Hello Kedeskéim,

Köszönöm mindenkinek személy szerint a hozzászólását, akár emailben, akár blog kommentként érkezett! Minden visszajelzés hatalmas öröm számomra, mert így úgy tűnik, megéri csokorba fogni a kusza gondolataimat.

Na nézzük, mi a mai menü...

Ma reggel az occsó dominós, de borzasztó drágán operálós telómra keltem. Jó messzire raktam az ágytól, hogy reggel minden körülmények között felébredjek.

- Hú, de jó volt, aludtam vagy btto 4 órát! Azért btto, mert ebben benne foglaltatott a légkondiban szabadon garázdálkodó, kóbor vízcsepp andalító csöpögése és a kevésbé andalító, de leginkább roppant mód idegesítő szomszéd röfögő horkolása. Gondolkodtam, hogy hol a füldugó, amit még otthon ilyen esetekre vettem. Hát persze, hogy okosan beraktam a faládába, ami ma van vámkezelés alatt... Eképpen merengve egy idő után felfedeztem a párna jótékony szigetelő hatását - alulról -, úgyhogy bebújtam alája és nem öltem meg a szomszédot. Remélem a horkantós vaddisznaja amilyen lendülettel beköltözött,  azzal a lendülettel már el is húzott abban a bizonyos V alakban a vad pita nevű messzi országba. -

Szóval reggel szokásos merengés az óracsörgés után, hogy mennyire lehet húzni a felkelést; ezt soha nem növöm ki, már látom....Majd egyszercsak beugrott, hogy ma 1. munkanap  idegenben, csini-vili szerkó kell, fontos az 1. benyomás. Ágyból kipattanás, BBC bekapcsolás (hátha van időjárás 20 perc alatt-persze nem volt), gömbvillám üzemmód = cikázás fürdő és szekrény között, arcrajzolás, szerencsehozó bizbaszok felvéve, irány a tápegység.

15 perc alatt letoltam egy kis salátát háromszög kenyérrel (nem vonalzóval), ma nem volt időm senkit kielemezni, viszont egy pasinak végre éreztem az illatát... Hmmm, hmmm, csak ne láttam volna, mindegy nagyokat pislogtam, hogy csak érezzem. Mindez a liftben. :-)

Futás a taxihoz és simán beértem  DHL-hez 8.45-re 9.00 helyett. A taxissal ismét a "hal a szatyorban" című népi játékot játszottuk el. Néha bezavarta a csendet a szemüvegeinek cserélgetésével, mert vezetni csak napszemcsiben tudott, a térképet meg csak olvasószemcsivel látta.  Ha nem ott áll meg emberünk a kapu előtt, én fel nem ismerem az épületet, ahol már 1x voltam, csak a másik oldalról támadtunk...

Ott kezdődött a behatolás, hogy forgó ajtó volt, de nem automata. Két oldalon lógott rajtam a laptop- és a komoly női, féltonnás táska, hogy ne boruljak fel. Beküzdöttem magam az ajtóba, ami nem indult el. Mielőtt koppantam volna az ajtón  -mint fagyott kecskebogyó a jégen - elkezdtem böködni, hátha beindul, aztán úgy harmadszorra már toltam. Sikerült kiszállnom időben, Bravó... :-) Odabillegtem a biztibá-hoz és el "ni hao"-ztam magam, aztán folyamatosan dumáltam, hogy ki vagyok, és kit keresek, az meg csak néz és néz és még mindig néz, de nem okosan. Öcsém, ezt nem hiszem el -gondoltam-. Mi van, ha rossz helyre hozott a halas taxis? Itt meg a bónuszpont egy akadályverseny után nem egy másik élet vagy aranytömb, hanem  nyertem egy másik okost, aki tátog, csak még nyakon is ver, ha magyarázok. No, aztán a mentő ötlettel nagy mellényem lett: - Na, idefigyejjé barátocskám, itt egy kínai névjegykártya, nem mutatom meg csak egyszer...Vágod már mi a pálya? Végre fény gyúlt szemeiben és berakott a liftbe. Az, hogy a 12 emeletből melyikre haladjak, részletkérdés... Még jó, hogy az egyik nőci levágta a segítségkérő pillantásomat és szárnyai alá kapott a liftben. 3. emelet.

