Néhány sztori kimaradt, néhány azóta született és még mind a mai nap gyümölcse: 

A pajtásomtól megkérdeztem a kocsiban, hogy hogy is van ez a kutya falatozós sztori. Köszi Jahnalka a bogarat a fülembe!  Mondta áldozatom, hogy ők nem, de a térképen kicsit feljebb, ahol játszódott a Jó reggelt V...m című film, nem mondanak magas átlagéletkort a négylábúaknak a jóskönyvek.  Lokál kutyákról annyit, hogy ők is biztos hűtőben reggeliznek, mert súlyuk és terjedelmük egyenes arányosságban van a gazdikéval. 20 kutyából 1 volt középsúlyú, a többi nem látszódott ki az előszeretettel rájuk húzott kötött kabátkákból. Az egyetlen óriás (ami nálunk kicsinek számít) a zebrán kutyagolva kinézett magának és nekifutásból dobbantott a lábamon, maga után rántva a meglepődött gazdit. A leány elnézést kért az eb nevében és közölte, hogy úgy néz ki belémszeretett a négylábú. Hamár így összejöttünk a zebrán, a köv sarokig figyeltem, hogy valóban én kellek-e a neki vagy másoknak is ennyi figyelmet szentel. Nem volt hűtlen, haladt előre komótosan, amíg be nem támadtam neki jobbról. Hát ez kész volt, össze-vissza ugrándozott és dobta a puszikat. Büszke voltam magamra, a kutyák nem hülyék... :-)

1. vacsora egyedül: Fonalhuzogatás nélkül sikerült visszatalálnom az étterembe, ahova Daniel vitt 2 nappal ezelőtt vacsorázni. Nagy művészet volt, amúgy, mert 2 utcára van a hoteltől. Már jött elém a hölgyike, hogy foglaltam-e asztalt. Igazán jó kérdés volt, mert nem vagyok ám feltűnő jelenség, talán megjegyezte volna, ha foglaltam volna. Mindegy, elkérte a nevem, sikerült papírra vetni az "Anikó"-t, majd megkért, hogy 15 percet várjak. Hohó, mondtam nem várok, majd visszajövök. Addig még ezer dolog történhet velem, nem unatkozom én az utca szélén kuporogva. Végülis csak 2 évem van. Kinéztem egy vegyes boltot odafelé menet így visszakutyagoltam és bezúztam árfelderítő túrára. Mindent megfogdostam, megnézegettem, aztán rájöttem, hogy hiába forgatom a portékákat, nagy részére csak kínai karakterek vannak rajzolgatva. Az összes ice-tea (kb 20 féle) sokszínű és számomra beazonosíthatatlan, kivéve egyet, ami a kedvencem női névben is: JÁZMIN. Hát ezek a kis cukik rárajzolták nekem... :-) Kellett még vennem chips-et, mert a keresztgyerek rámparancsolt, hogy legyen itthon valami rágni való, amikor rámjön az írói láz. Nos ebben semmi kihívás nem volt, mert rajta volt angolul a zacskón a tárgy. 

Hm, behoztam a teával elcseszett perceket és rongyoltam a vacsimat megrendelni. Csajszi kikiabált pontosan 15 perc múlva, hogy "Anikó", én is ő is mosoly + Ni hao, malacvágta befelé a 2 személyes kis asztalomhoz. Kikészítve a náluk mindenhol szokásos pohár víz (folyamatosan töltik, amíg ott ül az ember), villa, kanál és zsebkendőnyi szalvéta. Ezen a helyen jó sokan vannak mindig és francia andalító zene szól. Általában csak a gyerekek bámulnak bele mereven az arcomba, ha visszanézek megijedés, amíg nem mosolygok rémület, majd felszabadult vigyorgás a katarzis. A többiek konkrétan átnéznek rajtam, néha kapok el egy-egy sanda pillantást vagy tükörből figyelést. Viszont minden vendéglátó nagyon udvarias, mosolygós, érdeklődő. Kinéztem egy rákos kaját, az árából tekintve valami pluszt vártam, mert ismeretlen szó volt előtte és magasabb volt az ára mint a tegnapelőttinek. Érdeklődtem a pincérnél, hogy mi a vad vihar az az ismeretlen angol szó, de atomgyorsan rájöttem, hogy ő nem beszél annyira angolul én meg nem beszélek annyira kínaiul (konkrétan semennyire) hogy ezt a kihívást lekezeljük. Lesz mi lesz alapon megrendeltem.

