy hős -  aki eddig nem voltam beteg és csak nevetgéltem, hogy mindenki maszkban jár -  jól megkaptam a magamét. 1 hétig fájt a torkom, alig bírtam nyelni, majd amikor elment a hangom, elmentem dokihoz, aki kicsit félre diagnosztizált, de legalább visszajött a hangom. 4 nap múlva beragadtak a szemeim felváltva, jelezvén, hogy elég nagy a gond. Vissza a dokihoz, aki másik rekeszekre bontott kígyót adott, majd még 2x vissza és most már a hajam égnek áll, hogy milyen punnyadt manci vagyok. A hétvégén futni akarok és ebből a tervemből most már nincs kibúvó.
 
 Hozzát tartozik mindehhez, hogy a betegség nem véletlenül tudott elkapni, hisz a japán földrengés okozta lelki gyötrelem megcsappantotta az immunrendszerem. Elég nehéz volt feldolgozni, milyen is a cunami becsapódására várni egy szigeten.
Aznap 5 órás megbeszélésen voltam, s Szilvi barátnőm Budapestről küldött üzenetéből értesültem, hogy valami nincs rendben, mert az elmúlt tíz év alatt nem nagyon szokott „ugye nincs bajod?” sms-eket küldözgetni... Utána gyorsan szüleim és barátok is érdeklődtek, melynek eredményeképpen totál berottyantottam a nacimba és elkezdtem kérdezősködni a cégnél, mit tudnak. Airlogistics-nél külön ember volt CNN-re állítva, így nekem csak a helyieket kellett piszkálnom, hogy mi a rettenet van. Úgy igazából elmondhatom, hogy a kollégák szinte kinevettek, mérhetetlen nyugalmukon én meg voltam lepődve és kicsit fel is voltam háborodva, mintha nem is a saját életünk forgott volna kockán.
Mintha nem is a cunami becsapódása vártunk volna18.25-kor, mindenki dolgozott mint a kisangyal, amíg én rohangáltam fel s alá és semmire nem tudtam koncentrálni, még a szempillám rebegtetésére sem. Egyébként gondolom sokak szerint akkor vagyok jó fej, amikor félek, mert akkor mély csendbe burkolózom.  Na ebből nem kaptok sokszor...
Miután megúsztuk a cunamit, mentünk a német kollégámat búcsúztatni egy tipikus helyi étterembe, ahol mindenki leitta magát sörrel, amit én még mindig nem szeretek. Az összes lány feje piros volt, nyihogtak és mindenki szerelmes lett a búcsúztatott srácba.  Annyira akartam én is inni egy kis bort, dehát nem volt semmi a sörön kívül, maradt a kóla. Aztán mentünk néhányan tovább bulizni egy híres disco-ba, ami nekem annyira nem jön be, de a Nam annyira jó haver volt, hogy nekem aztán mindegy volt hova tovább. Vacsi után hazamentünk átöltözni, majd mentünk a dizsibe hatan. Vééééégre ittam egy kis whisky kólát és eltáncikáltunk néhány órát.
 
Másnap Lucy szülinapja volt, mentünk hikingolni a ház melletti hegyre. Előtte mindketten az internet hírein szönyülködtünk és ezt tárgyaltuk, amikor találkoztunk.  Jó rossz idő volt aznap, épp, hogy nem esett. Cak ketten kirándultunk, Rodrigo haverunk bemondta az unalmast egy átmulatott éjszakára hivatkozva. Lucy egy elgyengült pillanatában azt mondta, hogy neki ez a legszebb ajándék, persze én ekkor már sumákoltam, mert meglepetés buli készült neki estére.
Összegyűjtottünk egyénileg felajánlott összegeket  a londoni repülőjegyére, s ezt meglepi vacsi során adtuk át. Volt egy hablaty vacsora terv, ami fedte a tényleges vacsorát és engem mint plusz koloncot megsajnálva vitt magával.
Persze utána megkaptam a magamét mekkora sumák színész vagyok...
Ez után a lájtos dupla vacsi után megkértem Rodrigó haveromat, hogy vigyen el bulizni és öntenünk kell a garatra nagyon durván, hisz ezt a sokkot nem lehetett másképp feldolgozni – gondoltam én - . Ennek egy hatalmas nagy tánc lett az eredménye – más környezetben – hullajó parti volt.
Másnap jött a borzasztó szembesülés a hírekből mi is történt valójában, majd a várakozás, hogy milyen  hatása lesz a katasztrófának. Nos ebbe sikerült belebetegedni, mert  közben fárad is voltam, szomorú és tanácstalan, energiám egy szál sem. Tanulság: örülni kell az életnek, nem szomorkodni, mert az sosem segít. Viszont egy ilyen katasztrófa helyére teszi az életben a prioritásokat, sok kis probléma eltörpül és az ember hálás tud lenni apró dolgokért, amit eddig észre sem vett.
 
A következő héten részt vettem három konzulátusi rendezvényen; magyar kultúrális hét megnyitóján – amikor is a cnn azzal poénkodott hogy egész Kína területén be kell zárkózni a lakásokba becsukott ablakok mögött (munkába visszafelé taxival hazaugrottam és becsuktam az ablakot) – francia havi összejövetelen, ahol bemutatkoztam 90 ember előtt valami váratlan ötlettől vezérelve, majd egy angol lord feleségével ebédeltünk az angol konzulátusi rendezvény keretében. Mindezek alatt már anynira fájt a torkom, hogy alig bírtam nyelni,de csak pörögtem mint egy kikattant búgócsiga.
Most már a csipogómmal nincs gond, csak recsegősen köhögök, mint egy másodpercenként fölhöz csapkodott repedt fazék. Elég jól néztem ki egyébként zöld maszkban, smink nélkül. Sokan rám sem mertek nézni a melóban, a közértben, ahol kávét szoktam inni, veszettül sajnáltak, hirtelen még a nevemet is megjegyezték. Ja és a doki megtilotta a kávét és teát, amíg torokgyuszim volt, szóval csak szomorú boci szemekkel néztem az eladóra, hogy nem ihatom a francia latté-mat csak háromszög szendvicset kérek, hogy be tudjam kapkodni a rettenetes színes bogyóimat. A bogyókat először egyesével eszegettem, a végén már marokba csapva betoltam a számba és egy nagy nyeléssel letoltam a torkomon. Ennek következtében néha találtam egy-egy bogyót a földön...
 
Áprilisi tréfaként voltam hétvégén otthon egy váratlan handcarry segítségével. Óriási érzés volt, sosem felejtős és szív feltöltős 1,5 nap-ot kaptam ajándékba a szüleimmel, Dendy kutyával és néhány jó baráttal.
2 jó barát jön hozzám jövő hét
vasárnap, április 17-én és meghódítjuk a szigetet. Autót bérelünk és elindulunk felfedező körútra. Nagyon várom őket.
 
 
„A szeretet a világon a leghatalmasabb rezgés. Minél nagyobb a szereteted, annál nagyobb erőket mozgatsz meg.”

Szólj hozzá!


2011.03.17. 13:11 AncsaTPE

Ablak

Két, súlyosan beteg ember feküdt ugyanazon kórteremben.

...Egyikük minden nap délután felült az ágyban egy órácskára, hogy
ezzel megmozgassa a szervezetét.

Az ágya a kórterem egyetlen ablakához közelebbi volt.

A másik beteg ember egész nap csak feküdt az ágyában, a plafont bámulva.

Beszélgettek a családról, feleségről, gyerekekről, a katonakorukról,
a nyaralásaikról, ahogy az szokásos ilyen helyzetben.

Az az ember, aki az ablaknál feküdt, minden délután, amikor felült, azzal
töltötte az időt, hogy elkezdte közvetíteni a másiknak, mit lát az ablakon át
a kinti világból.

A másik ágyon fekvő embert egy idő után szinte csak ezek a színes beszámolók
tartották életben,már alig várta őket, ez volt minden változatosság az életében.

Az ablak egy kellemes, tavacskával díszített parkra nézett.

Vadkacsák és hattyúk úszkáltak a tavon és gyerekek játszottak távirányítós játékhajóikkal rajta.

Szerelmespárok üldögéltek a színes virágágyások mellett órákig, egymásba felejtkezve.

Miközben az ablak melletti beteg kimerítő részletességgel írta le a kinti
világot, a másik, folyton fekvő behunyta a szemét és maga elé képzelte a látványt.

Egy meleg délutánon az ablak melletti ember egy, a parkon átvonuló karneváli menetről beszélt.Bár a folyton fekvő ember nem hallotta a zenészeket,
maga elé képzelte őket a másik érzékletes leírása alapján.

A napok és hetek teltek.

Egy reggel a betegeket fürdetni készülő nővér az ablak melletti embert élettelenül találta az ágyában, mert az éjjel csendben elaludt örökre.

Elszomorodva hívta a személyzetet, hogy kivigyék az elhunytat.

Amint alkalom kínálkozott rá, a korábban a belső ágyon fekvő beteg kérte,hogy a másik ágyban fekhessen. A nővér szívesen segített, kényelembe helyezve
őt azon az ágyon, majd magára hagyta.

Lassan, fájdalmaktól gyötörve az ablak felé fordult az ember és megdöbbenve látta:..........az ablak egy tűzfalra néz. Megkérdezte a nővért, mi történhetett az eltávozott szobatárssal,hogy olyan szépnek festette le az ablakon túli világot.

A nővér elárulta, hogy az az ember vak volt, nem láthatta a falat sem .

Valószínűleg csak bátorítani akarta Önt! - mondta a férfinak.
Tanulság:
Igazi boldogság boldogabbá tenni másokat, nem törődve saját helyzetünkkel.

Bajainkat megosztva csökkenthetjük őket, de ha derűnket és boldogságunkat osztjuk meg másokkal, megsokszorozzuk azt.

Ha gazdagnak szeretnéd érezni magad,számold össze azokat a dolgokat az életedben, melyeket nem vehetsz meg semmi pénzért.

Minden nap az élettől, így becsüld meg a napjaidat, melyek száma - bármilyen sok is jusson - véges !!!

 

Szólj hozzá!


2011.03.12. 07:45 AncsaTPE

Földrengés Japánban, Tajavanra nem csapott le a cunami

https://www.youtube.com/watch?v=KA3J_52M4PE

 

Átértékeltem az életben mi a fontos ez alatt a néhány óra alatt, amíg vártuk eléri-e Tajvant a cunami. A japán kolléganőm kommunikációját a családjával végig asszisztáltam, nincs bajuk, de nagyon kikészült a kislány.  Rossz megélni, hogy nem tudok rajta segíteni, mellesleg én is pánik hangulatban vagyok - péntek óta.

 http://edition.cnn.com/video/

 

 

a magyar nyelv  szépsége egy mindennapi beszélgetésből kiragadva:

"amikor érzed a levegő hőmérséklet változásait a bőrödön, a különböző mezők, növények illatát, amikor az erdőben a fákon átsütő nap borzolja az arcodat"

Szólj hozzá!


2011.03.05. 08:40 AncsaTPE

Gondolatok a tavasz derekán

 

Idő: hűvös 15-25 c,  sosem lehet tudni esik vagy sem
 
 
Két hete nem használtam esernyőt, utálom őket –mindkettőjüket- mert könnyen elhagyódnak. Ők ketten fehérek és összehajthatatlanok, sarokban szolgálatra várnak - egyik otthon, a másik melóban - . Nagyságuk miatt nem olyan könnyű elhagyni őket és a táskám súlyát sem gyarapítják, főleg, ha nincsenek nálam. Na meg nincs rajtuk fa, amiben lakhat valami rettenetes vadállat, mint ez kiderült legutóbb. 
Új barátom, aki a sarkon lakik Cukor családtagjaként. Nem annyira jól fésült és nem is oly szép, de nagyon cuki és imád. Simán dumálok neki 20 percet, ha véletlenül korábban jövök haza és még ott találom a sarkon. Aki meg vacsorázik az éttermükben,  guvadt szemekkel nézi, hogy a porban guggolok a kis szőrpamacsnak gagyarászva.
 
Hideg van nekem - pedig ugye magyar szemmel nézve mégsincs hideg -, 15 C-nál már méltatlankodom és úgy bújok a mátrixos mindent lefedő kabátomba, mintha fagyhalál fenyegetne. Amúgy is csak annyit vagyok az utcán, amikor reggel besétálok a sarokról a munkába, délben kimegyek tápért és hazafelé busztól sétálok egyet. Nem halálos, valljuk be. Hétvége az más,  akkor egyáltalán nem érdekel milyen idő van; fúj a morcos tavaszi szellő, potyogtatja könnyeit az esőtündér, süt vagy rejtőzködik a kis napocska az égbolton.
Az utóbbi 2 hetem egy nagy lélegzetű rohanás volt, amit a mai nappal leállítottam. Nem jó folyamatos határidő nyomás alatt dolgozni – otthon is alvás helyett - és mindig sietni valahova, olyan iramban, amit mások diktálnak. Ilyenkor szívják az energiát az élvezkedő energia vámpírok, de azért nehezen túl lehet rajta lendülni egy kis baráti segítséggel. Szegény szüleim és barátaim végighallgatják az idióta sztoriaimat és nem aranyos puffogásom, aztán várják mikor jön a katarzis. Na ez persze mindig elérkezik, aztán végre eljön a szombat is amikor kialszom magam és újra nyílnak a völgyben a kerti virágok. Ez az élet, azt kell csinálni, amit szeretünk és ami jól esik, nem arra koncentrálni, ami negatív örvényével húz le a rossz érzések táborába.
Most 12 órát sikerült aludnom, kicsit átcsúszva a dél körüli órákba a felkeléssel. A világmegváltó hangulatomba csapott vissza, amikor annyi terv van a fejemben, hogy fogalmam sincs mit fogok csinálni 5 perc múlva. Ami biztos, hogy takarítgatok ímmel-ámmal, mikor melyik része kelti fel érdeklődésemet a lakásnak. Mosógépnek dupla munkája van ma, mert a múlt hétvégén csak egy fordulóra kaptam el a grabancát. Mai mosásom eredménye 2 db illatos tajvani dollár, egyikük láthatóan jobban bírja a búvárkodást. Gondoltam a szárítógép kicsit már erős lenne nekik, ezt a játékot kihagytuk. Persze majdnem infarktust kaptam, amikor feltárult látványuk a ruhák között, de úgy néz ki, hogy direkt az ilyen szőkék miatt búvárpapír az alapanyaguk. Még jó, hogy mindig kiveszek mindent a zsebeimből, mielőtt berakom a szennyesbe a mosási céltárgyakat...
 
