Anikó(安妮可)és Taiwan közös története 2009-2012

Idő: 18-20 nem esik

Miki a japán deszkes leány, bekerült velem a sarokba. Szerencséjére nagyon kedves és jó fej, ez lejön a kis aranyos pofikájáról is.  Szerencsére nem is normális, ahogy az ábra mutatja..

 

Télikabátot vettem fel szerdán, de nyár volt Kaohsiungban, ahova a német főnökkel mentem, akit aznap ismertem meg.  Egy idő után megsajnálhatott és ő cipelte a kabátot meg persze ki is röhögött, hogy úgy nézek ki mint egy karácsonyfa – pedig csak a szokásos formámat adtam -. Laptoptáska jegyzettömbbel, kistáska, esernyő, kabát. Szokásos formába beletartozik, hogy valamit kötelező elhagyni, ha utazom.

Kaohsiungba mentünk 300 km/h sebességgel, 2 órán keresztül, gondoltam tanulok, ha már dolgozni nem kell. Igen ám, ki is készítettem a könyvet, de hát a német főnök átlagon felüli jó fej és legalább annyit beszél mint én és beindult a kereplés. A könyv ennek megfelelően el lett hagyva, amit nem bírtam észrevenni csak este már Taipeiben. Jól van, nem baj, legalább végre nem kell tanulni péntekre, s nem kell lelkiismeret-furdalásnak sem gyötörnie. Fárasztó nap után vacsiztunk egyet a egy rettentő szar olasz étteremben, ami úgy volt olasz mint én amerikai. Kérdeztük, hogy „van sör”? mondja a csávó „nincs”. Te mondom itt mindenki sört iszik, ez érdekes… No leülünk, menü kinyit, no hát van heineken. Kérünk egy sört, csávó rázza a fejét, hogy nincs. Jó akkor ne hozzál sört, csak  egy heinekent, zöld és ez van ráírva.

Kirakatban volt sör és bor is, felálltunk, odamentünk hogy na nézzél ide a szemeddel, ez kell csak hideg. De hát annyira hülye volt, hogy nem ragoztuk a hűtős figurát. Én bort ittam, jó szar volt az is, mint minden más. A négysajtos pizzában volt egy féle sajt, sonka, gomba és hagyma. Kihozta nagy dirrel durral, hogy vigyázzak rettentő forró, erre a közepe hideg volt.

Integettem 2 falat után, hogy pattanjál ide fiam, és told be a mikrobiba még 4 percre ezt az egysajtos mirelit trutymákot, mert most már ráncolódik a homlokom. A 2. Heinekennel küzdött közben a kollégám, ami nem habzott és hát átlátszó volt. Belanyaldosott s nem kellett hozzá jóskönyv, hogy ugyan víz van a palackban. Megkaptuk a szar pizzát és a 3. sört, a bor alapjáraton gagyi volt, de legalább nem víz alapú. Emlékkönyvbe illő volt ez a hely…

 

Pénteken 4 órás megbeszélés után haladtam csingire. Mondja a német, hogy menjek velük vacsizni. Mondom neki kérdeztem szerdán, hogy lemondjam-e az angolt, aszontad ne. Hát mondom bukovári van, max akkor megyek, ha a tanár beleegyezik. Elváltunk én hívtam a tanárt, aki nem értette a hülyeségemet, mert a garázsban nem volt térerő. Azt hittem mérges, ezért végül mentem csingire könyv nélkül.

Ittam egy hibiszkusz teát előtte a szokásos helyemen és vettem egy blúzt egy mini boltban. A néni babával együtt adta oda a rucit, mondom tessék már kivenni belőle a kezeket, mert lehet, hogy így nem jön rám. Jókat nevetgéltünk, mondta, hogy bjuttiful és ennek örültem, hisz megérintette a kicsiny szívem. Igaz, hogy azután mondta, hogy már megvettem a pólót, gondolta, hogy majd akkor biztos visszamegyek – nem rossz politika, valljuk be - .

Tanárbának előadtam az ember tragédiáját az elhagyott könyvvel, de mondom semmit ne aggódjon, mert már sínen vagyok. Felhívtam az állomást Tajeiben, kb 5 percet vártam és megtalálták a számítógépben a könyvem. Ebben benne volt, hogy először azt hitte jegyet akarok foglalni, majd miután 3x elmondtam, hogy én ugyan nem utazom már, ha nem muszáj, de a könyvem utazna, akkor kérdezgettek hol ültem és hogy néz ki a könyv. Mondom sárga fehér, nincs rajta a nevem, viszont tele van jegyzettel és megtalálja a tanárom nevét is a sok hülyeség között a belső oldalon. Persze a tanárnak csak az angol nevét tudtam, majd kérdezte, hogy virág van a könyvön? Hát mondom, de még mekkora??!!! Történetesen fogalmam sem volt róla, de hát éreztem én, hogy támogatásra szorul a kérdés. Szóval a könyvem Kaohsiungban landolt gazdira várva. Szombaton –azaz ma- kaptam egy telefont, hogy mehetek érte. Hát ez újabb siker sztori Tajvanról… Hihetetlen a rendszer ami itt működik. 

