Időjárás: 13-17 c, felhős, szemerkélő esős

 

Ma sokáig aludtam, talán 11.00-ig, aztán takarítás, mosás, mint egy igazi jó kislány. A budi szereléstől ki vagyok akadva, ezt el sem hiszem, hogy én, technikai antitalentum turkálok a tartályban …  Ha megint jön a tulaj, tutti a fejére húzom a tartályt, a rozsdás pöcköt meg minimum beakasztom az orrába.

 

4kor elindultam a külföldiek számára létrehozott központba, amit a nagyfőnök ajánlott. Közben megint zacskóból ettem stílusosan a világ egyik legjobb kajáját, a húsos táskát, valamint vettem egy új helyen meleg teát. Kicsit bonyolultan kezdődött, mert mama ahogy meglátott és meghallott, elkezdett papának sikoltozni, aki tv-t nézett a szomszédban. Papa nem annyira örült, hogy kihívások elé néz általam, de csak kijött. Úgy 5x elmondtam, mit szeretnék angolul, mire eszembejutott, hogy a teát tudom kínaiul. Bravo… Aztán jött a bonyodalom, hogy jázminos legyen, ezt nem sikerült megérteni vagy nem volt. A zöld tea nyert cukorsziruppal. Mondogattam én a mézet és a citromot, de ennyi baj legyen, lemaradhat a fele. Nagyon finom volt, úgyhogy nem utoljára láttak, aminek nemtom örülnek-e majd.

 

Elbattyogtam a metró (MRT) hozzám közelebb eső megállójáig, majd felugrándoztam a mozgólépcsőre. Okos voltam, mert éppen csak a bérletemet hagytam a táskámban, ami otthon pihengetett az ágyon. Jött 2 rendőr, biztos nem néztek hülyének, hogy egyik pillanatban még felfele mentem a mozgólépcsőn, a másikban már lefele. Mindegy, B tervet szőttem, bementem a helyi kis tesco-ba, nem a nagyba, mert az még 5 perc lett volna. Elbámészkodtam, hogy miket lehet venni és közben azon agyaltam, ezekből miket lehet főzni. Például sokféle spenótszerű zöld van, bokros mind. Automatikusan nyomják nekik a frissítő zuhanyt. Vettem paprikát (mélyzöld és roppanós, amilyet Algériában ettünk mindig) és paradicsomot (halvány narancssárga, ízetlen) és szőlőt (nyamnyam, bordó, finom, alig magos).  Nem találtam sajtot, csak lapkát, amit annyira nem szeretek, hogy most még rá szoruljak. Felvágott semmi, illetve valami ronda német kolbászban kimerült a választék. A tesco-ban lehet kapni néhány jó féle sajtot és sonkát, majd beugrom vasárnap. Találtam viszont kis aranyos halacska hullákat begyömöszölve fóliába, akik annyira picik, hogy csak szemük és farkuk van. Hát, elképzelésem sincs, hogy ezt a macskán kívül vajon ki kívánja meg. 

Szeretik a nálunk véres hurka néven ismert cuccot és van mindenféle csirke, marha, disznó, hal cucc, amit lehetne sütnöm-főznöm, ha lenne miben. Egyelőre még nem főztem itthon, de már van cukrom és pirospaprikám… Már nyomul a főzni akarok érzés, amit azért el tudok még nyomni. :-)

Eltöltöttem elég sok időt azzal, hogy felfedezzem, milyen termékeket árulnak. Az szembetűnő, hogy minden multi pack-ban van és nincs normális kenyér vagy zsemle. Elmondhatom, hogy úgy hiányzik a magyar nyelv, mint egy falat jóízű házi kenyér. Elképzelhetetlen volt otthon, hogy lehet szeretgetni egy szakadt tesco-s vagy egy plus-os szatyrot, vagy mennyire lehet kötődni egy anyucitól kapott törülközőhöz, konyharuhához.