Miután a szárítógépemet a tulaj még nem csinálta meg a 12-en lévő közöst használom, ami 20 helyi dollárral működik (150 ft).
Holnap megyek 6 km-es futóversenyre északra a tengerparta, reggel 7-kor van a rajt kb. 3 hete nem futottam 1 métert sem, viszont csütörtökön vettem egy csodás futócipőt. Adidas, gyönyörű és könnyű mint a tavaszi lepke lehellet. Jó sok ronda és drága cipő között ezt az egyet találtam tökéletesnek. A többi amit felpróbáltam – 3 rondaság – úgy nézett ki a cérnanéni lábaimon, mintha békalábat próbálgatnék. Tekintve, hogy gyermekkorom óta utálok ruhát és egyéb használati cikkeket vásárolni, tökéletesre fejlesztettem az egy boltba bemenős, első látásra beleszeretős, nem sokat vacakolós procedúrát. Persze ehhez biztosan le kell tudni, hogy a bolt megfelelő, ehhez kell egy jó baráti javaslat. Lucy segített, miközben türelmesen hümmögve konstatálta a munkahelyi sztorik mély vagy éppen csúcspontját. Némi gondolkodást okozott a méretválasztás – a pont jó vagy a picit nagyobb –. Végül a picit nagyobb kiütéssel győzött. Holnap be lesz vetve, de azért ma még utcán kipróbálom, amíg valami élelemhez jutok.
Néha benyomok egy-egy térdelőrajtot az eldugott kis tajvani utcákon a helyiek elrettentésére. Ha a szombat hosszabb lenne az átlagos 24 óránál, nem bánnám amúgy. Nos szóval ma főzni akartam tésztát, tekintve, hogy holnap futok. Elfeletettem, hogy 2 hete vasárnap főztem gombalevest és egyszer csak behalt a villanytűzhely. Az utolsó művelet sosem jött létre, amikkor össze kellett volna forrni az össze alapanyagnak. Szóval a tűzhely megadta magát 2 hete, aztán a nagy időnyomás alatt észre sem vettem a szárnyaló időt és ezen a héten szóltam a kolléganőmnek, hogy én ugyan türelmes vagyok, de már a szárító mellett a tűzhely sem működik. Ma persze mit akartam csinálni, hát persze, hogy főzni. Jó kis pesztós tésztát, amit még sosem csináltam, de hát nem is ma lesz az új ízek felfedezés napja. Szóval mint egy éhes kisegér végigkutattam az életmentő finomságokat rejtő zúgokat, hogy ne haljak éhen. Találtam is mandulát, sajtos nachost és iszom az elmaradhatatlan zöld teát. Lehet, hogy ez holnap nem lesz elég a futóversenyen, ezért most lemegyek valami normális ételért. Talán először életemben beülök egyedül vendéglőbe, mert a kaja fontos verseny előtt, no meg ezután a két gázos hét után több mint megérdemelt ez a kényeztetés. Amikor felkeltem ragyogó naptütés volt, most szürkület van megint, hát ilyen ez a tajvani március. Ilyenkor viszont nincs földrengés, avagy nagyon ritka. A cipőhöz társult egy új parfüm, Calvin Klein BEAUTY-ja elég jól el lett találva, legalábbis az én ízlésvilágomban. Az egyetlen dolog, amit szívesen válogatok, a kozmetikumok - parfüm és smmink és testápoló kegyszerek - .
 
Januárban volt a „golden party”, amit Lucy egyik barátnője szervezett - Tiffany – s talán közös barátnővé alakul lassacskán. Lucyval végre van egy közös képünk. Én sötétben nem tudom használni a kis okos htc telefonomat, a komoly fényképezőgépet meg nem viszem sehova, mert félek, hogy elhagyom... Lucy is fényképezett, de ő mindig elrejti a képeit és soha senki nem láthatja. Ennek oka, hogy fel kéne töltenie FB-ra, de erre a lépésre sosem veszi rá magát.

Tiffany angolja elég jó, mert kanadában nevelkedett, amúgy meg tajvani lány és hatalmas jófej. Ő vitt el a fodrászához megváltoztatva ezzel az életem. Végig ült mellettem, lesve, hogy infarktust kapok-e amikor levágtak 20 cm-t. Persze azért ehhez kellett a magyar barát perfekcionális segítsége, aki fényképekkel felfegyverezve küldött el a fodrászhoz, szigorú instrukciókkal ellátva.  
 
Szóval Tiffany szülinapján elég sok más jellegű ember jött össze, mert a barátai között sok ilyen van. Nekem is akad egy ilyen barátom, akit már többször említettem, de azért így egy csokorba gyűjtve nekem sok volt a többi. Kis kedvencem – a képen Tiffanyval – hatalmas arc. Mindig ugyanazt az embert szúrjuk ki röhögés prédájának és egymást bökdösve fuldoklunk rajta. Amúgy a srácnak nagyon logikusan felépített agya és gondolkodása van, mellesleg jókat lehet vele dumálni és még többet szívből nevetni.
Arról nem beszélve, hogy az egyetlen, aki mindig borozik velen Lucy mellett és feladja a sört egy finnyás magyar miatt.
 

Péntekre kiharcoltam magamnak egy kiállítás látogatást, ahol majdnem 1000 cég állította ki portékáit, melyeket exportálnak a világ összes pontjára. Tekintve, hogy engem csak europa érdekel, leosztottak egy srácra, aki 50 percnyi céltalan lófrálás után lelépett. Kérdezte, hogy maradok-e egyedül, néztem rá nem szépen és megkértem, hogy vissza se nézzen ahogy elhagyja a kijáratot. Természetesen a legnagyobb kátyúban mindig van egy mentő fonál, jött is 10 perc alatt – egy másik kolléga -... Még aggódni sem volt időm, gyorsan lecsaptam rá, mielőtt még megijedtem volna a kommunikációs nehézségektől.
Folosztottuk gyorsan a munkát; ő a főnök, nyomja a sales dumát. Én beolvadok a környezetbe, miss Europaként mosolygok, pislogok, bólogatok és néha előjövök az ultra ütős csinki tudásommal. Egy a gép a kiállítottak közül, most ilyen nagyságban gondolkodom.
Na ez így is történt, megváltottuk a világot, legalábbis elkezdtük. A másik kolléga meg remélem jó hatékony riportot készített és egész hétvégén a fejét betonozza bele valaki egy új lakóparkba.  2,5 éves óvodás szintet megszavaztam az értelmi színvonalának, ez erős visszaesés az eddig számára fenntartott 4 éves szinthez.
Az ügyfél, akit meg akarok szerezni, akkor is, ha 2 évembe kerül még - Harley- . Ahogy a helyzet áll, kb ennyi idő lesz az átfutási idő.

 

Csütörtökön meghívott egy barátnőm néhány dragonos barát társaságában a nagy piros Grand Hotel Formosa-ba, ami a leghíresebb szálloda a tradicionális  kinézete miatt. Azaz nem a főépületben voltunk, ahol már voltam egy esküvőn és ott tartották az EU/NAP grand vacsorát, hanem egy melléképületben. Az édesapja tengerész volt, ezért némi havi díj fizetése ellenében mindennapos vendégként tartják őket nyilván. Hát elég kellemes a hely és az ellátás. A kilátásról a városra nem beszélve és a hatalmas úszómedencéről, ami a kertben terpeszkedik néhány csodás pálmafával körül ölelve. Állítólag majd nyáron megyünk oda, hát én benne leszek... Igy néz ki a hotel látképe s egy vacsora színhely, ami csak nagyjából hasonlít a dhl-es rendezvényére, mert ott csak 100 körüli volt a létszám és nem fényképeztem. A mi kis vacsoránk a melléképületben nem volt ilyen nagyvonalú, de az ellátás ugyanolyan színvonalas.  Grand Hotel Taipei - Hotel Exterior

 Grand Hotel Taipei - Banquet Hall

6 óra és nem ettem, mentem is valami betevő valatért, kipróbálva a futócipőm - sétában - . Végülnem vendéglő helyett lunchbox mellett döntöttem,  amit 2 utcával arrébb vettem 400 ft-ért és kicsit sem hasonlít a pesztós tésztához. Beülhettem volna az étterembe, de nem szeretem én az egyedüli vendéglősdit. jól bekajáltam, de jókislány lévén nem kértem rízst. Rájöttem, hogy annyira nem kell komolyan venni a tésztázást, végül is csak 6 km lesz a táv. Komoly valószínűségszámításom alapján nem kéne, hogy gondot okozzon ez a kis hatos, egyedül a 4 órás keléstől ver le a víz, de egy napfelkelte a tengerparton ennyit megér. Fényképek érkeznek holnap.  

Szólj hozzá!


2011.02.19. 17:49 AncsaTPE

februári szösszenetek

 

Idő: hűvös 12-18 c, esős
 

 

A hajam ismét rövidebb lett egy lépcsővel, le kell állnom erről a tendenciáról, mert 2 hónap és én leszek a legkisebb honya gyerek, Tarhonya. (anyukám ütős vicce..)
 
A képen egy sarki buliban voltam hétköznap, az egyik evezős kapitány szülinapja alkalmából. Jó messzi sarkiban, 1 óra utazás otthonról. Ráadásul marhára nem szoktam hétköznap ilyenre vetemedni, s kedvem sem volt, meg épp kilábaltam a hétvégi fellépős megfázásból. Meló után hazamentem, lecsaptam a laptopom, megrenováltam a reggeli sminkem, felkaptam a nagyondurva bőrkabátom és már metróztam is a végtelenbe. Menet közben bepattantam egy közértbe, s gondolkodtam csoki vagy whisky. Hát utóbbi mellett döntöttem, s ez lett a népszerűségem kulcsa. Nem is volt érdekes, hogy én ott vagyok, de „red label” megjött és volt nagy öröm meg ugrándozás. Én azon aggódtam, hogy viszem be az ajándékot a szórakozóhelyre, ahova soha nem jutottam be. Ugyanis ott sokkal drágább a pia, mint a sarki közértben, ezért csak Roxi 99 fedőnév alatt fut a Seven Eleven party. Nagyon gagyi amúgy, rettentő gáz buli... Iszol az utcán mint a görény és egymást tapossa mindenki, a leghülyébbet ki kell röhögni és le kell fényképezni minden mozdulatát mindenkinek. Mindenesetre a 7 dl whisky-től vagy 15-en boldogok lettek, s kólával felöntve műanyag pohárból fogyasztották. Aranyosak voltak, jó volt boldognak látni ennyi embert egy jó döntés után.

Gyorsan leléptem 1 óra topogás és mosolygás után, de jó volt látni a csapattársakat.
Kérdezte egy srác, hogy idén megyek-e evezni, a válasz egyértelmű nem. Maximum hétvégén hajózom, de gondolom az nem fog nekik tetszeni, hogy csak lapátolnék és azt is csak elvétve. A franc fog megint elfánttá nőni meg elcseszni egy csomó hasznos időt izomnövelésre. Nos ennyi volt a szerdai buli, ami számomra csak sarki vedelés néven fut és nem került fel a kedvenceim listájára.
 
Hétvégén viszont az újévi parti nagyon jól sikerült. Az egész management csapat fellépésével kezdődött és minden osztály produkált valami komolyat. Nagyon durván készült mindenki, hónapok munkája volt benne, jelmez tánc volt a jellemző, sokan énekeltek is. Egyetlen esély volt, hogy nyerünk, mert annyi energiát és káromkodást öltem bele 10 nap alatt a felkészülésbe, mintha atomtengeralattjárót terveznénk. Minden ebédszünet s lefekvés előtt 1 óra ugrándozás - otthon videóról - . No meg közölték hogy topból has kivillant; én meg közöltem, hogy majd a következő életemben talán... Igy hát az enyém nem villant, de így is tarolós játékos volt. 3 táncból kettőt lenyomtam némi bakival, de röhögtem ha átugrottam egy-egy ütemet. Hát jó, hogy nem ebből élek, na...., de hátsó sorban nem volt feltűnő annyira a ha csak ráztam magam és néha mellé léptem.
A mi táncunk volt a leglátványosabb, miután voltunk vagy tizenketten lányok miniben és 3 jelmezes szörnyeteg is, 2 fiút meg egy lányt rejtve. Mellesleg az egyik fiú a tengeri osztály vezetője volt, aki Fülöp szigetekről származik és nagy hangulatmester. Ropta velünk a hastáncot és a rázta a fenekét mint amazon, melynek eredményeként kapott egy százast a nacijába.

