Időjárás: 28-32 c
Meleg van, kezdődik a szabi hamarosan és vele együtt érkezik Zsuzsim. Mi lesz itt, hajaj… Szombaton érkezik, ezt még nem hiszem el, pedig egyre közeledik a nap! Mekkorát fogok bőgni a nyakában, hát az szép lesz..
A tervek szerint Hualien lesz Zsuzsival utazásunk első célpontja, aztán Taitung, majd Green Island, de még képlékeny a dolog, tervezés alatt. Miután alig tudok menni, cipelni meg semennyire, kicsit durva a kihívás, de valahogy megleszünk.
http://www.google.com/images?um=1&hl=hu&lr=&tbs=isch:1&q=hualien&sa=N&start=126&ndsp=18
Nos hát kicsit csendben voltam, mert történt itt egy kis izom húzódás benne a testemben vala. Hát nem kicsit fáj, hanem nagyon. A laptop már nagy megterhelésnek számít szombat óta és még a levegővétel is fáj. Pénteken kicsi mintha túl hajtottam volna magam, de nem igazán emlékszem a pillanatra. A lényeg, hogy már a melóban éreztem, valami nem jó itten bal oldalon, de ugye sportembernek a kis fájdalom nem fájdalom. Ennek fényében szombaton ráedzettem a sérült izomra, ami igazán jót tett, mert ugyan evezni még tudtam, de a hajóból kiszállva lépni már nem nagyon. Hát nem igazán akartam elfogadni ezt a tényt még napokig, vártam minden éjjel, hogy reggelre kutya bajom sem lesz. Felvásároltam lelkesen a sarki patikában az izomlazító krémet és a fájdalomcsillapító tapaszt. Legalább ért annyit, mint halottnak a csók, szóval keddre sikerült feldolgoznom, hogy bármennyire is nem tetszik, ennyi volt az idei lapátolás.
Meg - nem összeadás, hanem név - segített bejelentkezni egy kórházban és – hihetetlen – ami nálunk nem működik, itt igen. Délben online bejelentkezés, kaptam időpontot és sorszámot, doki nevet. Igy nagyjából ki lehetett számolni, hogy 6-kor kezdődik a rendelés és 19. vagyok, akkor 7-re oda kell érnem. 7.20-kor már be is hívtak, doki nyomta az angolt, mint kacsa a nokedlit. Közölte, hogy 2-3 hét pihi és meg nem próbáljak pedálozni, hanem durva pihenés. A laptop cipelést persze nem kötöttem az orrára, valószínű nem dicsért volna meg. Megmutattam neki még egy rejtélyt; a jobb karomon van egy pukli, amit még otthon vettem észre novemberben, persze marhára elfelejtettem kivizsgáltatni. Azóta néha kicsit aggódtam hogy mi a franckarika van ott belül. Vajon félrecsúszott egy bab anyu isteni leveséből, vagy a fogtömésem elvándorolt. Hát emberünk megnézte 2 féle ultrahanggal a bőr alatti rejtélyt én közben azon matekoztam, hogy ez a profizmus mennyibe is fog kerülni… Kiderült, hogy zsírcsomó nem veszélyes és nem kell hozzányúlni. Szerencsére csak nagyon tapogatva lehet észrevenni, szóval azért annyira nem vagyok rémisztő, nem kell para elméleteket gyártani. Dokibá adott instrukciót és receptet. A fizetést és a derekamra ragasztandó fájdalom csillapító beszerzését a földszinten kellett rendezni. S lőn csoda mindez 3000 ft-ba került. Még most sem hiszem el, de itt ez van… Profi műsor haladóknak, nem kell várni, nincs tömeg, nem kerül sokba, beszél a doki angolul. 1 lyukkal arrébb volt az ultrahang (2 féle), amire 10 percet vártam, azért is elnézést kértek. Nah, hát otthon egy C vitaminért és egy coldrexért fizetünk ennyit. Azzal már nem is idegesítem a hazai népet, hogy a fogorvos mennyibe kerül, mert töredéke az otthoninak.
A héten mentem masszőrhöz is, mert az egyik edzőtársamnak a nyaka fáj. Ő az egyik amerikai félvér – Pamela -. Apukája amcsi, anyukája csingi, ő meg ránézésre portugál – szerintem -, persze ezt neki nem nagyon mondtam. Szóval lényeg, hogy hétfőn találkoztunk egy metrómegállóban és elsétáltunk a masszőrökhöz. Ez egy alapítványos hely, amit valamelyik kórház működtet és gyengén látók masznak. Pizsit kellett felrántani magunkra, amit ők adtak és hason fekvés következett. Vinnyogtunk persze a röhögéstől, mert az egyen pizsi vicces volt. Először el voltunk választva függönnyel, aztán össze lettünk nyitva, mert én ugyebár nagyon tehetséges vagyok acitivity-ben, de masszírozás közben nem nagyon tudom kifejezni magam. Pam meg eléggé anyanyelvi szinten nyomja a helyi nyelvet az amcsi angol mellett. És jött aminek jönnie kellett, isteni 60 perc, a MASSZÁZS. Olyan volt, aminek lennie kellett, 2 hetente úgy fogok járni, mint a huzat. Mondta is a maszóm, hogy jó lenne, ha néha fürdenék kádban, mert az izmaim leginkább betonkötegekhez hasonlítanak. Amikor háton voltam, jól meglestem az emberem. Úgy masz, hogy közben szem becsuk és fej elfordít. Csak a kezével olvassa az izmokat, szóval ezért vágja ennyire, hogy mikor mit kell fogni és mennyire kell nyomni. Nagyon durván jó volt és az ára sem volt vészes, 5000 ft.