Hazarongyoltam, cucc kipakol, bérlet elrak, vissza a metróhoz. Na most jött a fordulat az 1. megállónál, amikor fényt kapott a szürkeállományom. Hiszen a térképről rájöttem, hogy 20 megálló helyett át lehet vágni légvonalban atom gyorsan és az is bevillant, hogy arra tévedtem el. Nos lepattantam az 1. megállónál, vissza a kiinduló pontra a másik vonattal, majd megkérdeztem az információnál, hogy hogy is van ez. Hát a csajnak nem mondtam, hogy már mentem egy kört ezért az ötletért, sőt fizettem is érte 12 fabatkát. Viszont büszke voltam az új és hatékony felfedezésemre. Kimentem a buszhoz, ami nem jött, közben az eső is elkezdett esni és késő is volt, szóval ismét projektet váltottam. Rájöttem, hogy napok óta vágyom én arra az óriáskerékre, ami a tesco és egyben a város felett pörög. Teljesen átszellemülve elindultam irányába. Nagyon hangulatosan fel van öltöztetve a központ, hiszen várják az ünnepeket. Miután a „tigris” éve lesz, ennek megfelelően készülnek a dekorációk. Néhány képet ellőttem, majd próbálom küldeni Zsuzsimnak, hogy mókolja fel.

Az óriáskerékhez sorban kell állni, 200 TWD-be kerül, 4 eur. Egy kisfiú az apukájával állt előttem és rájöttem, hogy cukik itt a kölykök. Mindegyik örül nekem, őszintén. Persze ő is bujkált, meg apucinak el kellett magyarázni, hogy nem ufo vagyok, de jól vette.

Egyedül ültem a kis zárt kuckóban, beszállásnál megjegyezte a fiúka udvariasan, ha „bármi” probléma lenne ott fent, akkor utolsó leheletemmel lihegjek bele a mikrofonba, a 8-as kabin említésével. Hát tényleg, amikor az ember sokkot kap, pont ezekre tud koncentrálni. Na mindegy, mondom, hogyne, persze, egyértelműen ezt fogom tenni kiugrás helyett. Feltéve, ha eszembe jut, de akkor mindenképp.

Folyamatosan megy a kerék, ami zöld színben pompázik és a bevásárlóközpontba van beépítve. Óriási élmény, ahogy felemelkedik az ember a város felé… Persze először nem mertem még levegőt sem venni, nemhogy mozogni. Aztán lassan felszállt a félelemköd a szememből és az agyamból. Gyönyörűek a fények, épp jött egy repülő is. Belátni a metrónak az itteni vonalát, ami felüljárón kanyarog tova és úgy néz ki, mintha egy kígyó keresné menedékét a kövek között.

 

Hát szóval jól sikerült a felfedezés. Láttam egy-két európai arcot is, nézelődtem, hol lehet jókat enni, hol a mozi. Még játéktermet is találtam, de itt nem nyerőgépes játék van, hanem inkább gyerekeknek foglald el magad műsor.

Este filmet néztem és rájöttem, hogy nem tudok minden nap blogolni és skypezni, mert egy idő után be fogok csavarodni. Ráadásul nem is vagyok minden nap egyformán lendületben, meg kell várni a belső erőt, ezért kitaláltam fix időpontokat, hogy tudjatok követni én meg várhassam az alkotást. Kedd-péntek-vasárnap lesz a blog töltés napirendje.

Most éppen néztem egy nagyon jó filmet az HBO-n, sportos-harcos győzzön a jobbas játékos és rájöttem, hogy kell néha az agypihentető semmit nem csinálás a világ másik végén is. 

Mosok, kinéztem az erkélyen és hát nini, látszik a 101-es torony, ami eddig nem annyira tűnt fel… S lám, minden hétvége tartogat valami meglepetést. Most éppen körbeöleli egy csinos kis felhősáv a karcsú derekát. Elég barátságtalan idő van, de pont jó futáshoz. Szóval ma azt hiszem mennem kell. Nem csak a külföldiek egyesületébe, hanem futni is. Még nem tudom hova, de eljött az idő, érzem, hívogat a futócipőm és nem a konditerembe. :-) 

 

Zárom is soraimat, mert mehetnékem van.  

 

„Jó volna egy többrétegű lélek, amely tudjon tapadni, de elszakadni is; Érezze magát jól ott, ahová a sors vezette.”   Montaigne