BOLDOG NÉVNAPOT HOLDACSKÁM!
Időjárás: 28 – 32 c, délutánonként morcos felhők és zápor
Csütörtökön délben bepattantam a fekete limo-ba, ami nem limuzin, csak sárga taxinál előkelőbb fekete, igen puccos és kényelmes járgány, kifejezetten reptér transzferre.
Olcsóbb mint a taxi jóval és a sofőrök jól nevelt fickók.
Kényelmesen elhelyezkedtem a bőr ülésben, halk zene szólt a háttérben. Elnyökögtem a sofőrnek, hogy király a zene és kicsit rá kéne tolni hangerőileg. Kicsit félreértett és lehalkította, mire én vadul tiltakoztam, hogy na pont nem arra kéne csavarni a gombot, hanem ellenkező irányba. Kedves volt, nem szólt bele a zenébe, hagyott szenderegni a 45 perces út alatt a reptérre. Tőlem szokatlanul pontosan érkeztem, 2 órával indulás előtt. Tanulgattam és teázgattam a váróban, miután megkaptam a helyjegyem és feladtam a bőröndöm. 4 napos útra bepakoltam az óriás fullextrás, egy időben négyfele gurulós csoda kofferba, ami így nem volt épp tele, de 1 hétre elég ruha azért akadt benne.
Vettem a szívügyemhez közelebb álló kollégáknak némi dutyifri-s szarságot (szokásos mágnes és hamutartó), majd némi bámészkodás és olvasgatás után berobbantam a hongkongi járatba. Tök normális, hogy nem Shenzenbe mentem direkt járattal, hiszen akkor nem láttam volna Hongkongot. Így is csak a repteret és a külvárost figyeltem le, de legalább ott voltam átutazóban és csináztam néhány fényképet róla. 1,5 órás út volt összesen, ebbe belefért valami gyenge tésztás kaja és némi apróra felszeletelt színes gyümölcske. Előkaptam a jegyzeteimet, amiben felkutattam a helyi buszjáratok indulását Shenzen felé és kitöltöttem a kötelező vám felé benyújtandó tartózkodási lapot.
Mire elkezdtem volna aggódni, hogy találom meg a buszomat, ki volt írva, hogy reptér transzfer merre. Aztán elkaptam egy információs tyúkot, aki továbbadott egy másiknak, aki elvitt egy harmadikhoz és már meg is volt e jegyem. Kaptam egy számomra nem sok információt tartalmazó matricát a mellkasomra és vártam az igen hangos és forgalmas váróban. Próbáltam a mellkasokat összehasonlítani, hogy kié hasonló az enyémhez és oda tendáltam. No nem volt nehéz, mert egy idő után a többieket bepaterolták lassan hatosával egy-egy kisbuszba. Jöttem én sorra; egyik elkapott, hogy akkor megyünk (zéro angol kommunikáció innen kezdve) és már cipelte is a bőröndöm, a másik is elkapott, hogy nem megyek. Hát anyukám, kezed rólam leveszed, én megyek a bőröndömmel. Szóval határozottan lépkedtem tovább a katonás haverom után, ez az ellenálló meg jött utánam. Kicsit pöröltek egymással, majd beültem egy hátizsák helyére és banyának kuss volt a neve. Hmm, fél óra leforgása alatt úton is voltam, vadul nyomtam sms-t a vendéglátó francia kiscsajomnak, hogy simán megy minden..
Nah, a banya mellém került, valami idegenvezető féle lehetett. Végig ugatta 2 telefonján az utat és közben –számoltam- négyszer büfögött. Nem kicsit, nagyot és nem fordult el szerényen, hanem nyitott szájjal, felém fordulva hasított a szája. Ha lett volna nálam lapát, akkor a nyelét beleteszem a szájába és 5x megforgatom, de nem volt. Esernyő volt, de azt sajnáltam volna beszennyezni a szájával. Na mindegy, fényképezni próbáltam, csináltam egy-egy jó szar képet a buszból, inkább a másik ember felé orientálódva. Hongkong kis kedves hely a határig, sok dimbbel-dombbal, kikötővel és felhőket karcoló kínai tornyokkal. Elérkeztünk a határig, olyan volt, mint a retro osztrák-magyar: ablakból vámos kikukk, ablak lehúz, útlevelek elvesz, computerbe adat felvisz a papírról amit előre kitöltöttél a repcsin. Nah, minden rendben, ez sima ügy volt, határról ennyit – gondoltam én -.
