Még jó,hogy délután aludni akartam egy kicsit, miután reggel elcsicseregtem az időt (átlag beszélgetés 1,5 óra skype-n) a kereszgyerekkel, aki egy tündér amúgy...
Ebből az előkészület meg is valósult - beöltöztem, beugrottam a kényelmes kis fészekbe, pici olvasás - no aztán nyugalmamnak ennyi! Csörgött a telefon, hogy fixálva a tüzijáték nézés estére és egyszercsak villámcsapásra kis hazámban felébredt a jónép. Skype csak villog, fürge ujjak szakkör azóta is tart. Életemben nem lógtam ennyit az interneten, mint itt 3 nap alatt. Ez botrány, mert még élvezem is! Még jó, hogy nem bünteti a rendőr és ingyenes az internet.
Amúgy szeretnék eldicsekedni, hogy ma nem aludtam át a reggelit, viszont hozzá kell tennem, hogy orbitálisat is égtem egyben. Lebillegtem farmerben, melegítőfelsőben és a kis kék nike papucsomban a kívülről nem feltűnő, viszont belülről annál inkább elegáns étterembe. Belépve már egy kicsit lefagyott a rendszerem, de gondoltam, hogy áááá ez nem ciki, csak hideg van. Biztosan majd lesz más is ilyen laza csávó, mint én.
Mentségemre legyen mondva, hogy a feltört jobb boka miatt nyomtam a papucs divatot, de nem annyira jött be az ötlet, bevallom őszintén. Számoltam, hogy hányan vannak pacskerben, de nem jött vissza az önbizalmam ettől sem. Ráadásul annyira hideg volt, hogy vacogtak a fogaim, de így legalább nem kellett annyira a rágásra koncentrálnom. Biztos ezért ilyen kicsik ezek a helyiek, mert 2-8 c-on kezdik a reggelt és úgy maradnak..
Összegezve: Más is volt papucsban, de rommá égtem, hogy mekkora tenyeres-talpas sutyi vagyok, pláne amikor 1 óra múlva elolvastam a liftnél várakozva egy kiírást, hogy az étterem hánytól hányig van nyitva és lehetőleg a papucsot mellőzzük. ááááááááááááá....
Hát akkor rátérnék a lakáskeresésre, dehát mindig elkapja valami a fantáziám és máris megvannak a röpke kitérők.
Reggeli után azért ráaludtam a borzasztó égésre egy hangyányit, pont annyit, hogy szokás szerint rohannom kelljen.
Jött értem Tim boy lakásközvetítő úrfi (átlagos termetű, - 2 fej hozzám képest) a kis piros autójával fél 11-re. Meglepetésként berakott az anyós ülésre egy nénit. Bepattantam a verdába hátra és már robogtunk is az 1. kecóhoz. Nem nagyon erőlködött a néni, hogy bemutatkozzon vagy megszólaljon, de lelkesen vigyázott az autóra, amikor mentünk a lakás lesekre. Egy idő után azért csak rákérdeztem, hogy véletlenül ül-e az autóban vagy ő is esetleg a közvetítőnél dolgozik. Aztán együtt örültünk, hogy munkatárs...
Lényegesen jobb volt mindegyik lakás, mint a tegnapi elrettentő példa, de Krisztián javaslatát nem tudom megvalósítani a rendelkezésemre álló keretből. A csillagos ég feléből viszont pont nem jönne ki a 3. számú ádozat, aki első látásra lett a szerelmem. És igen és Őt akarom, szeretném.. :-) Annyival szebb, mint a tyúkól! Sajnos még alkudozni kell érte, de ha rajtam múlik Ő lesz az enyém:
"8 emeletes torony 8. emeletén, biztonsági őrrel a bejáratnál (sajnos nem a megszokott testőröm), izléses lépcsőházzal, csinos kis lakás. 2 helység kb 40 nm lehet. Nappaliban konyha a szokásos mosó/száritógépes, főzőfülkés kombinációval, csodás drapp 2 részes bőr kanapé, kafa tv, galérián pedig a hálószoba éppen megfelelő stílusban, gardrobe szobával". Kicsit beszűrődik az utca zaja, de ez a rossz tulajdonsága pont arra kell, hogy bele lehessen alkudni a keretembe. Timnek annyi, ha nem intézi el nekem. :-)
Na ez még a jövő hét zenéje és még meg kell nézzek néhány lakást a hét elején.
Kezdek éhes lenni, de álmos is vagyok, szóval nyomok egy szundit, aztán most egyedül kell mennem tápért valamelyik ismert helyre. 23.00-ra jön értem Marinda, aki elkövette a merényletet ellenem azzal a borzasztó ronda és rossz rizses tejesteával. Ezt sosem felejtem el neki, úgymint azt sem, mennyire jó fej, hogy foglalkozik velem.
Szerintem miután táncot csak tv-ben látott a leány nem fogunk orbitálisat bulizni, de tök jó lesz bámészkodni a tüzijáték árnyékában. Fényképezőgép eddig kimaradt az életemből, épp ideje lesz most már venni egyet. Rajta vagyok a projekten, de valszeg egy telefonnal lesz kombinálva.
Minden lelkes olvasónak sok szeretettel kívánok minden jót, BUÉK és ha nem nagy fáradtság maradjatok velem jövőre is!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
kajlov8 2009.12.31. 11:51:07
Nálatok mindjárt szilveszter, indul a csajos buli :) Mindenképp menjetek le az uccára, ne üljetek ott fent, mint két bagoly! Remélem már megvan a Taiwan zászlós hűtőmágnesem! :P
Én még nyomom a melót és az egyiptomi bonusz route-kat :/
Kívánok Neked Nagyon Boldog Új Évet!
Pusz
Ede84 2009.12.31. 12:10:51
Most jutottam el odáig, hogy végigolvassam az eddigi összes postod, hát te beteg vagy! :) Persze (még) a jó értelemben!
No, majd jövőre is leskelődöm, meg néha kommentelek, de inkább majd előszedem a skype-t a fiókból.
BÚÉK, jó partit!
Ja, és azért az "anyád hogy van?" itthon elég elterjedt, ha valami nem tetszik, szvl egy próbát megér sztem ott is... :)
Pussz!
AncsaTPE 2009.12.31. 14:47:25
AncsaTPE 2009.12.31. 14:50:47
Ritch77 2009.12.31. 16:31:28
Mostmár biztos ott toporogtok a toronynál, úgyhogy BÚÉK, holnap dumálunk:)
Ildi.Ildi 2010.01.03. 21:04:50
Maradj mindig ilyen! Soha ne veszits a jokedvedbol!
Sok puszi
Ildi Angliabol