Anikó(安妮可)és Taiwan közös története 2009-2012

Óriási péntek!

Reggel úgy elaludtam, mint annak a rendje, de már javulok, mert 7.45-körül kipattant a felelősségtudatom és beindultam. Péntek lévén farmerben mehettem melóba, hujj, de örültem! Végre egy kis nosztalgia.... :-)

Így utolsó munkanap a hotelből rájöttem, hogy el is lehet vinni kaját az ilyen mormotáknak. Mondtam a csajnak, hogy valami nem kulimászos cuccot halmozzon már nekem össze, mert ma nincs kedvem szomorúbociszemmel koldulni a melóban és remegve várni az ebédet. Bent meg állandóan aludni tudnék, valszeg azért állították a légkondimat -20 c-ra, hogy ébren tartsanak. Jól kicsesztem velük, mert így 526. alkalommal is szóltam, hogy megfagyok, csak most azt is hozzátettem, hogy itt fáztam meg és léci keressenek egy másik helyet, mert gyújtóst csinálok a légkondiból és fel is melegszem a tűz mellett. Na ez hatott, átköltöztem a heringes doboz egyik lyukába, kaptam egy sálat az egyik szomszédnénitől, hogy ez nekem ma szuper lesz túlélő öltözetnek.

Volt ám nagy kiabálás meg jajveszékelés, hogy mi történik itt és ki kapcsolgatja a légkondit. Ez minden cégnél így van, csak én mindig a hibernáltak közé kerülök, nem az izzadósok közé... Szóval kezdtem újra a takarítást egy másik helyen, közben kaptam egy levelet, hogy még mindig szar a gépemen valami és 2 órára szolgáltassam be az IT-nak egy szeánszra. Törpillával nyomtunk  ebédet egy újabb szutyokban és megálltunk venni egy tésztás zöldséges utcai gezemicét mégegy szutyokban. Nem is értem, hogy ez én vagyok-e aki ezeket a szarokat -PÁLCIKÁVAL RÁADÁSUL- megeszi egy szó nélkül, ahelyett, hogy sűrűn anyázva kidobnám a francba. Aztán kicsit hasznossá akartam magam tenni, pucoltam a gépem memóriáját és próbáltam okosodni egy prezentációból. Hát mit mondjak, fél órából 20 percet csukva volt a szemem, majd megijedtem és ugyanazt elolvastam még 2x. Elég gázt nyomtam, mára elfáradtam.

2kor húztunk Dániel haverommal Ancsúrnak paplant, párnát, evőeszközt és hasonló túlélő felszereléseket venni. Illatosító volt a legfontosabb, hát persze, hogy jázmin landolt a kosárban... :-) Mire visszaértünk, már hamarosan jött Tim srác és kisebb delegációval haladtunk aláírni a 2 éves szerződést a lakásomba.

Volt ám ámulat, hogy milyen messze költöztem, mert gyalogolni kell 10 percet a buszig, utána még 30 perc, amíg beérek. Gondoltam magamban, ha tescos szatyorral a fejemen, esernyővel a számban pörgök a hátamon a 101 torony éttermében, ahhoz sincs köze senkinek... Csináltam képeket, de nem tudom letölteni a telómról, mert nincs hozzá csak kínai kézikönyv.. Most itt próbáltam dugdosni, de nem sikerült leszedni, még jó, hogy nem ezért fizetnek. :-( Hét elején jön egy csávó és kitréningel telefon terén, akkor tudorka leszek és küldöm is a képeket.

Ma sokat ettem, ebből semmit nem dobtam ki. A céges buszt is kipróbáltam, furcsa, hogy nem vezetek... Jah, erről jut eszemben a reggeli taxis sztori! A dhl expresszhez bírt vinni a mai okos, következésképpen megtagadtam a kiszállást. Mondtam neki a magamét, mutogattam, hogy erdőben van és nagyon bent a rengetegben. Miután rájött, hogy tényleg nem szállok ki, elbáboztam neki, hogy van 2 dhl, egyi az ez, ahol állunk, a másik az nem ez. Nos, tudom, hogy jobb lenne, ha ez lenne az, de mivel ez nem az, fénysebességgel meg kéne nézni a cetlijét és sovány malacvágtában tovább illanni a másikhoz. Hát ott tetőzött a probléma, hogy tőlem várt útmutatást. MOndom neki mennyé előre, asszem ott balra. Volt nálam egy névjegykártya, arról azt hittem "neki" kiderül valami, de áááááááh, felejtős! Véletlenül jófelé irányítottam, ott már ráismertem az épületre. Néz rám, hogy itt? Mondom, nem, mennyé! Következő sarkon is engem néz, mondom mennyé!... Hát  ez hülye vót, de nagyon nagy felületen, most ő a taxis vagy én? Ha messzebb megyünk, megkértem volna üljön hátra és kussoljon. Aranyos volt, szépen megköszönte, hogy elvittem magam a munkahelyemre. :-)

Álmos vagyok, fáradt, holnap folytatom.

Francinak B.SZ. és jó kacsazsíros bulit a többieknek is!

Jó éjt, kellemes hétvégét és pihenést!

Ancsurr

Happy hours lavina!

Időjárás jelentés: szürke felhőcskék összefüggő gyülekezete hullajtja könnyeit a juhászbojtárra, de semmiképp nem azért, hogy elszontyolodjatok mára!

Jól kezdődött a reggel, mert kaptam különös ébresztést, így felpörögtem idő előtt, ezért kivételesen volt időm reggelizni és még előbb is beértem 15 perccel a melóba. Ilyen tehetséges néma taxissal még nem találkoztam. Úgy váltotta a sávokat, hogy azt hittem rendőrautóban ülök... :-)

Az, hogy az IT történetesen ma is velem kezdett, 3 nap reggeli hekkelés után, az tök normális. Mondtam Jason tudorcsávónak, hogy gyúrjanak még rá kicsit erre az ügyre úgy igazán izomból ebédszünetben, mert fel lesz rúgva műholdnak, hogy Edu szavaival éljek...

Én most mindjárt felmegyek a cuki kis köntösömben a 13. emeletre és leverem a szomszéd fejét egy 6-os léccel (nemtom egyébként az milyen) mert távolugranak az ágyba vagy felszedik a padlószönyeget így este 11-kor, de hogy nem csendespihenőt nyomnak az egészen biztos.

Szóval a lakás ügyletet kezdtem elölről ebédszünetben, amíg az IT utolsó lehetőségével élve újra társasjátékot nyomott a gépemen. Kicsit kezdtem már ráncolni a szemöldököm, mert szóltak barátságosan a HR-ről, tudom-e tudom-e, hogy a szállodából ki kell költöznöm vasárnap? Ohh, hát mondom remek, akkor valaki piszkálja meg ezt a közvetítőt, mert én nem bottal fogom, hanem lapáttal és nem a lábát, hanem a fejét....

Jött értem délben RinTinTim - akinek a csillaga ezután a nullszaldós 1,5 hét után erőteljesen leáldozóban volt -  és elvitt 2 lakásba.

Így utólag átgondolva tehetségesen kiválasztotta a szarabbat, amiből csak a francia ágy, tv és a szekrények hiányoztak. Plusz kb egy rüves-nyüves-velejétől szottyadt, durván lakatlan és enyhén kiégett szeméttelepre nézett az erkély/nappali. Belül jó volt a kégli, de nem voltam elszállva tőle, hiszen sok fantázia kellett hozzá és hétvégén még bútort kellett volna keresgélni. No arról nem beszélve, hogy a mesterséges trópusi erdőt  meg rá kellett volna rajzolni az ablakra, ha friss levegőre és szép kilátásra vágytam volna. Mondja ez a Timóti Lantos csávó, hogy milyen jó lesz ez, meg hangosan számolgatta, hogy mennyi lesz a bútor. Egy ideig hallgattam, majd rámorogtam, hogy menjünk inkább a másik helyre és engem marhára nem érdekelnek a számai. Kicsit húzta a száját, hogy a másik messze van... Ránéztem, majd sokat sejtetően mondom neki:  - Na idefigyelj kisfiam, ne feszítsd tovább azt az amúgyis nagyon gyenge húrocskát, szedd kia a kólásdobozt a gázpedál alól és kurva gyorsan tekerjünk a másik helyre, mert Te is mész a szivárványíves, puskaporos, óperenciás tengeren is túli, hétszilvavás, nyakbatekert műholdpályára! -.

Asszem ebből a pillantásból értett és hoppácska, el is felejtette miket számolt eddig, már koncentrált is a dolgára. Forgatta a kis papírját és rongyoltunk a kecóba, amit most sem értek, hogy a vad viharba és miért nem akarta megmutatni, mert óriási! 

Jól kezdődött a műsor, mert igényes nagypapa jött elénk, kis copfos jól nevelt, cukifejü unokával.

A nappali + konyha csudajól berendezve, nagy és magas hálószobával + gardrobe, + 1 hálófülke a galérián ami a nappaliból nyílik,  kádas - a többihez képes nagy - fürdő, nappaliból kilátás az erdőre, pici konditerem a legfelső szinten,  tetőről kilátás a városra és még a kert is atomjó. Nyáron ki lehet ülni bandázni. Biztonsági őr adott, teljesen modern a ház, a nem kívánt vendégeknek van egy könyvtárral egybekötött váróterem. Hehe :-) gyertek csak...

Hát Rettegett Tim csak pont a tuttit próbálta eltitkolni, de jól kicsesztem vele, mert már szerződéskötés alatt van az ügylet. Hétvégén költözöm, ha nem történik valami megint...

Gondoltam, hogy szervezek egy virtuális lakásavatót szombaton a skype-on, de lehet, hogy még nem lesz netem. :-(

Emellett meg belenyúltam közvetítőként egy üzletbe pont jó helyen, pont jókor és pont profik kezébe helyeztem. Eléggé úgy áll a széna, hogy még össze is jöhet, pedig ijeszgetett Törpilla, hogy ezzel már más is próbálkozott és nem sok esélyt lát rá. Ettől függetlenül, hajrá nyomjam az operáció lokációját és mutassam meg, hogy mitől döglik a magyar légy...

A legjobb sztori viszont ma az ebédem volt! Mondtam Tim haversrácnak, hogy visszfelé rakjon már ki egy kajáldánál, mert tolok valami helyi specialitást. Épp hogy lelassított, már rakott is kifelé, hogy szevassz, nézelőggyé azt egyé! Köszi, tőled nem is vártam többet öcsém... Szóval nézelődtem, aztán miután sehol nem volt angol étlap, berongyoltam egy szutyokba, ahol a legjobban vigyorogtak rám. Beszélt egy nő angolul, mondom aggyá valami tésztásat rákkal, abból baj nem lehet. Erre itt csak leves volt. Hát mondom akkor aggyá levest kevés lével és sok tésztával meg rákkal. Mondta profin, hogy hao, hao (jó, jó), én meg nem mertem odanézni, hogy mit ad. Büszkén lengettem a kis téjkövéjes zacsimat, figyelve, hogy a pálcika ne zuhanjon ki belőle és a leves ne gangoljon végig a mátrixos kabáton. Benéztem még egy kakaóra a helyi közértbe és indultam - volna - vissza az irodába, ha tudtam volna hol vagyok. Nyugi, megáll, nagylevegő, körbenéz, szaglászik (pfujjj, ezt mégse), szem becsuk, átgondol, kinyit, újratervez. Hát nagy vesztenivalóm nem volt, nagyjából elindultam arra, amiről sejtettem, hogy az ott nekem jó lesz. Így szoktam vezetni is... :-) Aztán megláttam a Törpillás késdobálót, onnan vágtam, hogy merre kell nyomulni egy ideig. Megint kicsit nehéz volt, de csak beugrottak a képek. Na, ajtónyitás kakaóval és undormányos lucskos tésztával, komoly tanárnős táskával az oldalamon. Ajtó megránt, kakaósdoboz reflexből benyom, kis szellőzőn kakaó kifröcsköl, szerencsére nem a szemeim közé, hanem pont rá az üvegajtóra, enyhe szökőkút formában. Áhh, botladozva körbenézés, szerencsére nem látta senki, de még milyen jó,hogy a hátsó bejáraton támadtam! Vinnyogva behatoltam, néha nyaldosva a kakaót, persze még húzzam le a kártyát is, köszi! Na mindegy megoldottam... Leomlottam a helyemre, ahol 1,5 hét után azt is elintéztem, hogy leszedjék rólam az 5c-os nyakba direkt befúvó dupla légkondit. Kézmosát után előkészítettem a pálcikát és kanalat, majd kíváncsian lenyitottam a förmedvény tetejét. Pfuuuuuj, megláttam, megijedtem, majdnem ugrottam egyet, beletúrtam, még bele is kóstoltam, rosszabb volt mint a szaga és a látványa együtt. Lúgos agyonfőzött trutyis tészta, csúnya húsgombóccal. Szépen visszacsomagoltam és beleheleztem teljes felszereléssel a kukába. Milyen jó, hogy vettem kakaót! :-) Mennyivel jobb átaludni a reggelit, mint kidobni az ablakon pénzt egy ilyen rommáfőzött undormányért, amit még cipeltem is!

Végül összekoldultam megint egy túlélő rágcsálnivalót (illetve ez nyalóka volt), már ránézésre tudják, hogy mikor vagyok éhhalál küszöbén ezek szerint vagy megvan nekik a horoszkópom és olvassák minden nap...  Mindegy, áhh, nagyon finom volt!

Aztán menet közben azért dolgozgatás, prezentációk nézegetését is nyomok, csak erről nemtok írni. Kipróbáltam hazafelé a céges buszt is és egy szingapúri csajszi elvitt vacsizni. Na az végre finom volt...