Jött a feketeleves, a másik – igazi – határ…Kizavartak a buszból és magyaráz a büfögős, hogy vigyem a cuccom, mert buszcsere, találkozunk a túl oldalon. Öcsém, ezek mind hazafiak voltak, én meg állhattam a visitor hosszú sorába, ami az elején még nem volt oly szívszorítóan hosszú, de a többihez képest mégiscsak. Kezdtem körbenézni, hogy mennyire gáz a hely és kicsit megremegett a lábam, hogy a világ végén egyedül vagyok a kis bőröndömmel egy koszos putriban és fogalmam sincs hogy találom meg a büfögőst a másik oldalon. Mindegy, gondolat elhesseget, török előre rendületlenül. Vámos rám néz, hol a papír? Mondom milyen papír? Hát az kellett neki, amit a másik vámos már egyszer elvett 2km-rel korábban. Nah, mondom aggyá papírt, lesz akkor neked is és még adjál többet, hogy tudjál adni anyukádnak is…. Jó mérges lettem, talán még morogtam is a bajszom alatt, amíg átvágtam a piros sorvezetőn a sok kárörvendő között, mint vajban a kés. Kitöltöttem a papírt és azzal a lendülettel ahogy átvágtam a tömeget kifelé, vissza is pofátlankodtam a sor elejére –ellenállást nem tűrve- . Volt egy-két kés a hátamban, de pont leszartam mindegyiket, hiszen várt a büfögős és aggódtam, hogy ott hagynak a befizetett lóvé ellenére. Marha erősnek hittem magam. Azt hiszem ezt hívják egyébként, az ősi erőnek, ami stresszhelyzetben ösztönösen vezérel fejjel a falnak. Senki nem állított meg, a vámos sem – ami számomra tök természetes volt -. Rongyoltam át a kis útvesztőn és az ismert pofák helyett sok ismeretlen volt körülöttem, az autók jöttek mentek, az emberek kiabáltak. Budit vagy kávézót felejtsd el…Keresgéltem a szememmel a büfögőst, de ők már nem voltak ott. Mielőtt kétségbeestem volna, egy pillanat alatt elkapott egy másik tyúk és betuszkolt egy másik buszba, amiben már csak ketten voltunk. Na jól van, ez a határ akkor talán álmomba ne jöjjön elő…
A hotelnél raktak ki - Shangri-la – csodaszép és elegáns. Találkoztam végre a francia kolléganőmmel, akinek bemutatkozás után azonnal igénybe is vettem a hitelkártyáját, mert az én bankkártyámon a limitet évekkel ezelőtt okosan beállíttattam és marhára elfelejtettem, a hitelkártyám meg nem volt nálam. Bravó Anikó, nagyobbat nem éghettél volna kezdésnek.
No mindegy, további bonyodalmak fizetésnél majd 3 nap múlva.
Annyira volt időm, hogy leraktam a cuccom, pisi, kézmosás, rőzse igazítás és döngettünk a francia estre az Intercontinentalba. Nah az aztán tutti hely, pont ugyanolyan volt mint a kenyai szálloda. Pompa és kacagás, úszómedencés buli, csak épp fürdőruci nem volt nálunk. A kaja nagyon gyenge volt, az is kevés, majd gondoltuk akkor a borra koncentrálták a lóvét…Hát az elején még nem is volt gond, volt vagy 2 féle, abból az egyik vörös száraz. 1 órán keresztül elsétálgattunk vele, amíg vártuk a két shanghai fiúnkat. Összehaverkodtam egy csinkivel és már jöttek is a kölykök, ezért rövidebb traccsparti után le is pattintottuk egymást. Mire ettünk volna, nem volt mit, menjünk inni, hát nem volt pohár. Ááááááááááááááá, hol vagyunk? Hagyd csak, Intercontinentalban, sok pénzért… Mindegy, dumáltunk, 1-2 pohár bort azért sikerült 3 óra alatt meginnunk, sétálgattunk a medence körül és visszamentünk a szállodába. Megjöttek a többiek is Bejingből, négyen 2 kolléga és 2 főnök. Elfoglalták a szobájukat, majd toltunk egy röpke üdvözlégy koktélt a szálloda bárjában. Kicsit még fagyosak voltunk, meg fáradtak, de jó volt összeülni idétlenkedni egy fél év után.
Folyt köv, megyek aludni.
BOLDOG NÉVNAPOT HOLDACSKÁM!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.