Idő: rideg tél, 9-13 c / 1 hét múlva 16-23
Gyerekcipős tél, nagyon szeretem: nem piros az orrom, nem fagy le kezem-, lábam az utcán. Itt mások nem szeretik, mert nem ismerik az igazi -13 – 0 c-os telet.
Itthon viszont jó hideg van és nagy nehezen rájöttem, hogy kéne fűtés. Végre vettem egy mini traktort, ami hellyel közzel fújja a meleg levegőt, de leginkább csak a hangja nagy.
Mellesleg éjszaka nem jó úgy hagyni, mert rossz esetben leég a ház. Sok értelme volt amúgy, hogy megvettem ezt a rakás romot, ahelyett, dupla ennyiért vettem volna egy radiátort.
Majd jövőre, - ha maradok - inkább most vettem egy porszívót, ami nélkül nem tudom, hogy tudtam eddig létezni. Itt mindenki seper, de a költözésnél azt mondtam nem nem és nem. Én eddig sem sepertem (utóbbi egy évet kivéve) életemben, ezért innentől kezdve megtagadom a műveletet – soha többet. S érkezett a porszívó, mely arról híres, hogy port szív. Jóba lettünk gyorsan. Már csak egy portörlő kézikészülék kéne, mely bekapcs és magától töröl és fújja a prontót; meg egy gumikesztyűs kézautomata, ami kitakarítja a fürdőszobát és sikálja a követ.
A mosógépem érdekes, olyan ufós. Sok funkció van rajta, amiből 13 kb felesleges, de jól néz ki és villog meg csipog. Egyesével ráirattam mi micsoda, innen tudom, hogy hülyeség a fele, de most még össze is van firkálva. Költözésnél a tulajnak mondtam, innenn addig el nem megy, amíg ki nem próbáljuk. Hát úgy kipróbáltuk, hogy belenéztem és félig volt vízzel. Mondom neki, Te Erik, ez mindig így lesz, hogy a ruháim még úsznak egyet a hideg vízben a centrifuga után? Magyarországon mi nem így mosunk... Na aztán volt még egy próba és azóta minden ok, kicsit keverte a szezont a fazonnal. Ebből is látszik, hogy itthon anya volt a kétlábú szuperrobot.
Nos kicsit visszaszállok időben. Dec 16-án szabin voltam és sokáig aludtam, majd takarítottam és mentem egy 2 órás futásra. Addig addig húztam az időt, amíg majdnem lekéstem a limót, ami itt állt a kapu előtt 20.30-kor. Éjfélkor indult a gépem Frankfurtba, s egy óra az út Taoyuan reptérig. Jópofa volt a taxis, tudott angolul – úgy hellyel közzel - . Hiába volt neki megbízása 3 napja járatszámmal, (melyből egyértelmű a terminál) sikerült az amerikai induló járatokhoz a másik terminálra. Nem volt ugyebár csak 2 bőröndöm és egy hátizsákom kb összesen 38 kg, szeretek én ennyi cuccal kommandózni terminálok között, kongó reptéren este 10-kor. Próbáltam becsekkolni, dehát miért is lenne a jegyem az amcsi járatokkal összefüggésben. Először is közölte a pultos, hogy nem vagyok a listán, mondom ne dumálj, fél éve megvan a jegyem. Aztán amikor kérdezte, hogy Los Angeles vagy San Francisco, mondom C: Budapest. Hát akkor fáradjak át a másik terminálra vonattal.
Húdejó, szídtam a taxist kicsit, hogy menjen limuzinostól a puskaporos francba, de beláttam, hogy nincs értelme idegeskedni. Volt időm elég, és végülis boldog voltam. Azt hittem rossz helyen vagyok, mert senki nem járt arra, kis folyosókon huzigáltam a bőröndöket. Aztán ott volt a sofőr nélküli vonat, amire gyorsan felpattantam. Közben csörgött a telefonom, hát a lelkiismerrettől gyötrődő taxis hívott, hogy ne haragudjak rossz helyre vitt. Belemorogtam ijesztően, hogy lehet is lelkifúrója, még sokkal nagyobb mint eddig volt, de már megoldom. Átugrándoztam és probléma nélkül indultunk időben a jégvirágos Frankfurtba. Éfjélkor indultunk és 7 óra időeltolódással reggel 6-kor érkeztünk meg. Aludtam vagy 8 órát, a többi filmnézéssel és kajálással telt. A gépen egy lólehelletű német ült mellettem, olyan büdös volt a szája, mint egy lovardai pottyantós budi szaga 40 c-ban. Szerencsére nagyrészt balra fordította a fejét vagy egyenesen előre, így nem éreztem hosszútávon a dögvészt.