 

Három táncot adtunk elő, ebből én kettőt nyomtam végig. Az első hastáncos, kígyós, fenékrázós figura volt, a második 007-es ügynökös, a harmadig pedig robotos. Hát így foglalnám össze dióhéjban, s a középső kicsit már erős volt nekem, na azt nem vállaltam be. A lányok készültek egy hónapig minden ebédszünetben, természetesen én nem. Először még nem voltunk tervben, aztán jött az egy hetes európai tárgyalássorozat, szóval mindig volt mire hivatkoznom. Ennek eredményeképpen kellett otthon tanulnom vidóról, sűrű anyázások közepette, leginkább éjjel. Még jó, hogy alattam nem lakik senki, mert biztos már első éjszaka feljelentettek volna a rendőrségen vagy elvitettek volna a dilkó házba. Így maximum a biztonsági őr gondolkodhatott el, hogy vajon megbolondultam-e, de nem jött reklamáció, s nem kérdeztem, hogy tud-e aludni munkaidőben a szökdelésemtől.
Idén vigyáztak, hogy ne legyen whisky a bulin mint tavaly, mert kicsit becsápolt tőle a férfisereg. Viszont a végén - 10-kor lőtték fel a pizsit a népnek – a bort üvegből kellett inni mindenkinek, aki nevét híressé akarta tenni. Enyém maradt hirtelen...
Kb 40-en mentünk tovább partizni, a management erre külön hívott meg néhányunkat, kiváltságosokat. Mint rájöttem később, már egyszer buliztam ezen a helyen az evezős bandával. Náluk a buli más mint nálunk, isznak és okosak.
Tánc az nem népszerű, de én azért bírtam tánra pattanni és szerencsére a német haverom meg még egy-két bátor harcos velünk tartott. A japán leány nem volt annyira ütős formában, s könyörögtek a srácok, hogy vigyem haza. Ő viszont 2 órán keresztük mondta nekem, hogy IT’S OK és hát akkor elkönyveltem, hogy oké a zsoké, bármennyire is nem úgy néz ki. Lekaptam a félig lelógó műszempilláját s vittem táncolni, aztán tényleg oké lett a zsoké, lassacskán.
 
A tengeri osztályos lányok, akik ezüstben virítanak, különféle korosztályt képviselnek. Abban megegyeznek, hogy mindenkinek barna a haja és szeretik a műszempillát. Én voltam az egyetlen, akinek saját szeme volt, s tulajdonképpen csodájára jártak, hogy van szempillám s mekkora. Pedig az enyém aztán nem egy nagy rőzse gyüjtemény, s nem is kunkorodik, de hát ezek szerint mégiscsak van akinek még ekkora sincs. Emellett büszkén viselem a saját szemgolyóm, hisz nincs színes kontaktlencsém, ami itt óriási divat. Ők azt hiszik, hogy egy műszem sokkal szebb mint egy eredeti, pedig szerintem ijesztő és atomtotálbrutálronda üveggolyó rideg hatás jön át. Ennél már csak az üveg nélküli fekete SZTK keretes szemüveg divatja veri ki nálam a biztosítékot. Bár méltán vetekszik a necc titokzoknis rocker fiú ebben a versenyben az aranyéremért, akit tegnap láttam a metrón.
 
Ma nyomtam egy shoppingot is egyedül, ami azt jelenti, hogy bemegyek egy kedvenc boltomba, leszedek 6 ruhát, megveszek belőle ötöt. Mindez max 1 óra próbálgatással együtt.
Aztán hazafelé el kellett áznom, mert esernyőt ne vigyek már a fodrászhoz. Odafelé taxival mentem, mert 10-kor kell felkelni, ha 11-re megyek fodrászhoz....
Visszafelé viszont metróval jöttem és busszal, aztán rohantam fel az utcácskámon, ahol jól eláztam. Ez amolyan csakazért sem veszek mégyegy esernyőt féle dac volt, s tényleg nem került ki az eső. Hazaértem, megtúrtam a hajam, feldobtam egy sminket és porotlam tovább Lucy- angol barátnővel – shoppingolni a TESCO szerű COSCO-ba, ami amerikai üzletlánc. Nem áztam tovább, mert kocsival mentünk. Vettünk sajtot és bort, ami kötelező kellék itt, aztán estebédeltünk. Találkoztam egy svájci fiúval, aki nem ismert meg a hajam miatt, ezért be kellett mutatnom magam. Láttam a fején e meglepetést, majd kiderült, hogy a találkozás egyben búcsú is volt, mert megy vissza Svájcba katonáskodni. Betoltuk az arcunkba a kedvencünket; Lucy hot-dogot, én sajtos kiflibe sütött sajtszószos csirkét, aztán mentünk másik bevásárlóközpontba.  Én vettem egy csodálatosan meleg és nagy paplant, hogy ketten legyenek és együtt rettentő meleget generáljanak. Mellette Lucy rommá vásárolta magát, mert sütni-főzni akarta ma. 
Hazajöttünk, kipakolás után csak sütöttünk – ő – én bort nyitottam, melynek fóliájával elvágtam egy újjam. Ezt persze nem vettem észre, csak a vér látványa sokkolt mindkettőnket. Először azt hittem a bor dugójától lettem piros, de ilyen hülye színű bort még nem láttam. Aztán Lucy nyekergett, hogy ütőeres vérzésem van, jaj mondom haggyámá, ez semmiség, azt sem tudom hol vérzik. És tényleg nem láttam, de addigra már be volt pólyázva az egész kezem. Közben elkészült a mű, valami lapos sütemény, egész finom lett, de nem szép. Nagyon örültünk, becsaptuk az üveg bort és közben elmosogattunk meg röhögcséltünk a hülye sztorijaimon.
 
Kezdek örülni mint róka a kis hercegben, mert beállítottam agyamban a dátumokat, amiket szeretettel  várhatok. Áprilisban jön két barátom 10 napra, májusban a szüleim 3 hétre és megyek haza júliusban 2 hétre.
 
Most itthon vagyok, holnap nem fogok semmit csinálni, csak takarítás, hullahopp és ugrálókötél. Na jó még esetleg csinki tanulás vagy futás belefér.
Minden este olvasom a Titkot, amitől kivagyok, mert inkább csinkit tanulnék, de nem birom nem olvasni. Megyek is, mert vár a könyvem.

 

Ő pedig Sake, a sales igazgató kutyája, hatalmas nagy fazon. Bejárhat a házba, de elvileg kint lakik az udvaron egy elkerített részen a  konyhaablak mellett. Őnagysága amikor be van zárva, simán bekopog az ablakon és kinyittatja, ezért egyik ablak sincs bezárva, mert egész nap ütné. Nos a kutyus bekönyököl és a mosogató felett nézelődik befele.  

 

Szólj hozzá!


2011.02.13. 17:17 AncsaTPE

Az új lakás

 

Idő: hűvös 12-18 c, esős
 
 
Hétfőtől az eső mellett már előbújik a napocska az időjárásjelentés szerint, egész hétre. Mit sem bánom én milyen idő van, amikor szigorú pihenésre ítéltem magam. Így legalább kicsit van időm blogolni is, ezer másik terv mellett, amiből sosem fogyok ki.
 
Például még nem írtam az új lakásomról, amit nagyon szeretek. Összehasonlíthatatlan különbség a stílusban, a mostani egy letisztult Ikea stílus, nagyobb légtérrel és nem olyan meleg színekkel. Falak polcok fehérek, szpot lámpa ágyak ezüstösen csillogó mélyedésben csücsülnek, jó sokan. Rettentően szeretik beépíteni a lakásokba a sokféle világítást, ami jellemzően rejtett plafonos megoldást, szpotokat és egy nagyobb központi lelógós lámpát jelent. Nekem ehhez kellett még a szokásos piros, mert túl erősek a fények, nem is használom őket, csak ha skype-olok. Vettem még egy fehér-ezüst állólámpát, melynek felfelé szóródó fényét viselem el este, hisz az este azért este, hogy tompa hangulatfények uralják a lakást. A polcok fehérek és a beépített szekrény ezüst keretes, füstüveges. Mindehhez ezüst színű reluxa társul, mely beborítja az egész front oldalt, ami szinte egy nagy ablak, s ennek folytatása az erkély. Gondolom nyáron csodaszép lesz, amikor a reggeli nap sugára gyengéden felmelegíti a reluxa csíkokat és néhány percen belül áttöri a lemezeket, hogy bevilágítsa megtört fényével a lakásomat. A piros hangulatfények az azonos színű kanapéval ellensúlyozzák a fehér és ezüst markánsan rideg hatását este. Pláne, hogy a kb. 10 éves narancssárga buddhaszememet elhoztam magammal és a fehér polc tetején emlékektől duzzadva, büszkén öleli körbe papír ruhájával az egyik piros kislámpát, mely így duplán kedves a számomra. A konyhám ugyanolyan mint a másik lakásban, csak nincs bárpult része és ezzel együtt hiányzik onnan még egy polc, ami azért jó volt a sok hülyeséget tárolni. Ezért még mindig van 2 szatyor szortírozni valóm, amit lassan fel kellene dolgoznom. Legtöbbje szakmai jegyzet, tajvani magazinok és utazási térképek, meg kisebb haszontalan dolgok, amiket feleslegesen megvettem vagy kihoztam és kéne nekik rendszer vagy kuka. A matyóhímzéses párnahuzataimat szüleimtől kaptam, imádom. Magamtól sosem hoztam volna el, de anyukám aszonta, ezt viszed s én vittem. Ahogy megláttam újra a piros kanapét, azonnal rájöttem, hogy ez sem volt véletlen. Az életemben ennek a szónak a nem létezése folyamatosan visszaigazolódik. Minden összefüggésben van, csak meg kell találni a helyes utat és alkalmazni kell az adott lehetőségeket, amik a kezünkben vannak és boldoggá tesznek. Ezen gondolatsor is méltó visszaigazolása annak, hogy amit szívből kapunk és  szívvel teszünk - azaz mély szeretet vezérel - annak csak jó kimenetele lehet.

A dupla paplan nagyon jó ötlet volt, nem értem, hogy bírtam ki eddig nélküle... Mondjuk rettenetesen hülye szaga van, olyan gyári orrfacsaró. Reggel szaglásztam magam, hogy mi a franc ez az új bőrkipárolgás, olyan mű és természetellenes. Nem tudom mivel kezelték le ezt a csodapaplant, de remélem gyorsan eluralkodik rajta a saját környezetem és elnyomja ezt a futószalag szagot. Sajnos az eső miatt nem tudom felvinni a tetőre levegőzni, mert sohatöbbet nem száradna ki a párából.  Szóval visszatérve arra, hogy miért nem vettem eddig paplant; azt hittem háromszor ennyibe kerül, mert az okos buddym tavaly a HOLA-ba vitt ezeket megvásárolni, ahol minden háromszor annyiba kerül, mint az átlag. Ezért annyi pénzből inkább radiátort terveztem, de okosan hősugárzót vettem féláron, mások javaslatára, ami rakás tehénürülékhalomnak felel inkább meg, hiszen akkor melegít, ha magadra irányítod és jó sok áramot fogyaszt. Tekintve, hogy állandóan mozgásban vagyok vagy hát leginkább alszom otthon, nehéz olyan közös nevezőt találni a hősugárzóval, hogy mindkettőnknek megfeleljen a tartózkodási helyünk. Ő nem alkalmazkodik hozzám eléggé, mert csak stabil helye állva sugároz, no meg felügyelet nélkül hagyva még tűzveszélyes is a kis drága. Emellett rövid az elektromos zsinórja és három pólusa van kettő helyett, amit a hosszabbítóm nem szeret. Végülis a Toldy utcai lakótelepi fűtésnél sem kozmáltam oda a rettenetes melegben télen, úgyhogy szokva vagyok a hidegben jobban alszom gyakorlathoz. A különbség annyi, hogy itt csak 4 hónap telik 20 c alatt, éjszaka sem megy 12 c alá a hőmérséklet és nem cirkulál meleg víz központilag.  A japán kiscsaj elektromos paplant használ, de átbeszélve ezt a témát egy barátommal megegyeztünk, hogy nem túl jó az energiáimnak egy minden éjjelre kiterjedő elektromos kezelés. Mondjuk előfordulhatna, hogy egy idő után már nem kellene itthon sem világítás, sem hősugárzó, mert én lennék a piros szemmel izzó főgenerátor.
Lakásról még annyit, hogy itt nincs galéria. A másik lakásban ez alatt volt a gardrob szoba, és külön a háló. Most egy légtér van egy polcos térelválasztóval meg egy fallal, ami a hálót és dolgozó sarkot rejti. Barátságos kis lakás, nagyon szeretem, sokkal jobban érzem magam itt és nincsenek is rossz álmaim. Mondjuk utóbbi lehet, hogy a személyiségi fejlődésemnek köszönhető a más energiák mellett, hiszen az első év azért kemény volt. Bár biztos hozzájárul az is, hogy itt nem hallani a szomszéd kutyus ugatását és topogását, a tulajok folyamatos lépteit és szekrény rángatását, meg a csatorna időnkénti moraját.
 
