Anikó(安妮可)és Taiwan közös története 2009-2012

Mondanom sem kell, hogy elaludtam, mert nem tudok leszokni a blogról.... A szokásos tárgyalásokat folytatta egymással 2 darab ébredező agysejtem (nevezzük őket angyalnak és ördögnek) 7.20-tól 7.51-ig. Ördög: „óóóóóóóóóóóóó, hát még RENGETEG idő van 8.15-ig.”  Angyal: „megint elkésik bazzeg”.

Tekintve, hogy ma péntek és farmeres nap volt, úgyhogy nem kellett inget vasalni, csak futkostam mint egy mérgezett egér, miután 7.51-kor angyalka kiütéssel győzött. Minden mozdulatnál a hatékonyság számított,elesnem vagy kicsúsznom a kanyarban nem szabadott. Fogkefe még lógott a számból, de már félig az utcán voltam. Ilyenkor annyira nem vagyok képben, hogy azt sem tudom, hogy vagyok képes megrajzolni az arcom, amikor még általános iskolában kockát sem tudtam rajzolni. 

 

Valahogy elindultam, napocska sehol, visszajött a „rideg” 13-15 c-os tél. Mátrixos kabát még nem került elő, gondoltam, hogy azért annyira még nem taszítom el a jó idő lehetőségét. Kutyus miatt mindig egy bizonyos lámpánál kell átkommandóznom, az őrült autósok és robogósok forgatagában. Kutyus alszik összekucorogva, fel sem néz. Hirtelen elrongyol mellettem egy barom, beleakad a motoros csizmája egy láncba, beszáll a robogók közé pörgő lábakkal. Futott 2 méteren 50 métert, mint gyalogkakukk. Kutya megriad, felül, azt sem tudja hol van, kérdez azzal a szomorkás, ámbár rettentően kifejező szemecskéivel. (Kb. én is így nézhetek, amikor csörög a szundi és keresgélem a telefon hatástalanító gombját.) Ahogy nézett, egy szempillantás alatt eszembe jutott kötelességem, hogy megtekintsem mit is rejteget ottan a lábacskái között. Szóval mit számított, hogy elkések-e vagy nem, jó reggelt kívántam neki és benéztem a lába közé. Asszem kislány lett a távvizsgálat eredménye. 

Miután a gazdija szakács a kutyalánynak, US riporterünk véleményét kikértem, hogy milyen nevet ajánlana: 

Amerikai szavazatok: Buksi, Morzsi, Kukta, Habverő, Nokedliszaggató, 3 águ salátáskanál;

Tajvani szavazat: Okostojás, Szűrőkanál, Turmix, Kisbalta, Sajtreszelő, Babkonzerv

Közben: nagyon röhögtem, végtelenül hülyék voltunk.

Közös nevező: kutyta

Kriszpi is javasolt valami fakanalat, de mindegy, ez a szavazás nem nagyon megy, majd megkérdezem a nevét. :-)

 

Ma egy táblázaton nagyon mókoltam meló gyanánt, no meg jutnak eszembe még okosságok, aminek mindig óriási lendülettel állok neki, így nagyon elszáll az idő. Még kivételesen az ebédet is elhalasztottam, mert nem korgott a gyomrom.

 

A tegnapi budis sztorit még gyorsan összhordom, aztán elporolok aludni, mert már nagyon fáradt vagyok. A szemeim annyira lógnak csak kocsányokon,hogy egy csiga biztos a testvéreként üdvözölne és meghívna egy csússzunk haza a saját nyálunkon gyorsuló versenyre az ágyig.  

Szóval Gyuri félúton hazafelé az ügyféltől, megkérdezte, hogy a csatornázási rendszerem hogy bírja a folyamatos terhelést. Mondom, nem ártana egy csővezeték leengedés, így hát megbeszéltük, hogy álljunk meg a sarki tömegbudinál egy kényelmi össztáncra.

Gyuri balra én jobbra V alakban.

Tátott szájjal nézem a budikat, mindegyik picit nyitva. Számtalan ajtó egymás után, mindegyiken egy kicsi kockában valami ágy szerűség. Áhh, mondom ennyi pelenkázó nem lehet itt. Nos, kezdtek derengeni a kínai tanár "Ilcsi" szavai, hogy a vidéki kínában nagyon kemény budik vannak. Nagyon messziről kell belecélozni és nagyon ritkán szabad levegőt venni, de akkor is csak lehetőség szerint a füleden.

Na ez azért nem volt olyan gáz, mint a horvátországi és görög meglepetés lyukak. Kb egy ágytál formájú cucc, amiben víz van és oda kell belezuttyantani az éppen aktuális végterméket. Hát ezen ámerikai magyar barátnőmmel elfantáziálgattunk, hogy ha nagy a probléma és az ember zokni nélkül megy be, akkor súlyos esetben előfordulhat, hogy barna zoknival jön ki..... hehe :-)  Pfujjjjjj!

 

 

8kor jöttem el végül. A kis nyamvadék buszok közül 250 ment a szélrózsa minden irányába, csak arra nem amerre én lakom. 20 perc után már megátkoztam őket, hogy ha most sem, akkor soha... De jött és elfelejtettem az átkokat, meg nem is volt ma kedvem eltévedni sem.

Elhatároztam, hogy annyira azért nem vagyok fáradt, hogy ne vánszorogjak el a sarki húsostáskás éjjel-nappali boltba. Mert én ezt ez után a hét után megérdemlem! Laptoppal, táskával, magassarkú csizmában túráztam egyet. 2 féle cuccot vettem, a tuttit és egy meglepetés másik fajtát.

Mondom, nem, most utcán nem eszem, megadjuk a módját.. Otthon tányérból, kézzel, mert pálcikát ma meg ne lássak! Itthon a szokásossal kezdtem, aztán a másikba beleharaptam és azzal a lendülettel megéreztem a halszagot, meg az ízét. Jól irányzott köpéssel visszaküldtem a halat, ahonnan indult. Jól bezártam a zacskóba, nehogy kiugorjon és bezúztam a kukába egy elegáns ámde erőteljes mozdulattal. Pfujjjj!

 

Közben a "Kék Laguna" című 470 éves film ment a HBO-n. Tátott szájjal néztem a gyerekkori filmóriást, erre egyszer csak csörög a telefonom. Uristen, mondom ez meg hogyhogy csörög, amikor engem senki nem hív, pláne nem 21.00-kor a tajvani telefonon. Handcarry szervezés Magyarországra Norbival... Óriási, benne vagyok, csak épp azt kevertem össze, hogy megy és nem jön, de időben kiderült. Nagy beszélgetés volt, hiszen semmit nem tudtam sem az áruról, sem arról honnan hova. De atomra be voltunk készülve, előkészedtem a havercsajt, hogy majd segít. Csak éppen az ügyfélnek mégsem állt le a gyártása... MIcsoda pech, nem kell dolgoznom szombaton!  :-)

Hát felnézek a szervezésből és megy a felirat! Nesze neked emlékek! Sosem fogom megtudni, hogy, amikor bevették a piros bogyókat a tenger közepén a leány és a fiú a csónakban,  akkor azt túlélték-e a kisgyerekkel egyetemben? Legalább nem bőgtem...

 

Nah, megyek aludni, mert ez atom gáz, amit nyomok. Befejezésnek azért nézek valami mottót Szilvi barátnőmtől kapott könyvből, aki hazajött a világ végéről és már  csak -7 órányira van tőlem, nem -13-ra.

 

"A barát az, aki mindent tud rólad, és mégis szeret."