Időjárás: 27 – 32 c, napsütés

 

Nike félmaratonos, DHL-es páros hősök, hajrá! Veletek vagyok...

Egy célért dobognak a szívek, mindent bele! :-)

Azt, hogy én ezt most egyedül hogy élem túl rajt és cél, drukkerek, firssítőhelyek nélkül 32 c-ban még nemtom. Valószínű megírom.

Majd a csapatszellem húz valamerre..., nálatok meg az esőt eltolatom délutánra.

Várom a rajt és a cél sms-t.

-------------------------------------------------------------------------------------- 

 

Megpróbálom összeseperni az elsárgult őszi levélként elhullott gondolatokat memóriám színes erdejében.

 

3 nap alatt elporolt a vihar mintha sosem tervezte volna, hogy tájfunná váljék. Azóta, ha nekiindulok a városnak vagy egy hétvégi túrának, mindig az jut eszembe, hogy kéne egy gumicsizma a retikülömbe (természetesen a hónaljban szorító).

 

Azonban, abból kiindulva, hogy eddig sem volt komoly földrengés és tájfun, elhatároztam, hogy ezután sem lesz még 1,5 évig. Ez azért kell így legyen, mert rettenetesen és visszavonhatatlanul tartok az élménytől. Az, hogy én be legyek zárva egy dülöngélő házba, polcról potyogó poharak és üvegek közé, valamint ide-oda csúszkáló bútorok elől ugrándozzak, azt gondolom nem nekem találták ki. Maradjon ez inkább mindenki fantázia szüleménye és lehet rajta jókat nevetni.

 

A kínai tanulmányaimat nagyon keményen nyomom 3 hete, nincs is időm mellette még azon sem gondolkodni, hogy fáradt vagyok-e. Örülök, ha alszom. Persze le vagyok maradva a többiektől, mert másik könyvből tanultam, ezért az órán úgy kell sasolnom, mint róka a lyukból, ha jön a simabőrü. Óriási ez a suli, nagyon jó a tanár. Többet tanulok 1 nap alatt, mint az egyéni tanárnál 1 hónap alatt. Vagy csak ezt szeretném hinni, nem tudom. Mindenesetre szétvet az ideg, hogy amikor beszélnem kéne az utcán vagy boltban, akkor nem tudok, vagy tök hülyeségeket mondok angollal keverve. Nos, ehhez nem kéne tanulni, mert kb annyit értenek, mintha magyarul beszélnék. Pl tegnap egy magazint akartam venni a haver kismamának, s a bolti eladót kérdeztem, hogy melyiket ajánlja. Nézett a műszempillájával és hadonászott, hogy ő nem érti. Igaz, hogy ránézésre is annyi esze volt a csajnak mint egy marék szárított és szavatosságát vesztett aszalt szilvának. Nehéz egyenlet, még ha nem is érti amit a számmal mondok, hogy vajon az újság amit a kezembe tartok az jó-e vagy tök hülyeség. Hát nem tudta, így sikerült vennem a kismamának egy irodai nők lapját.. Nem égtem nagyon, ááááááá…. Az amcsi fánk és a ferrero jobb ötletnek bizonyult, de udvariasságból örült az ausztrál apuka és a vietnámi kismama az újságnak is. Azonnal elkezdte anyuka olvasni, ami számomra maximális tiszteletadás volt.

A 4 napos baba, aki a születésnapomra volt kiírva 4 nappal később érkezett és békésen aludt a karomban. Marhára nem volt kíváncsi rám a kisasszony- Sarah -, de talán jobb is, mert lehet rémületében üvöltött volna másnap reggelig. A látogatás után elcsaltak ebédelni. Mondtam, hogy nekem félmaratont kell futni 4 óra múlva, szóval nem ennék vagy csak egy kis könnyűt ha nagyon muszáj. Persze muszáj volt 6 féle kaját enni, mert ez tök normális futóverseny előtt. Rápörögtem a shanghai étteremben a zöldségre és tofura, húst jól hanyagoltam. Aranyos volt a kirakatban az előételek között a hangyás tavaszi tekercs. Hát néztem, hogy azt akkor inkább ne kérjük, ha lehet, mert éppen a hangya is kóstolgatja.