Most meg fázik a lábam és még mindig fáj a torkom, úgyhogy beszélek az én drága szüleimmel, a cukorfejű kutyámmal és nyomom a szundi programot.

Jó éjszakát gyerekek, szép estét előtte nektek!

A kínai nevem: 安妮可 - NIKO

Átírtam, mert én így szeretném értelmezni: 

安: safe, - megbízható, 妮 : Girl  - lány  可  : lovely, - kedves  

Időjárás jelentés: szemerkélő, de nem esernyő kinyitós eső ijesztgetett egész nap, ohne sunshine és moonlight. ca 13-18 c.

A mai nap is elalvással indult, de nem oly durvára sikerült, mint tegnap.

Reggelit nem mertem bevállalni, így 15 perccel előbb értem be, mint kellett volna. Ma megint IT-val indult a napom, 2x kellett áthúzni a gépem, de legalább már nem a kábellel és a dugással szórakoztunk az asztal alatt. Ott mutyizott a haverom vagy 1 órát, mire a helyére kerültek a dolgaim és megkapta a gépem a védettséget a h1n1 ellen is. (Pontosabban, akkor még azt hittem, hogy minden rendben, de így este már megint nem tudok leveleket olvasnil.)

Ameddig az IT-s csodafiú piszkálgatta a gépem, elintéztem, hogy véget vessenek a napi 9 órás fagyasztásomnak, melynek következtében fáj is a torkom. Sikerült megtalálni a csajt, aki azóta leszedte rólam a frigót és így megtudtam, hogy milyen kabát nélkül ülni a helyemen. Remélem nem kezdek el köhögni, mert akkor tutti, hogy nekem is maszkban kell kísértenem. De jó lesz, nagyon starwars-os lennék... Akkor küldök fényképet, megígérem...

A lakás szerelem múlandó fellángolás, ebből látszik, hogy a könnyen jött siker könnyen megy. Eladják inkább a tulajék, mint, hogy kiadják. Megelégeltem ezt a szarakodást és szóltam Törpillának, hogy keressenek másik irodákat is,  mert ez a közvetítő komolytalan. Hm, majd lesz valami, csak nem 2 évig lakom majd szállodában...

Reggel betaláltak az 1. munkával. Jött egy igazán meglepően -sudár jegyenyefa alkatú fiatalember, akinek ülve konkrétan nem is láttam hol a vége. Javasolta, hogy én akkor most azonnal segítsek és gondoltam, hogy remélem nem szokik rá, de most az egyszer miért ne. :-) Közölte, hogy holnap el akar ráncigálni az ügyféhez, úgyhogy egyből láttam, emberünk nem szarral gurigázik (hogy szeretett főnököm szavaival éljek). Nagy reményekkel vágtam bele a németekkel való levelezésbe és a nap folyamán többször megpiszkáltam őket, hogy tudják, ez itt most a makiverem effektus, holnap nem ér rá a válasz az időeltolódás miatt. Ekkor még nem tudtam, hgy még mindig szar valami a levelezésem beállításánál és a remindereket a kihasznált keresztgyerek fogja nekem a webmail-ről írkálni. Szegény pára, jól beválasztott velem... :-)

Miután kezdem megszokni a kitűnő alvókám miatt fennálló sorozatos bünhődésem, kénytelen vagyok vész esetben odamenni egy hello-ra Miranda barátnőmhöz, aki mindig megkínál valami rondasággal. Odagangoltam hozzá és behajoltam a box-ba egy ni hao kíséretében. A csaj felnéz, én hátraugrom és nézek körbe, hogy most ez ki? Egy kék szempár villog rám... Hápogtam és dadogva mondtam, hogy Te figylelj má, neked tegnap még nem kék szemed volt, ugye? Elég jó volt ez a szitu is, persze ő meg nevetgélt, hogy mennyire megijedtem tőle. Ugyebár ő is vámpír függyő, szóval haver mégjobban...

Szóval kis kitérő után, az a lényeg, hogy megint kaptam túlélő kaját, a tegnapihoz képest azzal a különbséggel, hogy az egész jó és ízetlen, mézeskalácsos cucc helyett valami nyúlós gumigezemicét adott. Hát konkrétan ilyen szart rég ettem, de legalább nem korgott a gyomrom utána, annyira édes volt. Ma is meg akartam enni az ilyen kis édességek mellé rendszeresen csomagolt -nedvességet szívó kis tasakot-, de végül mégsem, hiszen bonyolult az orvosi ellátás. Azért szerencsésen történt, hogy Marinda előtt kaptam be a falatkát, mert erősen torzult a fejem és guvadt a szemem a förtelmes íztől.

Aztán tagja voltam egy húsztagú (nem c.zenekar) tengeris megbeszélésnek, amit a Philippines-ről érkezett osztályfőnök tartott. Ennek a megbeszélésnek konkrétan volt értelme és tanultam is belőle valamit. Édesek voltak, mert a végén megtapsolták az előadót, amihez én is csatlakoztan és ő maga is. Itt tenném hozzá, hogy valamelyik nap benyargaltam a HR-es csajokhoz, mert épp szerelték a gépem. Bemutatott Törpilla, én kicsit makogtam szerényen, erre felálltak és fülig érő szájjal megtapsoltak. Hát kicsit fájt így utólag, hogy nem kaptam virágot, de valahogy feldolgozom.. :-)

A tapsolós előadás után volt egy ebéd Törpillával, akiről most már tényleg kell csinálnom egy fotót, mert már többen követeltétek... Elvitt egy újabb késdobálóba, ahol megint új kajákkal ismerdedtem. Igazándiból nem érem, hogy miért van annyi kiírás az étlapokon, mert nekem minden leves és tészta kb egyforma, de persze közben nem. Kaptam leveses zöldséges tésztát (pálcikával és kannállal kell enni) no meg valami bűn ronda cuccot mellé egy kisebb tányérba, ami úgy nézett ki mintha a rántotthús kb 5 napos és lisztes lenne. Hát a rántotthúsra egyszer ránéztem és azonnal töröltem az emlékét. Gondoltam a levessel jól lakom (úgyis tele tésztával), arra a -mondaná Barnaby- "kultikus" förmedvényre meg véletlenül nem marad már kapacitás. No és akkor egyszercsak Törpilla mondja, hogy toljam a cucot befele, mert nagyon finom. Hát nem mondom, lefolyt rólam a víz, de csak bekaptam. Annyira finom volt, hogy beszarás! Kiklopfolt rántotthús (disznó) valami szószba itatva és ebbe a sajátos panírba hempergetve. Tényleg marha finom volt ez a disznó! :-)

Menet közben visszafelé becsatlakozott hozzánk egy singapure-i csaj, akivel majd kirándulni fogok valaha (most még lelkes). Benyomtunk egy kávét egy másik helyen. Törpilla beszéd közben akkorát büffencselt, hogy azt hittem leesik a vakolat. De mindenki úgy csinált, mintha ennél misem lenne természetesebb, én meg elgondolkodtam, hogy a fogai vajon nem lazultak-e meg a nagy nyomástól...

Elfáradtam, mára kiégtem és fáj a torkom, úgyhogy szervusztok, szép estét! 

Ha kipillantotok a csodás havas tájra, jusson eszetekbe, hogy ez nekem mennyire tetszene és mennyire nem látok ilyet most egy ideig. :-)

Ni hao,

Időjárás jelentés: 10-15 c, helyi pletykák alapján atomhideg, kutyák és csajok bunkában (kivéve akik papucsban), kicsit szemerkélős esős, szomorkás, szürke felhős az égbolt

Tetszenek a hozzászólások, nyomjátok csak! Elég nekem 1-1 sor is, csak spanoljon... :-) Ez most megint egy közös köszönöm mindegyikért!

Ma mélyrepülés van, majdnem elaludtam a "téjkövéjes" vacsi közben, ezért gyorsan le is fekszem aludni, ha a sztori helyén lesz. Annyira csípős volt a süldzöldséggel kevert rizsesmarhahúsos balhé, hogy égett a torkom és folyt a könnyem. Még jó, hogy kicsit csípőst kértem. :-)

Reggel hiába volt messze a telefonom, megtaláltam a módját, hogy visszaaludjak és 7.00 helyett 8.10-kor sikerült áramütésszerűen magamhoz térni. Egyszerűen a rendszabályozást nem tudom feltalálni magamnál felkelés ügyben... Valami dereng, hogy ilyenkor megbeszélem magammal, mennyire marha jól nézek ki lófarokkal, neeem kell ide a frissen mosott illatos sörény, következésképpen mennyire nem kell felkelni még. Aztán huss, már álommanó rá is ült a pilláimra és marhára nincs felelősségérzetem ilyenkor.

8.10-kor áramütés, felfordulás, "miért nem volt polip valamelyik szülőm" gondolat komoly fejtegetése.  A taxit gyorsan eltoltam 8.30-ra 8.20 helyett a recepción, de elképzelésem sem volt, hogy leszek kész addigra. Most sem tudom, hogy sikerült, de egy kandikamerás filmvesztiválon megállta volna helyét a történet.

Valahogy bevergődtem a taxiba, a reggelire gondolni sem volt időm. Atom nagy dugó volt, a taxis meg mindig a leghosszabb és legszélsőbb sort választotta, mellette tök nyugodtan dudorászott és az idétlen diszpécser vinnyogását és röhögését élvezte. Köszi fater... 10 percet késtem végül, biztiőr már megismer és nem aggódik, hogy beszélgetni kell, mert csak átrepülök az aulán.

Többen késtünk, gyorsan bevallottam a főnökcsajnak és hápogtam egy kicsit az elképesztő forgalom miatt. Na, ezt egyszer lehetett elsütni, most még belefért... Ahogy levetettem magam a székembe, azonnal éhen akartam halni. Nem hallottam a telefont a gyomrom korgásától... Éreztem, hogy ez most nem az a játék, amikor kimegyek kajáért ebéd előtt. :-) Szerencsére megkínált Miranda egy kis csomagolt fűrészporral, pedig nem is panaszkodtam.

A nagy rohanásban a szállodában maradt az átalakító, de csak azért, hogy az IT-s fiúk itt is gyorsan megismerjenek és megszeressenek. Nagy lendülettel fordultam a frissen pucolt telefonom felé, aminek a beszélőkéje alatt egy teászacskó véd a bacikeveredésektől (rá van ragasztva konkrétan).  Pfuj, nagyon ronda, már 2 napja figyelem és fintorgok!

Persze nem működik a deszkteló, mert miért is ne égjek még sokkal jobban, mint eddig. Anyázok magamban, amikor megcsörren a japán csávó deszktelója, aki még a fasorban sincs, nemhogy itt. Akkorát ugrottam, hogy csodálom nem vertem le a beépített szpotot, viszont már a kezemben is volt a telefon. Mondom "mivan?". Magyaráz a nő csingiül ezerrel, mondom "ájjámámeg, vegyé levegőt, aztán beszélj magyarul, de minimum angolul".

Végre közös nevezőre kerültünk és megegyeztünk, hogy én nem Lussie Liu vagyok meg nem is Trinity, max baromira hasonlítok rájuk, úgyhogy adnék valakit, ha ő is úgy gondolja. Kikaptam egy régi ismerőst (1 nap alatt már láttam 5x a hátát) a legközelebbi box-ból, hogy léciléci gyere és segíts, aztán örült mindenki, kivéve akinek munkát osztottam.

Szóval visszatérek a gyökér problémához, hogy megint dugó problémáim vannak, ráadásul a telefonomra - ami történetesen cseszik működni - fű van ragasztva, elsárgult kis zacskókában. Viszont a japcsi telefonjáról tudom hívni az IT-s haverokat. Jön Jason, - no nem a Donovan, de nem baj, mert én sem vagyok Kylie Minyon - néztem rá okosan és belekezdtem. Az van Jason, hogy most már nem birom én ezt az átmeneti dugót, kéne egy állandó és akkor nem szenvedünk itt minden reggel. Meg ez a telefonos történet, hallgasd meg, hogy nem hallasz semmit és nem azért mert nem jó a füled. Na jöttek még ketten, a telefont nyomkodták eszetlenül (ahogy én is), Jason az asztal alatt, majd a kis drága hozott egy friss és álmosszürke állandó dugaszt. Jason el, egyik csaj feladta, másik csak nyomkodja a füves telóm. Nah, azt fényt kapott, a takibácsi lezárta a nagy takarításban a lock-ját. Bravó... és ez mind velem történik, mert ugye kivel mással?? 

Bosszuból, hirtelen felindulásból és óriási kosaras érzékkel (ahogy Ricsitől kosáron tanultam) kidobtam a rusnya- kis- unszimpatikus teafüvet a vad pitába. Ha nem lennék urilány, telefonnal együtt hajítottam volna kifele, háttal, a csukott ablakon.

A látványhoz hozzátartozik, hogy mátrixos kabátban ülök egész nap, mert hidegebb van az irodában mint az utcán. Holnaptól lehet cuki-csinivili ruci helyett melegítőt veszek alá, úgysem látszik, hogy mi van rajtam. :-)

Megszenvedtünk, hogy elinduljon a nap, néha eszembejutott, hogy megdöglök éhen, aztán wow, fél11, a lakással mi lehet? Felhívtam Amanda törpillát, hogy léciléci kérdezd már meg a közvetítőt mi a dörrenés. Mint kiderült, nem kicsit döcögősen indul és több sebből vérzik az ügylet. 50%-os a siker, mert én már akarom, a tulaj meg inkább eladással fenyeget. Remélem csak taktikázik, de bejött neki, sajnos.. :-( Azóta sem tudok semmit, csak fel lettem pörgetve és úgyhagytak. Jól elszontyolonodtam, de ilyenkor jön az életösztön, hogy akkor biztos ennek is megvan az oka és majd sokkal jobbat találok...

