Jó reggelt innen a napsütéses Taipeiből!

23 c van ma, nagyon durván jó az idő.

Tegnap szürke idő volt, és fogalmazás gátlásom is, bocsánat... Lesz még ilyen, de a másnap mindig jobb és higgyétek el, ilyenkor jobb, ha nem öntök formát a gondolataimnak.

Kultúrális vasárnap volt, leginkább a csendespihenőnek hódoltam a "hogyan aludjuk át az agybajt" című jelenettel. Majd, amikor már olyan kockásra aludtam a fejem, hogy magam előtt is szégyent éreztem, tanultam egy kis csingit, és mostam egyet. Tátrai band nyomta a háttérben a hangulatomhoz illő zenéket, néha belenéztem a CNN híreibe, hogy mi van a haiti menekültekkel, majd félredobtam mindent és meglátogattam a 12. emeleten lévő mini edzőtermet.

Hát ezt tényleg nem használja rajtam kívül senki, csak a takarító szerintem. Ennek megfelelően nem is működnek az alap programok a taposógépen, de istenien tudtam rajta taposni, a kezeimet azonos ütemben, de ellentétes irányba himbálva. Szép látvány lehettem amúgy, még jó, hogy nem lát senki ott fent... A kerékpáron meg még beállításokat is lehetett eszközölni, úgyhogy egészen jól elvoltam ott a magasban. Rálátni egész Taipei városára, elmerültem a régen ismert zenékre, amire róttam a köröket a félmaratonokon és a népligeti tréningeken.  Amúgy síri csend és nyugalom van ott.

Este rájöttem, hogy nagyon kéne még egy vasalódeszka, miután 5x annyi ideig tart a kajapulton kivasalni egy inget, mint rendesen. Ez botrányos hiányosság, valamit tennem kell. Nyomtam egy mikros tésztás levest, amiből most inkább kihagytam a konyharuha aromát. Így sem volt túl jó, már örülök, hogy csak 2 van belőle. De ilyen semmihez nincs kedvemes napon kíváló a túlélésre. Miután nincsen semmilyen mozi csatorna a kábel tv-n, haverkodást nyomtam mindenféle csatornán és néztem egy kicsit valami bálnás ismeretterjesztő filmet. Lehet, hogy kevés lesz az a 40 könyv, amit kihoztam. Ja, nem mégsem, mert normál esetben írok... Hehe, már majdnem elfelejtettem! :-)  Felborítottam Nagy Fecó elméletét, miután 8-8-8 munka-pihenés-szórakozás, nekem asszem sikerült 16 órát aludnom vasárnap.

Hétfő reggel  csodás napsütés. Megint csendben beszökött a napocska egyik sugara a függönyömön, hogy megcirógasson és újabb lendületet adjon egy tajvani héthez. Lefényképeztem a kutyus barátomat, ma is nagyon kis álmoska volt.. Majd jön róla a kép.

Reggelit már alig vártam, mert otthon felkajáltam mindent a csokikon kívül. Dehát az a csingik lekenyerezéséhez kell, nagyon jól bejött egyébként a milka szaloncukor és merci csoki osztogatásos módszer. Van amelyikük elrakja magának emlékbe, van aki azonnal felfalja. De a sláger a hűtőmágnes, mert megismerik Budapest valamelyik nevezetességét és még otthon is kénytelenek erről beszélni a családdal. Ezzel hosszútávú barátságokat lehet kezdeményezni, ezért vigyázni kell kinek adja az ember. :-)

A reggelit valamelyik jó kis péknél szoktam venni, ott sütik helyben az isteni illatos finomságokat. És találtam egy olyan jázminos zöld jegesteát, amiben CUKOR van. Ez nekik is jó, mert így nem loptam cukrot, amit elfelejtettem megint venni.  Az édeskis takarító bácsi elől gondoltam eldugom az üres palackot, de nem. Hirtelen ötlettől vezérelve kitaláltam, hogy leszedem róla a cimkét. Elkezdtem buzerálni, forgattam, persze maradt benne egy leheletnyi nedű, amit sikerült könyékig beönteni a zakóm és ingem alá. Bravó Anikó, ezt a sok hülyeséget tanítani kéne... Persze nem lehet leszedni a cimkét, úgyhogy dugom elfele. (Azért később leoperáltam róla.)