Szemben jött is már Törpilla, a kedves kis mentorom. Azonnal megállapítottam, hogy az újévi fogadalma nem a növéssel volt kapcsolatban. Gyorsan elkísért a helyemre, elhadarta, hogy mi a pálya, itt a helyed, bemutatta ezt meg azt, meg amazt. IT ügyben bebújt az asztal alá, mert ketten sem tudtuk beizzítani a gépemet, ami hajnalban a szálloban még működött, de az office-ban már nem. Miután sikerélmény nélkül kibújt az asztal alól, jött az IT-s, aki még 1 órán keresztül fejtegette a rejtvényünket. Addig mesterkedtem, amíg ez idő alatt egy takarítóbácsi lepucolta az egész körletet. Ketten fogunk ülni majd egy japán kollégával a herignes doboztól elszeparálva,  egy külön ficakban, egymásnak háttal. Úgy néz ki, hogy 280 ember között egyedüli kakukktojás maradok.

IT-s  kis idő után fellélegzett és örömmel gratulált, hogy valamelyikünknek sikerült eltekerni a V átváltó kézikészülék egyetlen eltkerhető felületét. Áhh, mondom hagyd csak, ez nálam tök normális és nem igyekeztem okos fejet vágni... De azért lehet, hogy Törpilla volt a hunyó! :-)

Ha visszakapom az útlevelem a HR-től, már nem lesz nagy cucc a munkavállalói, mert előkészítették a terpet a hivatalnál. (Azért örülök, hogy 1 hétig nem igazoltattak, mert jó nagy szivárvány ívben kakkancsoltam volna le a bokámat a rendőrségen.) De nem tudják addig megadni a munkáltatóit, amíg nincs meg a lakásom címe. Hopp, itt elkaptam a fonalat, hogy nekem múlt héten ugyan elrabolta egy lakás a szívem, de meg kell mondjam, hogy  az csak kósza fellángolás volt. Akkor még nem tudtam, hogy mi kell nekem, de most már tudom, hogy én egy napot sem lakom a belvárosi forgatagban. Kinyírna elég gyorsan...

Megkértem Törpillát, -ciki, nem ciki- legyen szíves megmondani a lakásközvetítőnek, hogy fényt kaptam és hirtelen megváltoztam. Fákat szeretnék, csendet és nagyobb teret a lakásban. Elintézte, jön értem Rin Tin TIM du 4-re, Amanda meg  berakott az OFR direktorhoz ismerkedni, aki Philippine és nem beszél kínaiul. Most kezdi tanulmányait és felajánlotta, hogy akár csoportban is nyomhatjuk. Én előadtam szerényen a nagymenőt, hogy már 2 hónapja tanulok és gagyogok, meg tudok néhány karaktert. Úgy nézett rám, mintha csodaszarvas lennék és mondta, hogy akkor nem vagyunk egy szinten. Jáájjjj, mondtam ne aggódjon egy szinten vagyunk, elintézem simán...:-) Végülis kivel mással tanulnék kínaiul, ha nem vele így 10 perc ismeretség után?

Aztán elmentünk Amandával kajálni egy helyi tacsakos késdobálóba. Hát mit ne mondjak, nem sokban különbözött a tegnapi piacos egységektől. Egyedül még csak a tekintetem sem vetettem volna be az ajtón. Talán a különbség annyi, hogy nem volt "ernyő kirakat".

Hát -gondoltam magamban- anyukám, most vagy igazán mélyen fortyogó és örvényes szarban. Igyekeztem nem körbenézni, nem szagolni és gyorsan leülni. Igazából beletörődtem a sorsomba. Jól nézhettem ki a kis mellénykés kosztümcuccban, a még kisebb piros széken a helyi kis szutyokban. Valami férfiak a háttérben falatoztak, de nem foglalkoztak velünk. Látszódott, hogy Törpilla törzsvendég, 2 perc alatt hozták a kaját és amikor már mertem levegőt venni, nem tapasztaltam büdöset. Próbálta elmagyarázni, hogy mit várjak, de menet közben feladta. Kihoztak egy szitához hasonlítható dobozt (összefordítva) és a feltárásnál alig hittem a szememnek: szépen rendezetten álldogáltak benne ilyen nagy, tortellini-hez hasonló húsos táskák "fülek". Nem volt ronda  sem büdös, vagy annyira kész voltam, hogy nem éreztem. Ez nálunk otthon a kedvenc orosz kaja, amit nagyi ágon örökölve én is meg tudok anyuval csinálni, csak órákat szöszölni kell vele.