Mindegy, elrágcsáltam az összkoldult kekszet (még talán szálka is került a nyelvembe, oly kemény volt) aztán csináltam teát. Nah, már rég történt ugye velem valami... Nincs kanalam, de már van bögrém, kértem hozzá cukrot és bónuszként kaptam egy fogpiszkáló nagyságú, almazöld, műanyag teakavaró kézipöcköt. Már éreztem, hogy ezzel gáz lesz.

Természetesen a gázra nem kellett sokat várni, hiszen azonnal merült el a fogpiszkáló a teában, mert nem ért le a cukorhoz az alja, viszont megégette 2 ujjam hegyét. Jól van, no para, nincs ott senki, elröhögcsélek és kihorgászom. Persze, hogy bejött valaki, "ni hao", meg vigyor "áááááááááááá, én nem horgászom kosztümben a konyha közepén". Hagytam a kis hajótörött zöld piszkát a bögrémben, végülis a Titanic-hoz képest ez a katasztrófa sehol sincs. Figyeltem, hogy a szememet ne szúrjam ki, ivás közben, de azért, hogy a statisztikát helyrehozzam, megöltem a muslicát, aki ott vadászott kitartóan a tea felett.

Végre mentünk kajálni, már megint egy helyi kis szutyika egységbe, ahol kacsák és csirkék lógnak fejestül, enyhe füstszínű, de kicsit azért sápadt külsővel. Úgy néz ki, hogy visszaszoktunk a késdobálókra... Barátnőmre hallgatván kacsát rendeltem sült rízstésztával.

A nagyon durva 1.  kacsafalattól kicsit azért kikészültem. Szóval az, hogy anyukám kacsája ehhez képest világbajnokságot és olimpiát nyerne, az alap... Egy comb fel volt szeletelve kisbaltával, CSONTOSTUL!!!!!! Pálcikával ettem és az 1. falatnál haraptam rá egy cuki kis szilánkos csontra. Jájjjjjjjjjjjjjjjjjj, majdnem azzal e lendülettel cuppantottam kivele, mint ahogy befelé érkezett. Disztingváltam, a szemeimet próbáltam nem guvasztani nagyon durván (jól jött volna egy szemüveg) és szép lassan durrantottam vissza a tányérra a cuccot, ami még át sem volt sütve. Kacsáról ennyit..., de a tészta jó volt. A leves olyan ízetlen mosogatólé volt, azt meghagytam az utókornak. Amikor végeztem (a pálcikákat látványosan össze kell tenni, keresztbe), sokkot kapott a buddy-m, hogy "nem eszed meg a legdrágább ételt, a kacsát? Illedelmesen nemeztem, nem mondtam neki, hogy legszívesebben megdobálnám vele azt, aki csinálta... Durva kacsasült alázás!

2kor megbeszélés egy mobil társasággal, azt hittem 2-3 ember lesz a résztvevők száma. Hát nem, összejöttünk vagy nyolcan, de mint fél óra kínai pletyi után kiderült, csak a mobiltársaság nem érkezett még meg. Így csevegtünk, néha, ha valaki hozzám röffentett elkápráztattam őket egy-egy mondattal, amiket vért izzadva tanultam meg 2 hónap alatt. Ezt birom, ahogy ilyenkor néznek, azt hiszik ufo vagyok (lehet oly vidéki a kiejtésem)... Aztán vadul csacsogtak megint maguk között,néha elnézést kértek és magyarázkodott valamelyik, hogy milyen sztori van. A velem szemben ülő fiatalember maszkban nyomta és amikor nagyot nevetett, bepárásodott a szemüvege. Ő nem tudta, hogy én ezen nevetek miután többnyire nem értek egy kukkot sem. :-)

Megérkezett a mobilcsávó, kidobta az asztalra amilye volt (katalógust), persze az neki nem volt, amit mi kinéztünk a netről. Huss, már ki is dörrentettünk Daniel buddy-mal és Törpilla főnöknénimmel a helyi mobilboltba. Megvettük végre a telefonom. Nem mintha annyira hívna valaki, csak kell a névjegykártyámra a száma és kell képeket csinálnom, ugyebár.. :-) Lehet, hogy Makón vagyok, csak hülyéskedem Veletek????

Olyan csomagom van egyébként, hogy itt ingyen hívjuk egymást a kollégákkal, olcsóért TPE-n belül mindenkivel, de ezen kívül minden drága. Szóval marad az általános kommunikáció Veletek: az email és skype. Mn lesz a telefonomon, de erre még nem volt időm.  

Megérkezett amúgy a csomagom, ott van már mellettem sértetlenül a cégnél. Köszi mindenkinek, aki dolgozott az ügyön!  

7-re értem vissza a hotelbe lógó orral, hogy nem lesz szuper lakás, mert nem hívtak, amikor megígérték. Álmos vagyok és kimerült, megyek alukálni.

Remélem nem volt uncsi ez a nap sem számotokra.

Hello Kedeskéim,

Köszönöm mindenkinek személy szerint a hozzászólását, akár emailben, akár blog kommentként érkezett! Minden visszajelzés hatalmas öröm számomra, mert így úgy tűnik, megéri csokorba fogni a kusza gondolataimat.

Na nézzük, mi a mai menü...

Ma reggel az occsó dominós, de borzasztó drágán operálós telómra keltem. Jó messzire raktam az ágytól, hogy reggel minden körülmények között felébredjek.

- Hú, de jó volt, aludtam vagy btto 4 órát! Azért btto, mert ebben benne foglaltatott a légkondiban szabadon garázdálkodó, kóbor vízcsepp andalító csöpögése és a kevésbé andalító, de leginkább roppant mód idegesítő szomszéd röfögő horkolása. Gondolkodtam, hogy hol a füldugó, amit még otthon ilyen esetekre vettem. Hát persze, hogy okosan beraktam a faládába, ami ma van vámkezelés alatt... Eképpen merengve egy idő után felfedeztem a párna jótékony szigetelő hatását - alulról -, úgyhogy bebújtam alája és nem öltem meg a szomszédot. Remélem a horkantós vaddisznaja amilyen lendülettel beköltözött,  azzal a lendülettel már el is húzott abban a bizonyos V alakban a vad pita nevű messzi országba. -

Szóval reggel szokásos merengés az óracsörgés után, hogy mennyire lehet húzni a felkelést; ezt soha nem növöm ki, már látom....Majd egyszercsak beugrott, hogy ma 1. munkanap  idegenben, csini-vili szerkó kell, fontos az 1. benyomás. Ágyból kipattanás, BBC bekapcsolás (hátha van időjárás 20 perc alatt-persze nem volt), gömbvillám üzemmód = cikázás fürdő és szekrény között, arcrajzolás, szerencsehozó bizbaszok felvéve, irány a tápegység.

15 perc alatt letoltam egy kis salátát háromszög kenyérrel (nem vonalzóval), ma nem volt időm senkit kielemezni, viszont egy pasinak végre éreztem az illatát... Hmmm, hmmm, csak ne láttam volna, mindegy nagyokat pislogtam, hogy csak érezzem. Mindez a liftben. :-)

Futás a taxihoz és simán beértem  DHL-hez 8.45-re 9.00 helyett. A taxissal ismét a "hal a szatyorban" című népi játékot játszottuk el. Néha bezavarta a csendet a szemüvegeinek cserélgetésével, mert vezetni csak napszemcsiben tudott, a térképet meg csak olvasószemcsivel látta.  Ha nem ott áll meg emberünk a kapu előtt, én fel nem ismerem az épületet, ahol már 1x voltam, csak a másik oldalról támadtunk...

Ott kezdődött a behatolás, hogy forgó ajtó volt, de nem automata. Két oldalon lógott rajtam a laptop- és a komoly női, féltonnás táska, hogy ne boruljak fel. Beküzdöttem magam az ajtóba, ami nem indult el. Mielőtt koppantam volna az ajtón  -mint fagyott kecskebogyó a jégen - elkezdtem böködni, hátha beindul, aztán úgy harmadszorra már toltam. Sikerült kiszállnom időben, Bravó... :-) Odabillegtem a biztibá-hoz és el "ni hao"-ztam magam, aztán folyamatosan dumáltam, hogy ki vagyok, és kit keresek, az meg csak néz és néz és még mindig néz, de nem okosan. Öcsém, ezt nem hiszem el -gondoltam-. Mi van, ha rossz helyre hozott a halas taxis? Itt meg a bónuszpont egy akadályverseny után nem egy másik élet vagy aranytömb, hanem  nyertem egy másik okost, aki tátog, csak még nyakon is ver, ha magyarázok. No, aztán a mentő ötlettel nagy mellényem lett: - Na, idefigyejjé barátocskám, itt egy kínai névjegykártya, nem mutatom meg csak egyszer...Vágod már mi a pálya? Végre fény gyúlt szemeiben és berakott a liftbe. Az, hogy a 12 emeletből melyikre haladjak, részletkérdés... Még jó, hogy az egyik nőci levágta a segítségkérő pillantásomat és szárnyai alá kapott a liftben. 3. emelet.

Szemben jött is már Törpilla, a kedves kis mentorom. Azonnal megállapítottam, hogy az újévi fogadalma nem a növéssel volt kapcsolatban. Gyorsan elkísért a helyemre, elhadarta, hogy mi a pálya, itt a helyed, bemutatta ezt meg azt, meg amazt. IT ügyben bebújt az asztal alá, mert ketten sem tudtuk beizzítani a gépemet, ami hajnalban a szálloban még működött, de az office-ban már nem. Miután sikerélmény nélkül kibújt az asztal alól, jött az IT-s, aki még 1 órán keresztül fejtegette a rejtvényünket. Addig mesterkedtem, amíg ez idő alatt egy takarítóbácsi lepucolta az egész körletet. Ketten fogunk ülni majd egy japán kollégával a herignes doboztól elszeparálva,  egy külön ficakban, egymásnak háttal. Úgy néz ki, hogy 280 ember között egyedüli kakukktojás maradok.

IT-s  kis idő után fellélegzett és örömmel gratulált, hogy valamelyikünknek sikerült eltekerni a V átváltó kézikészülék egyetlen eltkerhető felületét. Áhh, mondom hagyd csak, ez nálam tök normális és nem igyekeztem okos fejet vágni... De azért lehet, hogy Törpilla volt a hunyó! :-)

Ha visszakapom az útlevelem a HR-től, már nem lesz nagy cucc a munkavállalói, mert előkészítették a terpet a hivatalnál. (Azért örülök, hogy 1 hétig nem igazoltattak, mert jó nagy szivárvány ívben kakkancsoltam volna le a bokámat a rendőrségen.) De nem tudják addig megadni a munkáltatóit, amíg nincs meg a lakásom címe. Hopp, itt elkaptam a fonalat, hogy nekem múlt héten ugyan elrabolta egy lakás a szívem, de meg kell mondjam, hogy  az csak kósza fellángolás volt. Akkor még nem tudtam, hogy mi kell nekem, de most már tudom, hogy én egy napot sem lakom a belvárosi forgatagban. Kinyírna elég gyorsan...

Megkértem Törpillát, -ciki, nem ciki- legyen szíves megmondani a lakásközvetítőnek, hogy fényt kaptam és hirtelen megváltoztam. Fákat szeretnék, csendet és nagyobb teret a lakásban. Elintézte, jön értem Rin Tin TIM du 4-re, Amanda meg  berakott az OFR direktorhoz ismerkedni, aki Philippine és nem beszél kínaiul. Most kezdi tanulmányait és felajánlotta, hogy akár csoportban is nyomhatjuk. Én előadtam szerényen a nagymenőt, hogy már 2 hónapja tanulok és gagyogok, meg tudok néhány karaktert. Úgy nézett rám, mintha csodaszarvas lennék és mondta, hogy akkor nem vagyunk egy szinten. Jáájjjj, mondtam ne aggódjon egy szinten vagyunk, elintézem simán...:-) Végülis kivel mással tanulnék kínaiul, ha nem vele így 10 perc ismeretség után?

Aztán elmentünk Amandával kajálni egy helyi tacsakos késdobálóba. Hát mit ne mondjak, nem sokban különbözött a tegnapi piacos egységektől. Egyedül még csak a tekintetem sem vetettem volna be az ajtón. Talán a különbség annyi, hogy nem volt "ernyő kirakat".

Hát -gondoltam magamban- anyukám, most vagy igazán mélyen fortyogó és örvényes szarban. Igyekeztem nem körbenézni, nem szagolni és gyorsan leülni. Igazából beletörődtem a sorsomba. Jól nézhettem ki a kis mellénykés kosztümcuccban, a még kisebb piros széken a helyi kis szutyokban. Valami férfiak a háttérben falatoztak, de nem foglalkoztak velünk. Látszódott, hogy Törpilla törzsvendég, 2 perc alatt hozták a kaját és amikor már mertem levegőt venni, nem tapasztaltam büdöset. Próbálta elmagyarázni, hogy mit várjak, de menet közben feladta. Kihoztak egy szitához hasonlítható dobozt (összefordítva) és a feltárásnál alig hittem a szememnek: szépen rendezetten álldogáltak benne ilyen nagy, tortellini-hez hasonló húsos táskák "fülek". Nem volt ronda  sem büdös, vagy annyira kész voltam, hogy nem éreztem. Ez nálunk otthon a kedvenc orosz kaja, amit nagyi ágon örökölve én is meg tudok anyuval csinálni, csak órákat szöszölni kell vele.

