Anikó(安妮可)és Taiwan közös története 2009-2012

35 c, keddre tájfunt jeleznek, 1 hét munka után már szabira vágyom

 

Csodálatos 10 nap Magyarország után ujra itt Tajvanon, a kellemesen forró, nyári tajpeji fészekben. Visszatekintek kicsit az indulásra, az utazásra és a szabadságra.

Amikor haza indultam annyira fáradt voltam, hogy épp lélegezni volt erőm. Utolsó pillanatig dolgoztam, 1 órám volt itthon átöltözni, jött az előre megrendelt taxi este 8-kor.

Nagyon pörgött az agyam, mondhatnám túlpörgött. Futtattam a riportot a fejemben, hogy munkában mi volt, mit hagytam itthon, mit felejtettem el, aztán megtapogattam az útlevelet, pénzt, telefont, fényképezőt és laptopot, a többi kit érdekel.

Az egyik sofőr beszél angolul és bee gees cd-t nyom a fuvar alatt, na őt nagyon birom. Sajnos szabin volt és mást küldtek helyette, aki nem hogy nem beszélt kicsit sem, késett is és még zenét sem nyomott. Végülis mindegy volt nekem, mert technikai KO-t nyomtam a külvilág felé, csak kezdtem aggódni, hogy nem jön értem.

A check in-nel nem kell mostanában sokat vacakolni az internetes foglalás miatt. Sokkal könnyebb így és nyugodtabb is az ember, hogy sorbanállás nélkül még ki is válaszhatja hova üljön. Szóval szépen feladtam a 23 kg-os monstrum bőröndöt, tele cipővel és ajándékkal. Most nem raktam bele öngyújtót sem, mint legutóbb sikerült Magyarországon ajándékként beleraknom okosan. A biztonságiak örömmel gyakorolták gondolom a samsonite bőrönd feltörését - különösebb szívfájdalom és könnyedén eltávolították a két bűnös magyarkoronás tűzcsiholó szerszámot. Viszont a jegyzőkönyvet belülre helyezték, hogy tudjam micsoda bűntényt követtem el. Igazuk volt történetesen.

 

Becsekkolás után megkerestem az egyetlen teázót, ami még este 9-kor nyitva van, kipakoltam a laptopom és elkezdtem a megbeszélés jegyzeteimet összerakosgatni.

Közel voltam a kapuhoz, úgyhogy utolsó pillanatig eliszogattam az oolong teámat és kalapáltam a számítógépet. Aztán már jött is a boarding, beálltam a sor elejére és be is fészkeltem magam a helyemre. Úgy foglaltam ügyesen négyes üléseknél középen, hogy végül 2 helyem volt és összekucorodva. Vacsora, némi olvasás és egy filmnézés után óriásit aludtam. A könyv amit elkezdtem Black Beauty – a kedves lovas történet, angolul. Ezt a könyvet a kínai iskolából hoztam ingyen, amit a régi diákok – akik hazamennek – adományoztak. Ez az ötlet nagyon jó, kellene ilyet csinálni a dhl-nél is, csak még nem volt rá energiám. Szerinem majd becipelem az angol könyveimet és csinálok egy kis könyvtárat.

Aludtam vagy 6 órát, majd szokás szerint hirtelen világossággal és reggelivel ébresztettek. Ez a rész kicsit nehezen megy, mert nem szoktam reggel enni, de azért mindig elfogadom a kínai fajtát, aminek a tartalma 2 féle szószos cucc gőzgombóccal, valami gyümölcs és a számomra rettentő ízetlen kásaszerű trutyi. Utóbbit ki sem bontom sosem, mert nem csak ronda, de nem is finom. Elhatároztam, hogy nem fogok szabi alatt sokat enni, hamár olyan nagy energiát fektettem a fogyókúrába idén. Ellenállok a hatalmas kajálásoknak, bármilyen finomságokkal látnak el a szülők és barátok.