Tanárbának előadtam a hihetetlen történetet, nem lepődött meg… Tanultunk együtt az ő könyvéből s utána jött a hihetetlen kalamajka. Felhívtam a kollégám, hogy hova menjek utánuk, mondta küldi sms-ben a helyet. Mivel ő is külföldi friss Tajpeji lakos, csak annyit mondott, hogy melyik metró melletti utcai piacnál van. Nos az sms-t megkaptam s azonnal lemerült a telefonom. A taxis akit fogtam, nem beszélt kicsit sem angolul és engem sem értett.

Találtam egy névjegykártyát, aki tudhatta a kollégám számát, de az szomszédolt – mindez este fél10-kor -. Sikítozott szegény gyerek, hogy apa nincs itthon, mondom jó van, nem baj , szevassz. Erre az okos taxis el kezdte faggatni a gyereket, hogy mégis csak apa után kéne menni. Felforgatta az egész családot, nekem meg nagyon durván leégett a bőr a képemről s még a számot sem tudta. Na akkor már kattogott az agyam, rájöttem, hogy itt a laptop, egyszer küldött a srác egy emailt, amiben benne volt a száma. Kikerestem felhívtuk, odaértem, de hát másik étteremnél állt meg. Felmentem 2x a 3. emeletre, mert integettek, hogy a barátaim fent vannak. Persze azok nem voltak a kollégáim, csak volt egy két eltévedt európai. Na itt már azért ideges voltam, mondom megtalálom őket, pofon lesz. S végül 3 kör után feladtam a cirkálást, mondom elmegyek a francba haza, de akkor kiszúrtak egy másik késdobálóból. Leültem, mondom ne kérdezzetek semmit, mert gáz úgy ahogy van; már az elejétől több sebből vérzik a történet. Ez a hely annyira volt retek, hogy a könyököm nem mertem letenni. Kérdezték eszem-e valamit? Ó dehogy eszem, toljuk el a bringát innen nagyon gyorsan. Mentünk egy német sörözőbe, ahol nem volt bor csak kb 12 ezer forintért, jaj de jó, akkor sörözöm. Valami gyerek sört próbáltam letuszkolni, barna is volt és hát rossz is, de mindegy, elvoltunk. 2 vén szatyor összeverekedett, csak a puffanást hallottuk. Aztán gyorsan össze cimbiztek, de közben ordítoztak megállás nélkül. Ehh, gáz volt, na. Gyorsan innen is elhúztunk, és ittunk végre egy normális bort a szálloda bárjában, ahol nem verekedett senki és nem is üvöltöztek, mint a majomketrecben.

 

A héten tényleg megállás nélkül robotoltam, első hétvége, hogy mindkét nap dolgozom itthon is, mert statisztikát gyártunk keddre. Azért ma elmentem egy vendéglő avatójára, egészen jó kis kaja volt. Jól eltévedtünk a barátnőmmel, aki itt lakik, de legalább olyan szórakozott professzor tud lenni, mint én. Művész a lelkem… Hozzáteszem, ma kiderült, hogy én voltam a leg megközelíthetetlenebb csaj a dragonos csapatban. Ez érdekes, s tényleg így van, 55 emberből kb 15-nek tudom a nevét. Ez a szelektáció azt hiszem a fejlődésemet tükrözi; nem kell, hogy mindenki szeressen és nem kell mindenkit szeretni.

 

Egyszer sikerült futnom reggel, nagyon büszke voltam magamra. Vasárnap megyek a hosszú járatra, hiszen az most már hagyomány néhány hónapja.

Hétfőn megyünk meglátogatni Bali kikötőt a kollégákkal. Még sosem láttam kikötőt, fel vagyok villanyozva. Jön valami angol vendég, neki szervezik amúgy.

Szerdán a német konzulhoz megyek bemutatkozni, kicsit ez izgulós, mert német a gyökér, nem kéne nagyon beégnem... Csütörtökön ebédelek az angol konzullal, annyira barátságos velem a nő, pedig még nem is láttam.  

Jövő szombaton csinálok egy futós, hikingos programot azoknak, akik érdekeltek benne. Utána csinálunk közös est ebédet és partizunk.

December 2-4-én Shenzenben találkozik a csapatunk 2 napig be leszünk zárva 8-9 órára végtelen  agytornára. Dec 5-én hiking valahol a természetben és aztán már elkezdek vásárolgatni az otthoniaknak.

S ha ezt mind túléltem, akkor megyek haza 26 nap múlva.

Ennyi a mostani dióhéj.