Természetesen akkora arcom lett, hogy pálcikával ettem és ahhoz képest, hogy 2/8 fülecske -alig feltűnő tompa puffanással és fröcsköléssel - kiesett a pálcikák közül, előbb befejeztem, mint a mininéni. Jó, kisebb a szája, meg kisebbeket harap, de akkor is világcsúcs volt... Volt ott még egy leves, amit inkább nem akaratam észrevenni, mert úgy nézett ki, mint a tegnapi piacos. De Törpilla maga elé húzta, aztán én is. Aztán bekapta, aztán én is... Nem volt oly annyira rossz, mint ahogy kinézett, de csak immel ámmal nyaldostam a kanalat és igyekeztem nem nem kihorgászni semmi rémisztőt.

Most éjjel van és semmi bajom, egyelőre. :-) Pláne, hogy harmada volt egy ebéd, mint a belvárosban egy vacsora. 90 TWD = 2 eur sincs.

Visszamentünk, megkaptam az útlevelet, váltottunk pénzt, hogy holnap meg tudjam venni a csodatelót és kapjak TW-i SiM kártyát.

Aztán kis munka, első EUDESK-es ügyintézés a hollandoknak, lejelentkezés a főnökeimnek részletekkel, aztán jött is Tim értem. Mentünk a lakásba, ami az enyém lesz. Ha nem, akkor is, ha mégsem, akkor tüntetek vagy robbantok vagy sztrájkolok. Ultramodern lakópark, elmaradhatatlan biztonsági őrrel, park a szomszédben, hegyek vonulata a látótérben, metróhoz közel, kb 30 percre a munkahelytől. Asszem 3. emelet, 2 erkély, az egyiken a mosógép, a másik normális bámészkodós. Ízléses magas nappali jó színekkel, sok beépített szekrény, gáztűzhely, dolgozószoba, hálószoba, gardrobe. Nincs szárítógép, ezt azért megreklamáltam, meg a vendégeknek kell egy faltól falig matrac a dolgozószobában és már költözöm is.

Na ez a helyzet, holnap kiderül, hogy van-e üzlet, vagy buktam  a "sokat akar a szarka, de leszakadt a farka" elmélet alapján... :-/

Ma nem vacsiztam, kb 19.00 óta barátokkal nyomom és végül blogolok. Lehet ekkorát változni? Otthon  levert a víz a számítógéptől, ha elő kellett vennem hétvégén vagy este. Max blackberry. Hát ennyit tesz az otthon és a pajtások hiánya... :-)

Úristen, most látom a tükörben, hogy megint a strandpapucsos séróm van! Reggelre át kell változnom, ez újabb kihívást jelent, + 1 órát és izomlázat a jobb hüvelyk ujjamban. Hihetetlen, de a fene előkelő szállodában az oroszlánsörényem szárítgatása annyit jelent, hogy folyamatosan tartani kell az igazán jól feltalált hajszárító pöckét. Ráadásul annyira kis lángon nyomja a levegőt, hogy a háború és békét fejjel lefelé is kiolvasom mire elkészülök vagy mint Chuck Norris mondaná "elszámolog végtelenig, kétszer".

Most hallgatom, hogy nem horkol a szomszédban a vadállat.. Juppííííííííí, a vízcseppek zaját meg elfolytottam a helyi Ramovil csapattal. Hárman jöttek: szerintem egyik látott, a másik hallott, a nőci meg magyarázott.

Na ezzel  zárom az 1. munkanapom sorait és  indulok neki a holnapnak.

Jó éjt!

Hellobello Fiatalok,

Gondolom nem fogok tudni minden nap ilyen sztorikat nyomni, de ma még megpróbálok kitenni magamért.

Reggelinél komótosan eszegettem szokás szerint többféle varázslatból, pl: kiszsemle sonkával-sajttal összesütve; mini benzinkutas háromszög kenyér majonézes trutyival és sajttal; jégsaláta paradicsommal és szín szerint szabadon választott öntettel, mandulával, kesudióval, sajttal keverve; sült rízs keverve tojással meg nemtommivel; aztán ezt leöblítem gyümölcstállal: sárga és görögdinnye, ananász, narancságra bizbasz, félbevágott kikanalazós bizbasz, narancs. A leveseket, valami fehér színű kásás trutymákot és szárított különféle alakzatú törmelékeket azért annyira nem támogattam és meghagyom ezek után is a többieknek.

Kinéztem magamnak egy jól szituált párocskát, olyan 60 körüli lehetett apuci, anyu picit  fiatalabb. Apunak kiesett a szájából a kaja, anyu azonnal feltörölte. Apu leitta a terítőt, anyu dumált, közben azonnal törlés. Apunak csörgött a mobilja, anyu elment. Apu azonnal elkezdett atom módra zabálni, szaft fröccsent, villa csörrent, végre felszabadulás perceit élvezhette. Közben aggódtam anyuért, de megnyugodva láttam, hogy telefonál a recepción, mert csak 2 mobil volt kettőjüknél, de az nem bizonyult elégnek. Aztán anyu visszareppent, apu összerezzent, elvette fatertól a mobilt, és mindkettőt bezuttyantotta a retikülbe. Ennyi volt a szórakozás apukám, vége a játéknak, szépen eszünk...Jájjj, jóskönyvek nem sok jót ígérnek apu önérzetének.

Ma erőtgyűjtős alvás volt reggeli után, ki tudja, mikor lehet még ilyet tenni a jövőben alapon. Kicsit azért beleolvastam, hogy mi a misszióm alapja és hogy néz ki a helyi dhl struktúrája, aztán ezzel álomba is ringattam magam.

Ebéd kihagyva, du 2kor futás várostnézni. Kis rongyos ázott térkép és a túlélőkészlet (tegnap óta esernyővel kiegészülve) elmaradhatatlan. Trinity le a metróba, már otthonosan közlekedve eldörrentettem 6 megállót a Longhshan Temple megállóhoz. Először azt hittem ez az éjszakai piac bejárata, akkora a tömeg. Aztán miután behatoltam, meggondoltam magam. Van 2 vízesés a kertjében, akkora arany- és más színű, de egy fajtájú halak úszkálnak bennük, mint egy-egy 5 éves, jól táplált magyar gyerek.  Némelyik monológot is mondott, kidugta a száját és tátogott nekem, de nem elég hangosan, nem értettem. :-( A templomban énekeltek az emberek, szépen egybeolvadt a hangjuk. Füstölőket, gyertyákat cipeltek, emelgettek, ételeket rakosgattak.  Egy igazi barom meg üvöltött és annyira idétlen hangja volt, hogy gondoltam megkeresem és csomót kötök a nyelvére. Szerencséjére nagy volt a tömeg és mindenki tátogott, így nem volt se kedvem se időm Colombo szerepét magamra ölteni.  

Nagy esélye volt, hogy rajtam kívül még valaki bemerészkedik a helyiek közé, de mégsem így lett. Kívül azért láttam 2 hozzám hasonló firmát. Egyébként pont jól járnék, ha kőrözés indulna ellenem az automata és templom leses akcióim miatt, mert az útlevelem épp nincs nálam néhány napig, a munkavállalói intézése miatt. Fekete Attinak szóltam, hogy még ő van a legközelebb aki talán igazolni tudna, készüljön a megmentő akcióra és gyűjtse a nagy dellákat a váltságdíjra.  

Kinéztem mégegy helyet a közelben "wild goose park" néven, soha nem találtam meg. Még amikor lelkes voltam, gondoltam megkérdezem egy étteremben, hogy melyik bányaajtó közepén és milyen szögben imádkozó jó ferdehátú mezei pocokkal barátkozó nénikém mutatóujja mutajta meg az irányzékot. Hárman voltak, vendéglátósok, 15 percet beszélgettünk, ők egymással- én magammal, akár mondhattam volna a szövegem magyarul is, mindenki értette saját magát, csak egymást nem. A legokosabb, fejjel lefelé nézte a térképet és még szemüvege sem volt, végül elmutogatta, hogy mennyé arra, azt jóvan.

Hát sokat gondolkodtam, hogy kell-e ez nekem, majd inkább megnéztem az éjszakai piacot. Itt kezdődött azzal a történet, hogy hiába szuperjó a biztonság, bekeveredtem egy olyan sikátorba, ahonnan egy idő után néma térdelőrajttal rongyoltam kifelé. Inkább visszakutyagoltam a főutcára és onnan támadtam. Óriási volt a "hello kitty'-s mackófelsőbe öltöztetett kutyus. Spongyabob őrület mértéktelen. Az utca két felén kiskocsikon vannak a portékák. 18.00-kor már nagy volt a tömeg és itt aztán tényleg nagyon nem láttam hozzám hasonlót. Lazán sétálgattam, érdeklődően pásztáztam a terepet, majd hirtelen felindulásból bevetettem a mai nap best sztoriját. Hát mit mondjak, kivel is történne ilyen meg, ha nem velem...

Tegnap ugyebár vettem esernyőt a belvárosban, így hát gondoltam, jó magyar szokás szerint megnézem, vajon mennyivel olcsóbb ezen az "original, igazán occsó" piacon egy ilyen komoly 4 euros szerkezet.

Messziről kiszúrtam "a pultot", halomban a cuccok, szép színesek, átlátszó csomagolásban, gyönyörűen elrendezve egymás mellett, mint egy kis hadsereg. Csak, mivel kiálltam egyszer, jó régen -úgy 30 évvel ezelőtt - a napra, és ennek a hatását még mindig érzem néha, nem állt rá sehogysem a szőke agyam, hogy ezek nem esernyők, hanem női élvezeti tárgyak. Nézem eléggé feltűnő közelségből, hogy mi a vad viharért vannak becsomagolva az ernyők és hol az orkán külső róluk? Hát izé, mindenkinek a fantáziájára bízom, hogy milyen kirakat előtt bámészkodtam... :-) Áhhh, nem égtem megint rommá, nem volt ciki kicsit sem! Amúgy sem tűntem ki eléggé eddig sem a helyiek közül.... Nah, ilyenkor kell röhögni az embernek saját magán, hangosan ordítva.

- Bravó Anikó! - mondaná Rajcsits Attila tanult kollégám.

A kaják nagyon kemények, ez már nekem is sok.... Füstölt csirkeláb és a többi részegységek bedobálva kis, átlátszó vitrines fiókocskákba. A kockára vágott csirkebőr volt a kedvencem, de ez legalább azok közé tartozott, amit felismertem. Nagyon durván nyomták az átlátszó trutyis, mindent összekeverős leveseket, beazonosíthatatlan egyéb -nem épp illatos- elemek kínálgatását. Láttam gyros-t, jájjjj, de csúnyácska volt.  

Hát azon törtem a fejem, hogy vajon hány napig bírnám kaja nélkül, ha csak itt ehetnék. Kicsit még forgó gyomorral ittam azért egy isteni jázmin teát egy ötcsillagos boltban. Kicsit bekevertem az eladót, hogy MÉZZEL AKAROM, ő nem akarta, de legalább cukorral kaptam. 

Visszazúztam a hotelba, ez a metró egészen rendkívülien működik itt. Venni kell egy bérletet (kártyás), minden utazásnál le kell húzni az ellenőrző ajtón, ami mutatja, hogy még mennyi lóvét tud az ember fia elutazni. 2 megálló 12 TWD, 6 megálló 24 TWD, ha jól rémlik. 50 EUR cent a nagy kör, fele a kicsi, tök jó. Nem kell ellenőr, nincs lógás, nincsenek hajléktalanok és mindent bemondanak és kiírnak kínaiul és angolul is.

Na ennyi mára, mert holnap meló és megint hajnali 2 óra elmúlt. Mekkora gázt nyomok, ez az írás elveszi azt a maradék kis eszem.

Szervusztok Kedveskéim,

Hello Magyarország!

Jó ebédhez szól a nóta Nektek, most azért ennék egy jó kis marhahúslevest cérnametélttel. Ehelyett még kicsit korgatom a gyomrom és - így közvetlenül reggeli után este 8-kor - legangolok vacsizni. Előtte egy kis beszámoló:

Tegnap nem sikerült lefeküdnöm aludni a szokásos indokból kifolyólag, csak ma 3.00-kor. 6.00-kor felkeltem gyűrött fejjel, hogy lássam a magyar Holdacskám - a keresztgyerekem - és még beszéljek is vele egy-két röpke órát. Ezzel jár, ha az ember érzelmi függőségbe kerül, minden korlátot le lehet zúzni és még neki sem kell futni. :-) Persze a szülői függőségem már kialakult 35 éve, szerencsére, naponta 2x beszélni kell... A starwars-os Dendy kutya függőség meg 10 éve van, hihetetlen, de vele lehet beszélni telefonon. Biztos nehéz elhinnie, hogy beférek a dobozba, ahonnan a hangom jön, de valahogy feldolgozta. Skype nélkül valószínű nem lennék ilyen vigéc vitéz, ez egészen biztos.  

Kalandok:

Reggel 8-kor irány a tápegység, megint botrányos bekajálás, aztán tele pocakkal ágyba vetődés. Nem mertem hasra feküdni, nehogy billegjek... Nah, azért nem ennyire durva a helyzet, figyelem magam a tükörben és nem ebédelek ugyebár. 