 
Lucyval tegnap beszélgettünk a földrengésről és annak hatásairól egy európai lelki világára. Amióta ebben a házban lakik – hozzáteszem a legmodernebbek közé tartozik, mely konstrukciója a többihez képest sokkal jobban állja a billegést, rázkódást, ugrálást – azóta csak kb 4x kapott infarktust a 10. emeleten. Ez már az a fajta rengést jelent, amikor kileng az épület jobbra-balra és csak békésen elringatja az embert, hanem pattog mint egy túlfújt kosárlabda. Szerencsémre én eddig még nem éreztem ilyesmit és remélem a sors nem szán nekem ilyen élményt ez alatt a néhány évecske alatt. Szóval ilyenkor Lucy barátnőm –elmondása szerint - az infarktust túlélve fejvesztve kirohan a lakásából, hátha mások is kint aggódnak a lépcsőházban (4 szomszéd van egy emeleten). Kétségbeesetten vár, de miután senkit nem érdekel a rengés –viszont a liftbe nem mer beszállni- visszaoldalog a kuckójába és valahogy túléli a rettenetes élményt. Nekem jobbak az esélyeim a menekülésre, mert a 2. emeleten lakom, és itt az első emelet a földszint. Erre nehezen jöttem rá amúgy, néhány napig eltartott.... Emellett a kilengés a magasabb emeleteken ijesztőbb, szóval tekintve a fentieket, jól döntöttem a költözést illetően. Amitől kivoltam, hogy a tulaj a szekrényekbe levendulás molyirtót rakott, amitől ilyen öreg bérházas szag volt. Pfuj, azt nem bírtam, de már kezdem belakni és mindent átformálni úgy, ahogy nekem jó.
 
Ma esős idő van megint, azt hiszem megint elmarad a futás. Ez a második hétvége, amikor kimarad és nagyon hiányzik, de nem árt a testemnek egy kis pihi. Persze van mással pótolni, mert ugye a hullahopp nagy kedvencem lett, az ugrálókötél meg nem árt, ha csatlakozik a karikához.
 
No meg ami valami csodálatos, hogy a fodrásznál nem kell várni, beszél a srác angolul és 3 féle masszázst kap az ember. Először is mély tisztelettel elveszik a kabátot és a táskát, amit szépen behelyeznek egy zárható szekrénykébe, kulcs farzsebben. Aztán felöltöztetnek a kis szürke fodrász kabátkába, kéz kidug a lyukon és leültetve várakozás a mentateára. A teát már a fodrászsegéd szolgálja fel. Beleszürcsölés és kölcsönös egyetértés után -   hogy ez finom -, megtisztitja a kezeket meleg törülközővel. Megkéri, hogy relax és béke rezgésre álljak át és elkezdi a kéz masszázst. Ez még csak a gyenge kezdet... Eztán jön az atom tuttiság, a nyak-,váll-,hát masszázs, de előtte kiválasztod 4 féle illóolajból, hogy melyiket használja. Nekem a citrus féle jön be, szóval nem szagolgattam végig mindet, mondtam neki, hogy ezt kéne, mindegy mid van. S lett narancsos, melyet azért megszagoltatott és azonnal bekábultam. Tekintve, hogy szombat reggel 11 óra volt és 10-kor még aludtam, nem volt nehéz kérésére becsukni a szemem és lemenni alfába. Az már biztos, hogy 6 hetente ott a helyem, mert ezek után még a hajmosásnál is ultraodafigyelés és masszázsos kezelést nyomnak. Mondtam is a fodrásznak, hogy ez után mindegy mit csinál, de vigyázzon, mert holnapra kijövök a kábulatból és nagy csetepaté lesz, ha elcseszi a hajam. Már ismerem őket annyira, hogy jobban tudnak dolgozni, ha nem figyelem őket sasként vizsgáló és mélyre ható tekintettemmel. Javasolta is, hogy merüljek el a legújabb magazinban, ami jó vastag volt és tetszett a stílusa. Szóval én is jobbnak láttam ha elmerülök a modellekben és nem nézegetem, hogy leszek már megint kopaszabb. Ezek ketten matattak a fejemen, én meg békésen lapozgattam, épp hogy nem fügyürésztem, s szürcsölgettem a menta teámat. A végeredmény nem lett rossz. Kicsit sokkolóan más a fejem, de mindegy is a belsőm nem változott, max alakul egy kicsit a megválozott külső körülményekhez. Most nem vagyok korombeli  megközelíthetetlen alien, inkább csitris ufonauta.  
 
Amit ma csináltam a blog íráson kívűl, 1 -azaz egy- kávé, mosogatás, reluxa felhúzás. A kávé egyébkén nem akármilyen, hanem tejhabos, felverős, 3/1-ben kávé, amihez a kézikészüléket a főnöknőmtől kaptam. Most fogyott el a magyar kávém, vigyáztam rá, mint indián a tűzre, de sajnos nem szaporodott amőbaként a szekrényben.
A kávé procedúra a következő: tejci belerak mikrobiba 2 percre, majd a meleg tej belekerül a speciális füles fémköcsögbe, aminek belül van egy 4 részből álló-, hálós, propelleres liftje, s felül kilógó füle. Fedél ráhelyezés után, csapkodni kell eszetlenül, de ütemesen a liftet, mint Pistike tenné ezt valamelyik jófej magyar viccben. Ezzel felhabozzuk a tejet és könnyűvé válik mint a harmatos tavaszi lepkelehellet. Piciny tejjel bekavarjuk a kávéport, s szép lassan felöntjük a tejhabbal, melyet összekavarás után mennybemenetel követ.  
 
Na, most meg kéne egy kicsit tanulnom így fél3-kor, természetesen a takarítást és sportot estére hagyom, jól bevált hétvégi tajvani procedúra szerint. 
                                                                                                      

 

 

 

4 komment


2011.02.04. 14:31 AncsaTPE

2011 év eleji szösszenetek

 

Idő: ébredező tavasz  16-23 c
 
Első tartósan napsütéses nap volt tegnap október vége óta. Persze előző nap kellett mennem hikingolni, amikor olyan hűvös és köd volt a hegyekben, hogy alig láttuk egymás orrát. Csináltam jó sok egyforma képet, mind a ködről szól és a bozótról. Amúgy gyönyörű így is a természet, minden mélyzöld és vízcseppek tolonganak a leveleken.
Négyen vállaltuk be a túrát, Lucy UK barátnőm a hiking mester. Mind rábíztuk magunkat. Nekem profi cuccom van még az előéletem miatt, de Rodrigo mexikói haverom el bírt jönni egy fehér kapucnis pulcsiba és farmerben.
Lucy ráadott egy fekete balonkabátot, ami térdéig ért és fekete volt. Kilógott belőle a fehér kapucni, ami még nem volt elég, kellett a nyakába egy törülközőt rakni, nehogy megfázzon szegénykém. Rommá röhögtem magam rajta, de lényeg, hogy nem fázott. Kevin jött még az amerikai tanár haver, aki most költözött vissza Tajvanra néhány hónapos amerikai tengődés után. Nem jött be neki a hazai pálya, s gyorsan visszaporolt ide közénk.
Lucy vezetett, nekem első nyavajgásom – miután mindkét fiu késett vagy fél órát -, hogy álljunk meg kajáért, mert mostanában nem eszem és ezért nem is csomagoltam semmit (persze direkt mondta, hogy csomagoljak valamit).  Na szűkölve berobbantunk a Family Markt nevezetű sarki egységbe és megvettem Zsuzsi kedvenc vaniliás briósát, ami most már csokisban is van. Amióta itt volt a keresztgyerekem, egyszer ettem ilyet a folyamatos fogyókúrám miatt – hogy a rosebb enné meg – mondaná Sztifikém.
Most bevásároltunk ilyen hulladék kajákat, mert kell az energia címszóval mindig lehet és kell is bűnözni. Aztán elindultunk a Yangmingshan hegyre, ami arról híres, hogy áprilisban a japánok által ültetett cseresznyefák beborítják a hegyeket. Na most bazinagy köd volt helyette február lévén.
A parkolóban senki nem volt, mert mindenki ünnepel, csak egy kóbor kutyus. Nekilódultunk dideregve a hegynek és jött velünk a kis őrünk. Kicsit csúnya volt, gondolom nagyon éhes, de nem volt mit tenni, csak baráti köszöntést kapott és jöhetett velünk. Úgy néztünk ki, mint barba család, mindenki szépen orrig befedve. Jó sáros latyakos volt a csapás, Rodrigón rommá röhögtem magam.. Én vagyok mindig az utolsó, mert nem szeretek és nem is tudok gyorsan sétálni. Vagy futok vagy sétálok, de akkor lassan. Mellesleg ellőttem vagy 70 képet, erre legalább foghattam..
Egy idő után nem fáztunk, mert folyt mindenki hátán a víz. Rodrigóval folyamatosan néztük a táblákat, hogy mikor érünk már oda és megállapítottuk, hogy soha tán, mert minden táblán ugyanaz a km díszelgett. Következő megállapítás, hogy biztosan totál részeg volt a táblamester, mert ezt a távot másképp nem is lehet kibírni... A szépen mesterségesen kikövezett barátságos úton és mellette a csapáson volt néhány szépen elrendezett tehénszar, olyan bazinagy briós alakzatú. Először vihogtunk rajta, hogy biztos elefánt, vagy panda, aztán egyik okos kitalálta, hogy ló az biza.
Amikor már nagyon hideg volt és csak baktattunk csendben minte egy vert sereg, mindenki leszarta a szar ügyet, csak ügyesen kerülgettük. Néztem én, hogy egyre frissebb a kínálat, de csak annyit mondtam, hogy remélem nem fordulnak vissza...
Felértünk egy púpra, egyszer csak Rodrigó mondja, hogy nézd csak, itt egy tehén. Jajj, telefon előkap, gyorsan Ancsa odaszalad, amilyen közel csak lehet, hogy jó kép legyen – na amennyire a köd ugyebár engedi - . Félelem? Ugyan, mi az??? Szép fekete volt és sportos.
Még előtte meséltem a többieknek, hogy én utoljára Svájcban láttam sportoló teheneket, de azok maguktól mentek ki és haza, meg volt nekik az az elektronyos pásztor, hogy ne Lengyelországban kössenek ki 1 hónap múlva. Na hát itt mi voltunk a pásztorok. Pont a második képhez készülődtem, amikor megindult felém az állat. Pördültem akkorát magam körül, hogy csoda nem fúródott bele a lábam a nedves földbe mint egy karó. Közben azért lenyomtam a fotót, ami ennek megfelelően sikerült és a kezemet fényképeztem, amivel az egyensúlyomat próbálhattam tartani. Fejvesztve és vihogva rohantam a következő pillanatban a többiek felé, akik pont arról beszéltek, hogy nem szabad futni, csak szép nyugodtan állgogálni. Na ezek ahogy megláttak, pont elfelejtették a tehéntámadás esetére felállított tervet és ők is fejvesztve rohantak a hegyre. Én még azóta is röhögök ezen a sztorin, nagyon jó volt. Szerencsére a kis barna sokat kakkancsolós barátunk csak ijesztgetett, majd leparkolt a békésen rágcsáló párjánál.
 
Mossunk Ancsával
Már második adag ruha lett fehér szöszös, anyáztam ám rendesen, mondom mekkora hülye vagyok, hogy nem vettem ki a zsebkenőt valamelyik gatyából. Nézem a zsebeket nincs zsebkendő. Ehh, mondom most cseréltem ki a mosógép szűrőjét, ilyen szer minőségűek a ruháim, hogy megint van benne szösz? Hát elkönyveltem, hogy valami szar és az nagyon. Vagy a mosógép, vagy a ruháim. Másnap mondom csak belenézek a mosómasába... Hát néz ki belőle egy csaj fényképe. A nadrágomban benne maradt egy névjegykártya, amit már kétszer kimostam, de a csaj fejéről a mosoly nem jött le. Majd meg is mondom neki, hogy jó minőségű a kártya, mert még mindig olvasható rajta minden, amellett, hogy 2 kg fehér szöszt takarítottam össze utána.
 
Főzőlecke
Tedd fel az olajat, miközben kockázod a hagymát. Nézd meg az olajat, hogy még nem jó és rakd bele a hagymát, hogy tuttira lásd, hogy még NEM FORRÓ. Halászd ki a hagymát, de úgy, hogy maradjon benne néhány szeletke. Ülj le a számítógép elé és ha lehet még zene is menjen, mert akkor biztos nem hallod, hogy morog a forró olaj. Néha szaglássz a levegőbe, mint egy jó kutya, hogy hmmm, de fincsi hagyma illat van! Hmmm, most már nem fincsi kicsit égett hagyma illat van... Hú bazeg, a hagyma! Rohanás, forró olaj lekap a vígan, bronzolaj nélkül bronzbarnára sült és fickándozó hagymakockácskákkal. Állj a konyha közepén biztosan földig érő két lábbal, hogy mekkora hülye vagy és ha lehet röhögj magadon. Megpihent a hagyma, elfáradtak az ugrándozásba és belekerültek egy lábasba, amit ki kell tenni az erkélyre hülni.
Nos kezdődhet a főzés újra, de végülis csak új olaj kellett.... Finom lett egyébként.
 