Daniel buddy közben betámadott egy csinos kis halványzöld maszkot viselve, a hajszárítómmal a kezében (amit péntekre ígért). Szegénykém azonnal védekezett, hogy hűdebeteg volt és ne haragudjak a késésért, én meg hirtelen azt hittem meg akar műteni. Áhhh, semmi gond, én már az állatkertben is ezzel a fejjel voltam, ma még kibírtam a munkahelyen is... Nagyon vicces volt a műtős szerkójában, úgyhogy nem tudtam rá haragudni. Kicsit hasonlított volna Ross dokira, ha nagyon sötét van és nem látom, hogy ül vagy áll. Amúgy a kék hajszárítóm lila lett, de ezzel már nem akartam csavarni a helyzeten.   

Ma sem stresszeltem még szét magam, lehet meg sem ismertek majd otthon, oly kisimultak lesznek a vonásaim. Persze azért volt egy óriási problémám, amit nehezen kezeltem, mert mégiscsak fontos kérdéskör, ha van az embernek néhány megírt képeslapja, hogy "hol a vadzivataros, téliviharvert, hurrikánfútta, nyüves nyavajában lehet a posta?".

Miután Emily (idősebb kis mosolygós hölgyike) jött haverkodni reggel, lecsaptam rá posta ügyben, és jól meg is szervezte ebédidőben a túrát. Így ebédeltünk is a változatosság kedvéért újra a csirke- és kacsafejes kirakatos késdobálóban.  Az aktuális két csajszitól meg mertem végre kérdezni, hogy a fejek vajon harci díszek, vendégcsalogató eszközök vagy még a ház építésekor a betonnal együtt keverték és azóta ott lógnak.  Hát állítólag, van aki megeszi, de az én kollégáim még nem elég felszabadultak velem, mert előttem nem nyomják.  Emily azt mondta szívesen tanítgat kicsit kínaiul, mert akkor javul az ő angolja. Nos ez gyönyörű lesz, már 2 embert találtam, aki tőlem szeretne angolul tanulni. Nemtom, hogy ez nekik jó-e, de nekem hasznos lesz, az biztos.. :-)

Estig repült az idő, ilyenkor próbálom azért fejleszteni magam a rendelkezésemre álló anyagokkal. Tanulgatok a cégről, olvasgatok folyamatokat és készülgetek a hétfő esti szokásos konferenciánkra, amin mind a hatan részt veszünk, akik szét vagyunk/lesznek szórva Kínában. Helyi idő szerint (nálunk) 18.00-kor kezdődik, aminek mindannyian nagyon örülünk.. :-) Egyeztettünk a finn vezérrel, hogy ki-hogy áll a beilleszkedéssel, lakással, haverkodással, munkával és egyéb fontos dolgokkal. Hát azt szűrtem le, hogy van aki nagyon nem érzi jól magát, pedig másképp ez nem megy. 

Mindegy hol vagyunk, hogy milyen országban, milyen nép és kultúra vesz körül. JÓL KELL ÉREZNI MAGUNKAT, belül kell keresni egy kis menedéket, egy szentélyt, ahol ott vannak az emlékek, az érzelmek, szülők, barátok szövevényes kis szálacskái, az erős kötődések. Ezt ápolgatni kell, szeretgetni, soha nem feledni, de nekünk most itt kell élni és alkotni teljes erőbedobással. Ehhez viszont nélkülözhetetlen, a belső- és soha ki nem múló őrláng (a szetélyben), ami fényt és erőt ad, átsegít a legnagyobb akadályokon.  Én ezt az alapot megkaptam szüleimtől, nagymamától és barátoktól. Nélkületek nem menne, köszönöm...

Mottó: "A barátunk kézírása a borítékon megmelengeti a szívet az esős reggeleken."