Időjárás: 18-20 c körül, az eső csak fenyeget néha
Vasárnap kisuvickoltam a kéglit, úgy este 9 és 11 között, mert ilyenkor a legjobb. Hogy miért, ezt őszintén magamba nézve én sem tudom megfejteni. Lényeg, hogy a drapp márványos kövön és a hajópadlón annyira látszik a por és egyéb nyalánkságok, nincs kecmec, fókázni kell. Az idő meg kit érdekel…
Hétfő reggel ismét megállapítottam, hogy ezt a napot valahogy ki kéne hagyni a naptárból, konkrétan olyan nagyon hosszú távon. Most már nem voltam persze olyan izmos és erős, mint vasárnap éjjel. Pláne, hogy az izmaim nagyon durván voltak lázasak a hegyre futástól. Nemzetközileg utálatos és borzasztó megélés ez a hétfő reggel izomlázzal és anélkül is.
Aztán a munkahelyen már tök mindegy, mert sosem tudom milyen nap van és hányadika, de a hétvége emléke még friss és összehasonlíthatatlanul jobb.
Megkaptam az 1. fizumat pénteken, de hát ugyebár nem fértem hozzá. Nos, azért az éhenhalás messziről sem fenyegetett (mondjuk a küszöböt nem tudom rágni mert nem fából van, de például van ugye szaftos hajópadló helyette), de kicsit tervezni kellett a fabatkák sorsát.
Daniel úrfi miután kiröhögött, hogy sikerült a pin kódomat elcseszni, megígérte, hogy kikommandózik velem a bankba, de csak kedden, mert akkor lesz ideje. A történet előzménye, hogy miután dr Szöszy módjárta elcsesztem a pin-t már 2x, megfejtettem Marinda havercsajjal, hogy inkább nem egy boltban kéne elnyeletni a kártyám, hanem a saját bankomban. Ezzel kimondatlanul is erősen sugallta, mennyire bízik abban, hogy harmadikra eltalálom. Persze én már addigra rájöttem a tuttira, hogy a 6 minimum karakteres kód helyett én 8-at adtam, de azért kicsit én is osztottam a véleményét, hogy nem annyira kéne erőltetni ezt a kártya elnyelős klinikai esetet. Csúnyán beégős történet lett volna és lehet, hogy a humorérzékemet egy kicsit azért megtörte volna a saját hülyeségem.
A buddy srác ígérte, hogy mehetek velük ebédelni, amit aztán önzetlenül és baromira elfelejtett később. Gondolom olyan kicsi vagyok és nem feltűnő a sok jól fejlett helyi között, hogy könnyű elfelejteni. Mindegy felhívtuk, hogy most akkor mi a vad zivataros franckarika van és hát bevallotta, hogy az van ő már jól is lakott. Azért kicsit volt neki lelki fúrója, mint utóbb kiderült, haha. Még jó…
Marinda csaj elvitt valami hamburgeres helyre, ahol rákos cuccot ettem és ittam egy kávét occsó négyszáz forintért.
A heti confcall elmaradt, mert a vezérek Valencia-ban nagyon gyűléseznek és éppen rólunk. Hát annyira nem bántam, megmondom az őszintét. Virgoncan mentem hazafelé, majd Cukorka területén ráléptem egy csatornafedélre a magas sarkú cipellőmmel. Hopp az meg megbillent, majdnem dobtam egy laza hátast. Szerencsére megint megtartottak a súlyok a vállamon és az oszlopos ropi lábaim. Örültem, hogy túléltem ezt is, megjegyeztem magamnak azt a csapdát..
Bementem egy forró csokiért a sarki vegyesbe, mert elterveztem, hogy kalácsot fogok vacsizni. Ezekbe a boltokba a lakhelyem mellett tök jó bemenni, mert örülnek nekem. A péknél most is a szokásos néni volt, akit a múltkor lekenyereztem talán 1 eur cent-tel. Komótosan beszélgetett egy másik őszülő halántékú nénivel, aki amikor meglátott, hogy lazán köszönve besétálok, lekapom a kalácsom és megyek fizetni, kicsit lefagyott. Ejj, mondom ő is ezt a kalácsot akarja vagy mi??? Mondjuk annyira nem érdekelt a lelki világa, szóval mosolyogtam a pékmamára és kotortam a kis pénzem. Egyszer csak a másik néni fényt kapott és jobbról betámadva aszongya: „bjutiful”. Nézek rá, nah, mi van veled ég a beled? Szójjá, ha ennyire tetszik a kalácsom, mert választok másikat. Nem vágtam, hogy mi van, mert annyira meglepett. Erre megindult a nyelve és folyékonyan nyomta az angolt, hogy csudaszép vagyok és honnan jöttem és mit keresek itt és ilyenek. Hát ez az asszony annyira őszintén, olyan kedvesen mondta a szemem közepébe belenézve és mélyen átérezve a csodát, hogy komolyan mondom tanítania kellene minden általános iskolában, a csodálat kifejezés szakkörben. Kicsit sötét is volt és talán szemüvege is volt, de annyira jól esett, hogy el is felejtettem minden problémámat előre 2 hétre.