Egyébként a kaja a hangyás látványt leszámítva valami fergetegesen ízletes volt. Én azt hittem botrányosan gáz, mert a shanghai német kollégák a mcdonalds-os hulladékot tolják váltva pizzával és már teleírtak 87 panaszkönyvet az elmúlt 8 hónap alatt.

 

Nos fél2-kor leléptünk, haza is értem fél3-ra. Ekkorra már azért kellőképpen beparáztam, hogy mekkora hülye vagyok, nem elég, hogy nem pihentem, még be is kajáltam. Az egyik tofu olyan csípős volt, hogy 3 zsebkendőt sírtam tele az orrommal. Hirtelen felindulásból lefeküdtem 30 percre aludni, csak, hogy biztosan az utolsó pillanatban történjen megint minden és ne maradjon el a szokásos fejvesztett rohangálásom a félmaraton előtt. Még jó, hogy fél4-re beállítottam a telefont, mert simán elaludtam volna. Igy viszont kötelességtudóan kipattantam az ágyból és elkezdtem fejvesztve forgószélként rohangálni. Pont leértem a ház elé 3.58-ra, ami Magyarországon 9.58. Aztán Bernitől jött az sms, hogy a DHL-es váltó megindult a Nike félmaratonon. Hát én is megindultam puskadörrenés és rajongók nélkül 12000 km-rel arrébb, viszont legalább annyira izgulva. Magyarországon 17 c, Taiwanon 30 c volt kb. Sikerült a dhl-től búcsúajándékként kapott futóórámon rossz gombot nyomni, így nem ment a stopper. Viszont nem annyira volt nehéz kiszámolni az időmet, hisz du 4-kor indultam neki a távnak. MP3 fülbe dugva, lerongyoltam a folyópartra, babonából a kedvenc pálmafás ösvényemen suhantam át és végre le is fényképeztem. Először futás közben fényképeztem, de hullámosak lettek a képek. Így ennél fogva kénytelen voltam pillanatokra megtorpanni. 50 perc alatt sikerült kikísérletezni, hogy a táskám milyen pozícióban kényelmes a hátamon. Fontos volt a fél liter jéghideg izostar mellé berakni 2 banánt, mert különben mit dobtam volna ki 2,5 h futás után? Hát szóval ragyogó napsütés volt, de egy terjedelmes szürke felhő vonulat ijesztgetett a hegyek felől. Szerencsére nem a felhők irányába futottam, hanem előlük. Miután megkértem a jó Istent, hogy ne legyen eső sem Budapesten sem Taipeiben, nem eshetett. 1.13 percnél elkezdtem hisztizni, csak sajnos nem volt kinek. Hirtelen úgy éreztem nem jól veszem a levegőt, meg ajaj kell keresni egy útszéli budit, mert távozni akar a 2 korty izostart. Először haraptam egyet a banánból, majd tényleg begangoltam egy budiba.. Nos itt jöttem rá, hogy csak hisztizek és akkor megéreztem a kedvenc virágillatot, aki csak direkt nekem illatozott, majd átfutottam azon a kikötőn, ahonnan a dragonboat-os esküvő elindult -  és megnyugodtam - . Elkezdtem fényképezgetni, meg hozzám csapódott egy helyi vagány futóbá és máris le lett kötve a figyelmem. Hát így kell kezelni, ha hisztizek. Futóbá először lassú tempót nyomott, még sajnáltam is, hogy nagyon akar velem lépést tartani. Egyszer csak felpörgött és én lettem a sajnálatra méltó. Mielőtt elszállt volna az önbizalmam, összeraktam a képet, hogy tutter megáll a csávó a következő focipályánál. Hát így is volt, gyalogkakukk jól felpörgött mielőtt lehúzta a redőnyt, de azért büszkén visszanézett sokatmondóan, hogy látod édeske, így futunk mi itt, nem oly döcögve mint te a kis fehér lábacskáiddal. Azt hiszem nem volt rám írva, hogy 2,5 órát készülök futni apukám, szóval mielőtt valamit gondolnál, ne tedd, inkább az elismerést megosztva uralkodj.