 

Frankfurba időben érkeztünk, azaz jó korán reggel 6-kor. Check in 8.40 körül volt, addig szédelegtem. Gyorsan belekeveredtem egy kutyás-kommandós akcióba, mert nekem pont oda kellett ülnöm, ahova nem szabadott. Feltűnt, hogy ott nem ül senki, azért mentem oda. Egy idő után szépen megkértek a rendőrök, hogy húzzam el a csíkot néhány méterrel arrébb a lezárt területtől. Ezután megsértődve elbaktattam a gettóból – de a kutya nagyon tetszet.  Felkeltette a figyelmem a frankfurti kézipoggyász cipelését elősegítő roller.  Nagyon komoly rendszer van kidolgozva tárolásukra és ha jól emlékszem 2 euro letétbe kerül a próbakör.Elszórakoztam az automatával, majd még egy nőnek segítettem az övét ráncigálás helyett szépen kiszedni a sorból. Nem fogta be az agya, hogy van egy rendszer és annak utasításait nem betartva a kocsi erősen rángatva sem jön ki a tárolóból, pláne, hogy nem fizetett.Napi jó tett megvolt, eltologattam a kocsimat, majd végre találtam egy helyet, ahol be tudtam fejezni a pénteki megbeszélés jegyzetét. Ezeket mindig gyorsan meg kell írni még aznap, mert nem elég, hogy elfelejtem, még az írásomat sem tudom megfejteni, ha már elvesztem a fonalat. Frankfurti reptér kicsit kaotikusnak tűnt a tajpeji rend, tisztaság és fegyelem után.

 

Ahogy befejeztem a jegyzetem, már mehettem is becsekkolni. Gyorsan ment, mert ide is megvolt az internetes előfoglalásom. Visszaraktam a játszó kocsit és visszakaptam a pénzem, majd átmentem a security-n. Nem tetszett nekik a cipőm csatja, ezért a rendszer visítása után kipróbáltam ismét a motozás örömeit. Amikor a csaj a farmeremben kezdett nyulkálni, már gondoltam, hogy nyakonvágom egy csatakiáltás kíséretében, de aztán erőt vettem magamon és hagytam, hagy keresgéljen. A többi rész sem tetszett, mert baromira mindent az átlagosnál nagyobb intenzitással keresett. Forgattam a szemem mérgemben és talán még a fogam is csikorgattam.  Visszafelé már nem adtam nekik meg ezt az örömöt, úgy kaptam le a cipőm, mint a kisangyal és megúsztam a tapit.

Malév gép akkora volt, mint egy levegős konzervdoboz, viszont pörögtek a propellerei mint az állat. Felszállás előtt volt egy kis gond, valaki rosszul lett. Fél órát vártunk a reptéri transzfer buszban üldögélve. Felszállásnál mindenkitől elvették a kézipoggyászt, nekem mondták mehetek. Mondom jóvan, köszi fiúk, akkor én berángatom a sorok között a cuccom. Persze az utaskísérő kit csesszen le azonnal, hogy felhozta a csomagját? Hát engem. Mondtam beszélje meg a lépcső melletti kollégájával a problémáját. Volt csúnya tekintet váltás, aztán miután beszóltam neki hideg nyugalommal, betuszkoltam a kis fekete gurulós batyumat az ülés alá, mert a fej feletti tárolóba nem sok minden fér. A lábamnak helye nem volt, de a laptopomat így nem kellett kézben cipelni és az okoska is befogta a kereplőjét.

Mellém ült egy néni, aki nem volt kicsi, következésképpen nagy volt és átlógott az amúgy is roppant kényelmetlen területemre. Gondoltam, sebaj, kibírok én mindent, hisz vár a család a reptéren 1 óra múlva.

 

Kicsit aggódtam, a felszállásnál, mert annyira hangos volt a gép, mintha egy mosógépben ültem volna és láttam, hogy a német utasoknak halálfélelem van a szemében.   Ablak mellé foglaltam, hogy lássam a csodás europai földeket, ahogy szépen, rendszerezve és művelten sorakoznak egymás mellett. Budapest felett előkerült a fényképezőgép, hogy megörökítsem a pillanatot, amit nagyon vártam.