Közelgett a 12. óra, kicsit azért már fészkelődtem, hogy ejha, mégis csak izgi ez a rész. Már csak le kéne szállni. S leszálltunk a verőfényes Frankfurtban. Nézek kifele, sehol egy repellő, áh mondom nem gond, korán van még. Ja, persze, nem korán volt, hanem forgalom stopp. Kicsit elpityeredtem a havas tájat nézegetve és a vén Európát újra érintve. Aztán gyorsan összeszedegettem a cuccom és nyargaltam a malév géphez becsekkolni. Hát mint később kiderült, erre volt végül 8 órám. Már az előző napi járatokat is törölték és az esti malév gépről lemaradt utasok rá voltak tervezve a mi reggel 10 órás járatunkra. Dupla sorban álltunk sorba, morgó és hisztiző magyarokkal. Mondtam magamnak, hogy nem idegeskedem, én menni fogok; távozzon tőlem sántán a negatív energia, ami gyűrűként vonja be a társadalmat. Aznap még töröltek 4 lufthansa járatot Budapestre, de a mienket nem. Óránként, 2 óránként tolták arrébb a vélhető indulást. A reptérről sok barát azon mesterkedett, hogy mielőbb kiszabadítsanak Frankfurtból. Nagyon-nagyon jófejek voltak mind-mind.
Végül együtt csöveztünk a kapu melletti folyosón, mindketten olvastunk. Egymást tájékoztattuk a hírekről, néha dumáltunk órákat, néha meg sem szólaltunk. Kaptunk 15 eur főnyereményt a 8 órás várakozásért, amit eltapsolhattunk a helyi kantinban. Volt 3 és 5 euro-ért is ásványvíz, kb egy szenvics is ennyi volt mérettől függően. És még a körözöttes, sonkás bagettem mellé még egy tea is belefért, hurrá! De, hogy én ilyen tisztelettel és élvezettel még szendvicset az életemben nem ettem, az is biztos. 1 éve nem ettem sonkát és bagettet, kőrözött ágyon, minden pénzt megért. Na ott elhagyott az emberem, mert lassan élveztem a kaját, viszont hozzám csapódott egy nőci, aki Pécsre igyekezett vizsgáira. Tök laza volt ahhoz képest, hogy utolsó lehetősége volt. Ugy hallotta, hogy Pécsre még vonatok sem járnak és az idegtől még tanulni sem tudott. Én meg élveztem, hogy magyarul csacsoghattam értelmes embereket találván. Nos néni el, bácsihoz visszacsatolás. Jöttek az sms-ek, hogy már indul a gépem meg már a radaron is követve van és lenyugodtam. Őt asszony tájékoztatta lelkesen, aztán összekutyultuk az infokat. Ujjongtunk, boldogan olvastunk tovább, persze én szerintem fordítva fogtam a könyvet... Beszállás után kiderült kettő hely duplán lett értékesítve, na még egy óra szivatás. Frankfurti adminnak fogalma sem volt hányan vagyunk a gépen. A pilóta folyamatosan anyázta őket, majd azért csak felszálltunk. Én rettentő boldog voltam.
Mellém egy nagyon jó fej magyar nagymama került, akivel hülyére vihogtuk magunkat. Rettentő intelligens és nyílt volt, a humorától berosáltam. Egyértelműen kifejlődtek az érzékszerveim, hogy kivel érdemes szóba elegyedni és kivel nem. Mögöttünk agyatlan barmok ültek, azokon csak röhögni lehetett. Leszálltunk, tapsoltunk és rohantam. Elsőként jött ki a bőröndöm, dobogott a szívem és fojtogattak a könnyek. Ahogy kidugtam a fejem a fotocellás ajtón, ott álltak a szüleim és a kereszlányom. Na ott azért volt reszketve sírás a két lánnyal egymás nyakában. Az apukám meg mint egy büszke nyárfa magasodott felém és átölelt biztos ágaival. Sosem éreztem még ilyen szeretetet, ami aznap fogadott.