Arra a témára eddig nem tértem ki, hogy azt hittem, itt  nincs kultúrája az evésnek. Durva hang és szaghatásokra készültem, amit nem az étel számlájára írunk, hanem a személyére, aki darálja. Ennek ellenére, a hotelben és az étteremben alig eszik valaki pálcikával, fenti hatások még nyomokban sem fedezhetők fel. Illetve, azért a - kivétel erősíti a szabályt mottóra - ma egy 80-90 év körüli párocskából a néninek nagyon hangosan nőtt a foga (azaz elszórt egy öblös büfikét) vagy ő így szokott enni.

Reggeli után jól kiraktam a "véletlenül se zavarjatok a takarítással" táblát, bevonultam a kuckóba és hirtelen felindulásból aludtam 14.00-ig.

Amikor magamhoz tértem, sokkot kaptam megint, hogy hol vagyok és hány óra. Eszembe jutott, hogy ma kirándulni akartam az új nike cipőben.... Gömbvillámként cikáztam a kecóban, lejelentkeztem a HU skype egyletnél, hogy mire készülök, becsapódás a zuhany alá fogkefével a számban. Zuhany alatt fogatmosni a legjobb!

Zuhanyból félig kitápászkodva, épp szerettem volna kérni, hogy csörögjön a telefon... A "Ki a cifra ravatal közepén, sírva imádkozó botsáska hív ilyenkor?" gondolatmenet után nyomtam az "Anikó vagyok, miben segíthetek" MC Donald's-os welcome szöveget. Hát a takinéni aggódott, hogy élek-e még és mikor jöhet. Mondtam, hogy mingyá jöhetsz mami, csak elhúzom a csíkot. Fogalmam nem volt milyen az idő, beöltöztem magyar turista módra: vékony kínai csini pulcsi farmerral, fehér nike cipő halványzöld pipával, frissen varrott magyar csini zakó kivágott nyakkal. Taki jött én el, le a lifttel, ki a szálloda ajtón, fordulás vissza, vissza az ajtón, fel a lifttel, hello mami átöltözöm, mátrix kabát fel, lelépés újratervez. Egész délután szemerkélt az eső, mert mikor is ne, ha pont akkor, amikor én kirándulok. Mindegyis, kit érdekel, mit nekem egy kis trópusi eső?? Elhatároztam, hogy a tömegközlekedést még hanyagolom, gyalogtúrát nyomok, úgy is le kell mozogni a sok kaját. Kirakatok, automaták, emberek, beöltözött kutyák... És itt kész, agyamban ékszíj ledob, ismételten vinnyogó röhögés. Nagyon durván mini yorki, RÓZSASZÍN NYUSZIFÜLES jelmezben pózolt az utcán a fényképező járókelőknek. Egy kutyanagyságú kiskölyök piszkálgatta a kutya -rózsaszín sapkájából kilógó-, borsó nagyságú fülét. Szó nélkül tűrte az eb a macerálást és fényképezést. A legdurvább, hogy egy középkorú pasi sétáltatta büszkén, kis kosárkával a kezében, ami a kutya kegyhelye volt. Nem pénzt kéregetett, csak ők így élnek kettecskén. A furcsa pár... :-)

Találtam fodrászt (igaz csak fiúknak) és amire már régóta vágyom (a műköröm mellett) botox feltöltő állomást.

Volt egy reklámszatyor nálam, túlélő felszereléssel (labello, útlevél - helyett oltási bizonyítvány, hogy valahogy rájöjjenek honnan származom, ha átmegy rajtam egy robogó -, kínai kifejezések könyve, térkép, ződ tea, bérlet és hotel kulcs, magyar zsepi). Esernyő minek ugyebár...

Kiszúrtam a térképen egy templomot, hogy végre lássak egy buddhát, ez volt az 1. úticél.

Közben beugrottam egy kávéra a Sturbucks-ba és még jobban megterveztem az utam. Indultam tovább, elbámészkodtam, kiszúrtam egy támpontot, ami már nem nagy cucc a 101 után, mert csak kb 60 emelet magas lehet. Csak a főutcán haladtam, így nem annyira volt bonyolult az ügylet.  Már majdnem odaértem a célomhoz, amikor jött szembe egy nőci, füligérő szájjal mosolyogva és hajbókolva nekem. Körbenéztem, hogy van-e mellettem valaki, hát nem volt. Visszanéztem rá, erre kezdte előlről, úgyhogy átvettem a stílust. Eképpen, jól örültünk egymásnak. Elhaladtam mellette és annyira meg voltam illetődve, hogy utána akartam fordulni, gyermeki csodálkozással. Aztán megfékezett a "ne legyél már bunkó" ösztönöm és haladtam tovább, de tökre feldobott.

Shandao Temple: Kívülről olyan volt, mint egy kultúrház vagy hivatal.

Óriási kerítés kapun kell bemenni, először  azt hittem, hogy zárva van, de pont jött ki egy párocska kézenfogva. A fiú fajtámbeli hófehérke volt, úgyhogy lendületet kapott a kíváncsiságom. Zúztam fel a lépcsőn, olyan mátrixos Trinity szökkelésekkel,aztán lassítottam, ahogy közeledtem a hatalmas ajtó felé.

Félve bekukucskáltam, betopogtam és áhhhh, Alíz csodaországban. 3 hatalmas és tündöklő ülő buddha szemben, 2 szerzetes mászkált komótosan és 1 férfi imádkozott serényen. A tér hatalmas, a fényhatás csodás, a gránitkő tükörként funkcionál. Kétoldalt székek vannak több sorban, kicsit tompa fényben. Bekúsztam a padló alatt és behuppantam egy székbe. Azonnal elkezdtek potyogni a könnyeim, mert átfutott rajtam az élmény, amikor kb 9 évvel ezelőtt megvettem a csepeli  albérletembe, a most is az otthoni falamon függő buddhát. Csak benéztem egy bolt kirakatába a Csepel Plasa-ban és azonnal elvarázsolt. Összeszedtem a kis pénzem és boldogan cipeltem haza egy óriási szélviharban.

Most pedig itt vagyok egy országban, ahol lépten nyomon találkozhatok ilyen élménnyel, ami belülről varázsol el, nem tudatosan, csak jön és fényes.

Aztán amikor már nem prüszkölt a szemem, kitisztult a kép, átvonult a 2 szerzetes előttem, tudomást sem véve rólam. Kicsit megijedtem, hogy bezárnak, úgyhogy gondoltam, lelépek. A néni akire azt hittem, hogy bácsi megszólalt és akkor megrökönyödtem, hogy néni. Héj, ezek milyen egyformák, pláne egyforma ruciban...

Rongyoltam tovább a Tajvani Nemzeti Múzeum felé, mint egy kis robot. A barátságtalan szürke felhők egyszercsak megunták az esőcseppek tárolását és elkezdték hullajtani krokodil könnyeiket. Nem, nem esik, nem nem esik, deeee, nagyon esik...

Egy épületnél pörögtem mint a rinlgispil, mert hihetetlen, de nem tudtam merre vagyok arccal, amikor egy helyi, magas és egészen jóvágású dalia elhúzott előttem. Látva a kétségbeesett körhinta programomat gondolt egyet és visszafordult, majd mcdonald's-os stílusban megkérdezte, hogy segítsen-e vagy szeretnék tovább pörögni még egy kicsit. Gyorsan egy rántással helyreraktam a sérót és pillarebegtetve kértem, hogy mondja meg, merre van a Tajvani Nemzeti Múzeum. Eligazított, újraterveztem a programot és nyargaltam tovább.

Itt már sok gyönyörű mélyzöld lobkoronáju  fa van az úton, úgyhogy védelmükben kommandóztam tovább. Egyiknek még neki is vetettem a hátam, hogy adjon egy kis energiát. Hmm, jól nézhettem ki megint az alig feltűnő külsőmmel, fának nekivetett háttal, energiát épp leszívva a szegény fáról, a szakadó esőben. Álcázásképpen a térképet forgattam és okos fejet vágtam. Aztán ezt meguntam és berongyoltam a Peace Parkba, amin át kellett hatolnom a múzeum felé. Nem nagy cucc, csak egy kis szokványos parkocska, tök mindennapos látvány... Esőben egy kicsit vesztett a szépségéből a hely, mert fénysebességgel rongyoltam át a falombok takarásában és nem volt időm nézelődni.

Emlékeim szerint vannak imitt amott kis pagodák piknikezőknek, szökőkút, csodás fák, gyönyörű kis park. Végre megtaláltam a múzeumot is, ami hétfőn, ünnepnapokon és ünnepet követő napokon zárva. Köszi... :-) Bár tök mindegy volt, mert 5-ig van egyébként is nyitva, tehát zárásra pont odaértem. Kicsit lógott az orrom, meg a hajkoronám, de hirtelen megjött a bátorságom a metrózáshoz. Trinity szalad, térképet forgat, bérletet zacskóból előszed, bevetés az 1. metróállomáson. Piros és kék metró - akár otthon-, gond nélküli átszállás, a 3 órás gyalogtúra helyett 15 perc alatt a szállodában voltam. FELICITA!

A hajkoronám begöndörödött, a kabátom kicsinyt beszítta a vizet, de sebajtóbiás, ezek orvosolhatók. Felszaladtam, elrendeztem a rendezni valókat (szülők, barátok, blog), este 10-kor élelemszerzési expedíciót indítottam. Gyorsan vettem occsó esernyőt kéccáz helyi pénzért (TWD=tajvani dollár, 100 twd ca 2 eur). Olyan mátrixos feketét. :-) Aztán mivel nem akartam már meleg kajával terhelni ilyen későn a gyomrom, viszont igen-igen csábított a téliszalámi, gondoltam veszek hozzá vajat, sajtot, kenyeret, paprikát. Hmmm, ez gondolat maradt, mert a kenyéren kívűl itt nincs ilyen a bótba. Vettem egy háromszög szendvicset,  sima joghurtot, amit a tehenekről beazonosítottam és valami kétszínű csomagolt kalács szeletkét. A 100%-os narancsléban nemtom mi a 100%, de felráztam és akkor egész jól nézett ki. Jött ő is a szatyorba.

A szállodában ismét faragtam egy kis szalámit és megint tolom a blogot még hajnali 2-kor. A joghurt édes mint a fene, jajjjjjderosszvót.

Holnap is túra lesz, jó éjt gyerekek!  

Néhány sztori kimaradt, néhány azóta született és még mind a mai nap gyümölcse: 

A pajtásomtól megkérdeztem a kocsiban, hogy hogy is van ez a kutya falatozós sztori. Köszi Jahnalka a bogarat a fülembe!  Mondta áldozatom, hogy ők nem, de a térképen kicsit feljebb, ahol játszódott a Jó reggelt V...m című film, nem mondanak magas átlagéletkort a négylábúaknak a jóskönyvek.  Lokál kutyákról annyit, hogy ők is biztos hűtőben reggeliznek, mert súlyuk és terjedelmük egyenes arányosságban van a gazdikéval. 20 kutyából 1 volt középsúlyú, a többi nem látszódott ki az előszeretettel rájuk húzott kötött kabátkákból. Az egyetlen óriás (ami nálunk kicsinek számít) a zebrán kutyagolva kinézett magának és nekifutásból dobbantott a lábamon, maga után rántva a meglepődött gazdit. A leány elnézést kért az eb nevében és közölte, hogy úgy néz ki belémszeretett a négylábú. Hamár így összejöttünk a zebrán, a köv sarokig figyeltem, hogy valóban én kellek-e a neki vagy másoknak is ennyi figyelmet szentel. Nem volt hűtlen, haladt előre komótosan, amíg be nem támadtam neki jobbról. Hát ez kész volt, össze-vissza ugrándozott és dobta a puszikat. Büszke voltam magamra, a kutyák nem hülyék... :-)

1. vacsora egyedül: Fonalhuzogatás nélkül sikerült visszatalálnom az étterembe, ahova Daniel vitt 2 nappal ezelőtt vacsorázni. Nagy művészet volt, amúgy, mert 2 utcára van a hoteltől. Már jött elém a hölgyike, hogy foglaltam-e asztalt. Igazán jó kérdés volt, mert nem vagyok ám feltűnő jelenség, talán megjegyezte volna, ha foglaltam volna. Mindegy, elkérte a nevem, sikerült papírra vetni az "Anikó"-t, majd megkért, hogy 15 percet várjak. Hohó, mondtam nem várok, majd visszajövök. Addig még ezer dolog történhet velem, nem unatkozom én az utca szélén kuporogva. Végülis csak 2 évem van. Kinéztem egy vegyes boltot odafelé menet így visszakutyagoltam és bezúztam árfelderítő túrára. Mindent megfogdostam, megnézegettem, aztán rájöttem, hogy hiába forgatom a portékákat, nagy részére csak kínai karakterek vannak rajzolgatva. Az összes ice-tea (kb 20 féle) sokszínű és számomra beazonosíthatatlan, kivéve egyet, ami a kedvencem női névben is: JÁZMIN. Hát ezek a kis cukik rárajzolták nekem... :-) Kellett még vennem chips-et, mert a keresztgyerek rámparancsolt, hogy legyen itthon valami rágni való, amikor rámjön az írói láz. Nos ebben semmi kihívás nem volt, mert rajta volt angolul a zacskón a tárgy. 

