Időjárás: szürke 16-20 c

 

Megjött Zsófi barát! Juhéj és csomagot is hozott! Persze mikor van előre eltervezett és többször áthelyezett vacsi programom a pénzügyi vezetővel, ha nem ma? De csütörtökön találkozunk és és tökre várom… És valami meglepetést remélem kapok a sok csodálatos, előre megtervezett nem meglepetés között.

 

Vasárnap este is későn mentem aludni, azaz kora hétfőn. 6-7 óra alvást produkálok hétköznap, ami nálam – világbajnok mormotánál – nem is értem, hogy működik. Pedig igen, én meg tudom csinálni valami óriási csoda folytán. A második csoda, hogy nem kések el, na nem mintha marhára érdekelni valakit, de inkább nem zörgetem azt a bizonyos harasztot.

Szóval hétfőn csörgött a kis dög telefonom szokás szerint 5 percenként háromszor, hogy szíveskedjek már felkelni. Nos, döntöttem, hogy nem vagyok képes felkelni, a futás várhat keddig. Nagyon durván gyorsan visszaaludtam és csúnyán elaludtam. Következésképpen Cukorkára nem volt időm, csak egy csíkot láthatott belőlem a túl oldalán az úttestnek. Szidtam magam, mint a bokrot, miközben szedegettem a kis lábaimat.

Futottam a buszhoz, ami már elment, de ugyebár a remény hal meg utoljára című fejezetet fellapoztam a fejemben. 10 perc múlva jött a másik busz és így 15 percet késtem. Leégett a pofámról a bőr csontig, végtelen mélységeket megdöntve. Aztán kiröhögtem magam és ennyi. Valahogy feldolgoztam az ügyet, hiszen annyit túlórázom köztudottan, hogy a vad viharos, pingvin lakta és huzatos jégtáblákat sem érdekelte ez az apró malőr.  

Nos aztán az történt, hogy a fogyókúra ügyletet folytatom kisebb nagyobb sikerrel.

Ebéd kihagyva, kávé, tea, alma jöhet. Hétfőn este viszont vettem meglepetés levest, mert éhenhalás veszélye állt fent és még szokatlan érzés volt. Szóval ott ahol lakom, kiszúrtam egy üzletecskét, ami úgy fényárban úszott és gondoltam, nem lehet annyira gáz. Furcsa volt, hogy kirakatban zöldségek, ravioli szerű cuccok, kolbászkák meg gombácskák, fogalmam sem volt, mit fogok kapni. Úgy szoktam rendelni, hogy beállok a sorba és nézem a reakcióját az eladóknak. Hát persze szokás szerint ezek is összeszaladtak, tanácskoztak, nevetgéltek. Aztán elővettem óriási kínai-angol tudásomat és mentő ötletként a puskát, amin rajta van, a fordítása a csirkének, marhának, tésztának. Megegyeztünk, hogy csirke vagy mindegy milyen hús, legyen benne tészta és zöldség, csak adjanak már valamit.

Levesbolt volt, azonnal főzték 10 perc alatt, nem tudom hogy. Akkor vettek ki mindent frissen a hűtőből (tésztát is), szóval a gyorsított eljárás elég szembetűnő volt. Hazavittem a cuccot, gyorsan lezuhanyoztam és nekiláttam a zsákmánynak. Vagy nagyon éhes voltam, vagy tényleg jó volt a leves, alig hagytam belőle. A csirke persze nem csirke volt, inkább malac, de jóízű. A zöldség olyan saláta és káposzta jellegű, fehér rügyekkel vegyítve és vastag tésztával tálalva. Beleraktak színfeldobó eszközként egy mini virslit és illatos radírnak látszó rák vagy hal figurát. Utóbbi a kukában landolt.

Szóval adtam a diétának egy pofont, de jól esett bűnözni, mert fárasztó egy nap volt. Kicsit sok is volt a nyakamon egyszerre, adódtak elvarratlan és kusza szálak, meg amúgy is 8-ig dolgoztam.

Kedden reggel az ébresztőnél reménykedtem, hogy szakad az eső és kénytelen leszek tovább aludni. De nem, ezt csúnyán bebuktam, gyorsan kellett öltözni futáshoz.

Jött szemben narancs bácsi (a tök jó narancssárga ingje ihlette a nevét, amiből vagy nagyon sok van neki vagy mama remélhetőleg sűrűn mossa) óriási mosollyal, kigombolt inggel és botját a magasban lengetve.

Őt lehet venni meteorológus számba is, mert csak kimondottan hidegben (12-18 c) van begombolva az ingecskéje. Nos rá még tudok koncentrálni és mosolyogni, mielőtt jön a botrányos végzet, mert ő még az elején kap el. Egyszer csak kizökkentett a koncentrációból egy csodás virág illat, el is felejtettem szenvedni. Csak szagoltam és élveztem, próbáltam elképzelni milyen lehet az árasztója, mert látni nem láttam. 11 perc alatt értem fel, tartva a rekordot, ami büszkeséggel töltött el. Siettem meglesni a virágom, hát meg is találtam egy fán. Hófehér, pici gömbölyű szirmokkal, de baromi nagy bibével öltöztette fel magát, amiből árasztja a finom illatát. Van ám itt az erdő mélyén piros szamóca, csak még nem mertem megkóstolni amíg nem volt biztosítási és rezidens kártyám. Most meg azért nem merem már megkóstolni, mert átgondoltam az ügyet és lehet, hogy kártyával sem tudnak rajtam segíteni, ha mérges szamócát lakmározom. 

Lefelé nyomtuk a barátkozást a sétálókkal, összeszedtem magam otthon és kivételesen futás nélkül tettem meg a távot Cukorig. Vittem neki bolhairtó port és ajándék csontot, erre hűlt helyét találtam. Gondolkodás nélkül és kétségbeesetten reklamáltam a gazdánál, hogy most akkor mi van,  hol a barátom és ezt mégis hogy képzelik? Aztán mutogatott, hogy fent van a lakásban. Na jól van, megnyugodtam és megbocsájtottam bűnüket. Odaadtam a kutyakellékeket a gazdinak és lelkesen elmutogattam, hogy a bolha irtót nem a kutya szájába kéne dugni, hanem a hátára szórni. Biztos ami biztos, eljátszottam a bolha és a vakarózás általános összefüggését. Nagyon lelkesen egyetértettünk és elporoltam vígan a buszom felé.

Üdvözölt a foghíjas biztibá a szokásos helyen és gondolom meg is volt lepődve, hogy kivételesen nem futok.

Ezt a keddet nagyon bírtam, rommá pörögtem magam. Rohangáltam kollégától kollégáig, szálakat varrtam lelkesen, majd 2 konferenciával fejeztem be a napot. Úgy elfáradtam, mint még sosem.

Reggel megint fohász az esőangyalhoz, hogy intézzen már esőt, de nem. Futás megint rekord időt tartva, ami ezek után már nem rekord ugyebár. Viszont valaki álmomban rakott valami követ a nyakamra, mert marhára fáj. Remélem legalább jóképű volt…

 

Ma kaptam egy emailt tök jó mondásokkal, ezt nagyon bírom és még sosem hallottam:

 

„Akkor szeress, amikor legkevésbé érdemlem, mert akkor van rá nagy szükségem.”