Kiskutyám futott elém a reptéren, ahogy kiugrottam a zöld folyosónál, azonnal letérdeltem hozzá egy dögönyözésre. Vártak rám a szüleim és keresztlányom, nagy volt az öröm és lőn csoda senki sem sírt. Kaptam sok ölelést, puszit és egy kis hazai túrópontot. Egy másodperc alatt az össze csomag eltűnt a kezemből és Dendy kutyával felszabadultan bandukoltunk a kedvenc Seat felé. Örömmel nézegettem a szokásos lotto, hentes, lángos, dhl stb feliratokat és mérhetetlen nyugalom áradt szét az ereimben. Otthon édes otthon.

Zsuzsit hazavittük, majd otthon várt a húsleves és vadas, zsemlegombóccal. Jajjdefinom volt, az anyukám nagyon tudja miről is szóval a főzés tudománya.

 

Kicsi pihengetés után indultam a saját bulimra bkv-val, gondoltam én majd jól kipróbálom milyen is az otthoni közlekedés. Hát gáz, na. Ott kezdődik, hogy szombaton délután nem kaptam sehol jegyet az Etele úton, de az automatákat már leszerelték a megállóból. Viszont így megismertem egy buszmegállóban egyedül olvasgató fiút, akit megkértem, hogy legyen tanúm én akartam jegyet venni, csak ez egyszerűen az Etele úton nem jött össze 3 trafikban. Igaz a hentesnél, a kínai vendéglőben és tapétaboltan nem próbálkoztam. Megvédett volna, ha jöttek volna a nagy emberek karszalaggal, de nem jöttek. Beszélgettünk sokat és hát kiderült, nem véletlen volt ez sem, hogy összehozott minket a sors. Kaptam egy sport masszőrt ajándékba a 103-as busztól, így később a nyaralás során a futástól összeugrott fájó izmomat profin kezelgette és a gerincferdülésemet kalapálta. Arról nem beszélve, hogy még rettenetes jó fej is ezek mellett.

 

Eljuttottam a partira még aznap este, közben metróztam és lógtam egy megállót a villamoson.

Na ez az amit Tajvanon lehetetlen, mert minden tajpeji közlekedési eszközön egy feltölthető kártyát kell használni. Nincs kivétel, nincs kummantás, nincs lógás.

Hát a metró nagyon rövidnek tűnt és a jegyárus fiú nem volt túl kedves és okos. Konkrétan annyira bután nézett mint egy velejéből romlott tök én meg visszanéztem és megkérdeztem, hogy most itt kell jegyet venni nálad vagy a néninél a bungiban? Ez a fiú, akinek oly ijesztő volt az ábrázata, hogy valószínű tompa fényben elfutottam volna előle – akkora mellénnyel ült egy vicces fiókos szekrény mellett (bkv jegy kapható felirattal)  – mintha aranyórát árulna.

Miután feltettem néhány jelentéktelen kérdést, hogy „milyen jegyet lehet kapni, mit jelent a szakasz jegy, mi az előnye- és hány megállóra lehet használni, melyik mennyibe kerül?”, és még apróm sem volt -  totál kikészült. Én meg elvonultam köszönés nélkül, hamár ilyen tulok és közben röhögtem.

Baráti csevegések közepette gyülekeztünk és elmentünk a tervezett szórakozóhelyre kicsit bandázni. Rettenetes meleg volt, de marha jókat idétlenkedtünk. Vittem innen műszempillát, amit néhány koktél után elkezdtünk egymásra ragasztgatni. A végeredmény nagyon jó lett, mindenki rebegtette a pilláit és a táncparketten ördögöst játszottunk a csajokkal. Nagyon-nagyon egyszerű, de jó buli volt. Hazafelé sétálva egy török étteremben vettünk kebabot, majd jött a 6-os éjszakai járat próbája ismételt jegy problémával. Szerencsére itt lehetett venni jegyet az ellenőrtől, aminek nagyon bírtam örülni. Első nap reggel 4 körül feküdtem le, 9 körül keltem, s ezzel az átállás meg is volt.