Pam elkísért utána a buszomhoz, amit persze kicsit összekevertem, de nem súlyosan. 214 helyett 204-esre szálltam, ami szintén Neihu-ba megy, deee, persze nem oda ahol lakom. Beültem büszkén a kis fehér cuccomba egy négyes ülésbe, ahonnan marhára nem láttam a sofőrt és ő sem engem. Miután teljesen le voltam lazulva, marhára nem érdekelt merre megyek, előkaptam a tajvani lonely planet-es kiskönyvem, amit Zsuzsitól és Bernitől kaptam. Jól olvasgattam, amikor feltűnt, hogy az utolsó ember is leszállt. Hát mondom, jól van, nem lakhat mindenki ott ahol én és olvastam tovább. Egyszer csak kanyarodik a busz egy garázsba, na ekkor azért összeráncoltam a homlokom és megnéztem, hogy itt van-e vezető, vagy szívatás van mint a metrón… Itt volt, de szegény nagyon megijedt tőlem. Na, mondom „ fater, nyugi van, no para, kapjál be egy nyugi bogyót, én már itt sem vagyok, remélem nem álmodsz majd rémeket”. Kicsámpáztam a garázsból, persze zéró autó. Abban biztos voltam, hogy Neihu-ban vagyok, de miután egy nagy kerület, taxiban gondolkodtam. Hamarosan jött is az én kis sárga meseautóm és hazarepített 600 ft-ért.
A biztonsági őrrel is volt kalandom, ő Andrew, az igazi barom, akinek a hülyeségi statisztikája csak felfelé ível. Múlt héten megint elfelejtette megrendelni a taximat szerdán. Ahelyett, hogy bevágtam volna az aranyhalak közé, a sarokig szidtam az anyukáját, de nagyon keményen és mit szépítsem – hangosan -. Nem átkoztam, meg, nem, én ilyet sosem… Szegény Endre, azt hiszem kicsit sérült a tekintetemtől. Nem gyengén fejeztem ki mennyire veszem semmibe, pedig egy szót sem szóltam. Rohant utánam fejvesztve, mert vissza sem néztem amikor hozzám szólt. Vicces volt, mert én mentem sietve – kifejezve, hogy zéró érdekeltségem a társaságában - Ő meg jött és nyekergett, hogy mennyire sajnálja az esetet és felmondott. Na, ekkor felidegesített és ránéztem, de nem lassítottam, mert akkor Cukrot nem tudom megsimogatni. Szegény csávó zölt volt vagy fehér, nem tudom igazán. Eltorzult fejjel nézett, nem okosan… Mondom, na ezt nem kéne, nekem ne mondd, hogy ezért felmondtál. És persze nem, csak előadta a nagyhalált. Folytatta a történetet, hogy valami barátja orvos és ott lesz asszisztens. Jaj mondom gratulálok, szép karrier egy biztonsági őrnek az asszisztensi munka. Szegény betegek…. Majd az lesz a szép, ha összekeveri az időpontokat meg a gyógyszereket. Na mindegy, gratuláltam neki, nehogy infarktust kapjon és szaladtam tovább.
Cukornak melege van nagyon, nem éppen nyárra való a bundája. Nagyon helyesen tartja a pofiját simogatásra. Jah és a fogyókúrámat el ne felejtsem említeni, mert hős vagyok ám. Na nem mintha látszódna valami, de én reménykedem, hogy egyre csodásabb vagyok, mert csak gyümölcs, zöldség, néha csirke vagy hal, esetleg müzli kakaóval. Nulla rizs, tészta, kenyér, péksüti és nyalánkságok. Extra a capuccino, de néha elcsábulok valamire, mondjuk hetente egyszer.
Ma megrándult a bicepszem egy kanyarban a metrón, hát nem gyengén dudorodik. Szóval itten van a kutya elásva, hogy ndk diszkoszvető lettem, de mégsem leszek az, mert már nem edzhetek. Szóval az egyenlet végeredménye fogyás lesz, pláne, ha majd már tudok futni. Új cél a félmaraton augusztusban. Tegnap miután hazajöttem a dokitól, írtam a csapatomnak, hogy buktam a versenyt és megköszöntem mindent, meg elbúcsúztam. Jót bőgtem, szegény aput meg is ijesztettem kicsit, mert pont felhívott. Sorban írtak vissza, hogy jó lesz, ha nem búcsúzkodom, mert közéjük tartozom és minimum dobolni fogok a hajóban, maximum zászlóelkapó funkcióm lesz. No meg fényképezni és hangulatot csinálni is kel a hajó orrában. Szóval maradnak a reggeli felkelések és edzések, csak a lapátom nélkül. Szombaton lesz az első nagy program, sárkányszem festéssel és 6 km-es túrával. Állítólag ez akkora attrakció, hogy a tv-ben is várhatóan benne leszünk, valószínű a híradóban.
Na nézek valami okos kis idézetet.
„ Van bátorságom kételkedni, van bátorságom küzdeni, van bátorságom hinni és tenni mindenek ellenére. „
Kierkegaard
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.