Várakozás közben a francia zenére kínai kifejezéseket tanultam angol magyarázattal. Na, ez aztán a jó móka... itt egy példa, ez a mai kedvencem: "Szeretnék telefonálni" így hangzik kínaiul magyar fonetikával: Wo hsziang tá tienhuá. Nah, csak hogy érezzétek a csájna fílinget.:-)

Egyszer felnéztem és embereket vizslattam. A szomszédban ült egymással szemben egy aranyos párocska, kis fekete szemüvegkerettel meg nagy fekete szemüvegkerettel. Egy kaját ettek ketten. Annyira kortalanok a csajok, hogy még most sem tudom, a lánya volt vagy a felesége, de egyet biztosan tudok, hogy nem ikrek voltak.

Kihozták a fokhagymás-hagymával megijesztett rákjaimat penne ágyon. Áááááááááááááá, kedvenc méret, formás kis bajszokkal, fej és farok közötti részt kell kirágni, mennyei lakoma. Betoltam az egészet, aztán jött a citromos zöld tea levezetésnek (1 cukorral) és a pincércsajszi "dumcsizni". Hát a nyelvi nehézségek miatt érdekes volt a beszélgetés... Súlyosbította a helyzetet, hogy fogggalma nem volt róla, hogy Hungary-t eszik-e vagy isszák. Kézzel lábbal magyaráztam, felsoroltam az összes európai országot hátha bevillan, de nem.. Mindegy mosolygott és beszélt és beszétem, csak 2 nevezőn voltunk, de végül abban maradtunk, hogy megtanít nekem egy kifejezést a "szívesen"-t. Kb. így van magyar fonetikával: pu khöcö. Miután harmadszorra kitört nyelvvel utána mondtam, közölte, hogy született tehetség vagyok. :-) 

Hát tükörben még nem próbáltam, hogy áll nekem ez a kínai figura, de biztos hülyére röhögném magam magamon, ha magamnak mondanám ezeket a kifejezéseket komoly pofával egy üzleti tárgyaláson. Ez  a mondat kicsit beteg lett, hogy Edubedu szavaival éljek.

Fizettem teljesen rutinosan, zúzás vissza a szállodába. Lejelentkeztem a szüleimnek fél 10 körül, hogy mindjárt megyek lesétálni a vacsit egy órácskára. Nah, persze, biztosan nem dumáltam/chat-eltem el 1,5 órát megint a dhl-es jónéppel. Nem elég nekem ez a blog szenvedély, már beleőrültem a skype-be is. Mindegy, beletörődtem a sorsomba, mindenkinek joga van a barátság szakkörhöz, nyomjuk durván, hamár belekezdtünk.

Végül sikerült elmenekülnöm 11 előtt valamivel, megnéztem a 101 tornyot, ma nincs-e tüzijáték (2 metró megálló gyalog - 20 perc). A helyiek kedvenc szokásaiból kettőt felfedeztem:  - a minikutya öltöztetésen kívül - a miniszoknya bundacsizmával és a kesztyüvásár. Nem értem, hogy a +13 c téli átlaghőmérsékletnél kinek kell kesztyű? Már arra is gondoltam, hogy itt viselnek éjjel hálókesztyűt, úgy mint máshol hálósipkát. Ezt még nem fejtettem meg.  Visszafelé történt a kutya szerelem, aztán találtam egy új szórakozást: bankautomata gyártó cégek felfedezése. Ezzel megint nem okozok ugye feltünést, mert amúgy is eléggé beolvadok a terepbe... 2 metrómegállón keresztül közelről és feltűnően bámultam az automatákat, mert olyan kis picipöcöknyi betűkkel bírják ráíni a gyártót. Hát volt a kedvencem ugyebár az NCR. :-) Diebold, Omron vagy mi meg még valami német szarság. Ezeket még lefigyelem pontosan, hiszen félinfo nem info.

Cipőbolt kirakatokban nem nagyon fedeztem fel 39-esnél nagyobb példányokat. Most kezdődnek majd az 50%-os leértékelések a boltokban, ilyen esetben azért nagy duzzogva én is hajlandó vagyok plázacicázni.

Viszont a nap szenzációja, hogy láttam ma 2 Csupinagyságú, de természetesen nem oly csodálatos fiút. Szépségben sehol nem voltak hozzá, de a termet, az megvolt. Egyiknek volt valami ketyója, mert úgy álltak a lábai, mintha épp egy török fürdőből jött volna kifele és a 3 korty kóláját rázogatta menet közben a zebrán. A másik viszont még akár jóképűnek is mondható volt, pont derékig ért a barátnője.

Na asszem már sok vagyok magamnak is, jobban jártok, ha dobok egy szundit. :-)

Mondaná Máté Kriszta legkomolyabb arcával belenézve a kamerába: "Viszlát!"