Időjárás: 25 – 31c szigorú esős, kellemes szünetekkel
Az iskolákat hétfőn lehet bezárják, a hivatalos bejelentés később lesz. Az utcákon hangosbemondó magyaráz, ami nekem még kínai, de gondolom nem József Attilát szaval az ember.
A vihar sugara várhatóan szombat éjszaka érkezik. A vihar szeme az előrejelzések szerint vasárnap délelőtt, Hualien megyében tombol. Ha vihar szeme eléri a partot : 82 ~ 102 km / h / 133 ~ 189 km / óra lehet a szél erőssége.
Szélsebesség csökkenni fog amint eléri a szigetet, mivel a domborzat lassítja a vihart. A csapadék azonban nem csökken jelentős mértékben.
Heves esőzések várhatók, ennek megfelelően folyamatos a lakosság tájékoztatása. Egész napos riadó figyelmeztetések lesznek érvényben. A normal csapadék mennyiségére vonatkozó figyelmezetés: 1 óra alatt 15mm, 24 alatt 50 mm és szakadó esőzés figyelmeztetés: 24 óra alatt 200mm egész vasárnap Tajvan területén.
Délután 2:00 -től még ennél is nagyobb csapadékmennyiség - 350 mm várható 24 órán belül ( extrém szakadó esőzés ) az észak-keleti hegyvidéki területeken.
Vasárnap napközben FANAPI szélsebesen átforog közép és dél Tajvan felé ami ismét extrem szakadó esőzéssel jár. A figyelmeztetések a hegyvidéki területeken Kaohsiung & Ping Tung -ig vasárnap reggeltől estig lesznek érvényben .
Hétfőn reggelre várható fanatikus FANAPI lelépése Tajvanról. A vihar neve korallzátonyt vagy homokos szigetet jelent.
FANAPI erősebb, mint a korábbi viharok idén. Ez az első olyan rendszer ebben az évben ami eléri a tájfun erejét . A többiek már csak trópusi viharnak nevezhetők. A többiek már csak trópusi viharként említendők.
Őnagysága:
Igazából megkedveltem, mert hagyott időt, hogy bevásároljak és pihengessek itthon. Aztán mire elhatároztam, hogy megyek futni, hát jól rázendített az esőjáték, de még szél nélkül. Kicsit morcoltam a szemöldököm, hiszen minek fitogtatja az erejét ma, ha holnap ér csak ide. Futócuccba beöltözve lestem az ablakot, hogy mikor robbanhatok ki egy kis futásra, hiszen vészesen közeledik az október 3-i félmaraton.
Szerencsére kegyesen felajánlott a természet számomra egy kis esőszünetet, így 18.14-kor nekiindultam a hegyemnek, szürkületben.
Az mp3 most otthon maradt, mert nem akartam szegényt megúsztatni. 11 perc alatt felrongyoltam, 1 kutyus sétált a gazdájával, meg találkoztam a fehér, foltos hegyi cicával, akit ha nagyon könyörgött volna hazahozok. Szerencsére nem tette, biztos tudja, hogy kutya párti vagyok. Talán jobb ez így mindkettőnknek. Gyönyörű volt a narancs sárga lámpafényben, a sötétzöld leveleken megcsillanó vagy éppen könnyként lepergő esőcsepp látványa. No persze ezt nem felfelé figyeltem meg… Amúgy mire felértem, annyira besötétedett mint az állat és itt jöttem rá valamire, ami nagyon fontos.
A félelemmel lehet leküzdeni a félelmet.
Életem első tájfunjától félek, mégis elindultam a sötét hegyre – amitől normális esetben félek (sötétség gazdagon, pók és kígyó elvétve) - , miután attól még jobban rettegek, hogy nem tudom majd teljesíteni a kitűzött célom, a félmaratont. Egyáltalán nem féltem, sőt, élveztem, hogy esélyt kaptam a vihartól és élni akartam vele.
