Sziasztok,
DHL-es kollégák hatékonyan szervezkednek Hernádszentandrás polgármesterével, hogyan tudnánk segíteni az árvíz súlytotta helység érintett családjain. Minden segítség, minden egyes konzerv, cipő, ruha, bútor vagy játék óriási segítség. Nézzetek légy szíves körül, mit tudnátok nélkülözni, tenni azért, hogy néhány család vagy csak egy gyermek picit jobban élhesse az életét vagy mosoly csillanjon a szemében. Ez az az eset amikor hősök lehetünk; annak is jó, aki adja és annak is aki kapja.
Dióhéjban a következő infó áll rendelkezésre:
A faluban kb. 160 család él, összesen közel 500 ember, ennek egy harmada 18 év alatti, egy harmada 18-60 év közötti és egy harmada nyugdíjas.
Kisebbség 30%, de a dolgos, szorgos kisebbség lakik itt, szerencsére. Ott jártunkkor is épp dolgoztak a faluban, kaszáltak, rendezték a főteret.
Várhatóan akár hónapok is kellenek még, hogy a belvíz is eltűnjön és a végleges károkat fel tudják mérni, sok ház pincéjében víz van.
Az áradás ellen a falu közel 10 éve védekezik, amikor is egy körgátat építettek a falu köré, sajnos a Kis-Hernád, ami egy holtág a falun belül, idén annyira felduzzadt, hogy az öntötte el őket.
6 házban vannak komoly károk, ebből kettőt már biztosan újjá kell építeni.
A következőkben egyeztünk meg:
- A ruha, bútor, tartós élelmiszer adományokat fogadják örömmel, abban maradtunk, hogy jövő hétvégén levisszük és utána lévő héten kiosztjuk.
- A polgármester felméretteti pontosabban az anyagszükségleteket az újjáépítési munkálatokhoz, ezek beszerzésében segédkezünk neki, keresünk támogatókat, adakozókat.
- Amint lehetséges kitűzzük a dátumot/dátumokat a lemenetelhez, hogy akit érdekel hozzá tudja a programjait szervezni.
- Ők is és mi is gondolkozunk azon, miként tudnánk a falut még támogatni.
Aki tud segíteni dhl-en belül Tóth Verát keresse.
Aki nem dhl-es jelezze nekem, valahogy a szállítást megszervezzük.
Köszönöm
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.