Kulcs probléma:
Ezt nem kell bemutatni senkinek:nagyon jó bezárni a kulcskarikát autóba, pláne ha nincs pótkulcs, ezt már megtettem az első hófehér 105-ös skodámmal és a seat-ommal is.
Előbbit egy rabló fiú kinyitotta hozzáértő kezeivel, utóbbinál apukám hozta a pótkulcsot.
Most éppen a munkahelyemen bírtam hagyni a kulcsomat, de úgy, hogy egész nap arra gondoltam, tutti, hogy ott fogom hagyni az asztalon. Persze sikerült, mert szőke vagyok az erősebbik fajtából és persze mentem csinki órára is, meg még vásároltam is a sarki egységben. 10.30-kor kezdtem keresni a kulcsot, amikor már hatoltam felfelé az utcán. A kapunál már idegességemben kezdett gyöngyözni a homlokom, persze az új táskámnak, nyolcszáz picike fiókocskája van, ami csudaszép, de ekkor nagyon szídtam az összes felmenőjével együtt. Na feladtam, becsöngetem a biztibának, hogy nyomja meg azt a kapubeengedős piros gombot, mert leosztok neki is egy pofont de szélsebesen. Bejutottam, a kerti asztalra feldobáltam mind a 81 szatyromat és újra átnéztem a hatszáz fiókocskát a retikülömben. Aztán eszembe jutott nagy agyharcosként, hogy pont ezért adtam Lucynak a pótkulcsot. Felhívtam kétségbeesve, hogy mikor jön haza és barom nagy mázlimra 10 perc múlva már ott is volt. Azóta is nála lakik a pótkulcs.
 
 
Tánc
Jajj, most meg táncot kell tanulnom, mert elvileg fellépek az Újévi partin. Mindenki gyakorolt ebédszünetekben, én persze melóztam és kajáért mentem helyette. Na most videóról fogok itthon bohóckodni, tökre kivagyok... Mekkora égés lesz, remélem a hátsó sorba kerülök. Öh, nem remélem, így intézem.
 
 

Szólj hozzá!


2011.01.30. 08:05 AncsaTPE

Hazafelé és otthon - képekkel

 

Idő: rideg tél, 9-13 c / 1 hét múlva 16-23
 
Gyerekcipős tél, nagyon szeretem: nem piros az orrom, nem fagy le kezem-, lábam az utcán. Itt mások nem szeretik, mert nem ismerik az igazi -13 – 0 c-os telet.
Itthon viszont jó hideg van és nagy nehezen rájöttem, hogy kéne fűtés. Végre vettem egy mini traktort, ami hellyel közzel fújja a meleg levegőt, de leginkább csak a hangja nagy.
Mellesleg éjszaka nem jó úgy hagyni, mert rossz esetben leég a ház. Sok értelme volt amúgy, hogy megvettem ezt a rakás romot, ahelyett, dupla ennyiért vettem volna egy radiátort.
Majd jövőre, - ha maradok - inkább most vettem egy porszívót, ami nélkül nem tudom, hogy tudtam eddig létezni. Itt mindenki seper, de a költözésnél azt mondtam nem nem és nem. Én eddig sem sepertem (utóbbi egy évet kivéve) életemben, ezért innentől kezdve megtagadom a műveletet – soha többet. S érkezett a porszívó, mely arról híres, hogy port szív. Jóba lettünk gyorsan. Már csak egy portörlő kézikészülék kéne, mely bekapcs és magától töröl és fújja a prontót; meg egy gumikesztyűs kézautomata, ami kitakarítja a fürdőszobát és sikálja a követ. 
A mosógépem érdekes, olyan ufós. Sok funkció van rajta, amiből 13 kb felesleges, de jól néz ki és villog meg csipog. Egyesével ráirattam mi micsoda, innen tudom, hogy hülyeség a fele, de most még össze is van firkálva. Költözésnél a tulajnak mondtam, innenn addig el nem megy, amíg ki nem próbáljuk. Hát úgy kipróbáltuk, hogy belenéztem és félig volt vízzel. Mondom neki, Te Erik, ez mindig így lesz, hogy a ruháim még úsznak egyet a hideg vízben a centrifuga után? Magyarországon mi nem így mosunk... Na aztán volt még egy próba és azóta minden ok, kicsit keverte a szezont a fazonnal. Ebből is látszik, hogy itthon anya volt a kétlábú szuperrobot.
 
Nos kicsit visszaszállok időben. Dec 16-án szabin voltam és sokáig aludtam, majd takarítottam és mentem egy 2 órás futásra. Addig addig húztam az időt, amíg majdnem lekéstem a limót, ami itt állt a kapu előtt 20.30-kor. Éjfélkor indult a gépem Frankfurtba, s egy óra az út Taoyuan reptérig. Jópofa volt a taxis, tudott angolul – úgy hellyel közzel - . Hiába volt neki megbízása 3 napja járatszámmal, (melyből egyértelmű a terminál) sikerült az amerikai induló járatokhoz a másik terminálra. Nem volt ugyebár csak 2 bőröndöm és egy hátizsákom kb összesen 38 kg, szeretek én ennyi cuccal kommandózni terminálok között, kongó reptéren este 10-kor. Próbáltam becsekkolni, dehát miért is lenne a jegyem az amcsi járatokkal összefüggésben. Először is közölte a pultos, hogy nem vagyok a listán, mondom ne dumálj, fél éve megvan a jegyem.  Aztán amikor kérdezte, hogy Los Angeles vagy San Francisco, mondom C: Budapest. Hát akkor fáradjak át a másik terminálra vonattal.
Húdejó, szídtam a taxist kicsit, hogy menjen limuzinostól a puskaporos francba, de beláttam, hogy nincs értelme idegeskedni. Volt időm elég, és végülis boldog voltam. Azt hittem rossz helyen vagyok, mert senki nem járt arra, kis folyosókon huzigáltam a bőröndöket. Aztán ott volt a sofőr nélküli vonat, amire gyorsan felpattantam. Közben csörgött a telefonom, hát a lelkiismerrettől gyötrődő taxis hívott, hogy ne haragudjak rossz helyre vitt. Belemorogtam ijesztően, hogy lehet is lelkifúrója, még sokkal nagyobb mint eddig volt, de már megoldom. Átugrándoztam és probléma nélkül indultunk időben a jégvirágos Frankfurtba. Éfjélkor indultunk és 7 óra időeltolódással reggel 6-kor érkeztünk meg. Aludtam vagy 8 órát, a többi filmnézéssel és kajálással telt. A gépen egy lólehelletű német ült mellettem, olyan büdös volt a szája, mint egy lovardai pottyantós budi szaga 40 c-ban. Szerencsére nagyrészt balra fordította a fejét vagy egyenesen előre, így nem éreztem hosszútávon a dögvészt.   
Közelgett a 12. óra, kicsit azért már fészkelődtem, hogy ejha, mégis csak izgi ez a rész. Már csak le kéne szállni. S leszálltunk a verőfényes Frankfurtban. Nézek kifele, sehol egy repellő, áh mondom nem gond, korán van még. Ja, persze, nem korán volt, hanem forgalom stopp. Kicsit elpityeredtem a havas tájat nézegetve és a vén Európát újra érintve. Aztán gyorsan összeszedegettem a cuccom és nyargaltam a malév géphez becsekkolni. Hát mint később kiderült, erre volt végül 8 órám. Már az előző napi járatokat is törölték és az esti malév gépről lemaradt utasok rá voltak tervezve a mi reggel 10 órás járatunkra. Dupla sorban álltunk sorba, morgó és hisztiző magyarokkal. Mondtam magamnak, hogy nem idegeskedem, én menni fogok; távozzon tőlem sántán a negatív energia, ami gyűrűként vonja be a társadalmat. Aznap még töröltek 4 lufthansa járatot Budapestre, de a mienket nem. Óránként, 2 óránként tolták arrébb a vélhető indulást. A reptérről sok barát azon mesterkedett, hogy mielőbb kiszabadítsanak Frankfurtból. Nagyon-nagyon jófejek voltak mind-mind.
  
 
A sorban volt egy nálam alacsonyabb őszhalántékú úriember, méltósággal és nyugalommal tűrte a sok hisztis barmot. Na vele valahogy elkeztdem dumálni, mert sugárzott belőle a jóság.
Végül együtt csöveztünk a kapu melletti folyosón, mindketten olvastunk. Egymást tájékoztattuk a hírekről, néha dumáltunk órákat, néha meg sem szólaltunk. Kaptunk 15 eur főnyereményt a 8 órás várakozásért, amit eltapsolhattunk a helyi kantinban. Volt 3 és 5 euro-ért is ásványvíz, kb egy szenvics is ennyi volt mérettől függően. És még a körözöttes, sonkás bagettem mellé még egy tea is belefért, hurrá! De, hogy én ilyen tisztelettel és élvezettel még szendvicset az életemben nem ettem, az is biztos.  1 éve nem ettem sonkát és bagettet, kőrözött ágyon, minden pénzt megért. Na ott elhagyott az emberem, mert lassan élveztem a kaját, viszont hozzám csapódott egy nőci, aki Pécsre igyekezett vizsgáira. Tök laza volt ahhoz képest, hogy utolsó lehetősége volt. Ugy hallotta, hogy Pécsre még vonatok sem járnak és az idegtől még tanulni sem tudott. Én meg élveztem, hogy magyarul csacsoghattam értelmes embereket találván. Nos néni el, bácsihoz visszacsatolás. Jöttek az sms-ek, hogy már indul a gépem meg már a radaron is követve van és lenyugodtam. Őt asszony tájékoztatta lelkesen, aztán összekutyultuk az infokat.  Ujjongtunk, boldogan olvastunk tovább, persze én szerintem fordítva fogtam a könyvet... Beszállás után kiderült kettő hely duplán lett értékesítve, na még egy óra szivatás. Frankfurti adminnak fogalma sem volt hányan vagyunk a gépen. A pilóta folyamatosan anyázta őket, majd azért csak felszálltunk. Én rettentő boldog voltam.
Mellém egy nagyon jó fej magyar nagymama került, akivel hülyére vihogtuk magunkat. Rettentő intelligens és nyílt volt, a humorától berosáltam.  Egyértelműen kifejlődtek az érzékszerveim, hogy kivel érdemes szóba elegyedni és kivel nem. Mögöttünk agyatlan barmok ültek, azokon csak röhögni lehetett. Leszálltunk, tapsoltunk és rohantam. Elsőként jött ki a bőröndöm, dobogott a szívem és fojtogattak a könnyek. Ahogy kidugtam a fejem a fotocellás ajtón, ott álltak a szüleim és a kereszlányom. Na ott azért volt reszketve sírás a két lánnyal egymás nyakában. Az apukám meg mint egy büszke nyárfa magasodott felém és átölelt biztos ágaival. Sosem éreztem még ilyen szeretetet, ami aznap fogadott.
2 perces aktív ölelés és szipákolás után már nevettünk és gyorsan megbeszéltük, hogy sietnem kell a céges buliba. Némi matatás árán előkerültek a kellék a bőröndök zeg-zugaiból és a lányokkal benyomultam a reptéri budiba. Lógó orral konstatáltam, hogy senki nincs itt a barátok közül, mert mindenkinek akadt valami dolga. Na mindegy is, akkor majd a hegy megy Mohamedhez felszólítással készülődtem. Két kocsival mentünk, szüleim haza a bőröndökkel, Zsuzsi meg vitt a Zilahba. Csodálkoztam, hogy anyut hívta Jahnalka, meg még ki tudja kikkel szövetkeztek. Az a lényeg, hogy én csak néztem bután és boldogan a feliratokat a házakon, mint Lottózó, hentes, ABC, Zöldség-gyümölcs, Macilaci és marhára örültem. Amikor tanultam olvasni, akkor figyeltem ezeket a feliratokat ily lelkesen. Sőt hangosan olvastam és ujjongtam, valamint a hó is nagyon tetszett. Zsuzsi nagyon nevetett, s kirakott a Zilahnál. Láttam én, hogy ott valaki kémkedik az ajtónál, de azt hittem csak cigizik ez a drága Balázs. Hát leadta a forródrótot a kis besúgó a beépített ügynökököknek mint Jahnalka és Tóth Nyúl. Várt rám a baráti körgyűrű, zenebonával és megannyi lufival, nagy ölelésekkel. Annyira meglepődtem, hogy nem is értettem mi van és melyik lábamra álljak.  Mindenesetre nagyon jó volt a szeretet és barátság felhője, amiben boldogan lubickoltunk.
Szép este volt, feledhetetlen élmény..
 
