Jó estét Magyarország/US/UK/Cayman,

Időjárás: semmi eső, napocska 16-20 c

Háttérzene: Lionel Richie best of (köszi Jahnalka)

Ma töltőn voltam, lemerült az elem, bármilyen szép idő is volt szükségem volt a gyógyító alvásra (hamár anyuci húslevese és töltött csirkéje elérhetetlen). Szokásomhoz híven átaludtam a reggelit, fél 10-kor sikerült megriadni. Gyorsan összeszedtem magam, már nem volt pofám utolsónak bemenni maradékot koldulni az étterembe, így leszaladtam a boltba. A takinénit addig hagytam alkotni és odaadtam neki a ruháimat mosatni, úgy gyengén 30 darabot. Reggeli (hagymás kalács téliszalámival és édes tejjel) után azonnal visszahúzott az ágy, totál leépülés, engedtem a kísértésnek. Egyszer felkeltett a szobaszervíz, hogy leesett egy gyémánt valamelyik ruhadarabomról. Mivel ennek óriási eséje van, utasítottam őket, hogy azonnal szarják le és helyileg kezeljék a balesetet... :-) Aztán du 4-kor visszajött az erőm, azonnali késztetést éreztem, hogy megnézzem az új kis fészkem. Gyorsan lejelentkeztem a hazai őrangyaloknál, felpakoltam a szokásos túra-neylon szatyromat és rongyoltam a recepcióra bejelenteni a holnapi lelépésem és taxi rendelésem. A nagyja csak most jött számukra: mellesleg megkértem őket, hogy mondják meg egy falat google-map-ből kivágott térképszeletke (kínai karakteres, semmi angol) alapján, melyik metro megállónál kell leszállnom. Hát a sima ügy az nem ez, mindenki rázta a fejét és telefonálgatott, a közönség segítségét kérték és kb 15 perc alatt azért összehozták a lehetetlent. Kaptam egy 28. térképet és bekarikázták, hogy hol szálljak le. Egy átszállással meg is oldottam a metro ügyet, de a neheze még csak most jött. Eddig csak kocsival jártam a kecónál, halványlila kamillagőzös fogalmam sem volt, vajon merre induljak a hatalmas metroállomásról. A kifelét nem kellett kétszer átgondolnom, aztán az utcán kicsit pörögtem - mintha nem tök mindegy lenne merre lennék arccal- , mert minden út ismeretlen...

Az a lány - Meg (ez a neve), aki a térképet nyomtatta nekem, megadta a telefonszámát, hogy hívjam, ha bajom van. Na szegényt elő is kaptam volna a nyugalmából, de ügyesen megoldotta, nem vette fel. Illetve én ezt még nem tudtam, mert a telefon nem rendesen csörög, hanem zenét játszik, aztán ugat egy nő kínaiul. Hát ez pont elég volt, hogy ne tudjam mi a baj, átmenetileg lemondtam a segítségéről. 

Odapörögtem 2 lányhoz a buszmegállóban és ismét megmutattam a csodacetlit, hogy én  ide tartok, makogják vagy mutogassák el, milyen járművel tovább. A buszmegállóban egyébkén volt vagy 20 busznak a táblája, minden kínaiul, tehát úgy pont képben voltam. A csajok kb annyira beszéltek angolul, mint én kínaiul, de a térképet értették. Szóval akkor kezdődött a barkoba, amikor már nem egymásra nézve hadonásztak, hanem rám nézve. Remélve, hogy nem verekedni akarnak, mondom: "hány sztop?", aszongya "fifti-50". Ejha - gondoltam - ez egy kicsit erős, de poénnak tök jó... Na, nyomtam tovább: Nem "15 csajszikám?", közben mutogatom a kezemmel a számokat. Röhög - gondoltam, marha vicces NEKED - és mutogattunk tovább. No ez ment neki, a 3 felfelé álló újnál közös nevezőre jutottunk és eközben befarolt egy busz.  Ezek meg feltoltak rá. Hát nem mondom, voltam már nyugodtabb is... :-) A busz ugyanúgy működik, mint a metró, hogy venni kell egy mágneskártyát, amire pénzt kell tölteni. Minden utazásnál le kell húzni; a metrónál a bejáratnál és a kijáratnál, a buszon meg a sofőr melletti készüléken. Így vonják le az utazás költségét. A metro 12-24 TW USD, a busz még olcsóbb, de már nemtom mennyi. (1 eur= 45 TWD).

