Időjárás: szakadó eső, bánja kánya
Jun 02 - reggel 6.20-kor találkoztunk a belföldi reptéren (Songshan) az utazási irodás tyukicával. Activity 268. rész: Te Te és Ő Ő? Magyarok? Penghu? Ja, jó. Végül is rövid azonosítás után a kezünkbe nyomta a repülőjegyet és kalap kabát, mehettünk is a kapuhoz. Nem is kellett feladni a csomagunkat (max 10 kg-ot vihettünk fejenként, persze a rövidnadrágjaink nem tették ki csak a felét). 45 percet repültünk Makungba, kaptunk kávét és törődést. Jó ronda nagy felhők között szálltunk fel és le is, esett az eső mint az állat. Hát, nem erre készültünk az az igazság, de elfogadtuk a helyzetet, mit lehet mást tenni a magunk fajta szórakozott turistának.
Érkezés után nem volt nagy ijedtség, hogy nem találnak meg minket. Hogy-hogy nem azonnal kiszúrt az idegenvezető, hiszen rajtunk kívül nem volt más szőke buksi a reptéren (mint később kiderült a 64 szigeten sem). Összeszedtek minket egy kisbuszba és már rongyoltunk is a kikötőbe, azon belül az utazási irodába. Jöttek a kérdések kínaiul, hát nem annyira tudtunk válaszolni, hiszen még a kérdést sem értettük. De nem volt gáz, mert azért valahonnan csak előrántottak egy csajt, aki gagyogott valamicskét és elregélte a program tervezetet. Kóboroltunk kicsit a kikötőben egyénileg, majd mi ketten eldöntöttük, hogy lemegyünk a hajókhoz. Rohant utánunk egy csaj, hogy akkor ő jön velünk meg még húszan és megyünk ebédelni. Ugrott a bámészkodós projekt, mentünk hát tápért, csomagok maradtak az irodában. Egy nagyon durva, tipikus körasztalos késdobálóba mentünk. Kis csapatunk nagyrészt frissen diplomázott fiúkból állt, egész kis helyeskék voltak. Körbeültük az asztalt kis műanyag székeinken, majd elkezdte hordani a pincér a különféle kajákat és jött az elmaradhatatlan kancsó tea. Új intelligens barátaink azonnal nekiláttak a rizs és tea porciózásának. Váratlanul háziasak és udvariasak voltak, pedig ki sem néztük belőlük. Ezek után Zsuzsi tréning következett. A kis kedvenc napszemüveges emberünk kezelésbe vette Zsuzsit a pálcáival együtt. Megtanulta a mester fogást és a rák hámozást. Jöttek az első csalódások és sikerélmények, majd a büszkeségtől dagadó mellkas: „Igen, megcsináltam!”
Szóval nagyon ügyes volt a keresztlyányom vala és még éhes sem maradt a lelkem vala.
Ez után elmentünk 4 órás horgász túrára hajóval. A barátságos szemerkélő esőt néha felváltotta a komoly és kegyetlen szakadó fajta. Óriási hullámok között lovagolt a hajó, néha becsapott egy-egy hullám a belsejébe is. Akkor nyomtuk a visítást és a hümmögést. 2 gyengébb képességű leány zacskót ölelt, és néha szaftosan belekiabáltak. Jól telt ez a napunk, a srácok nagyon helyesek voltak, de sajnos félúton lecsatlakoztak. A friss barátaink sajnos leléptek. Össze is törtünk egy kicsit lelkileg, legalább egy percig aggódtunk, hogy most mi is lesz velünk nélkülük…. Oda a jó kis kommunikációs csatornánk. Végül horgászós program volt a tenger közepén egy szigeten.