A hegymenetet 20 perc alatt letudtam, mert lefelé is futottam nagyrészt. Ez elég jó idő a kezdő átlagomhoz képest. Ettől függetlenül még kéne fogynom vagy 3-4 kg-ot, ehhh…
Szóval a hegyről lefelé úgy gondoltam, hogy megnézem a folyópartot is, mert a felhők nem tűntek oly szigorúnak. Okos gondolat egyébként, hiszen a tájfun ott érzi magát a legjobban. Egyébként ezért van óriási falakkal lezárva a folyópart és ilyenkor – gondolom – lezárnak minden bejáratot. Hozzáteszem nincs sok, illetve nagy része lépcsős átjáró. Hát természetesen nem sok ember volt a parton, hiszen csak a nem normálisok futnak ilyenkor. Láttam egy biztonsági őrt a hatalmas főbejáratnál, amit viharban lezárnak, még nyugodt volt és nem zavart ki. Azért vállaltam be, mert a szél nem a csúnya és gonosz felhők irányából fújt. Vígan és felszabadultam ugrándoztam, 3 rák átszaladt előttem, de mindegyik a folyótól a part felé igyekezett, amit jelnek vettem. Megnéztem a felhőket – mintha oly tapasztalt duhaj lennék - aztán nem fordultam vissza, inkább szedtem gyorsabban a lábaim. A híd alatt láttam néhány fiatalt húst sütögetni, és megnyugodtam, hogy így, legalább biztos, hogy nem álmodom… Ugyanis olyan csend és nyugalom uralkodott, hogy elhatároztam én álmodom. Meneteltem az ismerős utamon és csodáltam a természetet, brekegtek a békák és boldogan röpködött néhány madár, hiszen a mai nap az övék volt. Végre a kétlábúak otthon maradtak… Néhány csigabiga is nekivágott a betonnak, amit nem értek bennük miért teszik, sziszen szegények mire átérnek a nyálas szőnyegükön, általában megtapossák őket és hontalanok lesznek vagy mozgássérültek.
Hallottam egy folyamatos zajt a tompán zümmögő gépkocsikon kívül, ez pedig egy uszály volt. Komótosan úszott előttem és mivel a zaj egyre erősödött ahogy haladtam, rájöttem, hogy én gyorsabb vagyok. Elkezdtünk versenyezni és büszkén mondhatom, hogy lehagytam.
Megelőztem egy uszályt és átéltem a versenyzés öröm mámorát! Integettem is neki, de pont marhára nem érdekelte vezetőt gondolom, hogy ugrándozik egy őrült a parton. Aztán ezeknél a tajvaniaknál ki tudja, lehet, hogy az uszály is automata pilótával dönget, az meg ezek szerint nincs beprogramozva integetésre. Vígan visszafordultam és hát akkor láttam, hogy ajaj, kicsit sötét morcos az égalja az óriáskerék körül. Szerintem rekord időt futottam, mert 1,5 h alatt lefutottam a szokásos távomat és még a hegyen is voltam. Ez a táv normális esetben 90 perc, nem is értem. Mindegy, a számolásban sosem szerettem elmerülni nagy mélységekben.
Visszafelé jött egy kerékpáros és láttam egy kóbor kosarast gyakorolni a pályán. Örültem, hogy vannak még hozzám hasonló fanatikus és bátor bolondok. Egyébként annyira nem vagyok golyós, mert tudom én hol lehet átjutni a falon vész esetben és miután a tájfun itt elég megszokott jelenség, bíztam az előrejelzésben. Ettől függetlenül marha ijesztő volt a sötét felhő, ami ráült az északi hegy vonulatra és onnan lógatta a lábát. Megköszöntem a természet kegyességét hozzám, hogy futhattam egy jót és tiszteletem jeléül jó gyorsan szaladtam hazáig, nehogy az utolsó pillanatban rommá ázzak.
Most, mialatt írom a soraimat, már jócskán fütyül a szél, de nem esik az eső. Beszedtem a ruhákat az erkélyről, és miután kint lakik a mosó és szárítógépem, jól beragasztottam a konnektorokat.
Holnapra életem új tapasztalattal színesedik, a földrengés után megismerem a tájfunt. Egyébként a földszinti lakások és üzletek vannak ilyenkor hátrányban, mert csúnya esőzésnél hömpölyöghet a víz az utcán.
Állítólag Neihu (belső tó vagy valami ilyesmi lefordítva) – a kerület ahol lakom – azért ezt a nevet kapta, mert itt egy tó volt anno. Ez a tó pedig egy nagyobb tájfun eredményeként jött létre, mert a tenger felől, Danshuiból forgott a vihar Taipei irányába és tolta magával a vizet. Ezért csinálták meg a nagy falat, hogy védje a várost a hasonló balesettől.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.