Hm, behoztam a teával elcseszett perceket és rongyoltam a vacsimat megrendelni. Csajszi kikiabált pontosan 15 perc múlva, hogy "Anikó", én is ő is mosoly + Ni hao, malacvágta befelé a 2 személyes kis asztalomhoz. Kikészítve a náluk mindenhol szokásos pohár víz (folyamatosan töltik, amíg ott ül az ember), villa, kanál és zsebkendőnyi szalvéta. Ezen a helyen jó sokan vannak mindig és francia andalító zene szól. Általában csak a gyerekek bámulnak bele mereven az arcomba, ha visszanézek megijedés, amíg nem mosolygok rémület, majd felszabadult vigyorgás a katarzis. A többiek konkrétan átnéznek rajtam, néha kapok el egy-egy sanda pillantást vagy tükörből figyelést. Viszont minden vendéglátó nagyon udvarias, mosolygós, érdeklődő. Kinéztem egy rákos kaját, az árából tekintve valami pluszt vártam, mert ismeretlen szó volt előtte és magasabb volt az ára mint a tegnapelőttinek. Érdeklődtem a pincérnél, hogy mi a vad vihar az az ismeretlen angol szó, de atomgyorsan rájöttem, hogy ő nem beszél annyira angolul én meg nem beszélek annyira kínaiul (konkrétan semennyire) hogy ezt a kihívást lekezeljük. Lesz mi lesz alapon megrendeltem.

Várakozás közben a francia zenére kínai kifejezéseket tanultam angol magyarázattal. Na, ez aztán a jó móka... itt egy példa, ez a mai kedvencem: "Szeretnék telefonálni" így hangzik kínaiul magyar fonetikával: Wo hsziang tá tienhuá. Nah, csak hogy érezzétek a csájna fílinget.:-)

Egyszer felnéztem és embereket vizslattam. A szomszédban ült egymással szemben egy aranyos párocska, kis fekete szemüvegkerettel meg nagy fekete szemüvegkerettel. Egy kaját ettek ketten. Annyira kortalanok a csajok, hogy még most sem tudom, a lánya volt vagy a felesége, de egyet biztosan tudok, hogy nem ikrek voltak.

Kihozták a fokhagymás-hagymával megijesztett rákjaimat penne ágyon. Áááááááááááááá, kedvenc méret, formás kis bajszokkal, fej és farok közötti részt kell kirágni, mennyei lakoma. Betoltam az egészet, aztán jött a citromos zöld tea levezetésnek (1 cukorral) és a pincércsajszi "dumcsizni". Hát a nyelvi nehézségek miatt érdekes volt a beszélgetés... Súlyosbította a helyzetet, hogy fogggalma nem volt róla, hogy Hungary-t eszik-e vagy isszák. Kézzel lábbal magyaráztam, felsoroltam az összes európai országot hátha bevillan, de nem.. Mindegy mosolygott és beszélt és beszétem, csak 2 nevezőn voltunk, de végül abban maradtunk, hogy megtanít nekem egy kifejezést a "szívesen"-t. Kb. így van magyar fonetikával: pu khöcö. Miután harmadszorra kitört nyelvvel utána mondtam, közölte, hogy született tehetség vagyok. :-) 

Hát tükörben még nem próbáltam, hogy áll nekem ez a kínai figura, de biztos hülyére röhögném magam magamon, ha magamnak mondanám ezeket a kifejezéseket komoly pofával egy üzleti tárgyaláson. Ez  a mondat kicsit beteg lett, hogy Edubedu szavaival éljek.

Fizettem teljesen rutinosan, zúzás vissza a szállodába. Lejelentkeztem a szüleimnek fél 10 körül, hogy mindjárt megyek lesétálni a vacsit egy órácskára. Nah, persze, biztosan nem dumáltam/chat-eltem el 1,5 órát megint a dhl-es jónéppel. Nem elég nekem ez a blog szenvedély, már beleőrültem a skype-be is. Mindegy, beletörődtem a sorsomba, mindenkinek joga van a barátság szakkörhöz, nyomjuk durván, hamár belekezdtünk.

Végül sikerült elmenekülnöm 11 előtt valamivel, megnéztem a 101 tornyot, ma nincs-e tüzijáték (2 metró megálló gyalog - 20 perc). A helyiek kedvenc szokásaiból kettőt felfedeztem:  - a minikutya öltöztetésen kívül - a miniszoknya bundacsizmával és a kesztyüvásár. Nem értem, hogy a +13 c téli átlaghőmérsékletnél kinek kell kesztyű? Már arra is gondoltam, hogy itt viselnek éjjel hálókesztyűt, úgy mint máshol hálósipkát. Ezt még nem fejtettem meg.  Visszafelé történt a kutya szerelem, aztán találtam egy új szórakozást: bankautomata gyártó cégek felfedezése. Ezzel megint nem okozok ugye feltünést, mert amúgy is eléggé beolvadok a terepbe... 2 metrómegállón keresztül közelről és feltűnően bámultam az automatákat, mert olyan kis picipöcöknyi betűkkel bírják ráíni a gyártót. Hát volt a kedvencem ugyebár az NCR. :-) Diebold, Omron vagy mi meg még valami német szarság. Ezeket még lefigyelem pontosan, hiszen félinfo nem info.

Cipőbolt kirakatokban nem nagyon fedeztem fel 39-esnél nagyobb példányokat. Most kezdődnek majd az 50%-os leértékelések a boltokban, ilyen esetben azért nagy duzzogva én is hajlandó vagyok plázacicázni.

Viszont a nap szenzációja, hogy láttam ma 2 Csupinagyságú, de természetesen nem oly csodálatos fiút. Szépségben sehol nem voltak hozzá, de a termet, az megvolt. Egyiknek volt valami ketyója, mert úgy álltak a lábai, mintha épp egy török fürdőből jött volna kifele és a 3 korty kóláját rázogatta menet közben a zebrán. A másik viszont még akár jóképűnek is mondható volt, pont derékig ért a barátnője.

Na asszem már sok vagyok magamnak is, jobban jártok, ha dobok egy szundit. :-)

Mondaná Máté Kriszta legkomolyabb arcával belenézve a kamerába: "Viszlát!" 

BUÉK Mindenkinek!

Néhány élménnyel gazdagodtam ismét, gyorsan betáplálom a rendszerbe, amíg tart ez irányu lelkesedésem.

2009 utolsó napján megint feldobtam magam egy kis tréfával, ami ca 5 percet vett igénybe, de mint tudjuk én ennyi idő alatt is tudok produkálni eszeveszett őrületeket. Szerencsére egész jól viselem a saját poénjaimat, elég gáz lenne, ha nem tudnék röhögni magamon... Ahogy a tréfa-répa statisztikám mutatja, valószínű sírnék reggeltől estig.

Szóval jöttem hazafelé a lakásnéző programból és szokás szerint belibbentem a hotel 4 rendelkezésre álló liftjeinek egyikébe. Egy helyi hölgyike szintén bevetődött és széles mosolyomra mégszélesebb vigyorral reagált. Na ezzel jól össze is zavartuk egymást; Ő az érintős, emelet-jelző cucc mellé tenyerelt, de a lendülete tovább penderítette. Én előzékenyen megnyomtam a 11-es emeletet, mert azt hittem, hogy azt próbálta magáévá tenni. Aztán a nőci -látván, hogy tehetségesen rosszat nyomtam- kiválasztotta az eredetileg kívánt 4-es gombot. Hölgyike mosolyogva és sűrű bólintgatások közepette tovább haladt. Nah, Anikó kalandja a 11. emeleten elkezdődött... Elbillegtem a szokásos kis szobám felé  - ami persze pont egy emelettel feljebb van -, az elhaladó takinénivel jól megnéztük egymást és szórtuk a "ni hao"-t. Aztán a szokásos 2 forduló után lehúztam a kártyám a vélt szobaajtón. Jött a rácsodálkozás, meg amit már kínaiul is tudok "anyád" szöveg és az újra le-föl eszetlenül huzigálás, kártya forgatás. Persze a zár villogott, hogy húzzak a vad viharba és szerencsémre nem volt a szobában senki, aki nekifutásból jól lerúgta volna a szőke kis fejem...:-)

A folyamatos szemforgatásban valahogy csak beindult az agyam és felnéztem a szobaszámra, erre elkezdtem hangosan röhögni. Elindultam visszafelé még mindig röhögve, hát természetesen szembejött takarítónéni barátnőm a 12. emeleten, aki a teherlifttel megelőzött. Áhh, biztos nem nézett tök hülyének!  Kitaláltam, hogy gyorsan külsőt váltok (copfba volt a hajam a reggelis papucsos égésnél is), talán akkor nem ismernek fel soha többet és csak egy kósza pletyka leszek a hotelben.  

Az elhatározásomból az lett, hogy szülőkkel és haverokkal végig skype-oltam és blogoltam az estét, alig maradt 1 órám aludni, aztán 30 percem volt összevakarni magam az éjszakai túrára. Hajmosás felejtve, előadtam a szokásos, minimum 5 percet késős önmagam.

23.00-kor indultunk Marinda barátnőmmel és nővérével a 101 torony vizslatására. Ekkor tudtam meg, hogy valamit csúnyán félreértettem, mert nem 90 perces a tüzijáték csak 3. Még én akarok kínaiul tanulni, amikor -ezek szerint- rejtett angol nyelvi hiányosságaim is vannak... :-)

Szállodából kilépve óriási dugó közepébe csöppentünk. Kb a szardíniáknak lehet ilyen érzés a zárt dobozban, csak nem voltak az emberek oly csendesek. 2x4 sávos út, tele autókkal és robogókkal, eszeveszetten dudáltak, ha szakadt a cérna. Rendőr próbálkozott az irányítással, fújta a sípját és lengette a botját, de leginkább a gyalogos tömeg diktálta az iramot, csak hömpölyögtünk a 2 metrómegállónyira lévő torony felé. Hihetetlen, de nem volt idegeskedés, egymásra taposás. Megúsztuk a kalandot apróbb taszigálásokkal és egy falon átmászással (hosszú kabátban és magassarkú csizmában ez nálam tök normális).

Új barátaimnak köszönhetően 30 perc múlva ott álltam a torony előtti téren és vihorásztunk. Leporoltam a falat a mátrixos kabátomról, helyredobtam a sérót és a sminkem, majd alkalomhoz illően kiegyenesítettem a csizmám sarkát (ezt hangyányit eltúloztam, jól bírta minden a kiképzést). A sziszter nem beszél angolul és nem tudja használni a fényképezőgépet, így 2 körös volt a kommunikáció és a képcsinálás is, de jókat nevetgéltünk. A torony minden emelete ki volt világítva feltűnő színekkel. Éfjélkor minden elsötétült és egyszercsak kilőtték az első sorozatot alulról kezdve. Ezt követően minden emeletről fokozatosan szórták a tűzijátékot. Csodálatos volt olyannyira, hogy még kívánni is elfelejtettem az elkövetkezendő évre, viszont nyeltem a könnyeimet. 3 perc csoda, amiből a BBC mutat néhány képet egész nap. Végre megszülettek az első képeim, amit talán holnap be is csatolok, ha megkaptam a csajomtól. :-)

https://www.youtube.com/watch?v=8rUsZMHwC4I

http://hu.wikipedia.org/wiki/Taipei_101

http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/2/29/2008TaipeiCityNewYearCountdownParty_Firework_Taipei101.jpg

Miután elmúlt a flash, éreztem, hogy gyomrom ételért esedezik. A reklamáció érthető volt, mert így utólag belegondolva csak reggeliztem egy óriásit, aztán elfelejtettem enni, vagy lusta voltam, vagy ilyenek. Azért ami a számítógépnél ülve elérhető volt, azt elrágcsáltam, megittam (fej nagyságú mandarin, 1 minizacskós ismeretlen felfújt bizbasz, 1 dobozos kóla és 2 üveg víz) kivéve a jó magyar téliszalámit, amivel tisztelettel bánok és csak kenyérrel eszem, komolyan becsben tartva a szeánszot. Kérdezték a csajok, hogy mit ennék, erre a szokásos mindegy válasz érkezett részemről. Gondoltam, hogy jobban járok, ha kussolok, ha azt akarom, hogy legközelebb is pesztráljanak.  Egyszerűen isteni itt a kaja és atom éhes voltam, tök mindegy volt, hogy párolt küszöböt eszünk vagy azonosíthatatlan tésztás trutyit! Elvittek egy szendvicsbárba, ahol összeragasztós szendvicset rendeltünk és bevetettem a megszerettetős cselemet, ami a Daniel buddy-nál már bejött: "én hívtam meg őket". Volt ám örömködés, de annyira cukik voltak, hogy ketten egy adagot ettek.

Megállapították a csajok, hogy nem vagyok normális európai, mert szeretem a kínai kaját és nincs tőle semmi bajom, nem szeretem a sört és a plázacicás programokat. Hát erre csak azt tudom mondani, hogy ez gyújtás beállítási ügylet.

Erősen gondolkodtam tea kortyolgatás közben, megkérdezzem-e a Jahnalka által felvetett érdekfeszítő kérdést, hogy: "figyelj már, Ti esztek kutyát?" Aztán átgondoltam, hogy ehhez a témához a barátságunk még nem elég mély. Még várok legalább 1 napot. Így megkérdeztem a másik tabut, hogy "Isztok-e néha sört vagy más alkoholt péééédául Szilveszterkor?"  És tök jó, mert szeretik a vörösbort, szóval kinézőben van egy este, amikor hárman megiszunk egy üveg VB-t.  

Hazakísértek (1.00-kor), meglepően leültem a számítógép elé, szétszórtam a buék üzeneteket az elérhető szeretteimnek és megismertem Jahnalka anyukáját.