Bemutatták hogy kell kb horgászni és aztán magunkra hagytak minket Zsuzsi nem annyira élvezte ezt a dolgot, szóval inkább rám hagyta ezt a felelősségteljes melót. Nekem rögtön ráharapott egy hatalmas halacska a halamra, de aztán rájöttem, hogy a halak csak szívatnak minket. Simán lekajálják a csalit és fél órát röhögnek utána a sarokban. Hát ez is volt, lógattam a kaját, izgultam, húztuk vontuk a damilomat a halakkal, de mindig ők nyertek. Amíg én hősiesen végeztem a verejtékes melót, addig Zsuzsi meg halat sütött egy helyes családdal. Parázson volt sütve valami hal, ami pici volt és ízetlen. Mellé kaptunk kagylót is, amit mindketten kipróbáltunk. Hát nem volt jó, olyan inkább egyétek meg ti kategória. „se íze, se bűze, csak nyákos felülete” No mindegy, elbohóckodtunk, aztán repesztettünk vissza a kikötőbe. Elvittek minket a szállásra, ami egészen jó választásnak bizonyult. Beszéltek angolul – nyomokban – és tiszta volt meg igényes.
A zuhanyzónk akkora volt, hogy még társastáncot is lehetett volna lejteni. Felrongyoltunk a szobánkba, zuhany, alvás, készülés az esti feszkóra. Megbeszéltük, hogy megnézzük, mitől döglik a légy a belvárosban.
Nagyon durván nincs normális étterem, mert zéro az idegenek száma. Mi behoztuk a heti átlagot. Szóval nyomtuk a képeket, meg elmentünk az állóhajós souvenir shopba. Össze vásároltunk mindent, amit a barátok ihlettek, aztán vissza mentünk aluszkálni a hotelba. Reggel 6.30-kor nyomták az ébresztést, rohantunk reggelizni, mert a busz jött értünk 7.30-ra. Megint nyomtuk a sziget túrát, volt aki minket fényképezett, mi leginkább a természet alkotta szépségeket. Jártunk templomban, láttunk tengeri sün belezést, kóstoltunk kaktusz gyümölcsöt és kihagytuk a dupla szíves helyet, ami nagyon mély barázdát hagyott a szívünkben. Erre sajnos azért került sor, mert nagyon viharos volt az idő és óriási hullámok között tengődött a hajónk. A néni, akitől vettük a kaktusz gyümölcsöt nagy gúlás kalapban nyomta az eladás művészetét, nem épp higiéniás körülmények között. Hát mindegy, belecsaptunk a lecsóba, jöjjön aminek jönnie kell alapon. Piros és füge alakú a cucc, néni félbe nyiszálta, mi meg bekaptuk. Jó sok mag volt benne, amit köpködtünk intelligensen a tenyerünkbe, majd a műanyag vödörbe a nénike mellet. A szánkat, a nyelvünket és az ujj begyünket durván megfogta a gyümölcs vérvörös színe, de az íze annyira nem adott flash élményt. A többiek ezen idő alatt berongyoltak egy helyi késdobálóba hallevest enni. Mi nem tartottunk velük, mert kicsit sem vágytunk rá. Sétálgattunk, láttunk korallból készült házfalakat, amiket csodásan rendbe lehetne hozni, de itt nincs ennek hagyománya. Mindig utolsónak értünk fel a buszra, egy idő után megszokták a többiek. A szakadó esőben is le kellett fényképeznünk mindent keresztbe és kasul is. Este elmentünk sétálni a városba és egy jóképű éttermet akartunk találni, ahol el nyamnyogunk valami finom helyi specialitást. Sajnos nem találtunk, de jött a mentő ötlet, hogy a szállodában biztosan lehet szimpatikus étterem.
Így is lett, isteni finomat ettünk, és mentünk alukálni korán. Írtam képeslapokat, közben a drága keresztlányom ugrándozott az ágyon és be nem állt a csipogója. Néha megkérdezte, hogy miért húzom az orrom, akkor jó keresztanyához méltón morogtam a bajszom alatt. Aztán hirtelen lettek nagy durrogások az utcán, hát a tiszteletünkre nyomtak egy 20 peres tűzijátékot. Nagyon belazázva az ágyból néztünk tűzijátékot, azért ez nem volt gyenge mutatvány.