Amikor hazamentem a dgf-es partiról taxival, a kiskutyám várt tiszta szívvel, de kétségek közzött szorongva. Mentem felé és tolatott, nagyon örült, de mégis érezhetően tartott tőlem. Most te tényleg te, kisgazdám??? 
Aztán néhány perces szimatolás kiértékelés után beadta a derekát és volt kölcsönös nagy örömködés. Beszélünk ugyan szinte minden nap skype-on, úgyhogy a hangomtól megnyugszik. Rettentő ideges tud lenni, ha csörgetem a skype-ot és szüleim nem hallják. Fejvesztve rohan hozzájuk, hogy azonnal gyertek már süketek hisz Ancsa hív. A számítógép az erkélyen van, ezért nem feltétlenül lehet hallani, amikor jelentkezem. Na ennyit a kutya szeretetről, ami utánozhatatlan.
Szüleimmel és Keresztlányommal töltöttem az első napokat, mert ez kellett a szeretet csakra feltöltéséhez. 3 napig szalonnát reggeliztem és mindig ágyba kaptam a 3/1-ben kávémat, ami az egyetlen, amit igazán szeretek.  Töltött csirkét rendeltem első napra, amiből leginkább a töltelék villanyoz fel igazán. Nagyon jó volt készülődni és vásárolni, nagyokat beszélgetni és röhögcsélni. Aznap Szilvi barátnőmhöz is átmentük Zsuzsival és később kerekedett egy buli is végül többi baráttal. Folyamatosan jöttem, mentem. Jó volt találkozni a régi barátokkal, kicsit együtt lenni, egymásról infokat cserélni. Jó volt találkozni a kollégákkal és repteres barátokkal. Kiderült, hogy a 2 hét nem is olyan sok, hogy mindenki beleférjen. Na az ajándékokról nem is beszélve, hiszen mindenkinek sokat szerettem volna adni, de a hét végére már igencsak sakkoznom kellett, hogy kinek mit is szántam és mit cseréltem össze, amit hogy pótoljak.
Jó volt a készülődés a Karácsonyra, szép is volt az a nap.
Bejártam Budapest azon helyeit, amiket nagyon szeretek és vágytam az energiájukra (Toldy utca, Budai vár, Halászbástya, Vajdahunyad vára, Hősök tere, Vörösmarty tér, rakpart, Lánchíd, Gellért tér). Volt, hogy velem tartott valamelyik barát, szülők; s gondolom furcsa lehetett nekik látni, mennyire élvezem. Olyan apró részleteket figyeltem meg épületeken, embereken, amit soha nem vettem észre korábban.
Azt gondolom Tajvan megfaragott, a saját szemszögömből tekintve is egészen más vagyok belsőleg. Egészen furcsa élmény volt, hogy a Hősök terén  „Tajvan calling” címmel épp akkor volt kiállítás, ahova azonnal be kellett mennem.
Igaz, hogy rettentő toplák voltam, mert csak sétálni készültem a -13 c-ban, nem múzeumba. Megkérdeztem a kis hótaposómban a ruhatáros nénit, hogy nem baj-e a toplák kinézet és bemehetnék-e. Hát nem volt baj, csak fizessen a kedves vendég.
A Vajdahunyad várához átsétáltam, valami csodálatos volt.
A hó apró kristályai gyönyörűen csillogtak a sárgás fényben, ami buborékként bevonta az egész várat. Néhol árnyékok törték meg az egysíkú ragyogást. Az egyik kezemet – amelyikkel a képeket csináltam – már alig éreztem, rommá fagyott. Annyira lefagyasztottam, hogy nem tudtam erőt kifejteni a telefonom gombjának megnyomásához egy idő után. Aztán le is merült úgy 100 kép után. Nokiának méltó versenytársa az HTC.
Minden nap valamelyik barát be volt tervezve, néha kóbor pillangóként máshol is aludtam. Anyuval bebarangoltam a Budap Vár csodálatos környékét, Bernivel a Váci utcát.
Jó gyorsan el is jött a Szilveszter, ami valami eszeveszetten gáz volt - bulit illetően. Nem is hittem el, hogy ez velem történik, de végülis jó lecke volt arra, hogy mennyire nem érdekel az élet bulis oldala. Néha jó, de sokkal jobb egy tartalmas baráti beszélgetés, vagy egy kirándulás a természetben.
 
Visszafelé jövet üres volt a szívem, furcsa érzés volt. Nehéz volt kiszakadni a sok jó érzés után a burokból, amit magam köré építettem. Szép lassan azonban rájöttem, hogy minden érzés olyan mély, ahogy én beállítom és szeretném érezni. Nem kell túlságosan feldobódni egy hirtelen öröm sugallatnál, vagy engedni, hogy az éppen tragikusnak ítélt dolog lehúzzon padlóra. Jól meg kell válogatni az embereket, akikkel nagyjából egyfelé megyünk az élet rögös útján. Sokkal könnyebb az egy úton haladó embereknek egymást segíteni egy-egy gödrön át, mint teljesen másik úton járó barátunkat magunk mellé kötni. Fel kell ismerni, hogy ki képes velünk tartani és aki nem, arra nem szabad haragudni és semmiképp nem kell kényszeríteni.
Ahogy megérkeztem, hazajöttem – még a régi lakásba – lezuhanyoztam és mentem dolgozni. Persze azért annyira nem siettem el. 8 körül hazaértem és 11 körül mehettem be. Akkor még ezek a gondolatok, érzések  nem fogalmazódtak meg bennem, úgyhogy zombi figurát vettem fel. Nulla mosoly, vagy kényszeredett, senkivel nem akartam beszélni. Szerencsére haza kellett mennem du 3-kor, mert a régi lakást jöttek megnézni új tudatlan vevők. Életemben nem sokszor feküdtem le 8-kor, na ezen a napon mektörtént. 12 órát aludtam és másnap semmi bajom nem volt. Örültem, hogy itt vagyok és lehetek a szigetemen.
 
Legközelebb nyáron megyek haza látogatóba, s akkor már nem csak Budapest lesz a tárget.
 

 

2 komment


2011.01.30. 08:03 AncsaTPE

Viszlát Nagyi, köszönöm a szép gyerekkori emlékeket

Szólj hozzá!


2010.12.09. 11:16 AncsaTPE_

Apukám költő lett a kiskutyám meg beteg

Lebóh György verse :)

 

Mindenki keresi, mindenki rá figyel

 

"Akinek nagy a tudása, öszinte a hite, láng a lelke és szeretetben él;

Az olyan mint a világitotorony a éj háborgó tengerén..."

 

 

Lebóh Anikó verse

Az én szemem fénye

 

"Dendy kutya betegeskedése  frászt hozta a családra;

Apa és Anya kétségbeesve rohant a kutyakórházba.

Lett belőle szuri és remegés, Ancsa előtt titkolózás;

De szerencsére nem nagy a baj, csak egy fertőző torokgyulladás."

Szólj hozzá!


2010.11.30. 06:03 AncsaTPE_

16 nap és megyek haza

idő: tavasz ősszel, napsütés 18-20 c

Minden reggel taxival jövök, mert aludni jó és rászoktam erre a luxusra. Mindez itt 700 Ft-ba kerül, végül is lehetne ennél rosszabb szokásom is, már megbocsátottam magamnak. Mai taxisom relaxálós CD-vel várt, amitől teljesen bekábultam. Először is elkértem, nézzük is meg, mit kell megvennem, majd lefittyedt szájjal visszaadtam, hogy nem tudom elolvasni a karaktereket. Visszadugta a CD-t, majd azon gondolkodtam, hogy lefényképezem, amikor mondta, hogy nekem adja. És akkor jól megvettem 700 Ft-ért. A melóban még sosem hallgattam zenét, na a tiltott dolgok mindig jók, ma megtörtem ezt a jeget. Úgy is unalmas statisztikát molyolok. :)

Holnap megyek Shenzenbe, ahonna jajdejó lesz visszajönni a csodás Taipeibe szombaton.

És ugyebár 16 nap múlva megyek haza, amit még mindig controll stop funkcióval nem fogok fel.

4 komment


2010.11.20. 18:31 AncsaTPE_

nov 21

 

Idő: 18-20 nem esik
Miki a japán deszkes leány, bekerült velem a sarokba. Szerencséjére nagyon kedves és jó fej, ez lejön a kis aranyos pofikájáról is.  Szerencsére nem is normális, ahogy az ábra mutatja..
 
Télikabátot vettem fel szerdán, de nyár volt Kaohsiungban, ahova a német főnökkel mentem, akit aznap ismertem meg.  Egy idő után megsajnálhatott és ő cipelte a kabátot meg persze ki is röhögött, hogy úgy nézek ki mint egy karácsonyfa – pedig csak a szokásos formámat adtam -. Laptoptáska jegyzettömbbel, kistáska, esernyő, kabát. Szokásos formába beletartozik, hogy valamit kötelező elhagyni, ha utazom.
Kaohsiungba mentünk 300 km/h sebességgel, 2 órán keresztül, gondoltam tanulok, ha már dolgozni nem kell. Igen ám, ki is készítettem a könyvet, de hát a német főnök átlagon felüli jó fej és legalább annyit beszél mint én és beindult a kereplés. A könyv ennek megfelelően el lett hagyva, amit nem bírtam észrevenni csak este már Taipeiben. Jól van, nem baj, legalább végre nem kell tanulni péntekre, s nem kell lelkiismeret-furdalásnak sem gyötörnie. Fárasztó nap után vacsiztunk egyet a egy rettentő szar olasz étteremben, ami úgy volt olasz mint én amerikai. Kérdeztük, hogy „van sör”? mondja a csávó „nincs”. Te mondom itt mindenki sört iszik, ez érdekes… No leülünk, menü kinyit, no hát van heineken. Kérünk egy sört, csávó rázza a fejét, hogy nincs. Jó akkor ne hozzál sört, csak  egy heinekent, zöld és ez van ráírva.
Kirakatban volt sör és bor is, felálltunk, odamentünk hogy na nézzél ide a szemeddel, ez kell csak hideg. De hát annyira hülye volt, hogy nem ragoztuk a hűtős figurát. Én bort ittam, jó szar volt az is, mint minden más. A négysajtos pizzában volt egy féle sajt, sonka, gomba és hagyma. Kihozta nagy dirrel durral, hogy vigyázzak rettentő forró, erre a közepe hideg volt.
Integettem 2 falat után, hogy pattanjál ide fiam, és told be a mikrobiba még 4 percre ezt az egysajtos mirelit trutymákot, mert most már ráncolódik a homlokom. A 2. Heinekennel küzdött közben a kollégám, ami nem habzott és hát átlátszó volt. Belanyaldosott s nem kellett hozzá jóskönyv, hogy ugyan víz van a palackban. Megkaptuk a szar pizzát és a 3. sört, a bor alapjáraton gagyi volt, de legalább nem víz alapú. Emlékkönyvbe illő volt ez a hely…
 
Pénteken 4 órás megbeszélés után haladtam csingire. Mondja a német, hogy menjek velük vacsizni. Mondom neki kérdeztem szerdán, hogy lemondjam-e az angolt, aszontad ne. Hát mondom bukovári van, max akkor megyek, ha a tanár beleegyezik. Elváltunk én hívtam a tanárt, aki nem értette a hülyeségemet, mert a garázsban nem volt térerő. Azt hittem mérges, ezért végül mentem csingire könyv nélkül.
Ittam egy hibiszkusz teát előtte a szokásos helyemen és vettem egy blúzt egy mini boltban. A néni babával együtt adta oda a rucit, mondom tessék már kivenni belőle a kezeket, mert lehet, hogy így nem jön rám. Jókat nevetgéltünk, mondta, hogy bjuttiful és ennek örültem, hisz megérintette a kicsiny szívem. Igaz, hogy azután mondta, hogy már megvettem a pólót, gondolta, hogy majd akkor biztos visszamegyek – nem rossz politika, valljuk be - .
Tanárbának előadtam az ember tragédiáját az elhagyott könyvvel, de mondom semmit ne aggódjon, mert már sínen vagyok. Felhívtam az állomást Tajeiben, kb 5 percet vártam és megtalálták a számítógépben a könyvem. Ebben benne volt, hogy először azt hitte jegyet akarok foglalni, majd miután 3x elmondtam, hogy én ugyan nem utazom már, ha nem muszáj, de a könyvem utazna, akkor kérdezgettek hol ültem és hogy néz ki a könyv. Mondom sárga fehér, nincs rajta a nevem, viszont tele van jegyzettel és megtalálja a tanárom nevét is a sok hülyeség között a belső oldalon. Persze a tanárnak csak az angol nevét tudtam, majd kérdezte, hogy virág van a könyvön? Hát mondom, de még mekkora??!!! Történetesen fogalmam sem volt róla, de hát éreztem én, hogy támogatásra szorul a kérdés. Szóval a könyvem Kaohsiungban landolt gazdira várva. Szombaton –azaz ma- kaptam egy telefont, hogy mehetek érte. Hát ez újabb siker sztori Tajvanról… Hihetetlen a rendszer ami itt működik. 
Tanárbának előadtam a hihetetlen történetet, nem lepődött meg… Tanultunk együtt az ő könyvéből s utána jött a hihetetlen kalamajka. Felhívtam a kollégám, hogy hova menjek utánuk, mondta küldi sms-ben a helyet. Mivel ő is külföldi friss Tajpeji lakos, csak annyit mondott, hogy melyik metró melletti utcai piacnál van. Nos az sms-t megkaptam s azonnal lemerült a telefonom. A taxis akit fogtam, nem beszélt kicsit sem angolul és engem sem értett.
Találtam egy névjegykártyát, aki tudhatta a kollégám számát, de az szomszédolt – mindez este fél10-kor -. Sikítozott szegény gyerek, hogy apa nincs itthon, mondom jó van, nem baj , szevassz. Erre az okos taxis el kezdte faggatni a gyereket, hogy mégis csak apa után kéne menni. Felforgatta az egész családot, nekem meg nagyon durván leégett a bőr a képemről s még a számot sem tudta. Na akkor már kattogott az agyam, rájöttem, hogy itt a laptop, egyszer küldött a srác egy emailt, amiben benne volt a száma. Kikerestem felhívtuk, odaértem, de hát másik étteremnél állt meg. Felmentem 2x a 3. emeletre, mert integettek, hogy a barátaim fent vannak. Persze azok nem voltak a kollégáim, csak volt egy két eltévedt európai. Na itt már azért ideges voltam, mondom megtalálom őket, pofon lesz. S végül 3 kör után feladtam a cirkálást, mondom elmegyek a francba haza, de akkor kiszúrtak egy másik késdobálóból. Leültem, mondom ne kérdezzetek semmit, mert gáz úgy ahogy van; már az elejétől több sebből vérzik a történet. Ez a hely annyira volt retek, hogy a könyököm nem mertem letenni. Kérdezték eszem-e valamit? Ó dehogy eszem, toljuk el a bringát innen nagyon gyorsan. Mentünk egy német sörözőbe, ahol nem volt bor csak kb 12 ezer forintért, jaj de jó, akkor sörözöm. Valami gyerek sört próbáltam letuszkolni, barna is volt és hát rossz is, de mindegy, elvoltunk. 2 vén szatyor összeverekedett, csak a puffanást hallottuk. Aztán gyorsan össze cimbiztek, de közben ordítoztak megállás nélkül. Ehh, gáz volt, na. Gyorsan innen is elhúztunk, és ittunk végre egy normális bort a szálloda bárjában, ahol nem verekedett senki és nem is üvöltöztek, mint a majomketrecben.
 