Alvás következett, reggel nem keltem hajnalban, mert a keresztgyerek nem volt skype közelben. Pazar reggeli után megmostam végre a hajkoronám, hogy ne ismerjék fel soha többet a szállodában a ciki formámat. 11-kor jött értem Marinda és beültünk egy haverjával reggelizni. Folytattam a láblevételt a budapesti hűtőmágneses akciómmal, ezt már 4 ember kapott. Gáz lesz, ha elfogynak a csábító szereim. :-)

Beültünk egy kávézóba, ahol ők reggeliztek én meg letoltam még egy sütit a kedvenc jázmin teámmal. Némi kötelező fordulat után feldobták a kérdést, hogy van-e normális cipőm vagy kisebbségi komplexusban szenvedve életem végéig magassarkuban fogok billegni. Mondtam, hogy van, de a faládában, ami nincs itt.

Itt szeretném megjegyezni, hogy a jegyemet közvetítő cég jeles képviselője nem csak ott hibázott egy durvát, hogy TPE helyett TPA-ra csinálta a foglalást (nincs nagy távolság végülis USA és Kína között), hanem ott is lebillent a léc, hogy még véletlenül sem  1x20 kg a maximális poggyász, hanem 2x23. Persze annyi eszem nem volt, hogy ezt leellenőrizzem egészen indulás előtti utolsó estig, amikor már minden faláda össze lett állítva a pótolhatatlan barátaim által. Nem sokszor, csak kb 40x mérlegeltek  2 nap alatt a szobamérleggel, hogy mi kerüljön be a bőröndömbe. :-) Végül 23,3 kg lett és nem kellett fizetnem túlsúlyt, ami 16000 ft / kg. Tanuljatok a hibámból!

Szóval ezt infoként rögzítették és elmentünk egy könyvesboltba. Kiválasztottam 2 angol-kínai kisszótárt, majd megkerestem a csajom, hogy mondjon véleményt. Hát mit találtam a kezében???? Természetesen "Az Alkonyatot" bújta. Hohó, gondoltam, itt az én időm... Nem kell ide mégegy hűtőmágnes! Belazáztam, hogy "Figyejjé kicsilány, mit szólnál, ha nekem mind a 4 rész meglenne angolul?" Felcsillantak a szemei, azonnal kész lett, eldobta a könyvet és máris elmélyült a barátságunk. :-) (Köszi Bence és Barnaby!!!)

Kiválasztotta a szótárt, felajánlotta, hogy elvisznek egy nike cipőboltba, ahol a náthás haverjának 50%-os kedvezménye van, vettem még 2 képeslapot és már nyargaltunk is a fiú kocsijához.  

Srácunk előállt az autójával, felvette a kis maszkját (meg van fázva és ez náluk teljesen normális, hogy mindenki maszkban nyomja az operációt, hogy megelőzzék a h1n1 terjedését) és rongyoltunk a boltba. Vettem egy tök jó kis cipőt négyezeröt forintté.

Nos, itt tartunk, már tudok túrázni is, mert kaptam tőlük térképet is.

Ééééés megint este 18.00,  itt ülök a gép előtt, azóta sem láttam a fitness termet, ami izgatja a fantáziám érkezés óta. Megyek vacsorázni egyedül, mert rég volt reggeli és sétálok egyet az új cipellőmben. 

BUÉK! :-) (Azta mennyit írtam...) 

Még jó,hogy délután aludni akartam egy kicsit, miután reggel elcsicseregtem az időt (átlag beszélgetés 1,5 óra skype-n) a kereszgyerekkel, aki egy tündér amúgy...

Ebből az előkészület meg is valósult - beöltöztem, beugrottam a kényelmes kis fészekbe, pici olvasás - no aztán nyugalmamnak ennyi! Csörgött a telefon, hogy fixálva a tüzijáték nézés estére és egyszercsak villámcsapásra kis hazámban felébredt a jónép. Skype csak villog, fürge ujjak szakkör azóta is tart. Életemben nem lógtam ennyit az interneten, mint itt 3 nap alatt. Ez botrány, mert még élvezem is! Még jó, hogy nem bünteti a rendőr és ingyenes az internet.

Amúgy szeretnék eldicsekedni, hogy ma nem aludtam át a reggelit, viszont hozzá kell tennem, hogy orbitálisat is égtem egyben. Lebillegtem farmerben, melegítőfelsőben és a kis kék nike papucsomban a kívülről nem feltűnő, viszont belülről annál inkább elegáns étterembe. Belépve már egy kicsit lefagyott a rendszerem, de gondoltam, hogy áááá ez nem ciki, csak hideg van. Biztosan  majd lesz más is ilyen laza csávó, mint én.

Mentségemre legyen mondva, hogy a feltört jobb boka miatt nyomtam a papucs divatot, de nem annyira jött be az ötlet, bevallom őszintén. Számoltam, hogy hányan vannak pacskerben, de nem jött vissza az önbizalmam ettől sem. Ráadásul annyira hideg volt, hogy vacogtak a fogaim, de így legalább nem kellett annyira a rágásra koncentrálnom. Biztos ezért ilyen kicsik ezek a helyiek, mert 2-8 c-on kezdik a reggelt és úgy maradnak..

Összegezve: Más is volt papucsban, de rommá égtem, hogy mekkora tenyeres-talpas sutyi vagyok, pláne amikor 1 óra múlva elolvastam a liftnél várakozva egy kiírást, hogy az étterem hánytól hányig van nyitva és lehetőleg a papucsot mellőzzük. ááááááááááááá....

Hát akkor rátérnék a lakáskeresésre, dehát mindig elkapja valami a fantáziám és máris megvannak a röpke kitérők.

Reggeli után azért ráaludtam a borzasztó égésre egy hangyányit, pont annyit, hogy szokás szerint rohannom kelljen.

Jött értem Tim boy lakásközvetítő úrfi (átlagos termetű, - 2 fej hozzám képest) a kis piros autójával fél 11-re.    Meglepetésként berakott az anyós ülésre egy nénit. Bepattantam a verdába hátra és már robogtunk is az 1. kecóhoz. Nem nagyon erőlködött a néni, hogy bemutatkozzon vagy megszólaljon, de lelkesen vigyázott az autóra, amikor mentünk a lakás lesekre. Egy idő után azért csak rákérdeztem, hogy véletlenül ül-e az autóban vagy ő is esetleg a közvetítőnél dolgozik. Aztán együtt örültünk, hogy munkatárs...

Lényegesen jobb volt mindegyik lakás, mint a tegnapi elrettentő példa, de Krisztián javaslatát nem tudom megvalósítani a rendelkezésemre álló keretből. A csillagos ég feléből viszont pont nem jönne ki a 3. számú ádozat, aki első látásra lett a szerelmem.  És igen és Őt akarom, szeretném.. :-) Annyival szebb, mint a tyúkól! Sajnos még alkudozni kell érte, de ha rajtam múlik Ő lesz az enyém:

"8 emeletes torony 8. emeletén, biztonsági őrrel a bejáratnál (sajnos nem a megszokott testőröm), izléses lépcsőházzal, csinos kis lakás. 2 helység kb 40 nm lehet. Nappaliban konyha a szokásos mosó/száritógépes, főzőfülkés kombinációval, csodás drapp 2 részes bőr kanapé, kafa tv, galérián pedig a hálószoba éppen megfelelő stílusban, gardrobe szobával". Kicsit beszűrődik az utca zaja, de ez a rossz tulajdonsága pont arra kell, hogy bele lehessen alkudni a keretembe. Timnek annyi, ha nem intézi el nekem. :-)

Na ez még a jövő hét zenéje és még meg kell nézzek néhány lakást a  hét elején.  

Kezdek éhes lenni, de álmos is vagyok, szóval nyomok egy szundit, aztán most egyedül kell mennem tápért valamelyik ismert helyre. 23.00-ra jön értem Marinda, aki elkövette a merényletet ellenem azzal a borzasztó ronda és rossz rizses tejesteával. Ezt sosem felejtem el neki, úgymint azt sem, mennyire jó fej, hogy foglalkozik velem.

Szerintem miután táncot csak tv-ben látott a leány nem fogunk orbitálisat bulizni, de tök jó lesz bámészkodni a tüzijáték árnyékában. Fényképezőgép eddig kimaradt az életemből, épp ideje lesz most már venni egyet. Rajta vagyok a projekten, de valszeg egy telefonnal lesz kombinálva.

Minden lelkes olvasónak sok szeretettel kívánok minden jót, BUÉK és ha nem nagy fáradtság maradjatok velem jövőre is!

Sziasztok,

Hagyományörzően nyomok egy kis update-t a mai élményekről így lefekvés előtt.

Ma már nem ettem annyit, nehogy 2 hónap múlva könnyebb legyen átugrani, mint megkerülni. De azért a vacsit megnyomtam, a változatosság kedvéért fokhagymás-rákos tésztát ettem "villával". Nem adtak pálcikát, de nem volt kedvem reklamálni... Így 2 órával előbb végeztünk... :-) Áhh, egyébként nagyon tehetségesen bánok a pálcikákkal, de ha adnak villát, nem utasítom vissza. Ma hanyagoltam a bogyós - undormányos -tejesteás förmedvényt és isteni zöldteához volt szerencsém. A cukorról kezdek leszokni, mert nem nagyon adnak, én meg nem vitakozom. Mondjuk az eddigi tanulmányaimmal:  a "ni hao"-val és a "hogy van az anyukáddal" nem sokra megyek reklamáció ügyben. :-) Annyira kedvesek és mosolygósak amúgy az emberek, hogy mesébe illő. Ez nem az amerikai mosoly fajtája.

Ma meghívtam a Daniel buddy-mat vacsira, így egyből kedved csináltam neki, hogy mindenben még sokkal jobban próbáljon segíteni. Fényképezőgép helyett valami komolyabb telefont fogunk bevetni és kicsit megtoszigálja ezt a lakásközvetítő ürgét, hogy valami jó kis kecó legyen, ne a tyúkól szerű karantén. (Marhára rám akarja tukmálni, mert előttem egy amerikai zenésznek megfelelt ez a hely, csak jól becsajozott és elköltözött a vad viharba.)

Az már biztos, hogy nem szertnék főútra néző forgatagban lakni, mert gyorsan golyós (fokozottan golyósabb) elvtárs válna belőlem (inkább a tyúkól közkívánatra).

Szóval holnap drukkoljatok, hogy kifogjak valami különleges, nekem való kuckót, amiben el is férek a hatalmas termetemmel és nem is kell tengert átúsznom, hogy bejussak a dhl-hez. Hú, ez a tömegközlekedés biztos az agyamra fog menni 2 nap után. Remélem nem felejtek el vezetni és kosarazni... :-( No meg az is kérdés, hogy felismerem-e majd a madárcsicsergést és a fákat otthon, mert itt nem nagyon van ezekből. Amiből van sok is az a csíkszemű ember, ezernyi üzlet minden négyzetméteren, annál sokkal több kajálda és jármű. A gyalogost lelkifúró nélkül elütik, ha van rajta sapka, ha nincs.

Ha valakinek van ismerőse az RTL klubnál, légyszi segítsetek megtalálni Fuchs Eszter hastáncos csajt, aki itt tanul és marhára nem tudtam kideríteni a skype címén kívül semmit. No persze, lehet, hogy az sem az övé.

Testi fogyatékosságom, hogy a jobb bokámat feltörte az új cipőm és nincs itt egy árva bakancsom sem. Ez a nap tragédiája... Bár itt úgyis lehet mátrixos kabáthoz strandpapucsot hordani, ez tök normális. :-) hmm, még ezt átgondolom..

Tegnap óta a helyi csapvízzel öblögetem a szám, ami persze először véletlenül történt a fogmosás alkalmával, azóta meg lesz ami lesz alapon így nyomom. A filmes szakmában evian-nal mosnak arcot és fogat, én meg 1 nap után elfelejtettem, hogy csapvizet nem nyalogatunk Távolkeleten.

Sziasztok, búcsúzik füles mára

Hát nem vagyok egy felhőkarcoló, de a hotel fürdőszobájában bevertem a kezem a plafonba, amikor eltávolítottam egy ruhadarabot.

A mobilom lemerült éjjel, annyit dolgozott az utóbbi 2 napban és a töltő nem viseli a 110V-ot. Még mielőtt csodaszarvasnak lennék nézve, ezt magamtól azért nem vágtam volna. Daniel fiú segítségével sikerült kideríteni, hogy ha bedugtam volna a csoda átalakítómmal a konnektorba, ez lett volna az utolsó dugás. :-) Kész voltam, hogy nem nézhetem meg a hazai sms-t, amíg nincs megoldás...

Úgy sikerült áthidalni az időeltolódást (érkezés után nem aludtam hanem nekiindultam a felfedező hadjáratnak), hogy délután nyitott szemmel is leesett a fejem a kocsiban. Este annyit lógtam a skype-n, nem vettem észre az idő múlását. Sikerült lefeküdnöm hajnali 1-kor, de 5-re beállítottam az órát, hog tudjak beszélni a keresztlányommal. A beszélgetés helyretette a szívem és felborította az időérzékem. A takinéni dörömbölésére ébredtem hajnali 10.30-kor. Valami rémlik, hogy leállítottam az órát (kínai piacos lehet, borzasztó hangja van és nincs rajta szundi) az első csörgést követően.  Azt sem tudtam hol vagyok, még jó, hogy nem a fal felé ugrottam ki az ágyból, mert biztos betört volna az orrom... Igazán  jól néztem volna ki Safranek jelmezben az 1. munkanapomon. :-)

Mivel a bevetésem hivatalosan jan 4-től kezdődik, ma nem volt gond ez a kis malőr. Egyébként 9.00-től 18.00-ig tart a munkaidő. Metróval és busszal kell mennem, kb 30 perc lesz így a bejutás melóba. Hmmm, tömegközlekedek azok után, hogy otthon azt sem tudtam melyik villamos jár a ház előtt.