2 perces aktív ölelés és szipákolás után már nevettünk és gyorsan megbeszéltük, hogy sietnem kell a céges buliba. Némi matatás árán előkerültek a kellék a bőröndök zeg-zugaiból és a lányokkal benyomultam a reptéri budiba. Lógó orral konstatáltam, hogy senki nincs itt a barátok közül, mert mindenkinek akadt valami dolga. Na mindegy is, akkor majd a hegy megy Mohamedhez felszólítással készülődtem. Két kocsival mentünk, szüleim haza a bőröndökkel, Zsuzsi meg vitt a Zilahba. Csodálkoztam, hogy anyut hívta Jahnalka, meg még ki tudja kikkel szövetkeztek. Az a lényeg, hogy én csak néztem bután és boldogan a feliratokat a házakon, mint Lottózó, hentes, ABC, Zöldség-gyümölcs, Macilaci és marhára örültem. Amikor tanultam olvasni, akkor figyeltem ezeket a feliratokat ily lelkesen. Sőt hangosan olvastam és ujjongtam, valamint a hó is nagyon tetszett. Zsuzsi nagyon nevetett, s kirakott a Zilahnál. Láttam én, hogy ott valaki kémkedik az ajtónál, de azt hittem csak cigizik ez a drága Balázs. Hát leadta a forródrótot a kis besúgó a beépített ügynökököknek mint Jahnalka és Tóth Nyúl. Várt rám a baráti körgyűrű, zenebonával és megannyi lufival, nagy ölelésekkel. Annyira meglepődtem, hogy nem is értettem mi van és melyik lábamra álljak. Mindenesetre nagyon jó volt a szeretet és barátság felhője, amiben boldogan lubickoltunk.
Szép este volt, feledhetetlen élmény..
Amikor hazamentem a dgf-es partiról taxival, a kiskutyám várt tiszta szívvel, de kétségek közzött szorongva. Mentem felé és tolatott, nagyon örült, de mégis érezhetően tartott tőlem. Most te tényleg te, kisgazdám???
Aztán néhány perces szimatolás kiértékelés után beadta a derekát és volt kölcsönös nagy örömködés. Beszélünk ugyan szinte minden nap skype-on, úgyhogy a hangomtól megnyugszik. Rettentő ideges tud lenni, ha csörgetem a skype-ot és szüleim nem hallják. Fejvesztve rohan hozzájuk, hogy azonnal gyertek már süketek hisz Ancsa hív. A számítógép az erkélyen van, ezért nem feltétlenül lehet hallani, amikor jelentkezem. Na ennyit a kutya szeretetről, ami utánozhatatlan.
Szüleimmel és Keresztlányommal töltöttem az első napokat, mert ez kellett a szeretet csakra feltöltéséhez. 3 napig szalonnát reggeliztem és mindig ágyba kaptam a 3/1-ben kávémat, ami az egyetlen, amit igazán szeretek. Töltött csirkét rendeltem első napra, amiből leginkább a töltelék villanyoz fel igazán. Nagyon jó volt készülődni és vásárolni, nagyokat beszélgetni és röhögcsélni. Aznap Szilvi barátnőmhöz is átmentük Zsuzsival és később kerekedett egy buli is végül többi baráttal. Folyamatosan jöttem, mentem. Jó volt találkozni a régi barátokkal, kicsit együtt lenni, egymásról infokat cserélni. Jó volt találkozni a kollégákkal és repteres barátokkal. Kiderült, hogy a 2 hét nem is olyan sok, hogy mindenki beleférjen. Na az ajándékokról nem is beszélve, hiszen mindenkinek sokat szerettem volna adni, de a hét végére már igencsak sakkoznom kellett, hogy kinek mit is szántam és mit cseréltem össze, amit hogy pótoljak.
Jó volt a 
készülődés a Karácsonyra, szép is volt az a nap.
készülődés a Karácsonyra, szép is volt az a nap.Bejártam Budapest azon helyeit, amiket nagyon szeretek és vágytam az energiájukra (Toldy utca, Budai vár, Halászbástya, Vajdahunyad vára, Hősök tere, Vörösmarty tér, rakpart, Lánchíd, Gellért tér). Volt, hogy velem tartott valamelyik barát, szülők; s gondolom furcsa lehetett nekik látni, mennyire élvezem. Olyan apró részleteket figyeltem meg épületeken, embereken, amit soha nem vettem észre korábban.