Vígan elrágcsáltam a finom kalácsomat, elszürcsöltem az isteni forró csokit, aztán simán elcsesztem az időt szokás szerint éjfélig. Közben néha a tv-re pillantva felfrissítettem az elmém a Kék Lagúna hiányos részeivel. És NEM haltak meg, tudtam én! 14 évesen biztos sírtam volna 2 hétig, ha a film vége nem amerikai túlélős, hős sztori. Bogyót ettek az óceán habjai között, ami csak gumimacis álombogyó, nem halálosan mérges kicsináló bogyó! Óriási kő esett le a szívemről…
Kedden óriási volt a reggel. A liftből kilépve üdvözöltem a biztibát szokás szerint. Van egy kis halastó a kertben és laknak benne bazinagy aranyhalak, meg kicsike nem aranyok vagy aranyok, csak ezüstösen csillognak. Lényeg, hogy szedegettem sietve a lábaimat, egyszer csak látom, hogy kiugráncozott egy lelkes ezüstszínű aranyhal a tóból és dupla luccokat ugrándozva halad a kapu felé. Első meglepetésemben lemerevedtem, aztán mondtam neki, hogy figyumár, jó fej vagy, hogy ki akarod nyitni a kaput, de nekem is menni fog. Csak ugrándozik tovább, mondom figyu, tök lelkes vagy, hogy elkísérnél melózni, de Cukorka úgyis megenne egy álmos harapással, szóval húzzál már vissza a kis vízfüggönyös baldahinos vízpárnáid közé. Hát az csak pörög ott a hátán, jajj, rohantam be a biztibához, hogy segítség, azonnal kéne mentőmellény meg egy sziréna, mert fuldoklik valaki a kertben. Mondtam neki, hogy fish meg gáz, meg segíccsé má léciléci. És akkor jött, David Hasselhoff módjára nekifutott és megmentette a halacskát. Visszamorogtam a kis dögnek, hogy jössz három kívánsággal... Hehe
Cukorka rettentő álmos volt, de azért dumáltam neki valami hülyeséget, amire a pilláit kicsit megrebegtette. Tekintve, hogy minden reggel késésben vagyok, azért nem szavaltam neki verset, de ilyenkor nem is annyira vevő rám.
Meg nevű havercsajjal találkoztam a buszon. Kidumáltuk, hogy hétvégén nyomunk egy mozit az óriáskerekes mozi plázában. Mint kiderült kutya buzi ő is és megnézzük Richard Gere labradoros filmjét.
Ez a Meg leány amúgy túlélt egy földrengést és el is mesélte. Azóta sokkal jobban félek a nyártól, mint eddig. Pedig eddig is rettentően és megmásíthatatlanul berottyantós hatás alá kerültem, ha a téma csak érintőleges is volt. Ezek meg kiröhögnek, nah köszi! Mellesleg azért megjegyezték pénteken a thai étteremben a haverok, hogy ha a 7.-en lakom, ott azért lesz egy kis svédcsavar majd az első földrengésnél. Én meg majdnem elájultam, próbáltam normálisan lélegezni és nem ordítva faggatni őket, hogy mit kell ilyenkor csinálni. Mondom feküdjek be a kádba? Vagy csak a padlóra? Vagy van erre kialakított közös török fürdő minden alagsorban? (Ez azért nem lenne rossz, nem mintha valaha lettem volna török fürdőben, de adjuk már meg a módját a pusztulatnak...) Ezek meg sírva röhögnek rajtam! :(
Nos neeeem, nem kell ám félni, inkább Meg elmesélte a sztoriját feldobó jelleggel, ami ugyan nem Taipeiben történt. Szóval az ő háza, úgy ahogy volt, kicsit dominó módjára összeomlott.