A futók általában biccentettek, voltak elismerően köszöngető kerékpárosok is. Egy horgász pont akkor rántott ki egy halat amikor odaértem mögé, féltem is nehogy tarkón csapjon vele. A vicc az, hogy visszafelé pont ez a jelenet történt, amikor is elgondolkodtam, hogy vagy szerencsét hozok neki; vagy már hallucinálok 1,5 óra után; vagy hohoho nagy horgászként a kukaccal szövetkezve rá van szerelve egy hal a horogra, amit néha hősként kirángat emberünk, és tárgyi hal meg pénzért dobálja magát egy kicsit a parton.

Miután a táv nem volt kirajzolva Lebóh Anikó számára, ezért 7 perc / km-es átlagot figyelembe véve 1,20 h-nál visszafordultam. A fordulónál lovasok dobták fel a hangulatom, hárman voltak és csodaszépek. Először büszkén sétálgattak bal oldalon, majd átvágva a kerékpár utat picit vágtáztak a jobbomon. 2 bátor kóbor kutyus megpróbálta kihozni őket a sodrukból, de nagyon erőtlen próbálkozás volt és idő előtt feladták a távolságból ijesztgetést. 

Hát én reméltem, hogy a lovak után nem leszek a következő áldozat - és szerencsére leszavaztak -.

Visszafelé már a naplemente időszaka következett. Taipeiben 6körül már búcsúzik a napocska és gyönyörű piros palástját magával húzva bukik le a folyó mögött, csodás fényekkel beborítva környezetét. Hát néha megálltam inni és egy-egy képet nyomni a telefonommal. Visszafelé már a kezemben hagytam a mobilom, mert túl sokszor kellett futva letornázni a hátizsákomat a hátam közepéről.

Dia küldte az sms-t, amikor végeztek a 13,5 km-es hősök, hogy indulnak a 7 km-esek. No itt még volt erőm, nem nagyon éreztem még a véget. Aztán úgy 2 h 10 percnél már visszasomtam a fényképezőm a hátamra, mert már minden felesleges mozdulat energiavesztés volt. Már csak mentek a lábaim gondolkodás és érzet nélkül. Rámsötétedett már csak azért is, mert szürkületben még mindig rajtam volt a napszemüveg. Egy idő után feltoltam a fejem tetejére, nehogy beessek a folyóba vagy falnak ütközzek egy kanyarban. Futottam már 4 félmaratont, most először nem fájtak a térdeim, pedig azt hiszem nem fiatalodtam. Óriási büszkeség öntötte el szívem a 2. h 35. percénél, amikor Berni megadta a cél végszavát. Csináltam egy célfotót a tök sötétben egy lámpa fényénél, majd miután a futás könnyebb volt mint a menés még eldöcögtem a szokásos templomig egy arcfrissítésre. Aztán kidobtam a rohadt banánjaimat egy kukába és kocogtam tovább hazafelé. Szokás szerintem megálltam a 7/11 közérben jéghideg szőlőléért, majd  a parkolóban dinnyét, ananászt, frissen facsart narancslevet és egyéb finomságokat áruló boltosnál. Már várnak ilyenkor. Minden vasárnap felszeletelve veszem a görögdinnyét és kis dobozkában az ananászt. A narancslevet még a parkolóban meghúzom, mert ennyit megérdemlek.

Kicsit hikomatosan, de boldogan értem haza. Olyan volt, mintha én is részese lettem volna –szokás szerint - a DHL-es futócsapatnak.

 

Másnap kicsit bal kerék kotyogott, de szabin voltam és kínait tanultam, szóval kapott időt a futóművem regenerálódni. Jó buli volt, ahogy mondta vala Laci és Dia tesó.