Azt gondolom Tajvan megfaragott, a saját szemszögömből tekintve is egészen más vagyok belsőleg. Egészen furcsa élmény volt, hogy a Hősök terén „Tajvan calling” címmel épp akkor volt kiállítás, ahova azonnal be kellett mennem.
Igaz, hogy rettentő toplák voltam, mert csak sétálni készültem a -13 c-ban, nem múzeumba. Megkérdeztem a kis hótaposómban a ruhatáros nénit, hogy nem baj-e a toplák kinézet és bemehetnék-e. Hát nem volt baj, csak fizessen a kedves vendég.A Vajdahunyad várához átsétáltam, valami csodálatos volt. 
A hó apró kristályai gyönyörűen csillogtak a sárgás fényben, ami buborékként bevonta az egész várat. Néhol árnyékok törték meg az egysíkú ragyogást. Az egyik kezemet – amelyikkel a képeket csináltam – már alig éreztem, rommá fagyott. Annyira lefagyasztottam, hogy nem tudtam erőt kifejteni a telefonom gombjának megnyomásához egy idő után. Aztán le is merült úgy 100 kép után. Nokiának méltó versenytársa az HTC.
Minden nap valamelyik barát be volt tervezve, néha kóbor pillangóként máshol is aludtam. Anyuval bebarangoltam a Budap Vár csodálatos környékét, Bernivel a Váci utcát.
Jó gyorsan el is jött a 
Szilveszter, ami valami eszeveszetten gáz volt - bulit illetően. Nem is hittem el, hogy ez velem történik, de végülis jó lecke volt arra, hogy mennyire nem érdekel az élet bulis oldala. Néha jó, de sokkal jobb egy tartalmas baráti beszélgetés, vagy egy kirándulás a természetben.
Szilveszter, ami valami eszeveszetten gáz volt - bulit illetően. Nem is hittem el, hogy ez velem történik, de végülis jó lecke volt arra, hogy mennyire nem érdekel az élet bulis oldala. Néha jó, de sokkal jobb egy tartalmas baráti beszélgetés, vagy egy kirándulás a természetben.Visszafelé jövet üres volt a szívem, furcsa érzés volt. Nehéz volt kiszakadni a sok jó érzés után a burokból, amit magam köré építettem. Szép lassan azonban rájöttem, hogy minden érzés olyan mély, ahogy én beállítom és szeretném érezni. Nem kell túlságosan feldobódni egy hirtelen öröm sugallatnál, vagy engedni, hogy az éppen tragikusnak ítélt dolog lehúzzon padlóra. Jól meg kell válogatni az embereket, akikkel nagyjából egyfelé megyünk az élet rögös útján. Sokkal könnyebb az egy úton haladó embereknek egymást segíteni egy-egy gödrön át, mint teljesen másik úton járó barátunkat magunk mellé kötni. Fel kell ismerni, hogy ki képes velünk tartani és aki nem, arra nem szabad haragudni és semmiképp nem kell kényszeríteni.
Ahogy megérkeztem, hazajöttem – még a régi lakásba – lezuhanyoztam és mentem dolgozni. Persze azért annyira nem siettem el. 8 körül hazaértem és 11 körül mehettem be. Akkor még ezek a gondolatok, érzések nem fogalmazódtak meg bennem, úgyhogy zombi figurát vettem fel. Nulla mosoly, vagy kényszeredett, senkivel nem akartam beszélni. Szerencsére haza kellett mennem du 3-kor, mert a régi lakást jöttek megnézni új tudatlan vevők. Életemben nem sokszor feküdtem le 8-kor, na ezen a napon mektörtént. 12 órát aludtam és másnap semmi bajom nem volt. Örültem, hogy itt vagyok és lehetek a szigetemen.
Legközelebb nyáron megyek haza látogatóba, s akkor már nem csak Budapest lesz a tárget.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Yldi 2011.02.01. 03:30:13
Imadlak te csajszi!!!!!!!!!!!!
pusz
AncsaTPE 2011.02.01. 06:11:28