Nem kicsit, hanem nagyon.
Semmi gond aszongya, látod itt vagyok és egy karcolás sem esett rajtam! Csak a fejedet kell védeni és összehúzni magad kicsire. Jóvan, köszi, pont ezt szerettem volna hallani, hagyjatok békén most úgy 2 évig ezzel a témával!!!!
Szóval gyalázatosan be vagyok szarva, amúgy, de Man in Black szavaival élve,
„hát valahogy túlélnek ott is a népek vagy 5000 éve, nem?”
Szóval Ti se aggódjatok édes Szüleim és barátaim, az én szerencsém határtalan a túlélést tekintve.
Daniel elvitt bankba és a nevemre átírattuk a telelefonom, ami eddig Törpilláén volt (mert még nem volt személyim anno). Óriási érzés volt a jó pinkódot beütni és felvenni az első fizum egy részét. Jó arc ez a buddy amúgy, értelmes és okos és jó indulatú is mellesleg.
Egész nap semmi különös nem történt, jövő héten lesznek a prezentációk végül. Ezeket szervezgettem át, mert kicsit bekavartak mindent 1 napra. Közben a malacosan nyert 100 eur szétosztásán kezdtem gondolkodni, hiszen én ezért a pénzért tavaly itt nem dolgoztam meg. Megbeszéltem a HR-es csajjal, hogy egy része megy majd jótékonykodásra (HAITI menekülteknek) a maradékból meg a buddy javaslatára szervezek egy ebéd rendelést a kulcsembereknek itt az irodában jövő pénteken. Kb 10-15 embernek, aki eddig segített, illetve ezután fog. Hehe…
Este kicsit későn értem haza, 8 körül, mert nekem a legegyszerűbb út helyett most felfedezni kellett és másfele battyogtam. Jól húzóra megszívattam magam, olya mélyről jövő lendülettel. Kb 8 bazinagy háztömböt kerültem pluszban, mire odaértem az eredeti útvonal 2. buszmegállójához. Még azért lefényképeztem a végén a „MR BROWN Coffee Bar”-t az én kedves kis barátomnak, csak hogy pont elmenjen az orrom előtt mindkét buszom. Mert ezek mennek mint a meszes, nekem meg nem volt időm integetni.. :(
Nos mindegy, jött hamarosan még egy, aztán elhatároztam, hogy ma alkotós napom van, elmegyek a tesco-ba vásárolni a kényelmemért.
Beugrottam hazafelé egy új kajáldába, ahol alacart-os válogatós témarépa van. Olcsóért vettem finomat, meg nem finomat. Azóta is gondolkodom egy csirkecombot hogy a vad viharba tudnak elcseszni, amikor annyi minden mást isteni finoman csinálnak. Ezek nem sütik át a húst rendesen… Átöltöztem és elrongyoltam a tescoba baromi sok pénzt elkölteni. Pont annyit költöttem vasalódeszkára, narancsfacsaróra, törülközőre és hasonló fontos használati tárgyakra, mint amennyi kp-t felvettem nap közben. Szerencsére a csaj szarul húzta le a blokkot és a 6 szatyornyi árut újra kellett blokkolni. Nem baj Anikó, nyugi van, nem verekszünk ma… Jött az agykontroll gyakorlás így este 10-kor a kasszánál, nincs hiszti, nincs cigánykerék és heves anyázás. Nyugi van. Jah és volt is, mert még taxira épp maradt pénzem. A szívás tárgya az volt, hogy a limitem miatt aznap nem tudtam kártyára vásárolni. Bravó, nem is én lennék. Szóval elkaptam egy taxit, aki nem annyira beszélt, de segített pakolni. Hazáig mutogattam az utat, jó fej volt az öreg. Huhogtunk meg höhögtünk, aztán ennyi.
A security-s ember meg kérés nélkül elkapott a 6 szatyromból 5-öt és felkísért. Öcsém, mekkora úriember a csávó! Lóvét nem adtam neki, de vittem neki egy almát és csokit. Nem láttam, hogy örült-e, mert pont őrző védő körúton lehetett, amikor lementem hozzá.
Mottó: „Nem akkor leszünk magabiztosak, ha mindig igazunk van, hanem akkor ha nem félünk a tévedéstől.” Jahnalka
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.