Pénteken is korán keltünk 6.30-kor, reggeli, pakolás és cuccokkal újabb hajó kaland. Új társaság csatlakozott hozzánk, többségük lány. Ezen a hajón kareoke volt a kötelező szórakozás, sajnos a lányok ezt rettentő komolyan vették. Legnagyobb örömünkre egy-egy kínai romantikus videó klippet minimum 5x sikerült elénekelni, jó bő nyállal és nagyszerűen vinnyogva. Szerencsére ketten kidőltek a nagy hullámoktól és a mikrofon helyett egy idő után a rókazacskó fenekét nézegették, néha bele kiabáltak. Néhány lány nyakába folyt a kapitány kávéja a szellőzőn keresztül, aminek nagy sikere volt… Okosan elkezdték itatgatni zsebkendővel az ülésről a cuccot, ahelyett, hogy a gócpontot megszüntették volna. A vigyázó bácsinak szóltunk, hozott is két törölközőt itatós papírnak. Majd bűz elhárításként minden ablakot kinyitott a szakadó esőben és óriási becsapódó hullámok közepette. Zsuzsi fejénél is kilendített egy ablakot. Arra nem számított, az az ablak még meg sem pihen nyitott állapotában, már be is lesz csukva. Valahogy megfejtette matrózbá az egyenletet, hogy a kapitány kávéját nem fejjel lefelé kell tartani és akkor talán nem folyik be közénk, mert egyszer csak nem jött többet a cucc.
Kipattantunk egy szigeten - miután közölték, hogy rövidnadrágot kell felvennünk, hát az is volt rajtunk - és mentünk a csordával előre. Kis csoportokra osztottak minket, majd megkaptuk a narancssárga balett cipőinket (illetve horgász cipőinket) és kosárkánkat hálóval. Meneteltünk a tengerparton és a pocsolyákban – apály lévén – az aktivisták kergették a halakat. Mi meg néztük a csodás környezetet és puffogtunk, hogy hideg van, meg esik az eső. Aztán elbotladoztunk a többiek után, meg figyeltük, hogy kell halat fogni a kövek alól. Végül nekünk is segítettek, lett 2 halunk a kosárkánkban, akiket nagyon sajnáltunk azonnal. Pláne, hogy kiderült, ezeket a halakat főzik meg később a hallevesbe a hajón. Zsuzsival azonnal döntöttünk, nem kell nekünk a lelkiismeret-furdalás és halgyilkosság. Elsétáltunk az emberek által nem veszélyeztetett területre és gyorsan felszabadítottuk a halainkat, akik eddig biztosan összebarátkoztak a vödrünkben. Asszem kívántam is valamit, mert Zsuzsi figyelmeztetett rá, de már nemtom mit. Remélem azért teljesül, mert még puszit is imitáltam irányukba.
Ázottan visszabaktattunk a hajóba aztán megint lehetett lógatni a damilunkat. Közben sorban állás ment a frissen sütött kagylóért és halgolyókért. Utóbbi finom volt, meg is hívtak minket idegenek egy adagra teljesen váratlanul. Természetesen a boton kívül semmit nem fogtam, de azt teljes átéléssel. 13.30-kor indult a gépünk vissza Taipei-be, kicsit már aggódtunk, amikor 12-kor még a tenger közepén nyugodtan ebédelgettünk. Megkérdeztünk 3 embert, mindenki megnyugtatott, hogy be van kalkulálva a gépünk elérése, nem kell izgulni. Hát még 12.30-kor hajón voltunk, de aztán rohanás volt ezerrel. A sofőrünk úgy nyomta a gázpedált, mintha ráragadt volna a cipőtalpa. Szóval gépet elértük, még sikerült vennünk 2 nagyon szar üdítőt is indulás előtt. Itt nagyon vicces a belföldi security vizsgálat. Simán lehet bevinni italt is és nem kell órákat várakozni.
Szuper 3 napunk volt még így szakadó esőben is. A hely gyönyörű, mi meg istenien szórakoztunk, hiszen királylány státuszt kaptunk és ennek megfelelően is viselkedtünk.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.