A sokkoló ébredés után ellenőriztem a leveleim. Mára és holnapra appartman nézegetős feladataim vannak. Jött értem az álomlovag piros autóval. Inkább álom, mint lovag... Nem hiszem el, hogy nem látok egy normális pasit sem. :-( Nah mindegyis, küldjetek nekem jó pasikat legalább képen...

Az egyetlen lakás, amit megnéztünk pici, de 2 szintes, erkélyes és  35-40 m2 lehet. A csodatorony mellett van néhány utcával. Nagyon durva a közlekedés, nem szertnék főúton lakni. Biztosan 2 hónapon belül kikötnék a kínai sárgaházban, ha nem nyithatnék ablakot és állandóan hallanám az autókat.  Nappali a konyhával egyben, ami egyben előszoba is. A fürdő elég nagy, tusolóval.  A konyhában villanytűzhely van, azaz 1 korong. Hozzáfűzte a kölcsönzős pasi, hogy ez azért villany, mert a gáz tűzveszélyes egy ilyen pici lakásban. Hát biztos nagyon hülyén néztem rá, gondoltam haladjunk tovább, ne eröltessük ezt az ok-okozat összefüggést... Mellette a mosó és szárítógép. Marha jó lesz, hogy a csipkebugyim sülthús illatú lesz, ha nem figyelek... :-) A háló az emeleten van, a lépcsőn max 39-es lábbal lehet felmenni életveszély nélkül. Nah ez tetszik mert csak egy bazi nagy IKEA ágy van és filmekbe illő gardrobe szekrény. A tükör valahogy lemaradt, de állítólag beraknak nekem egyet, hogy lássak fehér embert néha.

A reggelit miután átaludtam 2 körül sikerült bepótolni. Előkerült a haza téliszalámi és vásároltam a péknél szimpatikus hozzávaló sajtos pizzaformáju cuccot. Látni kellett volna, hogy milyen élevezettel reszeltem a téliszalámit a szállodai kenőkéssel. De megérte... :-)

Tegnap egyébként pálcikával nyomtam a vacsit. Az első 1-2 csapás idétlenül sikerült, aztán el is felejtettem, hogy van villa a világon.

Megyek alszom egyet, mert leesik a fejem a nyakamról.

Sziasztok,

Sziasztok,

Bejártam a környéket, nagyon sokan vannak mindenhol, pláne munka után 7-10 között. Metróztam, megnéztem a 101 emeletes csodát közelről és ma már 2x laktam nagyon jól. Ha így haladok,  2 hét múlva pufóka leszek és mehetek a kínaira új kollekcióért... :-) Ebédre életemben először megettem a paradicsomlevest, de csak azért, mert azt hittem hagymaleves. Kicsit narancssárga volt ugyan, de hagymák úszkáltak benne. Utólag kiderült, hogy mit ettem és nagyon büszke vagyok magamra, mert alapvetően uuuuutálom a paradicsom levest. Még rákos sajtmártásos tészta volt (villával), fagyi és vörös tea, közben vajas zsemle.

Vacsi ennél sokkal durvábban alakult: pálcikával nyomtam egy tésztás cuccot, amiben kis disznóhús is volt, szója és ki tudja még mi, de mindegyis, mert össze kellett keverni.  Miután ez túl hétköznapi, volt mellette egy végtelenül csúnya 100 éves tojás. Isteni volt! Mellette voltak még ijesztő dolgok, de az a vendéglátóm tányérján. Ahogy elnéztem csirkebokának nézett ki, amit szopogatott,  valamint konkrétan felismertem a véreshurka kínai formáját kis kockákra vágva a pálcikái között. Hú, nagyon kínálgatta, hogy kóstoljak; a hurkát illedelmesen elvettem, de véletlenül sem ettem bele. Eldugtam a tányér árnyékos felén. :-) 

A csirkeboka marha ronda volt, arra nem bírtam jópofát vágni, persze palástolva undoromat, bizonygattam, hogy mi is belefőzzük a húslevesbe ezeket a részeket. Szerencsére nem került a tányéromba... A többi cucc valami rizses rákos mártogatós volt, finom mind. No és a tea volt az igazi atomvillanás, amiben tej volt és felfújt rízsbogyó (legalábbis ezt mondta a leány). Ha nem mondja előre, hogy az a sok kis gömb = rízs, biztos ráköpöm, mert olyan volt a szívószállal az 1. szippantás, mintha kaviár került volna a nyelvemre. Aztán meggyőztem magam, hogy ezt tényleg rízs, igyekeztem minél kevesebbet lenyelni, aztán feltűnés nélkül ott hagytam a pohárban 3 dl-t az utókornak.

A kaja 2-3 usd a gyors éttermekben, 4-5 az előkelőbb helyeken. Ahol ennél olcsóbb, ott még nem merek enni egy ideig. 

Új pajtásom nem sportol, tengert is csak tv-ben néz.  De jó fej, mert amikor mondtam, hogy én szörf tanulásra készülök, akkor egyből mondott egy nevet, hogy kivel fogok menni.

A szilveszteri programom egyelőre elég szegényesnek néz ki: a 101 emeletes csodánál 90 perces tüzijáték megtekintése vagy lakásból vagy utcáról. Megjegyzem, hogy még ezerrel nyomják a karácsonyi dalokat és mindenhol karácsonyfa áll. 

A kollégák egyébként nagyon mosolygósak, kedvesek, előzékenyek. Már megmutatták a leendő asztalomat is. Egy hongongi kollégával fogom egy sarokban nyomni az operációt. Hát a cégnél eddig nem láttam fehéret a falon kívűl...

Dehát a legnagyobb poén a metrón ért: egy helyi nőci strandpapucsban lazult, emellett piros, szőrös-kapucnis pufi dzseki volt rajta.

Na ennyi lett volna a mai napom, megyek alukálni, mert a szemeim már szaladnak össze.

Kihúztam a mai napot alvás nélkül, hogy az átállás gond nélkül menjen.

Fényképezőm sajnos még nincs, így várnotok kell a képekkel.

Ciao,

A búcsú édes volt és fájdalmas. Látni a szemeket könnyekben és mindez miattam...Nem annyira fogtam fel, csak amikor már mindenki sírt meg integetett. :-) Áhh, ezt érezni kell, hogy a szív mennyire tud fájni, az ember mégis megy a kitűzött cél felé, mint egy robot.

Volt ám szipogás a security check-nél -pláne, hogy a keresztlányom bekísért-, de aztán le kellett venni a csizmámat megtaperolt valami liba, úgyhogy összeszedtem magam.

Fra-ban oly tetves lassan motoznak meg vizsgálnak, hogy majdnem lekéstem a tpe járatot. Egy szimpatikusabb töröknek odamorogtam, hogy 10 percem van indulásig és bukó, ha nem szedik össze magukat. Hatásszünet után kicsit megpörgette az árja ludmillákat az ostorával. Persze apróbb gondok a jegyemmel adódtak a köv 10 percben is, még miattam rohangált egy sort a banya, aki elcseszte 20 percel előbb a check-int. Mire kódom volt, már csak dupla helyjegyet sikerült alkotni, de ez nálam tök normális. Nevetgéltem a mátrixos kabátomban a folyosón, 2 súllyal a vállamon és vártam, hogy beültessenek a kapitány mellé. Kirúgták a pasit a helyemről (szarul járt, átkerült a business-re), amit még mindig nem foglaltam el, mert könyörgött egy újabb, de most vén banya, hogy apucit engedjem mellé. Ám legyen, beültem a négyes ülésekbe 2 fehér pasi közé, úgysem látok mostanában ilyet...:-)

Nyomtunk egy kaját, majd minden normális ember aludt, Anikó kínait tanult. Aztán gondoltam videozom, mint oly sokan mások. Nyomkodtam a távirányítót szőke módra, mintha tv lenne úgy fél órán keresztül és durván káromkodtam egy idő után, hogy nem az van, amit én nyomok. Néhányadig nekifutásra rájöttem, hogy vízszintesen kell tartani és nem árt a kínai helyett angol instrukciót követni, no meg az érintőképernyő sem véletlenül lett kitalálva. Ügyesen sikerült kiválasztanom egy igazán szép filmet, amin stílusosan rommá bőgtem magam. Mellettem a 2 pasi valószínű csont hülyének nézett és már pszichiátert hívtak volna, ha lehet használni a telefont.:-)

Aztán aludtam egy jó nagyot, jött egy másik film, mégegy kaja és már meg is érkeztem. Na ott láttam utoljára fehér embert, a kis vörös, szeplős, tornából felmentett pasin kívül, aki betévedt a szállodába.

Taxisofőr várt rám, mutogatva kommunikáltunk. Berakott a matyóhímzéssel díszített bőrüléses autójába és rongyoltunk a 2x6 sávos úton a város felé. Nem sokat beszéltünk... :-) 7-re a szállodában voltam.

San Want Hotel rendben van, még ugyan nem fedeztem fel, de lehet shoppingolni az alagsorban (na ezt meghagyom másnak), van valamelyik emeleten fitness meg kajálda. Elmondások alapján közel is van a metróhoz, amit még nem láttam, de már bérletem van.

A kollégákat gyorsan felhívtam és ráutaló magatartással jeleztem, hogy jó lenne, ha valaki felkapna és beavatna a helyi rejtelmekbe, még mielőtt elkezdek magánakciókat nyomatni.

Felkaptak, bemutattak soksok egyforma embernek. A lányok nem annyira nőiesek, a fiúk nem annyira férfiasak, de nagyon kedvesek és udvariasak. Maradok a pandamaciknál, csak még nemtom hol az állatkert. :-) Bebillegtem a magassarakú cipellőmben, hát szerintem toronyórának néztek vagy felhőkarcolónak.

A hölgy magasságát, - akivel együtt fogok dolgozni és marha jó fej -  a havonta nyírt fűéhez tudom hasonlítani. Hát éppencsak átlátott a bankban a könyöklőn. Viszont intéz nekem mindenfélét, például holnapra megszervezte, hogy a lakásomat kezdjük keresni a közvetítőn keresztül. Most megyek nézelődni, hogy mi hol van. Egy szingli csajszi bevállalt estére. :-)

Puszcsi mindenkinek!   

Magyar idő szerint negyed tizenkettőkor Ancsa landolt a "kicsi sárgák szigetén" :)

A kommentek mostmár láthatóak:)

Ha bárki bármilyen problémát észlel kérem jelezze és megpróbáljuk mielőbb megoldani :)

Köszi!

Sziasztok,

Megkezdődött a nagy utazás, a gép 07.45-kor szállt fel Ferihegyről (elvileg) :) és elvileg itteni idő szerint éjfél körül érkezik Taipei-be, ami helyi idő szerint reggel 6-7 lesz.

Ezúton szeretnénk megköszönni mindenkinek az smseket, jókívánságokat, de sajnos Ancsa nem nagyon fog tudni ezekre válaszolni, csak majd email és blog formájában. Ezért elnézést kérünk mindenkitől!

Dzsudzsi

Köszi a barátoknak és szülőknek, akik az utóbbi napokban Velem voltak személyesen vagy telefonon. Nélkületek nem ment volna ilyen könnyen ez az őrület... :-) Ez a csomagolás téma annyira gáz, mint postán sorban állni vagy karácsonyi ajándékot aranyvasárnap vásárolni. Dehát, ugyebár barátokkal könnyebb ez is! Jöttek a kis szorgos angyalkák, etettek, itattak, válogattak, regisztráltak, szeretetükkel erőt adtak és néha velem pityeregtek. Hívtak vagy írtak a többiek, akik szintén fontosak és még erőt adtak. Itt vagyok, becsomagolva a szüleimnél, lakásom és virágaim jó kezekben, csomagjaim pöpecül előkészítve. Még mindig jön az sms, az éjszakai őrangyaltól, aki az utóbbi héten kemény bátorító műszakban van. Ma is Ő kísér álomba... 

Érdekes, amit  érzek, oly összetett, de tudom melyik részét kell kiemelni. Egyrészről nagyon fáj, hogy itthagyom az igaz barátokat, a szüleimet, a kiskutyámat, a félig felépített fészket, életem legfontosabb részeit. Másrészről most érzem, kik is fontosak igazán és kik várnak haza vagy küzdenek, hogy utánam jöhessenek csak egy pár napra. Aztán itt van amit szerettem volna, amiért belevágtam: Várakozással teli kíváncsiság egy új világra. Bizonyítási vágy az ismeretlenben, ami nem csak messze van, de még egyedül is leszek... Mégis a hozzáállásom meglepően visszafogott és mértéktartó, macskaszerű figyelés, ez rejtett új oldalam lehet. :-) Jeleket fogok figyelni, embertípusokat elemezni és kihozni a legjobbat magamból és másokból. Megismerni egy teljesen más kultúrát 2 év alatt nem lehet, de felfedezni új dolgokat biztosan tudok majd. 

Jelentek Nektek barátaim, számítok rátok és számíthattok rám... 

A mosoly és a könnyek jelentőségét soha ne feledjétek. Hallom a hangotokon és látom a soraitokon, úgyhogy csakis őszinte bejegyzéseket kérünk, ez egy ilyen hely lesz. :-)

Szeretettel búcsúzom, jelentkezem a távolból San Want Hotelből hamarosan.  

De jó, hogy itt vagy :)

Köszönöm Holdacskám, hogy lett blogom.. A könyvemet majd Neked dedikálom! :-)

működik :)

egyre közelebb van :(

Indulás dec 28 :(