A héten tényleg megállás nélkül robotoltam, első hétvége, hogy mindkét nap dolgozom itthon is, mert statisztikát gyártunk keddre. Azért ma elmentem egy vendéglő avatójára, egészen jó kis kaja volt. Jól eltévedtünk a barátnőmmel, aki itt lakik, de legalább olyan szórakozott professzor tud lenni, mint én. Művész a lelkem… Hozzáteszem, ma kiderült, hogy én voltam a leg megközelíthetetlenebb csaj a dragonos csapatban. Ez érdekes, s tényleg így van, 55 emberből kb 15-nek tudom a nevét. Ez a szelektáció azt hiszem a fejlődésemet tükrözi; nem kell, hogy mindenki szeressen és nem kell mindenkit szeretni.
 
Egyszer sikerült futnom reggel, nagyon büszke voltam magamra. Vasárnap megyek a hosszú járatra, hiszen az most már hagyomány néhány hónapja.
Hétfőn megyünk meglátogatni Bali kikötőt a kollégákkal. Még sosem láttam kikötőt, fel vagyok villanyozva. Jön valami angol vendég, neki szervezik amúgy.
Szerdán a német konzulhoz megyek bemutatkozni, kicsit ez izgulós, mert német a gyökér, nem kéne nagyon beégnem... Csütörtökön ebédelek az angol konzullal, annyira barátságos velem a nő, pedig még nem is láttam.  
Jövő szombaton csinálok egy futós, hikingos programot azoknak, akik érdekeltek benne. Utána csinálunk közös est ebédet és partizunk.
December 2-4-én Shenzenben találkozik a csapatunk 2 napig be leszünk zárva 8-9 órára végtelen  agytornára. Dec 5-én hiking valahol a természetben és aztán már elkezdek vásárolgatni az otthoniaknak.
S ha ezt mind túléltem, akkor megyek haza 26 nap múlva.
Ennyi a mostani dióhéj.

Szólj hozzá!


2010.11.14. 09:28 AncsaTPE_

a várva várt fejlemények

 

Idő: 18-20 ma nem esik, csak akkor, ha vidámparkba megyek
 
 
33 nap múlva indulok haza. Ma rájöttem mi a túlélési eszközöm; érzelem blokk kapszulát vettem be 11 és fél hónapja nap mint nap, amit nem tudom még hogy kell nem bevenni és mikor kezdjek hozzá. Ritkán érzek itt magamhoz közel embert, az is pillanatokig tart és szellemi síkon. Viszont aki otthonról megmaradt nekem, azok most kénytelenek lesznek 2 hétig szeretet lánggal égni irányomba, mert nagyon kell. 2 hét nem sok, bár nekem most ez rengeteg. Azért hogy lássam a szüleimet és egy-két barátot néhány órára, utaznék én 2 napot bármikor álmomból riasztva is. Hétvégén majdnem sikerült, persze nem is mondtam anyunak, nehogy csalódjon. Bocs, Anya, biztos sírtál volna, hogy nem jött össze és most is sírni fogsz. Neked viszont így nem fáj annyira, s én is igyekeztem blokkolni a nagy reményeket.
 
Valaki „a jöjj el kedves télapót” fújta egy légvonali szomszédban, vagy most végérvényesen megbolondultam.
 
Keveset írtam eddig a melóról, most egy kicsit kitárom ezt az ajtót, hátha belelát valaki az életembe és még érdekesnek is titulálja. 
A hétköznapok pörgősek, a melóban bejött a kreativitás elméletem és egészen pozitív eredménye lett az enyhén rizikós magánakcióimnak. Bekerültem a hatalmas nagy forgatagba és már végre mond egy-két embernek valamit a Lebóh név. A főnökeim igaz, néha fogják a fejüket, de már rájöttek, hogy jobb ha támogatnak a hülyeségeimben, mert különben vergődöm mint egy partra vetett hal. Már kaptam  a főnökeimtől olyan elismerés fajta megjegyzéseket, amit többször kell elolvasni, hogy az ember egyszer elhiggye. Mondjuk küzdöttem érte annyit mint a Jégkorszakban a mókus a mogyorójáért.
 
2 hete részt vettem azon a rendezvényen, ahol a tajvani cégek és konzulátusok kapnak elismerést Nagy Kínától  a tárgy évben elért kiemelten fontos eredményekért a tajvani gazdasági kapcsolatok terén. A tajvani magyar konzul a kettős magyar adózás kedvezménye bevezetésére kapott elismerést. Megtisztelő volt, hogy ott ülhettem a magyar delegáció tagjaként, s végre vörös szőnyegre is léphettem. Főnöknőm amikor meglátta a meghívót –miután munkaidőben volt, kérnem kellett az engedélyét – kikerekedtek a szemei és megkérdezte van-e koktélruhám. Itt már gondoltam, hogy valami nagy felhajtás lehet és nevetve mondtam, hogy hát csak nem kell koktélruha délután 2-kor. Aztán puffogtam magamban, hogy na én meg a koktélruha, nem vagyok elég feltűnő szőkén és nyakig érő lábakkal, már csak egy ilyen ruha hiányzik. Először azt sem tudtam ki hívott meg, mert nem volt aláírva, csak már odafelé a taxiban vettem észre, hogy a konzul névjegykártyája bele volt suvasztva a borítékba.
Élőbb értem oda, kezdek leszokni az állandó késéseimről hisz ez már nem az a szint, ahol egy bocsánat megengedett. Hímes tojásként bánnak az emberrel, gyors regisztráció után szépen betessékeltek egy körasztalhoz, majd hamarosan jött a magyar konzulátusi csapat. Öten voltunk, köztük a konzul felesége, mindenki nagyon kedves és barátságos velem. Jókat mulattunk, hogy még nekik is ködös az előadás, pedig beszélik a kínait. Megállapítottuk, hogy mindenki mindenkinek a testvére lehet a színpadon, mert egyformák az öltönyök, a benne lévő emberek és magasságuk is némi távolságból. A kínai előadók mindig nagyon lelkesek, hangosak és magabiztosak. Kis kezükkel, hatalmasakat lengetnek és a hangsúlyukkal úgy vezetnek minden egyes hallgatót, hogy elalvás küszöbén felébredjenek. Pont olyan, mintha egy általános iskolai ünnepségen lennék az Olimpia moziban, kivéve, hogy itt sosem ájul el senki.
Az egyénileg biztosított agendából ki lehet vadászni az ügyfeleket, s kénytelenek lesznek néhányan behódolni a hatalmas nagy dhl-nek.
Nem sokat értettem az előadásból, mert nagyon durván kínai-kínai volt, de sokat segített a magyar profi fordítás. Közben sutyorogtunk, hogy tudunk együtt dolgozni és mire kell majd koncentrálni a jövőben. Szóval van már terv erre is, csak ügyeskednem kell.  
 
Szoktam mostanában járni nemzetközi gazdasági kapcsolat elemző előadásokra az EU + Orosz, Ukrán területekre vonatkozóan. Ez is egy új ötlet, amivel előálltam a főnökömnek. 
 
Pénteken 4 órás kínai-orosz agytorna 15 perc szünettel az orosz-ukrán-tajvani gazdasági kapcsolatokról, befektetésekről jelen és jövőkép ábrázolásról. Még jó, hogy volt azért itt is néhány angol prezentáció, meg Jahnalka és Sziládi Zsuzsi küldött egy-egy sms-t, mert így is 3,5 óra után a pilláimat álommanó redőnyként csapkodta. Mondjuk végre eszembe jutnak más szavak is oroszul a kutya, macska, egéren kívül.
Nagyon korán odaértem, még csak szállingóztak az emberek és üres volt az előadó. Elkóboroltam a Taipei Trade Centerben egy latte- ért, amit tök jó szürcsölgetni naponta egyszer.  Berobbant egy helyi nőci az ajtón, néz körbe vadul, megáll rajtam a tekintete és jön felém ezerrel. Mondja oroszul, hogy jó napot Ön Katerina? Hát mondom hello, bocsi, nem; mosoly, ő meg szétesett az aggódástól. Nagyon bírom, hogy minden egyes előadáson azt hiszik, onnan jöttem, ahonnan a házigazdák. Ez az egyetlen hely, ahol nem amerikai nehézsúlyban indulok. 
Rá is jöttem a taktikára, hogy kell „árulnom magam”. Kipattintottam egy névjegykártyát a tokból, s a körülöttem lévő ügyfelek az előadás végére összeszedhetik a bátorságukat az ismerkedésre. No meg az összes előadóhoz gyorsan oda kell szaladni a végén és egy rövid mosolygós dhl-es reklámot nyomok. Vannak a vicces ügyfelek, akik nagyon édik annak ellenére, hogy nagy emberek és azonnal fényképeszkedni akarnak. Az egyik a lengyel előadáson volt és pont azt figyelgettem, hogy pepije van, amit sutyin becsatolt a kis hajába.
Néha megigazgatta egy sunyi mozdulattal, de hát nem lehetett nem észrevenni, hogy ott egy bazi nagy barna csat jobb oldalt. Állandóan telefonált, intézkedett. No itt éreztem át én is, milyen idegesítő lehettem szüleimnek és barátoknak a magán programokon, amikor állandóan szolgálatot teljesítettem és igen is az volt az első. Itt más volt a helyzet, Pepi nyílt előadáson, zavarta az előadót is és a hallgatóságot is, de náluk ez tök normális –ezen a szinten- .
Szünetben ő volt az első, aki odajött és dumcsiztunk, majd fénykép és még emailt is küldött, hogy ha Kínában megindul a gyártás és lengyelbe a szállítás, akkor majd jól együtt fogunk dolgozni. Nagyon jó komám lett…
Az orosz-ukrán előadáson egy kalapos bácsi támadott meg először a vörös névjegykártyájával (arany betűkkel) majd a fényképezőgéppel – azaz a titkárnője.  Nagyon kis kedves és lelkes volt ő is.
Az irodában kikerültem a faliújságra, de már azt sem tudom, mik a válaszok, amik a fényképem alatt kínaiul sorakoznak.  Én azt hittem, hogy majd kimegy egy körlevél, aztán el is felejti mindenki, de hát neeeeem. Egyik nap szólnak, hogy jó a képed a faliújságon és most már mindenki ismer majd, mert minden részlet a faliújságon. Jaaaaj, mondom nemá… Nem is küldtem fényképet. Nos, Vitya – azaz NCR-es kollégám által kattintott fényképet műtötte rá a kis kreatív titkárnő, amit kivágott a régi prezentációmból. Jófejségeket írtam róluk, mert tényleg kedvesek és jó fejek. Múlt héten annyi kaját kaptam, hogy már kiborultam, nem tudok fogyózni és elkezdtem azt a taktikát, amit unokatesóm csinált gyerekkorában. Fiókba vagy táskába elállós kaja be, néhány óra után oda kell adni másnak (csak ne lássa akitől kapom), vagy egyet beleharap és ha nem fincsi kuka. Tök égő…
 
Van egy kedves barátom a cégnél, aki fél tőlem mint a tűztől személyesen, de tök jól elhaverkodunk skype-on és sokat segít az IT problémákban, amiben top nyomi tudok lenni.
Én már többször vittem neki salátát és pörköltet, mert nagyon bírja. Egy idő után rájöttem, hogy neki én égő vagyok, s tiszteletben is tartom, hogy nem akar nyíltan haverkodni munkaidőben. A kaját például úgy adjuk egymásnak, hogy hűtőbe berak, majd koordinátákat megadom hogy találja meg. Itt a tradíciók szerint, ha ilyen odafigyelés van, az már szerelem. Mindig cikizik miattam és szegény tökre ki van akadva. Én persze mindig jól lecseszem, hogy ne legyen már hülye, még sosem volt barátom, aki fél tőlem és csak azért piszkálják, mert látják, hogy jó táptalaj a heccelésre. Megy a sutyi pletyi és a nyílt pletyi, ő meg már annyira fél tőlem, hogy ha találkozunk a folyosón konkrétan elszalad. Hát nekem ez nagyon vicces, de rájöttem, hogy neki nem. Szóval van egy ilyen barátom, aki fél tőlem és sosem látom, mégis annyira jó barátom. Fél éve adok neki néha –amikor nagyon felidegesít a kreténkedésével -  tréninget, hogy kell kezelni ezt a dolgot és igen, eljutottunk odáig, hogy hozott nekem füleket, ami húsos táska ugyebár. El tudom képzelni, ahogy rózsaszín párducos léptekkel megközelítette a hűtőt és 2 méterről bedobta a kajámat, majd fütyürészve távozott a konyhából mintha sosem járt volna ott.  
Egyébként ránézésre láttam, hogy több sebből vérzik a kaja, mert én évek óta űzöm ezt a mutatványt anyuval. Vastag tészta volt, kevés hússal, de hát benne volt a szíve és keze munkája mindegyikben. Nos, itthon bedobtam a mélyhűtőbe kb 2 hónapja, hiszen a fogyókúrát annyira nem támogatja ez a kaja. Ma reggel-ebéd gyanánt gondoltam kezdek vele valamit. Hát, na, nem lett szép… Megfőztem, megkavartam, szétesett a táskák egy része. Leszűrtem, szétesett a többi. Jajj, mondom akkor legalább megsütöm, hátha lesz belőle valami, s kis oliván sütkéreztek szétesve. Némileg leégett és ízetlen is volt, mondom akkor jön a mikro. Toltam rá egy kis parmezánt és mivel a vízbe tettem valami vegetát, nem volt annyira gáz, mint amilyen ronda. Azt hiszem neki csak annyit mondok majd, hogy finom volt, 
hisz szívből adta és én jó ízűen megettem végül.
 