Leszálltam a buszról, végülis nagy rizikó nem volt, mert a fejem fölött ment a metró vonala, legrosszabb esetben visszasétáltam volna a kiindulópontra. Az utca ilyenkor (du 5) tele van nyitott kajáldákkal és egyéb kis vendégváró egységekkel. Minden nyitva van éjjel kb 11.00-12.00-ig, ha nem éjjel-nappali. Volt egy üdítős bolt, ahol gondoltam beszélnek majd angolul és odaadtam a sajtcetlit. Ezek is makogtak, mert az angol nem annyira ment, de szokás szerint jó fejek voltak és szereztek egy csajt, akivel dumálhattam. Aszonta, hogy nem tudják pontosan merre menjek, mondjak valami támpontot (közben a saját mobilján próbált kérdezősködni). Egy egyetemre emlékeztem, de még ez sem segített. Aztán csörög végre a helyi csúcsmobilom, amihez k-...ra nem értek, de felvenni fel tudom. MEG volt, hogy megvan és mi van?? Elmeséltem a sztorit dióhéjban, hogy nemtom hol vagyok, de valahol a lakásom környékén és azok sem tudják, akik segíteni akarnak. Úgyhogy odaadom a csajt, akinek mondja el, merre menjek. 

Addig kértem egy üdítőt, hamár a munkahelyüket call centerré alakítottam, legalább megkóstoljam a portékájukat. Jó szar volt hozzáteszem, de relative drága (narancslé jéggel és nyúlós gyümölcskockákkal, ami olyan mű izű). Hát MEG közölte, hogy maradjak ahol vagyok, 2 perc és ott van értem. ÉS ott volt! Ez mekkora már???? Annyira örültem neki és nem is hittem el egy ideig, hogy a rézangyalos, rózsatövises nénikémbe lehet nekem ekkora mázlim állandóan?! 15 perc séta után ott is voltam a gyönyörűséges lakásban, a leánnyal csak addig kísértettem magam, ahonnan már tudtam az ösvényt. Ahogy megérkeztem, az őrök egyből bekérdeztek, hogy én parkolok-e a ház előtt az útban. Még jó, hogy először láttak és azt sem kérdezték, hogy mi a bozótos, bütykös vad vihart keresek itt... Végülis tökre beolvadok a helyiek közé és kulcsom is van, mit kérdezősködjenek?

7.-en lakom, 4 lakás van és nem tartják kint a cipőket, bundacsizmákat és strandpapcsokat a lakás előtt, amitől totál kikészülök. :-) Durva biztonságos dupla ajtó van, 2 külön zárral. Behatoltam és örömködtem, hiszen csudaszép. Előadtam az "Alíz csodaországban" című jelenetet és nekiestem az egyik faládának. Pont azt kezdtem meg, amiben az emlékalbum volt, a kabaláim és a hűtőmágnesek. Gyorsan felavattam a lakást egy mini Békési Rézangyal emlékpálinkával (Barnabinak ment is az sms) kicsit félretoltam az albumot, mert tudtam, hogy milyen hatása lesz, ha belenézek. Szétszórtam a kabalákat (angyalok, kisbuddha, hűtőmágnesek, lepkék, személyes ajándékok-mind-mind személyekhez kötnek), felhúztam az ágyneműt, szétpakoltam a kis saját szaraimat, hogy mindenhol legyen belőlem valami és máris lakájos lett a kégli. Közben zenét akartam csinálni, nekiestem a dvd-nek. Hát szerettem volna kérni, hogy minden távirányító kínai karakteres legyen, de legalább a piros náluk is a be-ki kapcs. :-) Találtam a dvd-ben egy meglepi lemezt, amit automatikusan kikaptam, zenét beraktam. Sajna bármit nyomkodtam, nem tudam lejátszani a saját kis zenémet, így visszaraktam az eredeti dvd-t, hogy az megy-e. Hát ment és lám, lám, de kis rosszcsont ez a házigazda; nem ám gyerekeknek való film volt benne...

Lehet szavazni, hogy nagyon elvágom-e magam a következő 2 évre, ha visszaadom a nőnek, hogy ezt itt hagyta... :-)

Aztán megnéztem az albumot, kicsit szipogtam, még mindig atomjó és nagyon köszi! Kiraktam a BUD-TPE utcatáblámat a bejárati ajtónál levő rejtett polcba, tök jól néz ki.

Végül este 11.00-kor el is indultam vissza a hotelbe az utolsó éjszakára. Óriási akarattal megpróbálom nem átaludni a vasárnapi reggelit... Tehát vasárnap átköltözés, új élet, új szomszédok. Most nálatok szombat esti láz, ünnepeljétek meg a lakásavatómat!

Cheers és ahogy Edward mondaná: "Wághásyné ma nagyon durván B.K.B.-unk!!!" :-)

Niko