Természetesen akkora arcom lett, hogy pálcikával ettem és ahhoz képest, hogy 2/8 fülecske -alig feltűnő tompa puffanással és fröcsköléssel - kiesett a pálcikák közül, előbb befejeztem, mint a mininéni. Jó, kisebb a szája, meg kisebbeket harap, de akkor is világcsúcs volt... Volt ott még egy leves, amit inkább nem akaratam észrevenni, mert úgy nézett ki, mint a tegnapi piacos. De Törpilla maga elé húzta, aztán én is. Aztán bekapta, aztán én is... Nem volt oly annyira rossz, mint ahogy kinézett, de csak immel ámmal nyaldostam a kanalat és igyekeztem nem nem kihorgászni semmi rémisztőt.

Most éjjel van és semmi bajom, egyelőre. :-) Pláne, hogy harmada volt egy ebéd, mint a belvárosban egy vacsora. 90 TWD = 2 eur sincs.

Visszamentünk, megkaptam az útlevelet, váltottunk pénzt, hogy holnap meg tudjam venni a csodatelót és kapjak TW-i SiM kártyát.

Aztán kis munka, első EUDESK-es ügyintézés a hollandoknak, lejelentkezés a főnökeimnek részletekkel, aztán jött is Tim értem. Mentünk a lakásba, ami az enyém lesz. Ha nem, akkor is, ha mégsem, akkor tüntetek vagy robbantok vagy sztrájkolok. Ultramodern lakópark, elmaradhatatlan biztonsági őrrel, park a szomszédben, hegyek vonulata a látótérben, metróhoz közel, kb 30 percre a munkahelytől. Asszem 3. emelet, 2 erkély, az egyiken a mosógép, a másik normális bámészkodós. Ízléses magas nappali jó színekkel, sok beépített szekrény, gáztűzhely, dolgozószoba, hálószoba, gardrobe. Nincs szárítógép, ezt azért megreklamáltam, meg a vendégeknek kell egy faltól falig matrac a dolgozószobában és már költözöm is.

Na ez a helyzet, holnap kiderül, hogy van-e üzlet, vagy buktam  a "sokat akar a szarka, de leszakadt a farka" elmélet alapján... :-/

Ma nem vacsiztam, kb 19.00 óta barátokkal nyomom és végül blogolok. Lehet ekkorát változni? Otthon  levert a víz a számítógéptől, ha elő kellett vennem hétvégén vagy este. Max blackberry. Hát ennyit tesz az otthon és a pajtások hiánya... :-)

Úristen, most látom a tükörben, hogy megint a strandpapucsos séróm van! Reggelre át kell változnom, ez újabb kihívást jelent, + 1 órát és izomlázat a jobb hüvelyk ujjamban. Hihetetlen, de a fene előkelő szállodában az oroszlánsörényem szárítgatása annyit jelent, hogy folyamatosan tartani kell az igazán jól feltalált hajszárító pöckét. Ráadásul annyira kis lángon nyomja a levegőt, hogy a háború és békét fejjel lefelé is kiolvasom mire elkészülök vagy mint Chuck Norris mondaná "elszámolog végtelenig, kétszer".

Most hallgatom, hogy nem horkol a szomszédban a vadállat.. Juppííííííííí, a vízcseppek zaját meg elfolytottam a helyi Ramovil csapattal. Hárman jöttek: szerintem egyik látott, a másik hallott, a nőci meg magyarázott.

Na ezzel  zárom az 1. munkanapom sorait és  indulok neki a holnapnak.

Jó éjt!