Minden reggel futni akarok, mert rájöttem, hogy a fogyókúra kevesebb kajával és heti egy futással nem elég hatékony. Persze ez csak gondolatban megy, mert reggel vitatkozik angyal és ördög, hogy mi legyen és aztán átállítom a vekkert későbbi kelésre.  Már egyszer sikerült múlt héten meg törni a jeget és felpattantam a hegyre meló előtt.
Igazából jól be kell osztani a perceimet, mert annyi mindent csinálnék egyszerre, hogy azt pont lehetetlen és annak nincs értelme, hogy mindezt fáradtan tegyem. Az angyal pihenésre sarkall és elhiteti, hogy kell egy kis súlyfelesleg. Az ördög meg piszkálja a futó ösztönöm és az önbizalmammal zsarol, de nem elég erős hozzá, hogy felkeljek.. Aludni jó és kell a nyugalom a jó teljesítményhez.
Ma futottam 100 percet hegyre fel és folyóhoz le. Vittem magammal az elemes megkülönböztető jelzésemet, amit még világosban elhagytam hegynek felfelé. Egyszer már használtam, de akkor pont beázott az esőben, mire besötétedett. Most is még világosban hagytam el, majd egy barátságtalan kutya miatt nem mentem érte vissza, mondván, holnap is megtalálom, ha a sors is úgy akarja. Persze már most tudom, hogy nem fogok felkelni, szóval inkább holnap után. Szóval a folyóparton nyomtam némileg sötét alakként az alattomos osonást. Meglepve tapasztaltam, hogy beindult a sétahajó forgalom, amióta nem jártam ott (2 hét), s az említett monitorok gyönyörű erdőt vetítenek a barátságtalan várost védő szürke falra. A fal többi részét is jópofa dolgokkal össze graffitizták és alulról megvilágítva nagyon jól néz ki.
 
A vidámpark tegnap nagyon tutti volt, egy munkatársam hívott el és három barátnője csatlakozott. Igazából azt sem tudtam, hogy hova megyek, csak mondta Joyce, hogy ez jófejség és egész szombatot blokkolja. Miután jó fej a lány, neki elhittem, hogy jó program lesz, bár reménykedtem, hogy nem csak lányok lesznek, mert nem vagyok híve a tyúkól effektnek. Reggel 6-kor kellett kelnem, és ez nem esett jól, de hát csak oda kellett menni jó korán… Az angolul nem beszélő biztibát hivtam fél7kor, hogy kéne egy taxi 7-re. Mondtam neki 2 nyelven, de nem értette és 5 perc múlva látom itt a taxi, meg hívott is. Megint elmondtam a mondókám, süket fülekre találva, taxi el egy idő után. 7-kor nem volt taxi, rohantam a sarkon pont jött egy. Érdekes ő értette mit ugatok csingiül, szóval visszajött az önbizalmam. A buszmegállóban odajött egy srác, hogy hol a metrómegálló én meg válaszoltam angolul, hogy a túloldalon és mutattam. Kolléganőm nézett rám megkövülten, hogy te beszélsz kínaiul? Mondom nem, csak értek néhány dolgot és röhögtünk.
 
Busszal kellett mennünk egy órát, mert a vidámpark és állatkert (egyben) Taoyuen-ben van, ahol a reptér is. A csajok ott csatlakoztak be, kocsival jöttek és a bejáratnál vettek fel. Néztem, hogy hova megyünk, mert pont ott volt a bejárat, ahol mi várakoztunk. Hát kihajtottunk a parkolóból, mondtam halkan, hogy szerintem ez a bejárat, de nem nagyon értették. Na mondom jól van, jól kezdődik, de itt aztán én olyan önuralmat és butulást tudok nyomni, hogy az csak na. Ha megkérdeznek mondok véleményt, ha nem már máshol is jár az agyam és együtt örülünk a sikernek a végén. Szóval 10-15 perc kavirnya és némi kérdezősködés után mentünk vissza ugyanoda ahol felvettek, parkolás és berobbantunk a parkba. Én mondtam nagy mellénnyel, hogy ez orosz motívumos dekoráció, mint kiderült egyiptomi akart lenni. Hát kicsit égtem, de mindegy, végül is csak az egyik csajnak mondtam.
Ezek a lányok nagyon jó fejek, sokat kellett próbálkoznom beszélni csingiül és tanítottam nekik a köszönömöt és szeretleket némi nyelvtani magyarázattal.
Szerintem a 4 fényképezőgépükkel csináltak vagy 87ezer képet, magukról majd néhány óra után én is be lettem vonva az akcióba. Ők nem affektálnak és visítanak, amitől kicsit falra mászok az itteni csajoknál. Legelső szokott kérdések és megállapítások itt is elhangoztak: japán-e valaki a családban (Aniko – Akiko), van-e férjem avagy barátom, hány éves vagyok és de szép a lábad. Előbbiek jó kezdő beszélgetésnek, utóbbi mindig meghat és persze nem értem, hiszen görbe a lábam; mindegy,  mindig némileg zavartan megköszönöm. 
Nagyon jókat röhögtünk és féltünk a vidámparkban. Gyorsan rájöttek, hogy minden hülyeségben benne vagyok. Voltunk a Viking hajón, aminél az utolsó sorba kell ülni, mert a többi sor a nyulaké és a tetején szabadesésnél kéz visítva fel.
Az átfordulós hajón, amit már gyerekkoromban sem bírtam, mert fejjel lefele kicsúszni a válltartóig nem annyira vicces. Most már nagyobb vagyok, nem 25 kg és nem anyukámmal voltam, ezért nem paráztam, viszont kicsit megkavarta a gyomrom.
Az első két eszköz után Joyce bedobta a törülközőt, épp, hogy ki nem dobta a taccsot. Billegett néhány órát falfehéren és ő lett a csomag őrző - védőnk.
Aztán sétáltunk meg fényképezés és szellemvasút meg mittomén. Nem nagyon volt gagyi műszer, szóval nem válogattunk nagyon sokat. Szép igényes kis hely és tök jó country zenét nyomtak egész nap. 5000 ft volt kb a belépő, ebben benne volt fél grillcsirke, rántott csirkemell szelet felezve, kóla, sült krumpli fejenként. Ez után nem lehetett nagyon háborgató cuccokra ülni, de azért befizzent egy lájtosabb hullámvasút is.
4 körül jött a tutti ciklon, ami előre hátra megy majd átfordul többször. Hát ilyen halálfélelmet még sosem láttam, mint az egyik csaj szemében volt. Teréz anyu előjött belőlem úgy megijedtem és nyugtatgattam, hogy még eddig senki nem halt bele és nekem is olyan szar. A gáz az volt, hogy  én ezt élveztem, de szükséghelyzet volt…   
Szóval ha jön kedves barátom, akinek a vidámpark a vágya itt, már nem probléma hova kell vinnem.
 
 

Szólj hozzá!


2010.11.14. 09:19 AncsaTPE_

Thoughts - Collection of Paulo Coelho

 

“You may have great skill with the instrument you choose for your livelihood, but it us useless, if you cannot command the mind which uses that instrument.”

A rose longed for the company of the bees, but noone would come to her. Even so, the flower was still capable of dreaming. When she felt all alone, she would imagi­ne a garden filled with bees that came to kiss her. And so she managed to resist until the next day, when she opened her petals again.
“Aren’t you tired?” another rose asked her.
“No. I have to go on fighting.”
“Why?”
“Because if I don’t open up, I wither.”
 
  
·          We are born with the fear of falling & the fear of loud noises. All other fears are acquired  
 
·          Your life is the fruit of your own doing. You have no one to blame but yourself
 

      ·          Find a place inside where there’s joy, and the joy will burn out the pain

 
·          Marriage is a recognition of a spiritual identity. When you make the sacrifice in marriage, you’re sacrificing not to each other but to unity in a relationship
·         
Follow your bliss and the universe will open doors where there were only walls
 
·          What make people weak? Their need for validation and recognition
 
·          To say "no" is not a sin. To say "yes" is not a virtue. Beware: time goes by and regrets may be lethal
 
·          You are free, but you have to choose something. My mother used to say: "an open oven bakes no bread"
 
·          You are not defeated when you lose. You are defeated when you quit
 
·          Sometimes, certain of God's blessings arrive by shattering all the windows
 
·          It is Doubt that makes us grow because it forces us to look fearlessly at the many answers that exist to one question
 
·          The absence of an answer is an answer by itself
 
·          ALWAYS chose the road less taken
 
·          Don't worry. Nothing wrong with looking like a fool if what you are doing is far from foolish
 
·          When life hits you hard, don't complain. Cry out loud, curse, but don't complain. You are not a victim
 
·          Live passionately, with all the injuries that can happen as a result: it is worth it
 
·          To get something for nothing is normally very costly
 
·          If it's still in your mind, it is still in your heart
 
·          Don't ask permission. If it does not work, you can apologize later
 
·          It is easy to be a hater. Go for the difficult task: be a lover
 

      ·         You cannot avoid pain, but you can chose to overcome it

      ·          Love perseveres. It’s people who change.

     .    Anyone who love in the expectation of being loved in return is wasting their            time. Love for the sake of love itself  

     .    Reason is afraid of defeat, but Intuition enjoys challenges

     .     We can sell our time, but we can’t buy it back again

     .    Things pass, and the best we can do is to let them really go away

     .    Before a new chapter is begun, the old one has to be finished

  • Friendship… is not something you learn in school. But if you haven’t learned the meaning of friendship, you really haven’t learned anything.
  • A man who views the world the same at fifty as he did at twenty has wasted thirty years of his life.
  • Service to others is the rent you pay for your room here on earth.
  • I never thought of losing, but now that it’ s happened, the only thing is to do it right. That’s my obligation to all the people who believe in me. We all have to take defeats in life.
  • I’m so fast that last night I turned off the light switch in my hotel room and was in bed before the room was dark.
  • If they can make penicillin out of mouldy bread, they can sure make something out of you.
  • It isn’t the mountains ahead to climb that wear you out; it’s the pebble in your shoe.
  • It’s just a job. Grass grows, birds fly, waves pound the sand. I beat people up.
  • It’s the repetition of affirmations that leads to belief. And once that belief becomes a deep conviction, things begin to happen.
  • I hated every minute of training, but I said, “Don’t quit. Suffer now and live the rest of your life as a champion.”
  • Float like a butterfly, sting like a bee

 
 
 
Short storries:
 
"Those wounded in love, unlike those wounded in armed conflict, are neither victims nor torturers. They chose something that is part of life, and so they have to accept both the agony and the ecstasy of their choice.
And those who have never been wounded in love will never be able to say: “I have lived”. Because they haven’t."
 
 
"A father was trying to read the newspaper, but his little son kept pestering him.
Finally, the father grew tired of this and, tearing a page from the newspaper – one that bore a map of the world – he cut it into several pieces and handed them to his son. ‘Right, now you’ve got something to do. I’ve given you a map of the world and I want to see if you can put it back together correctly.’ He resumed his reading, knowing that the task would keep the child occupied for the rest of the day.
However, a quarter of an hour later, the boy returned with the map. ‘Has your mother been teaching you geography?’ asked his father in astonishment. ‘I don’t even know what that is,’ replied the boy. ‘But there was a photo of a man on the other side of the page, so I put the man back together and found I’d put the world back together too.’"
 
"TWO roads diverged in a yellow wood, And sorry I could not travel both
And be one traveler, long I stood , And looked down one as far as I could
To where it bent in the undergrowth;
Then took the other, as just as fair, And having perhaps the better claim,
Because it was grassy and wanted wear; Though as for that the passing there
Had worn them really about the same,
And both that morning equally lay , In leaves no step had trodden black.
Oh, I kept the first for another day! Yet knowing how way leads on to way,
I doubted if I should ever come back.
I shall be telling this with a sigh, Somewhere ages and ages hence:
Two roads diverged in a wood, and I— I took the one less traveled by,
And that has made all the difference."

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

2 komment


süti beállítások módosítása