Időjárás: napsütés 20 c, éjszaka meg melegítőben alvás, me’ nuku fűtés :)
Kivételesen nem aludtam el, de ehhez külső segítség kellett… Nagyon durva barbis rózsaszín ingben nyomtam és összekötött kislányos fejjel. Néztek, mint Rozi a moziban, hogy biztos én vagyok-e, ma ugyebár farmer nap volt és a copf miatt biztos a szemem is ferdébb volt.
Érdekes, hogy nagyon kevesen sminkelik magukat, valszeg azért, mert úgyis csukva mindenki szeme, minek fáradozzanak…
A labrador barátom nem ismert meg sem ma sem tegnap reggel, mert annyira álmos és szomorú volt, hogy oda van kötve egy betonfoszlányra ahelyett, hogy kényelmes kis saját helye legyen, mint Dendy kutyának.
Ma megjelentek a napocskával együtt az első (ha jól emlékszem tanárom szavaira) HAN-os tradíciót képviselő leányok ESERNYŐVEL, hogy védjék magukat az édesen simogató téli nap sugarától. Én meg falom a napot és kérem, hogy soha ne menjen le.
Reggel fényképeztem az úton munkába menet, a szokásos ballasztok lógtak 2 oldalról, hogy fel ne boruljak, egyik kezemben a fényképező, másikban a forrócsoki. Addig állítgattam, hogy, hogy lesz tökéletes a kép, amíg a pici szellőzőnyíláson lespriccelt a kis szemét forrócsoki. A hajam konkrétan égnek állt, lepakoltam tisztítgattam magam és káromkodtam, hogy ezt is csak én tudom kivitelezni. Még jó, hogy nem kérdezi tőlem meg senki kakaóval a kezemben, hogy hány óra van…. :)
Törpilla megfázott, prüszkölt meg nézett a pici boci szemeivel, hogy szarul van és egész nap meetingekkel macerálják. Nem láttam egész nap. Daniel buddy sem ért rá velem foglakozni, jött-ment egész nap. Megrendelte a hajszárítómat csütörtökön, hogy pénteken megkapom, na persze… Jó ötlet volt, megint nyomhatom a napszárítós vagy 3 törülközős verziót, ahelyett, hogy vettem volna egy gépet a tesco-ban. Okos voltam, bepalizós effektus.
Jah és ma úgy volt, megnézi a nagyon harmatos melegvíz áramlatot a fürdőszobámban, hogy nem hülyéskedek-e a kifogásaimmal. Áhh, majd legközelebb, mindegy sok a dolog, megértős nép ez a magyar. Hazamenekült előlem, de megértem…:) Dolgozgattam, kicsit proaktívabb is vagyok főnökeim szerint, mint kéne, de unatkozzon az, aki rá van szorulva. Mindig kicsit belekavarok mindenbe, hogy legyen sikerélményem, nem ülni jöttem ide…
Ebédelni egyedül mentem, ilyen talán egyszer volt, akkor olyan kultikus szart vettem, hogy ki kellet dobni a kukába. Most megbízható helyre mentem, ahol nem hibázhatok. Rendeltem, beültem, aztán rám köszönt egy kolléga. Dumáltunk, a végén ő fizetett, jó fej volt… :)
Nos, remélem a fényképeim csodásak lettek, az ügyes kis keresztlányom nemsokára fel is tölti ide a blogba – remélhetőleg a hétvégén - .
Szüleimnek nincs internete, nagyon hiányoznak. :( Dendy kutya meg aztán pláne sőt, akis mackó fejével...
Megírtam a képeslapokat, de sajnos ma előre nem tervezetten nem kicsit tévedtem el, ami azt jelenti, hogy minősíthetetlenül és visszavonhatatlanul, agyatlanul szőke voltam, ezért nem volt időm őket feladni sem. A sztori csak annyi, hogy meguntam várni a buszra. Jött egy kínai karakteres kisbusz, mondom múltkor is, most is mindenki erre száll fel, mi bajom lehet???
Hát az, okoska, hogy 30 perc helyett 2 óra alatt értem haza. Olyan buszra szálltam, ami megállás nélkül berongyolt a város közepére. Én csak vártam a megállót, vártam, de csak nem állt meg. Húzta a vállaimat a 2 táska. Már azt hittem Vietnámban vagyok, amikor megkopogtattam egy csaj vállát, hogy van metró a köv megállónál. Aszongya van, csak attól kezdve még mentünk vagy 10 percig. Már nem is néztem semerre, mert úgysem tudtam milyen országban vagyok. Leszálltam az óperenciás tengeren túl, mondom neki penge logikával: Ha ez a végállomás, akkor ha visszamegyek, akkor jó vagyok és Neihuba-n leszek. Aszongya ja. Visszabotorkálok a buszra, a sofőrnek magyarázok, néz, mutogat, hogy menjek inkább metróval. Jah, gondoltam, ma amennyire barbi agyam van, tényleg jobb a metró. Hát 4 metró van, én nekem hárommal kellett hazáig menni (milyen jó, hogy volt nálam térkép). Pontosabban ott még felszálltam egy buszra, amin megint acivity volt. Aranyos volt a sofőr, kicsit jobban beszélt angolul, mint én kínaiul. Nem hagyott fizetni, egy csaj elkísért a jó buszmegállóba, majd hazagyalogoltam. Ma azért kicsit nem voltam jóban magammal ezekben a percekben.
Hazajöttem, megittam egy kis páleszt a bögrémből, hogy elviseljem magam. Ettem téliszalámit, sajttal és édes magos VAJAS zsemlével. Soha nem gondoltam, hogy a vaj így fog hiányozni egyszer, mint az elmúlt 2 hétben.
Na megyek alukálni, mert nem vagyok formában.
Puszi mindenkinek, egy mottót azért kikotrok a könyvemből.
„ Az ember igazi értékét elsősorban az határozza meg, hogyan tud felülemelkedni önmagán. „
Stijn,
Dance forever; minimum slow-fox or dirty dancing...:-)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.